Macskaszőrén-szálán

 Kedvelt cicamica a Nagy Laji dombja tövében –

Játék egy utca cicája

A macskagyűlölők simogatás helyett seggberúgják a kis félig háziasított vadóckákat. Amelyik cica már kapott egyet-kettőt, az már óvatosabb. A kóbor cicák pedig egyenesen vadakká vállnak, akár a rockerek. Nem így a blokkok között lakó ciculik. Néha egy tömbházra jut egy dédelgetni való nyáú. De akad már olyan is, amelyik egy egész utcácska kedvence. Ilyen Játék, aki sokak szeretett macskusza. Jómagam is találkoztam véle. Mindig finom nyávogással köszön. Ha nem vesz észre valami biztatót, például kézben a kaját, akkor nem hajlandó megmozdulni. A hívogatásra általában feltápászkodik, s ha jónak látja a kitűzött cél felé eregel (andalog). Először bevetve cicasármájt a kiválasztott személy lábához dorombolva hozzádörgölődzik, majd felpillant, és várja az eredményt. Ha kapott valami ízleteset, akkor megengedi, hogy megsimogassák. Néha még azt is, hogy ölbe vegyék. Még ez a kis bájos teremtmény is le szokott vadulni. Verebeket szeret üldözni, és utána megcsócsálni őköt. Fül és szemtanúja voltam egy ilyen esetnek. Egy egész bokrot mozgatott meg. Gondolom, eme látvány után, az egereket sem veti meg…

* * *

Napfürdőbe úsztatott bajszok, - avagy magas fokú cicus gondolatokű

Mircikével Zsófika, Mártonka és Ágnes

Nyugodtnak születtem, hova is az a sok idegesség. Édes kedves mamámhoz bújtam testvérkéimmel egy darabig, amíg lehetett. Aztán egyedül maradtam, de nem hagytak faképnél, csak, mert nekünk ezt a sorsot szabták ki. Igazából nem sokat változott az életem, talán annyival, hogy sok érthetetlen dolog még érthetetlenebbé vált. Az érthetőek, azok úgy maradtak, ahogy vannak. Bevallom, nagyon szeretem az érthetőt, az az én világom, és jól megvagyok benne. Nincsenek időproblémáim, nem sietek sehova, és nem kér tőlem senki semmit se számon. Néha megtörténik, hogy összezördülök ismerőseimmel, barátaimmal és közeli rokonaimmal, vagy idegenekkel is, de ezt azért teszem, mert sokkal, de sokkal kellemesebb érzés tölt el, mikor utána elnyújtózom egy kis szundi-bundira.

Különösképpen szeretem a süllögést egy padon, de a legjobb mégis a napfényben való bóbiskolás. Annál nincs nagyobb öröm, mint amikor elárasztja a nap sugarai kis pufámot, bajszomat csiklintgataja és egy kedves kis szellő átöleli egész testemet. Kedvenc helyem egy három lépcsőfokos üzletbejáró féleség. Egy darabig nem vala kinyitva, most pedig egyfolytában nyitogatják. Ezért a szomszéd kapu aljába szorultan. Azt hiszem szinte mindegy hol is vagyok manapság, mert egyfolytában csurog az eső, kevés a napfény, ezért inkább a házba surranok be pihenőre, esetleg a tornácra ülök ki, és természetesen kihasználom azt a kevéske napsütést, ami felbukkan a felhők mögül. Néha meg-meglepődöm, ha nem vesznek észre, s ha észre vesznek, akkor is.

Egy dolog, hogy rátaposnak lábamra, pompázatos lompos farkamra, de néha belém is rúgnak! Na, az egyáltalán nem humánus. Embernek emberi cselekedet, de az alja. Állati mégsem, mert az állat akkor cselekszik hasonlóan, hogyha időközben megvesz. Az ember csak úgyból. Ez az, ami érdekes. Pedig szegény emberek mégis sajnálatra méltóak. Ahogy elnézem a mindennapi rohangálásukat nevetnem kell, mégsem teszem, mert már túl unalmas. Inkább a sütkérezésnek élek, a finom eledelnek és a szerelemnek. A szerelem egy kissé vad, de hát nincs mit tenni, ilyenkor fellángol bennem a vágy, s ez minden évben megismétlődik.

Úgy általában a nyugodtság lesz úrrá rajtam. Eljátszom a felém kacérkodó lepkékkel, bogarakkal, a tavaszi szélcibálta virágszirmokkal, a nyári és őszi lepottyanó gyümölcsökkel, a társaimmal, de még az emberekkel is. Lényeg a szórakozáson van. Akiben van valami, egy kevéske szikra is a nyugalmas kellemes léthez, az a fajta még szórakozni is tud. A többiek pedig futnak, mint a bolondok, állandóan bizonyítani akarnak, lépten-nyomon. De kinek? Fölöttébb furcsa. Naponta az élet értelméről garattyolnak, s legtöbbször magukat sem veszik észre, magát az életet. Mindig később jönnek rá, hogz kit és mit kellett volna tiszteljenek, erre fel emlékműveket emelnek, emlékeznek egyfolytában, de igazából a lényeg elvész, mert egy belemagyarázott létet követnek. Rendszerbe foglalják életüket, s még azt is kicselezik, mert nékik mindig új rendszer és új törvény kell. A folyamatos gyilkolászások testileg és lelkileg, kissé lecsillapítják kardoskodó természetüket. Mindent képesek elpusztítani, ami körülveszi őket, s mégis a természet szépségéről hablatyolnak. Saját érdekük irányítja, ennek ellenére az együttlét gyönyörűségéről zengnek ódákat. Fölöttébb érdekes, de nem követhető.

Jómagam maradok a szunyókálásnál. Macska létemre követem a taót. Ami bonyolultnak tűnt számukra, pár ember képes volt megoldani. Azok egyenesen istenek, szentek, próféták és csodatetteket véghez vivő alakok.

Egyidőben még minket, cicusokat is istenítettek. Mostanra már ezzel is alább hagytak. Kísérleteznek rajtunk is, mint saját magukon. A fajtiszta kókság az egyik elméletük. Csak azt nem vették észre, ha náluk nem jött be, akkor máshol sem fog bejönni. Hát igen, ha belenézek egy tükör tiszta pocsolyába, rögtön észreveszem, hogy egy "korcs" cicaféle vagyok, az emberek szerint. Nem látják igazi valóm. Nem látják minő remek bundám van nekem. Azok a szürke, fekete, narancsos szürke csíkjaim teljesen feldobnak. Macskák körében hét határon át, irigykednek gyönyörű bundám végett. Dehát nem lepődök meg, mert ezt az emberek aligha érthetik.
Az életem (mondom és hangoztatom újra) nem bonyolult, s mégis szép, s van emberfia, akinek még tetszem is, amint napfürdőbe úsztatom hosszú bajszomat. Persze úgy teszek, mintha nem venném észre, nehogy hiúságnak tűnjön az észrevételem.

2005. április

Fenyőszegi