2021. október 23., szombat

Széljegyzet a barátsághoz

 Tíz esztendős legénykeként tapasztaltam meg azt, hogy valaki azért van velem, vagy azért segít nekem, mert csak. A kellemes és egyben szokatlan érzés idővel egyre szabadabbá tett. Nem kellett tartsak attól, hogy a kimondott szó, amit vele osztottam meg, bajba sodorna. Hogy miért bajba? Mert azt tapasztaltam, hogy azért is felelősségre voltam vonva, amihez még közöm sem volt, s főleg nem is értettem, hogy mi történik körülöttem. S mint tudjuk, gyerekként az e világi élmények még nem egészen érthetőek. Éppen ezért volt annyira szép ez az új, szinte magától áramló és megnyugtató élmény. Felszabadított a rám zúduló korlátok közül. Egyúttal a sok közös együttlét alatti beszélgetések egyre inkább arra sarkalltak, hogy megértsem mindazt ami körülvesz. Fokozatosan egymást segítve bontogattuk szárnyainkat, s próbáltuk felfogni, amitől legtöbbször féltünk, az érthetetlen ismeretlent. Később, ahogy teltek a napok, hónapok, évek, egyre jobban megerősödött bennünk ez a lelki kötelék, viszont teljesen és érintetlenül megmaradt az egymás iránti bizalmunk és szabadságunk. Nyilván maradtak titkaink, amit még neki sem mondtam el, mert egyszerűen nem, vagy mert csak. Viszont ő látta bennem mindazt, amit senki más, és fordítva. Röviden szólva úgy fogadott el, ahogy vagyok.

Na, valahonnan innen, ebből a kis kalandból bontakozott ki bennem a barátság fogalma. Természetesen az idő elteltével újabb barátságok alakultak ki a semmiből. Nem lehetett tudni mikor kezdődött el, és esetleg mikor hunyt ki néhányuknál. Amit biztosra vehetek, ugyanúgy gondoltuk és éreztük az összetartozás vonzását. Nem föltétlen törődtünk a tartalommal. Az úgy magától kifejlődött. A barátság ott volt, ahol megszűntek az előítéletek, és nem számított, hogy mennyire vagyok esetlen bizonyos dolgokban. Ők velem voltak, és kitartottak mellettem a nehéz időkben is. Egy menedékké vált, ahol biztattak, hogy előcsalogassam magamból az alkotót, az emberit. Természetesen kölcsönösen zajlott, s az évek során észrevétlenül egyéniségekké neveltük ki egymást.

A barátságban nincs kötelező feladat, sőt semmilyen. Valahol mélyen gyökerező kapcsolat ez, ahol a másik fél támogatása magától értetődik. Erős az együttérzés, és az egymásra figyelés képessége nőttön nő. Na persze, az idő elteltével az élet elsodor egymástól, viszont, ha igaz volt, akkor az egy találkozásnál, bevezető nélkül ott folytatódik, ahol abbamaradt. Egy fikarcnyit sem halványul a lélekben az egymás iránti nyitottság és törődés. Ezért egy barátot nem lehet helyettesíteni, hiszen csak itt létezik igazán a kölcsönös elfogadás és az együttműködés bűvölete. A barátságban nemcsak mondják, hogy senki sem több, sem kevesebb, mint emberi lény, hanem így is érzik. Talán, ami tényleg varázslatos benne, az a feltételnélküliség. Azt hiszem, nem más, mint a tiszta szeretet.

Ha van egy barátod, akkor a problémák sem tűnnek annyira rémeseknek, és semmi sem látszik annyira félelmetesnek, hogy ne lehessen kibírni. Behunyt szemmel is, ha barátodra gondolsz, tudni fogod gondjaidra mit válaszolna. Ezért érdemes olyan emberek társaságában tölteni az időt, akik meglátják benned az értékeid, és közvetlenül vagy közvetve segítenek felszínre hozni azt. Ezért is mondják, hogy a barátság szárnyakat ad. Egy igaz barát figyelmes, a gondolataidat is kitalálja, törődik véled.

Ha több ember ugyanazt szívja és fújja, vagyis egy húron pendülnek, akkor szinte családdá növik ki magukat. Olyanok lesznek egymásnak, mint a bajba jutott embereknek a csillagok. Nem mindig lehet látni őket, de tudjuk, mindig velünk vannak. Mivel nemcsak érdek nélküli, hanem őszinte is.

Ez a rejtélyekkel teli vonzalom szent és tiszta, mert ha minden kötél szakad, még mindig ott a barátod, aki erőt adva átvezet a nehézség hídján a megoldás túlpartjára. S ha nincs is semmi baj, akkor felidézheted a véle töltött tartalmas időt, ezen a földi utazásodon.

* * *

Köszönet nektek barátaim, s azoknak is, akik lassan kifakultak, vagy lemaradoztak a köreimből, mert ameddig velem tartottatok az utamon, tudjátok meg, nem volt hiábavaló.

Fenyőszegi B. Levente



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Havasi kékice meséje

Kékicénk a csudálatos kikeletünk élő ékszereinek egyike. Amikor ránézel megtelsz színtiszta ragyogásával. Van benne egy csipetnyi huncutság...