Sorsfordító költözések hálójában

 A költözés kemény felfordulással jár. Ritka az a gyerek, aki nem szeretné a véle járó cirkuszt. Viszont a felnőtteknek annál erősebb feladat jut, s egyben gond is, mert ilyenkor az agyuk úgy kell járjon, mint a nadrág feneke. Amíg az apróságaik heherésznek egyfelé, addig ők az életük elkövetkezendő szakaszának megoldásán fáradoznak.

Fenyőszegi házunk. Testvéreimmel és barátaimmal látogattunk oda. Akkor még "nagyjából állt"

Az első nagy vándorlásunk az új otthon felé, amire igen jól emlékszem, az a szentimrei Büdösferedőről való traktoros utánfutóval történt. Felpakolva rea hobelebáncot egészen Fenyésig pöfögtünk.

Eléggé hosszúnak tűnt az út, de annál érdekesebbnek. Büdösferedőtől lekanyarodva eresztettük béfelé, néhanapján még rövidítettünk az erdei utakon. Hol az erdőt láttuk, hol néhány pusztát egy-egy őzzel, meg vadnyúllal. Felettünk madarak keringtek. Virágba volt borulva az egész természet. Bámulatosan csillogtak a napfényben a tőlünk lemaradozó források, patakocskák. Nagyospatakához érve traktoroson próbáltunk felkapaszkodni a hegyre. A traktor nemigen bírta cérnával. Ezért a nagyobbacska utasok mind leszálltak, csak a kicsikék maradtak rajta. Aztán, amikor kikínlódott a meredeken, újra felszökött rea a banda.

Hát még ez is tetszett nekünk. Mi kisebbek egyenesen odavoltunk. A traktor újra beindult, s mi pedig nezelődhetünk szanaszét kedvünkre.

Büdösferedőről Fenyés felé igyekvő út

Háttérben a Háromszögű Kerek Erdő

Jómagam egyből eltátottam a pufámot a mellettem elsuhanó tájon. Fiatalokat láttam, ahogy bolondkodva hajkurászták egymást. Mutogatni kezdtem a kis testvéreimnek, amit érdekesnek találtam. Ők úgyszintén azt tették. Hogyes mondjam, mi testvérekül jól elvoltunk a döcögős, időközben jól megrázó járgányon. Minden kétséget kizárva nagy szám volt nekünk ez a rendkívüli utazás.

Estefelé érkeztünk meg az Égígérő Vackorfa alatti lakunkhoz. A felnőttek és a két bátyám lepakolták a maradék bútorkot, amit még az azelőtti fuvarral nem sikerült elhozni. A „három kicsike”, amelynek testvéri tagja voltam én is, szintén segíteni akart. Bevallom, többet lábatlankodtunk, mint amennyit segítettünk. A bölcsebbek elküldtek „a tett helyszínéről”, hogy fussuk meg magunkat a környéken. Nem kellett héza nagy biztatás, futottunk is egyenesen a nagy fűbe. Mivel túl kicsik voltunk, fűtengernek tűnt a mező, s szemperc alatt elmerültünk benne. Fújt a szél, s annak szárnyain ringatóztunk. Hogy el ne veszítsük valamelyikünköt benne, folyton szóval tartottuk egymást. Varázslatosnak éreztük a helyet, s a vidék bűbájával rögtön belopta magát a szívünkbe. Lemenőben járt a nap, amikor visszakerültünk a házhoz. Már égett az asztal közepére kirakott petróleumlámpa, s elkészült a vacsora. A nagy élmény után lefeküdtünk és békésen álomba szenderültünk.

Fenyőszeg az Égigérő Vackorfával

Másnap nagy volt az öröm! A reggeli hűvös ellenére, déltájt már egészen meleg volt, s a júniusi csipkebokrok még virágba voltak. Rózsabogarak, méhek és dungók, megtarkítva pillangókkal burungéroztak körülöttünk. A pataknál pedig szitakötők röpdöstek, s kis leánykabékák (szentgyörgybékák) kuruttyoltak. Sorra érkeztek ki látogatóba nagynénéim és nagybátyáim. Tündérien összhangba láttatta velünk a hely szelleme a kis édenkertnek tűnő völgyet.

Az egyszer biztos, hogy egy ilyen költözés a gyerekek nézőpontjából megszépíti a hétköznapokat és erőt ad a folytatásra. Az elkövetkezendőkben pedig jócskán lehet erőt meríteni belőle. Jómagam most is azt teszem.

* * *

A ficzfa előtti árnyék melett volt a lakunk. Ma már, ahogy a kép is bizonyítja, csak elmék. Háttérben az Égígérő Vackorfa, és az "elvadult" szilvafa.

A második nagy költözés sokkal izgalmasabbra sikeredett, mivel Kukker kutyánkat nem tudtuk megtartani, s egy zsögödinek kellett odaadjuk. A két megmaradt tyúk pedig nagyanyáméknál landolt. Mi pedig otthagyva a tanyasi életet Szeredába költöztünk fel. Micsa pompa várt ott ránk! Az öt testvérnek külön szobája lehetett! Nem egy ágyban aludtunk fejtől s lábtól az egészen, hanem kettőben!!! Örömözve rohangáltunk át a palotának tűnő lakrész helységein keresztül. Azonban viszonylag elég hamar elszállt belőlünk a vidámság. Egy kicsit hiányzott a petróleumlámpa fénye, és a kályhában hol pattogó, s hol meg duruzsoló tűz. Túl kevésnek bizonyult a tér, amiben mozoghattunk. Hívott bennünket a folyton változó, de mégis örökkévaló menedéket adó erdő-mező. Ott voltunk teljes valónkkal otthon, és igazából nem tudtunk megválni soha tőle. Mert bárhová költözöl, otthon csak egy lehet, s az ott van, ahol békésen ellehetsz egymagadban.

Fenyőszegi B. Levente