Barni

 

Fiatalságom egyik ajándékának tartom a huszonévesen megélt és kiteljesedett új barátságokat. Az emberek mennek-jönnek, viszont vannak, akik velünk maradnak.

Életem során Kinga valamivel hamarabb került képbe testvérével, Istvánnal és anyukájával, Zitával együtt. A Kinga barátságát meg Pongrácznak köszönhetem. Ebben az időszakban, Zsuzsával kötött zsenge házasságom idején ismertük meg Barnit. Akkor már egy párként Kingával. Ebben a szövevényes hálóban nehéz kihámozni ki merre tart, és kit tart érdemesnek tovább az együtt lépésre. Viszont az egész az utunk taposása során valahogyan magától kialakul kivel haladunk tovább. S egy idő után észrevétlenül mindig minden helyére kerül. Néha életszakaszokra bontva cserélődnek körülöttünk az emberek, néha ujjak váltják fel a régieket, de vannak olyanok is, akik sokáig kitartanak mellettünk...

Kingát első perctől igazán aranyosnak és jókedvűnek ismertem meg. Barnit, mint Kinga barátját első szemvillanásra igen komolynak, megfontoltnak láttam. Annyira, hogy szinte lábujjhegyre állva, csendben jött hogy beszélgessek véle, nehogy véletlenül megsértsem.

Az első Kinga-Barni találkánk 1996 tavaszára esett. Annak pontosan harminc kerek esztendeje. Akkor történe, amikor elkezdődött a rügyfakadás, s a tél hófehér paplanja ziláltan piszkos és szétcibált lett, helyenként elnyelte már a föld tündöklő zöldje. Barni igen kedvesen mutatkozott be, előzékeny és figyelmes volt. Hamarosan kiderült, hogy itt szó sincs semmilyen merevségről. Inkább közvetlenségről. Persze a megfontoltság maradt. Egy találka után annyira összehangolódtunk négyen, ami új együttlétre ösztönzött. Jöhettek a kirándulások. 

Barni igencsak fő szerepet játszott a kiruccanásokban. Úgy szerette, ha rendjén vannak a dolgok, s az adott időszakot kellemesen töltsük el. Jómagam ilyenkor lazára hagytam a dolgokat, persze segítettem, ott ahol lehetett. Zsuzsa, mint mindig, ügyeskedett. Tehát mindannyiunknak megvala a szerepünk, s a tevés-vevés ment mint a karikacsapás. Szerettem, mert nem voltak elvárások, követelmények. Magunktól hozzáadtuk azt, amiben otthonosan mozogtunk. Ezeken az kikapcsolódásokon néhanapján felbukkantak a testvérek és barátok is. Így ismertük Erikát és Zsoltot, István párját, Icát is.

Egyik emlékezetes kirándulás Tusványoson esett meg. Nem cipeltünk magunkkal sátrat, félrehúzódva a nagy tömegtől, a tűz körül beszélgettünk, míg bele nem szenderedtünk. Egy éjszakát aludtunk a medveleses kunyhóban, de ahogyan otthagytuk, rögtön legombolták mások. Nagy élményt adott a feltörőben lévő performance művészet érdekes világa. Mindenféleképpen egyik fiatalember a fején egy tehén medencecsontjával nagyot alkotott, ahogyan a tömegben vonult egyfelől. Barnival szokásunk szerint megkommenteltük. Ő a kedves óvatosságával, s én pedig a hűbelebalázs nagyvonalúságommal. Akármiből tudtunk varázsolni élményt. Talált a szó, ha másként is gondolkoztunk. Ezeket gyakran hatványoztuk, amit már néha követni sem lehetett, de jókat nevettünk rajta. Néha félreértéseket is szült, mert könnyen megsértődtek ránk, főleg rám…

Amikor Mikházán voltunk, akkor ő már korán reggel lelécelt a patakhoz. Követte a felkelő napot. Este megérkezett jó hangulatban. Hozta a halakat. Volt amit a lányok pucoljanak… Ott ismertem meg az ősben emberközeli kiadásban Kacsó Sándor életét is. Hiszen az egyik szoba az író emlékére volt berendezve, amelyet Barni anyja gondozott. Barni igen nagy tisztelettel beszélt az író életéről és munkásságáról. Fontosnak tartotta a múlt értékeit, és úgy gondolta hasznos megismertetni az emberekkel. Felmenői között, az erdélyi kultúra résztvevőiből igencsak akadtak rendesen.

Társaságban Barni ugyanolyan életerős, kedves, szerény és vidám maradt. Ha ketten kezdtük, ahogy ő mondta, „lökni a süket dumát”, az én nagyvonalú esetlenségemből és az ő kifogástalan modorából előbb-utóbb tetőre hágott a hangulat. Körülöttünk a derültség is csak egyre fokozódott.

Zsuzsával megtisztelve éreztünk magunkat, amikor meghívtak az esküvőjükre. A lakodalmon a gazda szerepe Szélyes Sándornak, az énekesnek jutott, aki szintén Barni rokona volt. 

 Barni szinte varázsütésre helyre tudta tenni a dolgokat. Valahogy ráérzett, s tudta kezelni a helyzeteket. Mindehhez, ahogy már említettem, szüksége volt elvonulásra. A természettel való kapcsolata is elég mély vala. Szeretett halászni. Csak úgy odalenni. Így pihente ki magát igazán. Szerette családját. Szívesen beszélt Gergő fiáról, Ágnes Panna lányáról, és persze Kingáról, hogy mennyire jó, hogy vannak neki. Szüleiről, Testvéreiről és rokonairól is tiszteletteljesen szólt. Barátairól szóló élményeit pedig előszeretettel ecsetelte. Választékos beszéde teletöltötte élettel az általa megragadt történeteket.

Sok helyen voltunk együtt. Na persze, minket is meglátogattak. Zsögödfürdői kis házunkhoz többször is eljöttek. Mi adtuk azt, ami van. Strand volt. Nem is akármilyen. Teli vasas sárga borvízzel. A vadon szépsége pedig magáért beszélt. Nyáron tábortüzet raktunk a kis telkünkre. Elbarangoltunk a hajdani házunk romjaihoz, az Égígérő vackorfához és környék erdejébe. Gombásztunk, gyógyfüveztünk, málnát hamiztunk, s kiegészítettük étrendünk még azzal amilyen finomságot csak találtunk. 

 Barni érdeklődő volt, szerette tudni az emberek történetét, megismerni gondolkodásmódját, egyeztetni a véleményeket. Értékelte az emberben lévő törekvéseket, a bennük lévő előre mozdulást. Előrehaladásukat is a személy erejéhez mérten értékelte. Próbálta megérteni a konfliktushelyzetek alatt megnyilvánuló problémákat, s javítani rajta, ha egyáltalán lehetett.

Barni ezermester is volt, szerelt, javított, készített. Szépítette, s egyre otthonosabbá tette otthonuk tereit. Ha végignéztem családi fészkük újabb változtatásait, mindenképpen az ő keze munkáját is dicsérte. Pontossággal szerette végezni. Tökéletességre törekedet, s ez látszott az elvégzett munkájának eredményén. Nekem nagyvonalúnak, a létrehozott alkotásai csodáknak látszódtak. Szépérzékkel volt megáldva, semmit sem szeretett elfuserálni.

Családját is biztonságban szerette látni. Ezért a tőle telhetőt igyekezett megtenni értük, hogy úgy is legyen. Szeretetét a legjobban tettekkel bizonyította. A szavakat sosem használta csak úgy u-k-muk-fuk súlytalanul. Mélységesen tisztelte az embereket, az életet. Az igazát úgy adta elő, hogy nem volt bántó senkire se nézve.

2021-ben Ő hozott el a Szentegyházához közeli Szeltersz-táborba, ahol Kinga kezdeményezésével beindult a színjátszó csoport. Egész úton beszélgettünk, mert már egy jó ideje nem dumáltunk. Megosztottuk mindennapi gondjainkat, nézeteinket bizonyos munkahelyi, családi és világi helyzetekről. Bensőséges volt. Amikor említettem neki az érzelmi feszültségemet az előadásom kapcsán, biztató szavai lenyugtattak. Szerinte csak jó lehetek, s bevallom tényleg sikeres volt...

Imigyen kezdődött gyakoribb találkozásunknak egy újabb fejezete. Hiszen az élete utóbbi öt esztendejében ő is csatlakozott a Bice-Bóca színjátszókörhöz, ahol segített az új barátságok kialakulásában, létrejöttében. Nemcsak segítséget nyújtott a csapatnak, hanem ő lett az egyik fényképésze is. Tehetséges fotósnak bizonyult. Az emberek érzelmeit a képeken át eléggé hitelesen tudta közvetíteni. Belénk látott. Mindezt megtartotta magának, s csak azzal osztotta meg, akire ténylegesen tartozott.

 Kedves Barni, mélységes tisztelettel és szeretettel őrzöm minden egyes pillanatot, amit családoddal és baráti köröddel együtt tölthettem. Akad bőven, amit tanulni lehet tőled. Emlékeid a szó szoros értelmében elevenek maradtak a fejemben. Azt hiszem, és úgy is gondolom, azért, mert a tetteiddel mutattad az utat, amelyet bejártál szeretteiddel együtt. Most is megmaradt az a mondatkezdésed „Úgy csináljuk hogy…”. Mintha minden egyes alkalommal mások válláról akartad volna levenni a terhet, hogy könnyebb legyen nekik. Mindezt alázattal és szerénységgel. Mások segítségében találtad meg az örömet, kezdve a családoddal, folytatva a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és idegenekkel egyaránt. Köszönet mindezért, mert ha rád gondolok, s kérdéseket teszek fel neked, TE ezután is minden további nélkül megválaszolod. 

 Továbbra is egyik hű barátod:

Fenyőszegi Borbé Levente