Hóvirág túra a Bodoki havasokban

Szombaton március 21-én, többedmagammal a Bodoki havasokba ruccantunk ki. A gyalogló körutazást a Csíkszéki EKE szervezte. A túraútvonalhoz való eljutást a csapat tagjai vonattal és autóval közelítették meg. Nekem Karcsi jóvoltából sikerült lejutnom Málnásfalu végéig. Ott egy parkolóféleségnél kiszálltunk. Ott egy cseppet nezelődtünk, ismerkedtünk, tátottuk a pufánkot, amíg a többiek megérkeztek. Mikor önmagunkot megszámoltuk, mán es kész voltunk az útra. Túravetőnk ezúttal Kozman Zsolt vala. Az ő irányításával indult a csapat az útjára.

 Ameddig a zsenge zöld pázsiton eregeltünk az erdő felé, gond egy szál se volt. Aztán, ahogy átléptük a tehénfossal szegélyezett Herec patakát jött az igazi meglepetés. Semmi bévezető nélkül annyira meredeken kellett kikapaszkodjunk, mint, ahhoz a dologhoz, amihez egy dekát sem értünk. Na jó, imitt-amott megpihentünk, hogy néhány szuszra legyen erőnk levegőt venni a következő szinte fekvő meredeken. Nem es kell mondjam a bikkfák lombjai között alig akadt fogodzkodó. Kicsit feldobta a sűrűn szuszogós hangulatot a kék berkek látvány, s a három aranyos kutya túratárs. Ők jobban bírták, legalábbis, mint én.

Azt es lehet mondani, hogy elég jól kiértünk a Herec Várához. Ott meg es tudtunk pihenni, mert Zsolt beszélt a vár keletkezésiről, történetiről, s arról es miétt es maradt belőle annyi, amennyit láttunk.  

Herec vára keletkezésit a XII. századra teszik. A háromszéki középkori várrom Málnás és Oltszem között búvik el az erdőben a Vártetőn. Ásatáskor itt találtak egy II. András magyar király által veretett ezüst dénárt. A környéken vaskori leletekre es bukkantak. A szóbeszéd szerint a várat gróf Mikó Miklós bontatta le még a XVIII. században, hogy felépítse magának az oltszemi kastélyát. 

 A mendemonda szerint Herec várát szerecsen óriások építették és ott es húzódtak meg benne. Ezeké a nagydaraboké volt a Kincsás vára es. Nekik, hogy egymást meglátogassák csak néhány lépésbe telt. Az óriások olyanok voltak, mint a szarkák, ejsze egy cseppet jobbak es met elképzelhetetlen sok kincset hordtak essze. Eszket levitték a vár pincejébe, ahol az ott szolgálatot teljesítő fekete törpék felügyeletére bízták. Mondják es, hogy egyszer egy pásztorlegény arra ánkóskodott (együgyűsködött), s hogy hogy nem, de bélepcsent a pincébe. Mikor magához tért, hát a csuda szinte megölte! Egy rakás fekete törpe ott mulatérozott. Ettek, ittak, keményen ropták a táncot. Nem gyanúskodtak rea, olyan fetyellónak (dillónak, féleszűnek) hitték. Az egyik fekete hordóból merítve megkínálták egy fekete kancsóval teli borral. Csakhogy megpillantott egy olyant, amibe kincs volt. A szemei szinte teljesen kiguvadtak. Mondta es, hogy ejsze ő mán egy dekát se iszik. A törpék erre erősen felhergelődtek, s úgy ki tették a szűrét, hogy szinte repült. Szerencsére nem hagyta ott a fogát, s az ő kanyarított történetiből tudjuk most, hogy akkoriban mi es volt.

Herec vára könnyítő pihenő után a Kincsás vára felé vettük az irányt. Itt mán nem kellett annyira erőlködjünk. Még kellemes párbeszédeket es folytattunk. Csevegés közbe persze nem veszítettük el a kapcsolatot a természetvel. Jól esett a friss tavaszi levegő, az utat körülölelő erdő, s néha az elénk táruló messzi tájak látványa. Mindez megfűszerezve madárfüttyel és csicsergéssel.

Az úton legtöbbet Katinak jártattam a cséphadaromot. Főleg, hogy könyvtáros ő es, bőven akadt közös duma. Persze diskuráltunk arról, ami eppeg eszünkbe jutott. Felfelé menegetve közbe a táj foltos fehér köntöst öltött magára. Az út helyenkint elsarasodott, de nekünk ez mán nem sokat számított. Tekertük es tovább, amíg el nem értünk egy kicsike menedék kunyhóig. Ott mán láttuk az elénk táruló Bodoki csúcsot.

A kunyhócska mellett pihengettünk. Akinek kedve vala feleregelt a Kincsás Várához. Onnan egy szikrányit kellett lépegetni. Igaz irtó meredeken. Ráadásul sáros es, havas es, még jeges es volt az út. Valahogy kivergelődtem a helyszínre. Ott nem messze felfedezhető vala Kincsás vára romjai,1053 méter magason. A várat Krisztus előtti évezred első felébe építhették, valamikor a korai vaskor üdején. Többszáz méteres alapterületű erődítmény vala. A várat Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1592-ben kiállított adománylevélbe említi meg. Nevit a környéken zajló kincskereskedésnek tulajdonítják. Aszongyák, hogy a kincsásás szó megkurtított változatából lett a neve. Az 1950-es években a helyszínen folyt régészeti ásatásokkor habarcs nélküli kőfalakra bukkantak. A feltárt helyen pedig vaskori cserepeket es kapirgáltak essze.

 Visszaereszkedve a vártól nem vállaltam fel a természet adta csúszós részt. Valahogy nem ragaszkodtam a balettozáshoz, sem az ikrándozós mozdulatokhoz. Így es kellett ügyeljek befelé sebeskedve, nehogy néhány fát durván megcsókoljak.

A házikó mellett letelepedve feltöltöttük a belső motrunkot, hadd bírjuk ca’ ki a hátralévő utat. Jól es tettük, met még a hátizsákon es könnyítettünk. 

 Falatozás után újra útra keltünk. Egy mezős legelőn tekertük át. Volt rendesen benne kaptató, de azétt bírtuk. A Zoltán kútját érintve most valami vályúkot találtunk. A hely azé egészen szépnek tűnt.

Ezt követően, minden további nélkül felszuszogtunk a Bodoki csúcsra, amelyik a tengerszinttől 1149 méter magason van. Hát ott volt igazi kilátás, ember! Rea lehetett látni a Déli-Kárpátokra s környékire. Az idő nem eppeg kedvezett, de a távolabbi hegyeket es ki lehetett bogarászni.

A túra nagy hirtelenjiben néhány lépés után kezdte igazolta a nevit. A vegyes erdős, többnyire bükkös fenyős fák avaros és hófoltos földfelszínén kikandikáltak a hóvirágok. Először kevesen, később egyre többen és csoportokban. Persze menet közben láttunk pirosló hunyort, kék csillagvirágot, vöröses boglárkát, ibolyát és más szirmos szépségeket es. Virágok között, s a szép kilátás adta természetcsudában egy cseppet elengedtem magamot. A mackónyom viszont ábrándozásomot egy fikarcnyit visszavette.

Az időnként tartott pihenőcskék után megérkeztünk az Egrics-kőhöz (Prédikáló-kőhöz). Ez egy erózió által formált, többnyire gomba alakú sziklaképződmény, vagy mi. Persze ennek a csudakőnek még adtak a helyiek jó pár más nevet es... Egy csep nezelődés, s fényképezés után, lassú tempóba’ tekertük vissza Málnásfaluba. Áteregelve rajta, mán es az indulópontnál voltunk. 

 Hát hogyesmondjam, nem volt annyira vad ez a túra, de azétt csak megdolgozta a járókeretemet. A túra hossza 20 kilométeres volt 850 méteres szintkülönbséggel, s az biza nem semmi.

Útközbe’ túratársaimmal Csatószegen kiszálltunk a járgányból egy csepp borvizet lütyülni, s avval eresztettük hazáig.

Hasznos linkek:

1. A Bodoki-hegység várai – Háromszék: https://www.3szek.ro/load/cikk/63216/a-bodoki-hegyseg-varai

2. Bodoki-havas: https://www.virtualisszekelyfold.ro/hu/pano/100

3. Fedezzétek fel velünk Erdély ismeretlen tájait! Ferivel és Tündével a Bodoki-hegységben kirándultunk: https://www.youtube.com/watch?v=rkQcWaL4Ue4

4. Bodoki-hegység – Oltfej vidékén Háromszék szívében: https://www.youtube.com/watch?v=cd-XGTJYmmc

Fenyőszegi Borbé Levente