Esszebogoztuk a Maros és az Olt forrását

Az Egyeskő es szinte látszik a háttérbe'

Augusztus végin, huszonkilencedikén indultunk útnak Karcsi barátommal a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület szervezte túrára. Bent a csíkszeredai vonatállomáson találkoztunk túratársainkkal. A vonattal meg se’ álltunk Marosfőig. Ott lekecmeregtünk a vonatról, s mielőtt belévágtunk volna a menésbe, a túravezetőnk egy rövid tájékoztatót tartott az előttünk álló barangolásunkról. Megszámoltuk magunkot. Ebből derült ki, hogy összesen húszan jöttünk essze.

A jól szervezett kambacsolást (kutyagolást) Daday Hunor túravezető vállalta bé. A hirdetéses túrás kínálmációban 25 kilómetret, és 1200 meter szintkülönbséget írtak belé.

Pihenő

A reggeli frisecske időjárást hamar odébb tolta a napocska. Úgy ragyogott, mint az aranyalma. Az ég egy-két felhőcskével vala csak megtarkítva. Menés közbe’ volt mit bámulni. Eccer is a friss levegő, s másszor a fenyveses táj. A pufámot folyton-folyvást nyitva hagytam. Jó, hogy az állkapcám le nem szakadt. Nem es csuda, annyira fenséges ámulatba ejtő vidéken kócerájoskodtunk át.

A hegyre kapaszkodás első felibe’ elég meredek volt az út. Felfelé tartva egy csepp szilvát es kaptam az egyik fán, olyan sárga fajta fosókát. Közbe’ meg-megálltunk, néhány percecskére megpihentünk. Egyáltalán nem vala erőltetett menet, s még fényképeződni es tudtunk.

Szép tájacska

Szinte könnyedén meneteltünk eléfelé. Ebbe’ segítettek a turistajelzések amik a szemünköt eppeg csak ki nem ütték. Jómagam evvel szinte semmit se törődtem, erősebb volt bennem a nyájszellem. Arra tartottam, amerre a többiek mentek.

Közbe’ a messzi tájakra nező fáintos kilátásoknál megbámulhattuk a Csíki-medencét. Ütöttem es róla egy szekérderéknyi fényképet. Nem hagytam ki a kalibákot, a nyári gazdálkodásra alkalmatos lakokot se.

Továbbhaladva hirtelen kokojzásra akadtunk. Rendesen majszoltam bé belőle. Nemcsak fekete kokojzát, hanem pirosat es, azt a havasi meggyet. Eszket úriason áfonyáknak híjják. De imitt-amott ráleltem pár szem erdei eperre es, amit kényesen mondva szamócának becézik. Kicsit a Fekete-rez előtt mán a málnák es megjelentek. Rendesen termeltük béfelé. A málnás mellett komoly sorok alakultak ki. Mindenki nyosztotta a saját bokrát. Még fehér málnát es találtunk.

Mán a Maros forrásánál sóskát is beleltem. A kristálytiszta víz irtóan csalogatott magához. Persze jól bélütyültünk belőle. Na, a pihenőnél bévegyültem a málnásba es. Ott bukkantam rea asziszem, a fajdtojásokra, amiket sajnos nem kőthetett ki az anya, met valami vadragadozó elkaphatta derékba’.

Aztán a forrástól búcsút intve kerestünk egy szép evős helyet. Ott letelepedtünk a Lok-nyeregbe. Rágtunk az otthonról felcsomagolt elemózsiából. Nem es kell mondjam, hogy a friss levegőn sokkal jobban csúszik az étel es.

Ahogy végeztünk a bétevő falatokkal, felcihelődve indultunk tovább. Mellettünk jobb kéz iránt a fenyők lombjai közül a Nagy-Hagymás, az Öcsém és az Egyeskő sziklái kukucsáltak ki. A természetrajongásba egy juhnyáj, külön kecskecsapattal érkezve köpött belé a bónyászódásunkba. Nem es ők, hanem azok a behemót pásztorkutyák. Pedig közelebb érkezve egymáshoz, eléggé úriason viselkedtek. A pásztor nagyon jól vezette a bandáját, met esszetűzésre nem került sor, viszont a nagy dögök azétt felénk jőve védték az övékét. Mű es egybe tekertük tovább. Kicsit fennebecske mán lovakkal és lovasaikkal es találkoztunk.

Merem állítani, hogy a Gyergyói-havasok sziklás, fenyvesekkel borított erdői nemcsak minket csalogattak ki az otthoni odunkból. Ott mán jobban kivehető volt a sziklás rész. Még az Öcsém ördögmalmai es rendesen látszottak. Őrölgették a sziklákot, kicsi kavicsokot csináltak belőlik.

Eregelés közbe’ a csillámpalás kövek a lábunk alatt csak amúgy ragyogtak, mintha palotába’ járnánk. Béérve az erdőbe, annak hűs levegőjét szívhattuk magunkba. Valóságoson körülölelt az igéző, bódulatba ejtő illatpárolgásával. Az úton nagy pocsolyák tátongtak. Eléggé mutogatós fajták, met ki kellett kerülni őkelmüköt. Az erdőn keresztül es isteni volt a „séta”. Ott es szedegettünk erdei gyümölcsököt. Addig tekertük, amíg el nem értük az Olt forrását. Ej, be jól es esett egy cseppecskét megpihenni, s közbe’ szürcsölgetni az áttetsző napsugarak feredőjéből merített vizet.

Kovácspéternél mán a túrázás utolsó szakaszához értünk. Az első emelkedőnél ingyen görcsöt kapott a lábam, de egy kis magnéziumcsudával helyretekerődött. A kerítések átalvetői, s a nagy balatonméretű pocsolyák gyakran lassították az iramot. A Magas-bükk előtt egy békerített helyen bivalycsorda pihengetett. Készen álltak a fényképezésre. Volt olyan es, aki szebbik felét mutatva pózolgatott. Persze tovább ettük, amit kaptunk. Főleg havasi meggyet.

A felfelé mendegélést felcserélte valami más, az ereszkedés. Néhány helyütt eléggé csetenyes, bozótos volt a kétfelől szegélyezett ösveny. Egyszer-egyszer az ösvenyünkbe benyúlók meg es cirógattak. Egyik helyen az alattam lévő csúszós száraz ágaktól és gezderektől (galyaktól) egy nagyot lepcsentem. Szerencsére nem történe semmi komoly baj. Imigyen érkeztünk bé Gyergyószék fővárosába. Ott pedig végigcaplattunk a városon.

Jó volt látni az örmény templomot, az Erőss Zsolt-emlékművet s a várost es úgy egyáltalán.

Megérkezve az állomásra volt idő egy cseppecske szusszkifújásra, met szokás szerint késett a vonat. Hunor kérésünkre elmesélte a Maros és az Olt mondáját, olyan ízes székelyes nyelvezettel. Erőst jóra sikerült. Kellemes vala a fülnek, s főleg a képzeletnek. Aztán az állomás bémondó garattyolója aszondta, hogy a vonat érkezik a három vágányon. Bizonyára jól elfért rajta. Azétt mű értettünk szóból...

*

Még hozzátenném, hogy a pufám bé nem állt, egész végig hablatyoltam, ami eppeg csak eszembe jutott. A legjobban Marika tűrte, met véle barangoltam át a túra nagyját. Na, persze a szokás szerint másokot es boldogítottam… Mit lehet csinálni, ez az alaptermészetem.

* * *

A túrautvonalat egészbe’, s lerövidítve, érdemes megemlegetni:

Szakaszokra osztva az első útdarab Marosfőtől Fekete-rez csúcsáig tartott (1538 m). Második lődörgős menet a Maros forrásától kezdve, átmenve a Lok-nyeregen, egészen a Siposkő-csúcsáig tekertük (1568 m). Az Olt forrásától pedig a Magas-bükk csúcsa felé vettük az irányt, majd leereszkedtünk Gyergyószentmiklósig. Ott se adtuk fel, met egy csepp pihenő után eresztettük tovább, egészen a gyergyószentmiklósi állomásig. Összességébe az útvonalon 30 kilómetret mentünk, plusz az ide-oda bónyászódások. A szintkülönbség es egy cseppet több vala. Na, mindegy es, met így sikeredett, evvel a túrázással esszebogozni a Maros és az Olt forrását.

A végszó méges az, hogy jó társasággal, kellemes időjárás mellett az út es rövidebb, bármilyen hosszú es legyen. Hamar elrepült az idő. Érdemes együtt kambacsolni a Csíkszéki EKE által szervezett kirándulásokon, túrákon.

Maros és az Olt mondája saját  változatomba': 

https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/maros-es-az-olt-csudas-tortenete.html

Fenyőszegi B. Levente

FIGURA - 40

Négy évtized telt el a gyergyószentmiklósi Figura színház megalakulásától. Ebben a negyven esztendőben több száz ember figurázta ki magát.

Mint ősi „figurása”, egyik kis szilánkja voltam a hajdani csapatnak, és természetesen meghívást kaptam a színház fennállásának 40-ik évfordulója alkalmából. 

A történet a városi öntődében kezdődött 1984 őszén. Az ősfigurások magja Bocsárdi László társaival együtt folytatták a temesvári álmot, és ott az öntődében kapott táptalajra. A társulat neve, amely Bocsárdi Gabriella ajándéka volt, elárulja a figurázó csapat kilétét. Azóta számos rendező és színész fordult meg a figurásoknál, mi tagadás, a lényeg nem változott.

 

A 2025 június 28-án évadzáró gyanánt és a visszaemlékezés kapcsán, jó hogy ott az öntődében sikerült összehozni a társulat négy évtizedéről szóló FORDULATOK című kiállítást. A tumultus elkerülése végett két rendben is meglehetett tekinteni. A kiállítás egy érdekes időutazás volt a figurás kellékek világában, hang és képanyaggal színesítve. A kalauzolás a történetmesélés segítségével nemcsak betekintést nyert a meghívott csapat elmúlt korszakban, hanem érezte is, elsősorban azt az időszakot, amikor a csapat tagjának mondhatta magát. Ugyanakkor nyomon követhette a folytatásban gyökerező lehetőségeket is.

 

A tárlatvezetés után a városi Művelődési Ház melletti parkban került sor a hivatalos évadzáró ünnepségre. Egy időkapszulát rejtettek el a földben, és egy fenyőt is elültettek. 

Az ünnepi pillanatok után a Városi Könyvtár kertjében gyűlt össze az elmúlt 40 esztendő figurás családjából több mint 100 tag. Szerencsére az időjárás is megfelelő vala. Nyugodtan lehetett beszélgetni a szabadban, régi és új emlékeket felidézni, illetve ismerkedni. Itt ejtettük meg a vacsorát is.

 Este pedig vetítésre került sor NEGYVEN ÉV A FIGURÁNÁL című dokumentumfilm. Ennek az eseménynek szintén a könyvtár kertje adott otthont. A szabadtéri bemutatót egy rövid ismertető előzte meg. A film másként közelítette meg a évtizedek eseményeit, mint a kiállítás, de a bemutatott történet fonalán visszahozta a kulcsfontosságúnak tartott, megélt perceket. Az érzelmek színes skáláján ugrándozott a lelkünk. Olyannak bizonyult, akár egy hullámvasút. Átéltük a töretlen és elhivatott munkának a sikereit és kudarcait. Felidézhettük a tapsviharok mámoros hangulatát, a kéretlen bukfenceket, csalódásokat, de a folytonos megújulást is. 

Fényképezte: Vincze Csilla

 Úgy láttam a Figura képes megújulni, frissülni, haladni, és az érdeklődést fenntartani a nagyérdemű előtt.

Mondanom sem kell, hamar elillant az erre szánt idő. 

 

Most is azt vallom, hogy isteni volt a társulat tagja lenni, néhány évtized távlatából együtt ünnepelni, s ebben a nagy családban maradni. 

 Link egy korábbi emlékutazáshoz: https://fenyoszegi.blogspot.com/2021/02/a-multszazadi-figuras-eveim-felidezese.html

Borbé Levente,

egykori Figurás

A múltszázadi figurás éveim felidézése

2019-ben emlékeztek meg országszerte az 1989-es rendszerváltás 30-ik évfordulójára, a forradalomra, vagy mindenki mondja csak aminek akarja történelmi pillanatra.

Többek között ez az esemény erősítette meg bennem a gyergyószentmiklósi Figura színjátszó csoportban eltöltött eseménygazdag időszakáról számoljak be.

A Figurához Fülöp Hajni jóvoltából kerültem be még 1988 tavaszán. A csapattal először futólag 1988. februárjában találkoztam. Akkor még igazából Vargha Jenő-László (Ente) lélekgyógyászhoz igyekeztem. Beszélgetésünk során említette nekem, ha lenne kedvem legalább lessek be a csoport tevékenységébe. Ezt később Hajnival megrágtuk, s ennek végeredményeként kezdtem el járni a Figurába.

Első alkalommal a nők napi köszöntős buliba csöppentem bele. Volt ott meglepi. A lányok kis kaktuszokat kaptak ajándékul, de ők is felkészültek, s köszönetképpen egy dal eltáncolásával kedveskedtek a férfiaknak. A Koncz Zsuzsa által énekelt muzsikából kartonlapra idézeteket írtak ki. Ha nem csal az emlékezetem minden egyes férfi résztvevő kapott egyet belőle. A köralakra kivágott karton másik felén pedig a Figura színjátszócsoport F betűje díszelgett vörösben ráfújtatva. A dal címe: A hitetlenség átka (Szörényi-Bródy páros alkotása). Jómagam azt az idézetet kaptam el belőle, amire akkoriban a legnagyobb szükségem volt: „Nem lehet, nem lehet, értsétek meg, nem lehet / Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet ”. Isteni hangulat alakult ki. Nagyon megtetszett az ottani légkör, és attól kezdve heti két-három alkalommal kezdtem feljárni Csíkszeredából Gyergyószentmiklósra a Figurába.

Hajni az 1980-as évek vége felé

Munkám lejártával mindig izgatottan igyekeztem a vonatra. A próbáig volt legalább egy órácska, hanem több. Addig Bocsárdiéknál vagy Áruséknál töltöttem el az időmet, ahol töretlenül kedves fogadtatásban volt részem. Figyeltek rám, és igyekeztek megérteni problémáimat, ami nagyon jól esett. Úgy emlékszem vissza ezekre a közös együttlétekre, mint valami lélekemelő percekre. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy úgy elfogadtak, ahogy vagyok. Szeretettel közelítették felém, s ezzel a bennem lévő gátlásokat is felszabadították. Bátrabban mertem kimondani, amit gondolok, s egyúttal vállalni önmagam.

A figurás csapatban sem éreztem különben magam. Habár nagyot sosem alakítottam, de szerettem ott lenni a bemelegítő tornákon és a színi gyakorlatokon egyaránt. Az emberek nagy kedvvel gyűltek össze. Akadt téma bőven a próbák alatt, előtt és után is. Szerettünk volna kitörni abból az eléggé nyomasztó diktatórikus világból. Nem csoda, hiszen fiatalok lévén valami másra vágytunk, mint ami körülöttünk zajlott, amit nap mint nap meg kellett élnünk. Fontosnak tartottuk, hogy úgy adjuk át az életérzéseket, amelyekkel értékesebbé és gazdagabbá válhatunk legbelül. A társaság hasonlított egy kis szigethez, ahol a béke, a tenni akarás és az élet szebbé tételén munkálkodtak az emberek. Bocsárdi Laci az előadásra szánt darabokat kellő gonddal választotta ki. Témájuk ütősek voltak, amelyek előcsalogatták bennünk a rejtett érzéseink és lehetőségeink egész tárházát. Sorra nyíltak ki előttünk felismerés és a megismerés kapui. Miközben ő felkészítette embereit a darabra / az előadásra, rendszerint el is játszotta. Néha keménynek tűntek a próbák, máskor lazábbaknak. A lényeg mégis az volt, hogy tudatosuljon mindaz amit eljátszódtunk, és zsigereinkben érezzük a kiosztott darabban lévő szereplők egész világát. Ez persze egyfolytában, s főleg rögtön de most mindjárt nem volt sikeres, de ennek ellenére továbbra is türelmesen igyekezett megértetni eme sorhelyzetek kulcsfontosságú jelentőségét. Azt is lehet mondani, hogy világokon átutazok lehettünk egy-egy darab betanulása alatt, de még a próbákon kiosztott kis szerepek alatt is, ahol a kiválasztott személy csakugyan megelevenedett. A figyelem és a koncentráció erejével minőségi darabok születtek. Sikerült szakmai elismeréseket szerezni nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Ez pedig az akkori úgynevezett „amatőr” státusban nagy szó volt.

Az 1980-as évek Figurás Leventéje 

A kommunizmus „aranykora” keményen rányomta bélyegét a figurás életre is. Egyre nagyobb volt az igény a tartalmasra, a jóra, a szabadságra. Bizony akadtak jószerivel szomorúbb percek is. Az egyiknek én is részese lettem. Egyik kedves társunkat elszólította a munkahelye, ha jól emlékszem Szatmárra. A lehangolt állapot még jobban kihozta belőlünk az összetartozás érzületét.

Az 1989-es decemberi temesvári események hallatán feszengeni kezdtünk. Az akkori próba alatt nem sokat szakmáztunk. Együtt voltunk, s egymásba kapaszkodva próbáltunk arra gondolni, hogy az ország meg fogja úszni ép bőrrel. Azokban a pillanatokban eszméltem rá, hogy mennyire döntő lehet a közösség ereje. Mindannyian akartuk a változást. Ezek az együtt töltött órák segítettek abban, hogy bármi is fog történni, sohasem kell feladni emberségünket.

1990-es új esztendő már más megvilágításba helyezett mindent. A kezdeti forradalmi eufória lentebb hagyott, mint abban a darabban, amelyet utoljára próbáltunk el 1990 előtt. Ez Jevgenyij Svarc: A sárkány című műve volt. A Figura életének „őskori” szakasza ezzel lezárult. Sokunkat a rendszerváltás utáni élet máshová sodort. 1990-es új esztendő már más megvilágításba helyezett mindent. A kezdeti forradalmi eufória lentebb hagyott, mint abban a darabban, amelyet utoljára próbáltunk el 1990 előtt. Ez Jevgenyij Svarc: A sárkány című műve volt. A Figura életének „őskori” szakasza ezzel lezárult. Sokunkat a rendszerváltás utáni élet máshová sodort. Az említett színművet nem mutatták be a figurásokkal, legalábbis akkoriban. Helyette Alfred Jarry: Übü király című darabjára került sor, de azt is nélkülem, és sok más kedves társ nélkül adták elő több helyszínen is nagy sikerrel. Jómagam a darabot Csíkszeredában néztem meg.

A Sárkány választása viszont telitalálat volt s az is maradt mindmáig, amelyet Bocsárdi a kolozsváriakkal rendezett meg, hiszen a történet kísértetiesen hasonlít a mi történetünkre, amelyet már harminc esztendeje ugyanúgy, esetleg más ideákkal és eszközökkel megélünk. Félelmetes érzés.

A további utazásomat az élet rejtelmes univerzumában máshol folytattam. Örültem, hogy részese lehettem ennek a csodálatos közösségnek, ha csak rövidebb kettő évecskére is. Hálával gondolok vissza mindenkire.

Nemrégiben egy könyvtárosi konferencián találkoztam egy őskori figurással, Vincze Csillával, a jelenlegi Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár igazgatójával. A találkozás előhozta belőlem a hajdani figurás élményeket. Csodás volt, olyannal találkozni, akinek segítségével a múlt kulcsra zárt Figurás történetét újra ki tudtam nyitani. Nemcsak az emlékeknek tudható be az sem, hogy a mostani telefonos csengőhangom a hajdani melódia, amelyet először hallottam a Figurában 1988 tavaszán. A Figura bennem él és tovább él mindannyiunkban.

Talán némi elfogultsággal, de annál nagyobb szeretettel:

Borbé Levente

A Koncz dal linkje: https://www.youtube.com/watch?v=nfyCxfy0JtQ