- A PÉZCSINÁLÓ GÉP -

Gyuri bá’t nem akármilyen fából farigcsálták. Üdejébe nekiveselkedett a kucorisághoz. Felnőtt korára már olyan jól ment neki, hogy szinte sajnálta magára kőteni a kenyérre és más egyébre való bankóját. Annyi pénzt harácsolt össze a saját javára, amennyit csak lehetett. Élete során még azt is ki tudta harcolni önnön megnyugtatására, hogy beszámíthatatlannak nyilvánítsák. Ez arra volt jó, hogy terveit ne tudják keresztbe húzni a hatalmasok, s így munkájában nyugudtan mehetett a saját feje után. Evvel a csellel tudta csak igazán elképzeléseit valóra váltani.

Akkoriban az egyenlőbb rendszerbéli emberek tüze köré sunyiskodó állampolgároknak és bolondoknak állt a világ. Nem mintha mostanság ez sokat változott volna... Igaz, hajdan másként vezették le, mert akkoriban az úgynevezett demokrácia előtt a kommunizmus felé vezető út volt a divat, de ez egy másik történet.

Gyuri báról szájról-szájra történő, mesélés útján terjedő története beléégett az őt ismerő emberek körébe. Az agyából kipattanó szárba szökkent ötlet megváltoztatta teljesen az életit. Ezért az éleslátásáról híres hősünk elképzelése nagyot tudott durrani. 

Desapám és Gyuri bá

Először senkitől se kényszerítve, saját döntést hozott. Mindeneknél fontosabbnak számított egy elmével foglalatoskodó doktor felkeresése. El is csoszogott a kiválasztott gyógyító elvtárs rendelőjébe. Ott ügyekezett felvázolni elmeállapotát, amit az orvos eléggé kétkedve fogadott. Ezért megpróbált a kedvéért még rögtönözni is. Sokra nem haladt véle, mert az orvos úr mégse akart hinni neki. Emiatt rendesen felment a pumpája, egyenesen ezerrel. Hirtelen haragjában, és az általa kidolgozott tervből kifolyólag, hogy ne dolgozzék állami munkahelyen, s legyen betegnyugdíjas, olyant rittyentett öklével az asztalra, hogy az ott lévő tintásüvegből a tinta szittyáson kiszökve, a kedves betegvizsgálódó orcára meg a ruhájára helyezkedett egy szempillantás alatt. A szakorvost eme jelenet után teljesen meggyőzte elmeállapotáról. Minden további nélkül elismerte Gyuri bá baját, és ezt ott helyben diagnosztizálta is. Tehát a papírt bészerezte. Hogy megjárta-e a vicces komák sárga házát. Egyesek szerint muszáj volt, mások szerint ki tudja...

Életinek minden egyes állomását nem érdemes felsorolni. De amit tudunk, azt tudunk. Gyuri bának volt felesége is. Vált is. Asztán jöttek az élettársak. Őköt úgyszintén szere otthagyta. Születtek gyerekei is vagy négy, vagy ki tudja hány. Ennyiről biztosra tudtak a környékbéli rosszmájú lepetyelők.

Asszony ide, asszony oda, de ő szakadatlanul kereste a pénzt. Éppen ezért, mivel otthon nem adott le belőle semmit, vagy vajmi keveset, - nagyon vékonyan, gyenge eleséghez jutott őkelme, s kedves családja pediglen dettó. Segond (semmi gond) feljavítva kosztját barátoknál, komáknál, üsmerősöknél tömte meg a bendőjét.

Egyik alkalommal az egyik komájánál éppen papírhúslevest (hamis húslevest) kapott, vagyis vegetával (húslevest utánzó csodaporral) volt megkatyfalva. Másnap első dolga volt elhíresztelni a nagyvilágnak, hogy ezek a komáék kiették levesből a húst s neki csak a levet adták pityókával, laskával, s murokkal (sárga répa). Na meee!

Kucori lévén az ügyes-bajos üzleteit is úgy próbálta megkötni, úgy hogy ha ha lehet minél kevesebbet, vagy semmit se fizessen. Csak így lehet igazán spórolni… Há’ nem-e!? De. Nagyon üsmerte a vagyongyűjtés megannyi technikáját, s szégyenérzet nélkül tudta művelni. Mondjuk a héza hasonlók dögivel akadnak a szélrózsa minden irányába, de legtöbbjük az elvárt divatcselt követve csapják bé az embereket. Gyuri bá cselezése, nem unalmatos szokások alapján működött, s feltétlenül nem es volt annyira bécsapós. Az övé inkább egyedi mesterségnek számított, s ebből kifolyólag sikeredett olyan fáintosra.

Szűkmarkúságára vall a következő eset is. Egyik keresztfiának becézett fiatalemberrel javíttatta meg a szinte mindent kibír fajta orosz kazettafonját (kis magnóját). Akkor a szinte győzött, s elmaradt a teherbírás. A kereszt ügyesen megbütykölte a motort, s az csudálatos módon jól es ment. Természetesen, ahogy nála lenni szokott, fizetés nélkül akarta megúszni. Há’ mit mind fizessen keresztfiának! Há’ nem-e!? Kérte nagy ravaszon a kész kazettafont, úgy Isten nevében. A fiatal szerelőbe is szorult egy csepp igazságérzet, pillanatok alatt szétszedte a szerkentyűt és beleömlesztette az általa tágra nyitott szatyrába. A kazettafon szétszedett darabkáji ömlesztve csak amúgy zergelődtek össze-vissza a pecsétes neccbe. Gyuri bá” nagy hirtelenjibe meglepődött, de nem annyira, hogy ne cselekedjék. Akkor már bezzeg bévezető nélkül elékerült a lóvé! Erre a varázsjelenetre a bűvös lejátszó es 10 perc alatt összeállt. Annyi időt vett újra igénybe az összerakási művelet. Há’ mit csinálj, mindenkivel nem lehet cselezni. Van ez így es.

* * *

Mint a fentiekben mán kiböngészték, betegnyugdíjasként se tétlenkedett. Mivel neki szabadott bármit csinálnia, ő bele es fogott legendás üzletibe. Az igaz, hogy számtalan érdekes dolgot fellehetne vonultatni zsugoriságáról, de most perpillanat nem ez a lényeg, hanem az, hogy ő vala a híres a szeredai piaci szekeres. Állítólag ő maga eszkabálta a járgányt. Na jól va na, egy kis segítséggel! Ejsze rajtatok még nem segített senki, vagy mi a nyavalya!? Szó mi szó, hasonlított egy kicsi borvizes szekerkére, de ez amellett hatalmasnak látszódott. 

Szeredai piac mostanság

Az első szekérke még kezdetleges vala. A sok tákolgatás után egyre jobb lett, és űrtartalma es fokozatoson nőtt. Amikor mán megelégedett lett a szekerivel, azután úgy vigyázott rea, mint a két szemire. Időnként karbantartotta. Gördülékenyebb működése érdekiben kocsigumikerekeket szerelt rea, s ki festette szép ződ olajfestékkel.

Méges mit csinált a szekerivel! Hát árut hordott a vasútállomásról leszálló kofáknak a piacra. Jó üzlet volt a kofáknak es, mert hanem más járgánnyal sokkal drágábban kellett volna kiszállíttatniuk termékeiket a vásárra.

A szekere a nagyobbfajta gumikerekektől könnyedébben ment, s komoly terhet bírt meg. Az árut a bérlők könnyűszerrel heppentették (tették) fel fel rea az árut. Persze húzására kispórolta az igavonó állatot, mert az is pénzbe került volna. Így hát ő maga töltötte be egyszerre a ló és a kasszás szerepét is. Ebből a húzogatásból beszedett pénzt apránként gyűjtögette ügyesen. Tíz percbe se került, s máres ott voltak a piacon, s lerakódás után rögtön tudták árusítani portékájukot. Garasoskodása meghozta a gyümölcsit, mert a péndz csak egyre gyűlt. Jó üzleti érzéke volt héza. Akárkivel szóba elegyedett, hogy avval is növelje üsmerettségi körét.

Minden egyes vonatot üsmert. Tudta melyik vasparipával, melyik árus érkezik. Mán a süsü béérkezése előtt ott állt a ritkaságszámba menő csodaszekerével. Ha betegeskedett, s a kór ágyhoz nem verte, akkor nem látott akadályt a munkára. Egyik kuncsaftja se csalódott benne. Há’ kellett a péndz...

A Csíkszeredai vasutállomás épülete

Gyuri bá el es gazdagodott egyfelé (lett pénze dögivel). Persze ez sehol sem látszódott meg rajta. Ez is egy kifinomított taktika volt részéről. Ha elhagyatottan, akármiben jár, senki sem sejti mennyi pénze van. Szó, ami szó, zsugorisága egeket verte. Kabátja bélésíbe, párnába, s ahol az ember nem es sejti, oda dugta el a pénzt. Állítólag az akkori takarékpénztárba es rendesen tett be nagyobb összegeket. A kommunizmus virágzásában merész húzásnak számított egy ilyen tett, nem beszélve még az elmés és „mulatságos” papírjáról! Ügyesen tudta művelni. Neki szabadott. De néha meg-megfelejtkezett szerényen tálalni a munkájának sikerét, s ilyenkor előretört belőle a hetvenkedés, s akkor visszavonhatatlanul kezdett dicsekedni ügyeskedésén.

A most, ebbe a helybe bépötyögött kis eset bölcselkedő eszmefuttatása sem különbözött a többitől. Viccesen, de mégis büszkélkedve mondta a kocsmában ivócimboráinak (persze ahol aligha ő fizetett...), hogy neki pénzcsináló masinája van! A társaság, akikkel lütyült, üsmerte őt és szekerét es, de azért hosszasan elviccelődtek a pénzcsináló szerketáról. Az időnkénti fellobbanó nagy röhögésre sokan rejik figyeltek. Volt aki hitte beszédit, s volt aki nem. Igen, mert nem értették, hogy a szekeréről van szó. A másik asztalnál ücsörgő szemfüles bésugó örömözve dörzsölte a kezit. Na elkapott megént egy hamispénzcsináló elvtársat! Alig várta a beszédnek a végit, s szélsebesen futott a szeku (az akkori titkosrendőrség) székhelyire. Ott rögtön, semmi békezdés nélkül beárulta az illetékeseknek.

Gyuri bá pedig, mintha mi sem történt volna, félhúsba erejszkedett hazafelé. Alig ért haza, mán a kapuja előtt, a semmiből, ott termett két szekus (titkosrendőr). Egyik, ahogy a forgatókönyv megkívánta, kedvesen, a másik kíméletlen durvasággal vallatta, hogy hol az a bizonyos pénzcsináló gép. Gyuri bá úriemberként bétessékelte az elvtársakot a lakásba, s finoman hellyel kínálta. Ő otthonoson leheppent a székire. Várta, hogy a szekusok is üljenek le. Há’ azok csücsülés helyett úgy kezdtek pattogni, mint kecskeszar a deszkán. Biza, nem kellett egy csepp hely se nekik. Egyből a pénzcsináló csodamasinát akarták szemügyre venni. Mivel Gyuri bá tudta mi szél fútta őköt héza, még frissiben volt a kocsmai eseményeknek, ezért nem es várattatta meg vendégeit. Betyárul felpattant a székiről, s csak intett, hogy menjenek utána. Bévezette az istállóba, ahol a ló nélküli szekér állott. A látványtól a szekusok kérdőre vonva húzták szemöldöküköt. Ő csak annyit tett héza hogy: - Itt van a pénzcsináló masinám! Tessék kipróbálni, egy menet a vonattól a piacig, akár 10 lej es lehet, ha sok árut húznak véle! Megéri félig megvetve es, ha csak 5-6 lejt es lehet véle összeszedni. Sok kicsi sokra megy, elvtársak! Próbálják csak ki tiszta nyugudtan! Valahogy az állam titkos ügyekkel foglalkozó elvtársai nem voltak hajlandóak kipróbálni. Asztán látták, hogy evvel az emberrel túl sokra nem jutnak. Inkább békébe hagyták.

Leszámítva ezt a cseppecske félreértést, Gyuri bá továbbra es nyugodtan űzhette az ipart. Neki szabadott.

Ahol a fáintos a szeker "várakozott"

Rendszerváltás után, még amíg szusszal bírta, ugyanevvel a módszerrel gyűjtögette péndzit. Nem lehet tudni mikor búcsúzott el az élők sorából, mert volt mán olyan, hogy ki-kihagyott a szervicséből (itt - munkájából). Egyszer csak eltűnt, mint a mesékben. Még a szekeret se láttam többet, s a pénzivel se lehet tudni, de sejteni igen, hogy mi lett.

Fenyőszegi B. Levente

Cibrefalvai ásatások üdeje

 A líceumi évek alatt (az 1980-as esztendőkben), nyaranként benne voltam egy kisrégész csapatban, akikkel Csíkszentmihály község melletti területen kutattunk, ahol a tatárjárás előtti Cibrefalva állott. Az ásatásokot Szőcs János muzeológus irányításával végeztük. Azt hiszem a múltunk iránti érdeklődés e "régészkedés" révén kezdett pislákolni bennem.

Hogy miként jutottam el odáig? Mindennek az előzménye a szokásos nyári munka keresése volt. Előbbször nagyobb testvéreimmel, s aztán a küsebbekkel, mindig es kaptunk valami munkát, amivel tudtuk enyhíteni az őszi tanszerek és az egyenruhák bevásárlásának tanév eleji költségét. Szőcs Gizike néni, János bácsi felesége, tudta, hogy minket nem vet fel a pénz, ezért vette latba nekünk az ásatási munka lehetőségét. Hatalmasan figyelmes volt irányunkba. Ott segített, ahol eppeg tudott, de másoknak es, ha eppeg módjába állt. Együttérző, gondoskodó és szeretetreméltó asszony volt, aki összefogta a körülötte lévő embereket. Ő biztatta kedves fiát, hogy kérdezzen ca' rea minálunk. Így aztán András barátom közvetítésével, testvérek közül egyszerre hárman (a „három kicsike”) kaptuk meg néhány sorra kerülő esztendőben a több hétig tartó Cibrefalvi ásatási állást.

Csíkország szépséges tája

Ez a munka másabb, jóval több volt, mint úgy általában a többi. Azért is, mert ott a baráti társaság apraja-nagyja találkozhatott. Mivel András igyekezetében a munkaerő válogatása során a barátok és pajtások játszódtak nagyobb szerepet.

Megvolt az ottani munka rendesen, nem unatkoztunk egy cseppet se, de szünetekben a móka, a jókedv úgyszintén. A foci és egyéb labdajátékok előnyt élveztek, na meg egy kicsi keleti-sportok utánzása nyomott valamicskét a latba. Viszont más marháskodásra es vevők voltunk. Ilyenkor a gyereklármával teli mező életet lopott az elszenderedni vágyó egyre hűvösebb, az idő előre haladtával, őszies tájba. Ha belefért az szünetbe, akkor még a fürdés es szóba jöhetett. Főleg akkor, amikor a napsugarak melegének köszönhetően egy kicsit felszusszant a természet. Ez idő alatt, igencsak kibontakoztunk. Biza, a belelés után jó vót kijátszódni magunkból az erős figyelés terhét, a reggeli hideg harmatos fűtől való gémberedést. Ráadásul a munka utána úgy ment, mint a karikacsapás.

Reggelente vonattal mentünk. Aztán végigsétálva Csíkszentmihályon, csatlakoztak hézánk az utcákból elésonfordáló helybéli gyerekek, s úgy a teljes csapattal vettük fel végül az iramot a cél felé. A patakot követve, a kertek alján eregélve figyeltük a récék, s libák élemedését, megnyosztottunk (itt: körülbelől megtéptünk) néhány kiálló gyümölcsfaágat. Mindegy volt nekünk, hogy alma, körte, vagy eppeg szilva ékeskedett rajtuk. Kifelé érve a határba, mán bébeleltük (megettük) az egészet. Mindig jól kedvvel érkeztünk a munka színhelyére.

Ajnád látképe, Csíkszentmihály község fentebbecskei része, egy kicsit odébb vala Cibrefalva

Minden esztendőben az újságoknak, a munkakezdés előtt János bácsi Cibrefalváról tartott egy történelmi emlékezést. Ha nem kaszálták le a füvet, akkor ő azt es megtette. Azután veselkedtünk neki a munkának. Volt ásó, meg egyéb szerszám es, de mivel odaügyelve kellett munkálkodjunk a spakilt részesítettük előnybe. Így a taknyolásnak látszó munkát, hogy ne törjük el a leletet, vagy eppeg ne vágjunk ketté semmit, inkább evvel a szerszámmal intéztük el. Ha jól emlékezek, egy idő elteltével minha a kiásott területet visszatemettük volna. Az utolsó simítás gyanánt pedig rearaktuk a gondoson kiásott hompokot (gyepdarabkákot). Persze azelőtt a múzeum munkatársai lefényképezték a talált bizonyítékokot, s annak lelőhelyét.

A munka végeztével a szerszámokot jó helyre tettük. Majd ugyanúgy, ahogy jöttünk, azt az utat követve eregeltünk bé Szentmihályra. Visszafelé indulás ideje, valamikor délutántájt került sorra, biza fáradtan, de méges jókedvűen kókoskodtunk a vasúti állomásig, és vonattal csaptattuk bé Szeredába.

Az ásatás körülbelől valamikor augusztus második felében kezdődött el, és tartott szeptember derekáig. Pont az iskolakezdésig. Ritka esetben egy cseppet tovább.

Az ez idő alatti egyik legérdekesebb utazásunk a vonaton velünk átellembe ülő két kendős néni drécselésének elkalandozása volt. Annak a végkifejletét há' bírtam es meg nem es. A beszélgetésük pletyka szintű lehetett, mert münköt a témája nem nagyon kötött le. Más szavakkal mondva, ügyesen kiosztottak mindenkit. Arra már mű es felfigyeltünk, amikor nagyhirtelenjében az egyik mamóka kinézve a vonat bépárásodott koszos ablakán, amit kezével letörölt, kezdte dicsérni a madarasi cukorrépát. A pletykatársa úgyszintén. De mű tudtuk, hogy eppeg nem Madarason járunk. Eltévesztették az irányt. Más vonatra ültek fel. Rögtön mondtuk es nekik, hogy most biza Szentmihályra kanyarodtunk bé. Szegénykék Szentmihályra érkezve sebesen szöktek le a vonatról. Történetük folytatását, hogy miként utaztak tovább azt mái napig sem tudtuk meg.

Egy másik esetnél, mikor a patakban lévő, hompokkal (gyeptéglákkal) elzárt hidacska alatti nagy gübébe¹ feredtünk, hézánk eregélt egy szentmihályi atyafi, s azt kérdezte: „Van-e köztetek fejes?” Bács Laci pajtásunk azt felelte, hogy „Itt mindenkinek van feje!”. Na persze a hülyéskedés után elmondtuk, hogy hova es tartozunk. Annyira eppeg részletesen nem, hogy ki fia-borjai vagyunk, csakhogy nem messze a pataktól végezzük az ásatási „vármegye robotját”.

* * *

Most egy cseppet Cibrefalváról. A Csíki medencében, Csíkszentmihály határában lévő székely kicsi falucskáról van szó. A vidéket a 17-ik században folytonos tatárbetörések tartották rettegésbe. Az 1694-es tatárbetörés végleges csapást mért a falura. Már a többi csíki falukban es kidorbézolták magukot azok a mocsok veszett-kutya fajta tatárok. Cibrefalva viszont akkor teljesen a földdel egyenlőévé vált. Sőt a szomszédos Csíkszentmihály lakói is erősen megfogyazkodtak. Ott helyben, ejsze vagy öten maradtak életbe.

A tatárok kíméletlenül viselkedtek. Az emberek egy részét legyilkolták, s ha nem azt tették vélük, akkor fogjokként hurcolták el, s eladták rabszolgának. Ahol eljártak maguk után felgyújtották a falut. Akkoriban, ahogy mán említettem, úgy Cibrefalva, mint Szentmihály se szabadult meg a gyújtogatástól. A tatárok biztoson szerették, ha a faluk teljesen lángokban állnak...

Szentmihály az idők során újratelepült. A szinte a porából újjáéledt falu egy kicsit beljebb költözött a völgybe. Egyesek, akiknek sikerült megszökniük, vagy elmenekülniük a tatárbetörések elől lassan visszaszivárogtak régi falujukba. A gazdagabbját, az elmesélések alapján, hadisarc² ellenében kiváltotta a rabságból a csíki elöljáróság. Cibrefalvához bármilyen reményt is fűztek a túlélők, a falu többet nem épült fel. Pedig nagyon szerették volna újból felépíteni. Ők es immán Csíkszentmihályt választották új otthonokul.

A régi írásokból tudakozva a régészek és történészek arra a következtetésre jutottak, hogy Cibrefalva mégsem volt különálló falu, hanem Csíkszentmihály egyik tizese, azaz egyik külterületeként szerepelt. Az öreg papírosok alapján Cibrefalva keletre terült el Szentmihálytól, a Cibre-pataka körül,  nem messze a Rákos-patak patak völgyében. Mostanság Szentmihály határrészeként szerepel. Maga a falurész nem tekinthetett vissza nagy múltra, mert az elékerült bizonyítékok alapján a léte úgy a 16 századra tehető.

* * *

Az ásatások során felbukkanó régészeti leletek es az bizonyítják, hogy a környéken vízimalmok működtek. A patak vizét a működtetés érdekében több irányba vezették el. Ez es megkönnyítette a gyeprétegek alatti matatgálást (keresgélést).

Mű, az elpusztult lakok, házak alapjait ástuk ki. Természetesen, elékerült malomkő, háztartási eszközök, s főleg cserépedények esszetört darabjai. Azokból a cserepekből biza eléges sok, amit osztán a patakba kellett megmossunk. Általában a kicsiket küldték oda le, de néha engem es, amikor irdatlan mennyiségű cserepmaradványokról kellett lemosni a koszt. Kaptunk zománcos cserepeket, kályhacsempe-töredékeket, golyóöntőt, lengyel pénzt, szerszámokot és szerszámmaradványokat, marhakülüköt, állati eredetű csontokat, s még mást es, ami eppeg nem mos perpillanat nem jut az eszembe.

Ezekre a leletekre való bukkanásra az volt a jó, hogy egy darab tárgy igazi boldogságot tudott szerezni a megtalálójának. Ilyenkor kölykekül teljesen fel voltunk villanyozódva. Sokat dolgoztunk, de szerettük es ott eltölteni az időt.

Hogy mi történt ezekkel a tárgyakkal, az egész összegyűjtött anyaggal? A Csíki Székely Múzeumba szállították. Sajnos, János bácsitól a későbbiekben megtudtam, hogy a kapott ásatási anyagot nem sikerült feldolgozni. De hátha egyszer sort kerítenek rea, mert megérné. Még egy kiállítást es lehetne köréje szervezni.

Ásatásos banda néhány tagja. Itt még nem "ástunk"
A kép felső felébe jómagam, Andris és Lóri, kicsit alább Péter (ő csak a zsögödfürdei ásatásokra járt) és Imre
Kicsi Karcsi fényképe

Az ásatásunkot időről-időre meg-meglátogatta Szőcs Vince bácsi helytörténész, aki előszeretettel vájkált a helyen, és kukucskált bé a gyep alá. Reaérzésből sok „kincset” talált. Egyszer meglátogattuk az otthonában. Csodálatos gyűjteményt mondhatott a magáénak. Nezni lehetett, de héza piszkálni egyáltalán. Megtisztelve es éreztük magunkot, hogy átléphettük otthona becses kapuját.

A helyen még Ferenczi Géza muzeológus es szervezett ásatásokot.

Források

1. Botár István: A Csíki Medence középkori településtörténete, I. kötet - http://doktori.btk.elte.hu/hist/botaristvan/diss.pdf

2. Hogyan emlékezünk az 1694-es csíki tatárjárásra? - https://hargitanepe.ro/hogyan-emlekezunk-az-1694-es-csiki-tatarjarasra/

Képek CSIKSZENTMIHÁLYRÓL: https://epitettorokseg.ro/csikszentmihaly/

Fenyőszegi B. Levente

1  Gübé: A patakba eltorlaszolt, aránylag mély és nagyobbacska területű, feredezésre alkalmas tavacska, ami nem feltétlenül mesterséges. A mű esetünkben a' vót.

2 - Hadisarc - itt: Egy csetepaté befejeztével a győztes, az elpáholt féltől pénzt vagy más értéket kér az szabadon engedett emberekét cserébe.