Varvara mán rég es ki volt a sok munkától, meg a mindenféle reamért életcsapásoktól. Minden áldott nap úgy érezte, mindennek vége. Az a sok munka, ami reavárt, hát nem volt egy leányálom. Sepregetni, mosogatni, ebédet főzni, kötögetni, a jószágoknak enni adni. Inkább ne es soroljam tovább, mert jön, hogy segítsek nekije. Bezzeg, amíg a lelkét kirakja, más csak heherészik egyfelé. Lehetne bárki semmitevő asszon, de most erről a szemközti szomszédról, arról a jóféle Hermináról van szó, aki folyton vigyorog. Varvara egyből értette, hogy neki könnyű, met könnyen veszi az életet, de azért mutathatna mondjuk egy csepp részvétet, meg ilyesmit a „másik iránt”. Egyezzünk meg ez mán csak még es sok! Egyenesen sokk!
Zsögöd a Nagy Laji dombjáról nézve. A Kisvár dombja alatt.
Mikor mán megleste a pisolygó Herminát az ablakból, leült a lisztes padkára, s elgondolkozott az ő sanyarú és szerencsétlen életén. Há mikor es kezdődött el a mérhetetlen szenvedése? Há akkor, amikor meg se született!!! Desanyja eppeg takart, s lelepcsent a szénásszekérről, s nem-e hogy vele volt terhes! Úgy megütötte a hasát, hogy Varvarának azóta es fáj a feje, s minha előtte látná mindig a végeérhetetlen takarást… Mán mentek mindenfajta füveshez, s kuruzslóhoz, de ezt a fájdalmat az istennek se tudták kiszedni belőle.
Szenvedésének folytatása persze a gyerekkora. Hárman voltak testvérek, s ő közepső. Jó hogy a szülei kedveskedtek véle, ügyekeztek megadni azt, amit ő szeretett volna, de sose találták el, hogy mi es az. Igaz ő es utólag jött rea. Aztán jött az iskola. Először szekéren vitték őköt, de, amikor akkorát nőttek mehettek lábason. A másik faluba kellet eregeljen a többi gyerekkel. Ejsze vagy két kilométert es kellett gyalogolni, amíg az iskoláig kilyukadt, s ugyanannyit vissza”. Ez szenvedésből dugtig elég s lett volna, de még a kölykek es marháskodtak vele. Met elvették a hajából a csokrát, s felkötték egy ficzfára. Biza ezért otthon csúfoson lehordták tetőtől-talpig. Azért es marhultak ilyen kegyetlenül vele, met senkinek se adott a tízórais kenyeréből. Mennyit szenvedett akkor es, amikor a szüleiket a kulákok közé szinte bésorolták. Szerencsére volt pártalapon az apjának egy üsmerőse, s ellett intézve. Volttak, akik megtudták az elintézést, s ezért eléges furcsán néztek reájuk. Ő pedig ártatlanul, s megcsúfolva növekedett felfelé áldozat teljesen. Na me! Amikor leánnyá cseperedett, ezért a pártos dologért nem akart szóba állni vele az a vitézes hetyke Vékonbajuszkás Ármin! S addig vágyódott, amilyen kell neki legény után, hogy sorra mind kicsúsztak a keze közül. Nem es csoda, hogy helyette, ahogy a falu es híjja, Lomha Gyurit kapta ki. S arról sem érdemes szólni, hogy micsa szégyen volt akkoriban vénleányként férjhez menni. Há nem volt mit tenni, a válogatása eredményeként avval a maszutával kellett béérje.
Há a leánkora se volt tejfel, mi jöhetett még ezek után… Mondjam még? Nem es beszéd, persze hogy mondom. Varvarának annyi szenvednie volt élete során, hogy isten őrizz meg tőle. Ő es esett le szénásszekérről, s még csúfabbul beléütötte a fejit a fődbe, mint ahogy az anyja, amikor hasra esett véle. Egy kemény hangyabolyba kövecses burrantotta belé a koponyáját. Azóta, ha fáj a feje még a kaszásokot es lássa. Nem es beszélve arról, hogy amikor megszületett Palika gyereke, rea kilenc hónapra karácsonytól megfogadta nem lesz több gyerek. Azé, hogy a vagyon ne oszoljon. Miétt es karácsony után kilenc hónappal? Há azétt met csak karácsonykor és húsvétkor engedte közel a férjeúrát héza, hogy ne mind döböcskölje, s avval letudta a kötelességit… Há nem-e tíz esztendő után húsvét másodnapján békapta a legyet, s így született meg Piroska. Mondjuk a faluvégi javasasszonnyal elvetette volna, de nem lehetett, met akkor vette észre, hogy terhes, amikor mán hat hónapos lehetett. Neki gyanús es volt, met fájdogált a hasa, nem tudta, hogy melyik zsíros ételtől. De osztán, amikor egy cseppet ügyelt magára, s még mindig fájt, akkor futott a doktornéhez, amelyik kijárt a faluba. Hűha, amikor megtudta mi történt, felszökött mérgesen, s odavágta a levetett szvetterét teljes dühvel, met mán elég idős volt, s az hitte vele nem eshet me, hogy kimaradt… Gondolta magába, mán megént lesz aki a csücsét lehurbolja három hónapig. Tovább úgy se engedné. Miétt es?!
Na így vénült meg nagy keserűségbe, kínba, s szenvedésbe. S most pedig a kollektív nyugdíjából kell megéljen. Na egy kicsit enyhít a helyzetén az, hogy a forradalom után visszakaptak két házat. A Palika fijja üzletet nyitott városon, s a faluba es, ott helybe. S a leánya szerencsére jól ment férjhez. Van vagyon elég. De nekije ott kell éljen a hülye férjivel, szemközt átelembe pedig Herminát kell lássa örökkétig, akit mindennek a tetejire az ő Vékonybajuszkás Árminja vette el. Varvara tudta jól, hogy az a mocsok elszerette előle Ármint, s rádásul el es tette láb alól… Herminát a másik szomszédfaluba vitte férjhez. S ahogy Ármin meghótta magát, a „naccsága” visszaköltözött az ösbe. S most így szemközti házba, az ablakon, vagy a kerten kikönyökölve, minden áldott nap nezegetheti ezt a kihíresedett fehérnépet. Igaz, hogy négy gyereket szült az Árminkája nekije, három fiút és egy leányt, de úgy kellett, met őt ette a rossznyavalya!!! Na de azok es nagyok, s látogatóba jönnek haza, s mindig hoznak valamit. S Hermina pedig vígan heherészik. Nem csinált semmit világéletibe, csak heherészett, s most es tálcán hordozzák őkelmit!
Ő pedig alig kap ajándékot. Igaz hogy a fijja a házukot öregségükre rendbe rakatta, s még toldott es egy vendégszobát, ha jönnek legyen, ahol ellegyenek. De addig a nyári konyhába kellett lakjanak! S nem beszélve arról, hogy elég hideg nyarik volt akkor… Az es igaz, hogy a leányik es rögtön ott van, amikor valahova el kell vinni őköt kocsival, vagy bé kell vásárolni. De milyen öröm van abba, ha orvoshoz megy az ember, vagy… Ez a Hermina pedig folyton valamit kap. S heherészik vidámságoson. A nyavalya hogy nem töri a derekát, s pufájáról nem törli le mán egyszer azt a mézes-mázos vigyort!
A zsögödi templom felé...
* * *
Ahogy így hergeli magát, bétoppan az ajtón volt barátnéja a másik faluból, Rózsi. Abból a faluból, ahol ez a heherészős Herminácska élt az ő hajdani „szíve választottjával”, Árminkával. Varvara elé es vetett egy gübé kávét nekije a füstös, de még kivehető fehér pettyes piros csészécskébe. „Me igyad!” - gondolta magába. S kisvártatva rea es zendített a panaszkodásra, amit mán régen betudva álmába es el tudott mondani. Igaz mindig kicifrázva, s egy kicsit másképp. Hogy miről szólt, hát, amit itt az előbbiekben septében felsorakoztattam. S persze kitoldva az elmúlt heti küszködéseivel. Met neki semmi sem jutott ki az életiből csak a gürc, a hajtás, a szenvedés, hogy húzza az igát, akkor es, ha a szeme teljesen kigülled. A gyerekek es hálátlanok, csak kiszipolyozzák az emberből az életet, de azért tartsa magát, met minden esszedölne, ha ő nem lenne. Az egyszer hétszentség.
Rózsi csak bólogatni tudott. Ettől a végeérhetetlen fájdalmaktól, osztán felment a pumpája. Megsokallta az egészet. Főleg akkor, mikor Herminát kezdte mocskolni. Na akkor számolt be Varvarának eléges idegesen arról, hogy annak üdején Herminának nem volt választása, met a szülei Árminhoz kényszerítették. Azért, hogy éljen jobbacska módba. Ármin istenien tudott táncolni, s evvel el es csavart egy pár leányszívet. De nem a Hermináét. Ő engedelmeskedett szüleinek, s a férjinek es, aki, ha megrészegedetten gyakran bébolondult, s verte. A kifogás az volt, azétt, met jobb asszonyt es kapott volna, mint Hermina. S egyre többször bolondult bé… Szegény asszony sokszor aludt kinn az istállóba. Aztán sorra jöttek a gyerekek, s el es volt velük, s plusz a házi teendőkkel, s a kinti munkával, s a kollektivista kötelezettségeivel. Panaszkodni se volt üdeje. Ármin pedig rengetegszer dengelte a hátát. Amikor Ármin magára haragította a fél falut, hogy a menyecskékkel hennyeget és jóízüsködött, biza el-elverték azok es. Ilyenkor Hermina ápolta. Borogatta a késelések okozta sebhelyeket, s a nagy kujak ütéseket. Ez addig ment, amíg Ármin egyszer bé nem részegedett, s ott, mint vak a kertbe, belé nem kötött akárkibe. S ahogy hadakérozott bicskájával a kezibe, a részegségtől megtántorodva nekivágódott az ajtófélfának. Az félfa élibe úgy belérittyentette a halántékját, hogy ott esett össze holtan. Senki se kívánta a halálát, de mindenki megnyugodott, hogy ez most többet nem fog veteszkedni.
Varvara tudta, hogy hetvenkedő volt, s az eseményről es kapott hírt, de a szoknyapecérségéről és Hermina és a gyerekek veréseiről eléggé keveset tudott. Nem beszélve arról, hogy Herminának hátat fordított a falu, hogy miétt es nem tudta megfékezni, met most es élne. Ármin halála után Hermina egyedül nevelte a gyerekeket. A szülők, főleg a Hermináé bé-bésegítettek. S a fiúk es ahogy megnőttek, egyre többet segédkeztek a háztájékán neki. Így telt el az élete. Igazából azért maradt meg jókedvűnek, mert örvendett, hogy a gyerekek elrendeződtek, s ő es öregségére békésen élhet.
A zsögödi Keresztút felé...
* * *
Rózsinak, ahogy nagy indulatos beszéde csökkent, úgy Varvara arca es megbékélt. S szemperc alatt eltűnt róla a sok évtizedes fáradtság. Még egy cseppet beszélgettek a háztáji gondokról, de zokszó nélkül. Valahogy elpárolgott körülöttük a panasz es. Lehetséges, hogy Rózsi vitte magával, s kiürítette a patak martjára, hadd szedje fel, akinek szüksége van reja.
Varvara egyedül maradva, férjének kétfogásos ebédet rittyentett, s még a tetejibe pánkót es sütött. Aztat pedig megkente szilva dzsemmel. Kinézett az ablakon, s látta Herminát. Egyet integetett neki. Hermina es visszaintett. Egy lapostányérba tett néhány dzsemes pánkót, s általvitte Herminához.
Fenyőszegi Borbé Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.