Boszorkánykövek

A Boszorkánykövek valóba’ kövek sokasága. Nem az a kicsike, ha ott vagy észre veszed mekkora düher (erőst nagy és veszettül nehez) darabok. Ezek a hatalmatosságok mán nem annyira látszódva, tekintetükkel reamerednek Alcsíkra. Ebbe nincs semmi rendkívüli. Métt es lenne. Viszont abba igen, hogy a sziklák között banyák hada búvik meg, s azon az „elátkozott” helyen vihorászva főzik ki a sok alávaló, alattomos tervüköt. Na, ott mán van baj, s eppeg elég. Elvetemültségükbe egyszerre egy mázsa, s ha nem es legalább egy véka gazemberséget es elművelnek. Dörgős-villámlós időbe szeretnek kókulni, de szerencsére lükvercségüköt a környék tündérei lábikáikra lépve csendesíti. Te es tudod, ha a lábikád megsebesül az biza veszettül fáj, s nem es olyan kicsi ideig...

Kilátás a Boszorkánykövekről

Most egy cseppet visszakacskaringózok Fenyésre a Fenyőszegi út végibe. Ott ne, fent Fenyés fejibe, sok mesébe illeszthető kaland esett meg, de komolyan! Irtó érdekes menetek vótak, s mind a Boszorkánykövek banyáival lehetett esszekapcsolgatni őköt. Persze ezeknek a történet-csippentéseknek vót rendesen háttéri muzsikája! A kicsi ház, amibe öten zajlasztottuk testvérekül, s még szülenkkel együtt az életet, mindig ment a cselekvések kibuffanó sora ezerrel. Szinte percre pontoson. Mű gyerekek mind szőkékre és barna szeműekre sikeredtünk. S ezekbe a szemecskékbe ott villogott az eleven huncutság és a kíváncsiság. Erősen fogott a zsigora. Kotnyeleskedtünk becsületesen. Minden lében kanálkodtunk. Ezétt es valamennyire, amennyire csak lehetett, meg kellett zabolázni münköt, met ha nem, akkor bármilyen kókságot elműveltünk, s fittyet hányva Desanya hagyogatásának, bármerre elkambacsoltunk. S ha látó közelbe nem kerültünk, akkor Desanyába belévertünk a cseppecskénél nagyobb frászt. Ilyenkor Desanya tőcséres formát alakított ki kezeivel, s úgy kiáltozott utánunk. Név szerint es megemlített. Névsor olvasás közbe, csak elébukkant valamelyik ötünkből.

Tündérvölgy (12 esztendősen mázoltam)

Desanya még össze tudott szedni bennünköt, met ha nagyon felbőszítettük a tekergőzéssel, s reánk lelt, akkor egy útjába kerülő csapdarabbal egyengette az irányt hazafelé. Ezzel szembe, amikor Nagymama vigyázott reánk, neki rendesen kikezdték az erejit az utánunk hajkurászó hadjáratféleségek. S nemcsak az marha nagy erőlködés kínozta meg, hanem idegei se bírták, s asztán rögvest beléállt a félsz, ha nem vótunk szem előtt. Ezétt es születtek meg azok a történetek, amelyikeket nagy előszeretettel mesélt. Néha csak pár mondat es elég vót, s máres elment a kedvünk a bónyászódástól (itt – a tekergéstől), a folyton valahova menéstől.

Nagymama azt a völgyet, s környékit, amit a kicsi házunktól mű es béláttunk elnevezte Tündérvölgynek. Azt beszélte, hogy semmilyen félelem nem ér utól, erről biztosított bennünköt, ha nem hagyjuk el a völgyet, amit igaziból tündérek es laktak, s amit mán említettem hogy Tündérvölgynek hívott. Na persze, a Tündérvölgyben tündérek rendezték az ügyes-bajos dolgaikot. Az mán vitathatatlan, hogy ezek az aranyos üdvöskék mind egy szálig láthatatlanok vótak, s csak annak jelentek meg, akik őszinteséggel hittek bennik. Úgyhogy igaziból semmitől se kellett bészarni, met valójába’ védelem alatt érezhettük magunkot. Persze távolról ott leselkedtek ezek a seprűs sötétségek… Nagymama elmondta azt es, hogy a hézánk ellátogató banyák tanyája a Boszorkánykövek helyen van.

Fenyőszegi tündér, mellette a boszorka forgószél formájában (kisgyerekkori rajz)

Folytassam ca tovább! Ebbe a szép fenyvessel körülölelt bokros völgybe az egyik domb alatt ott vót a kicsi kútunk, ahol őzikékkel találkoztunk. Ezétt es mondogattuk, hogy az Őzikék forrása. Ott szerettek leülni a tündérek es egy csepp pihenésre. Énekelgettek, viháncoltak, s koszorúcskákot fonva táncikálgattak, vagyes egészen jól érezték magukot. A másik kútunk az Égígérő vackorfától kíjebb vót, ez hívtuk Bagoly forrásnak. Itt a tündérek mán nagyon figyelőztek. Látszott a szemiken es. Sosem lankadt az éberségük, de nem eppeg annyira, hogy a szemik vadul kiguvadjon, vagy nem es annyira, hogy amikor gyomorszorulással nyögsz üveges szemekkel a vécén. Csak módjával, nem es mese. Azé’ arra ügyeltek ők es, hogy el ne csúficcsák magikot a ráncot idéző aggodalmaskodásokkal.

Fenyés pataka olyan egyesítős patak szerepet tőtött bé, de most es az a szerepje... Beléfolyt a Fenyőszegi kicsi patak, amelyik az egyes vályúból csorgadozott le. Ugyanúgy utat kapott héza a Kicsi Erdő pataka a kettes vályúból. Ott az volt probléma csupán, hogy a Tündérvölgy határain kívül eredett. Habár a határ nem vót meghúzva krétával vagy ceruzával, de nem eppeg a tündérek felségterületére esett. Szerencsére annyira tiszta vót a vize, ha belétetted a lábadott, s megzavartad, vagyes ügyesen gübülted a kicsi patakot, mondjuk egy cseppet a tappancsod alsó részivel, úgyes kilátszódott még a kicsi lábikád es. Na ennyire kristálytiszta vót!

Boszorka napozik... A mű eredeti címe: Éhező akt a virágos kertben (ifjúkori huncutságom)

Nagymama többször es mondta, hogy a tiszta víz tükre irtó erősön meg tudja tupérozni a hitvány, rosszmájú gonszokodók idegeit. Az oka az, hogyha meglássák a saját képüköt bármennyire is szépnek látszanak a mű valóságunkba’, pont olyan csúfot pillantanak meg a víztükrébe. Met ugye akkor mán saját magik mocskosságát lássák direktbe’. Az ilyen illetők nem feltétlenül csak boszorkányok, hanem utálatos emberek es lehetnek. Ezétt meglehet nyugudni, met a Kicsi Erdő pataka es védve van. Akkor es, ha tehenyek belégyalogolnak, vagy fosikkal tarkázzák a körbe-kereken a helyet…

A hármas vályú a hajdani Sárkányforrásból táplálkozik a mai napig es, de aztot a házból az ablakon keresztül es megtudtuk nezni. Közelebb es volt, mint a többiek. Szép látnivaló volt mikor ott delelt a tehenycsorda es.

Ezek a vályúk most es megvannak, igaz másképpen szerketálva essze, de még víz es csordogál a forrásokból, szerencsére a szabadon hagyott fenyvesek növendék csemetéiknek.

Tündérvölgy befelé vezető útján nem erőst kambacsoltunk, met ott hamar képünköt vették vóna nagyanyámék. Ritkán próbáltunk arrafelé kókoskodni. Inkább a Kicsi Erdő és az Égeres felé szerettünk eltűnni. A háztól Zsögöd felé néző része csak eprészésre vót jó. A sok kő, ha egyet lepcsentünk meg kék foltozott, s fejünk se úszta meg vérzés nélkül. S még nem beszéltem a kígyókról... Nagymama ezétt es találta ki, hogy nem mind mászkáljunk az éger fák közelibe, ahol átelembe az egyes vályú csorgadozott, met a boszorkányok ott vertek tanyát, s nem es akármilyenek! Pont az olyan csórókra fájt a fogik, amilyenek műnk es vótunk. Hittük es meg nem es. Nagymamának megvót az a tehetsége, hogy mindig ügyeskedő, jóindulatú fortélyos csellel figyelmeztetett münköt a baj elkerülésére. Amikor az Égeres felé jártunk, szívünkre kötte, hogy a fák leveleit ha meghalljuk zeregni forduljunk vissza, met azokot es boszorkányok tuggyák zergetni ilyen kucifántoson. Evvel es figyelmeztetve az eppeg arra járót, hogy szinte elébük szöknek seprűstől, hogyha a tátott szájúak nem mennek el. Persze azétt es tették, hogy az illetőt kirázza a hideg, s ne érezze egy veres hangyaszarnyit se magát biztonságba.

Felborult szénás szekér - boszorkák műve... (szintén egy festmény huncutságom)

Vagyes Nagymama rendesen elé tudta adni magát. Úgy eltudta hitetni velünk a történeteket, mint a sicc! Szeretett beszélni a Csíkba kárt okozó, sö rontást hozó boszorkányokról. A havat, a jeget pillanatok alatt fel tudták olvasztani, s olyan árvizet tekertek hirtelenjibe, hogy abba kódult a völgybe meghúzódó faluk népei. Nyáron rendesen élveztek port kavarni. Olyan viharokot rendeztek, hogy Isten mencs meg tőle! Főleg jegesesősöt. Ősszel es hasonlatos durva kapca módra rittyentették a fagyot. Az embereket annyira váratlanul érte, hogy szájukot se tudták bécsukni, s mán es jégcsapok nőttek rejik, s azokot benn a házba tudták csak felolvasztani. Télen húzd meg erezd meget játszódtak a becsületes emberekkel. Enyhe időt es csináltak, de ott helyből egyszeribe felkavarták a havat. Máskor meg annyira hideget szerketáltak, hogy a segged es béfagyott. A hótkoroskodásukot csak Balambér sárkány tudta csitítani, mikor villámokot szórt rejik. Hát nem es kell mondjam, attól asztán rendesen bégyúlt a valagik...

A boszorkányok közbe átváltozva szépasszonyokká megtudták bolondítani a férfijakot. Hanem jóságosnak mutatkozva, akár kutya képibe, mint hűséges barát esszebolondították az ember egészséges józaneszűséges gondolkozását. Úgy essze tudták gabalyítani az egyszerűnek tűnő dógokot, hogy az atyafi észre se vette, mán es esszevissza járt az esze. Ahol nyugudtság vót, ott elhintették a nyugtalanságot. Akiket nem tudtak sehogy se kókítani, azokot természeti csapásokkal hergelték. Csináltak csak nekije forgószelet, leverték a cserepeket a háztetőről, lovaknak a sörényiket béfonták, a tehenyeknek a tejiket elvették, megvadították a jószágokot. Olyankor az állatok úgy futtak minha esziket vesztették vóna. És mesélés közbe Nagyanyám mindig hézatette, hogy hö hööö… Evvel es nagy hatást érve el. Mán tudtuk, hogy annyi dógot tud, hogy csak na, de azoktól megkímél münköt, s azétt nem mondja el.

Ahogy az előbbiekben eljárt a cséphadarom, a csíki boszorkányok egy része a csíkszentimrei és szenkirályi Büdösferedő felé vezető út egyikénél, a Nagyos patakán átjutva lehetett megközelíteni. Nem messze ott tanyáztak egy hatalmas sziklás helyen. Ezeket mű es Boszorkányköveknek híttuk. Még néhanapján szép napos időbe meg-meglátogattuk. A banyák több járatot es csináltak a sziklák közt, s a mai napig es van olyan amelyik egyenest a főd alá vezet! Na, azé nem kell reszketni met kevés alkalom adódik arra, hogy pont oda békeverdj. Met még az esztendők teltével az es megtörtént lassacskán, hogy a kicsi bokrok és az előbbre, béfelé eregelő fenyves es teljesen hatalmába kerítette őköt. Így az óriási sziklák védve vannak az emberektől, s ráadásul nem es lássák az arra kirándulók se. Nagymama mesélése szerint a varázsbanyák előbbször csak heten vertek tanyát a Boszorkányköveknél, de később kilencen es lettek. Ott eszelték ki a gonosz terviket, s próbálgatták bűbájos tevékenységiket.

Szépaszonkákból egy (tinikori rajzocska)

Többször es eléadta Nagymamám, hogy pásztorkodás közbe hallgatóztak arrafelé, s elég sok mindet meghallottak a banyák terveiből. Há bizony ebből a betegség, a pusztítás sem maradt ki. Éjszakánként, főleg holdvilágnál szerettek mesterkedni, megropogtatták a csontjaidot, s ha egyszer elkaptak aluva reád ültek s meglovagoltak. Persze menet közbe magadhoz térve végig kellett szenvedjed. Vagy az es megesett, hogy úgy megnyomták ca beleidet, hogy a szemed százfelé hányikolt szikrákot. A boszorkányok ijedtségre es adtak okot, rontást hoztak az emberre, megigézték, főleg a bubákot! Emellett akármilyen burjánt, ha kézbe vettek, ki tudták csavarni belőlik a szuszt es. Rendszerint esszekoketáltak az ördögökkel. Ahogy szokták mondani, ördögik vót.

Nagyanyám azt es elárulta, vót arra es példa, hogy a boszorkányok beléuntak a folytonos rosszalkodásba, s egy cseppet megszelídültek. Ahogy belőlik tünedezett a gonoszság olyan mértékbe érezték, hogy segíteni kéne az embereken. Ezétt hát nem a rossz füveket, hanem a gyógyító burjánokot gyűjtögették. A többi boszorka pedig, ha megneszelte ezt a cselt, akkor keresztbe akartak teni nekije. Az embereket csalafintasággal próbálták meggyőzni, hogy verjék csak agyon a többiek. Például a gyógyító füvet ártó lapikra cserélték ki. Így a jóságos, ha nem tudott parancsolni indulatainak újra gonosszá változott. Viszont, ha ők es megneszelték, akkor békavartak a a szemtelen kavargatóknak.

Többen es mesélték, amikor Desapa a kis házunktól egészen Jézus Suszterig telefont csinált. Olyan kezdetlegest, de működött. A boszorkányok szerették mindazt, ami nem eppeg szívbéli dolog, az Égeresből felreppenve az égre, varjuvá változva lesték, hogy es mint a helyzet. Zűrzavart keltve a telefont biza le kellett szerelni. Igen, met eppeg az vette fel, aki nem kellet vóna, s olyan hírre tet szert, amit nem szabadott vóna tudja a másik fél, s ami asztán nagy bajt szült. Met ugye, ott nem volt se kijelző, se semmi. Aki belészólt az vertyókolt is a telefonba.

Nagyanyám, hogy könnyítsen a lelkünkön nekünk gyerekeknek aszondta, hogy ne búsuljunk, ha nem hótkoroskodunk, s nem hagyjuk el Tündérvölgy határát, akkor a tündérek megvédenek. S ezétt egy cseppet biztonságba éreztük magunkot. Mivel bétartottuk a szabájokot, egy idő elteltével a gonosz seprűsök szinte teljes egészibe hátraköltöztek a Boszorkánysziklákhoz. Azétt csak ott hagytak egy őrt az Égeresbe, hogy figyeljék a völgyet… Az Égeres mellé még egy seprű leszálló pályát es nyélbe üttek.

Mivel unatkoztak, mestergedésük nem szüne meg soha. Például egyszer nagyhirtelen megolvasztották a havat. Zúdult es le víz a hegyekből. Gyorsan kellett cselekedjünk, hogy a házat nehogy alámossa a hóléből átváltozott áradat. Há’ hogyne mesterkedtek vóna, nem bírták a virágos mező illatozását, ami csak úgy tarkallott a napsugarakba, mint egy földre szállt szivárvány tetszés szerint esszegabalyítva. Ősszel se vót különb a táj, az es felhergelte őköt, amikor Égígérő vackorfa levelei a tarkaság netovábbja vót. A vénasszonyok nyara még lombvesztés előtt annyira szépen színpompázott, akár egy csiricsáré kisasszony bőcsködős öltözete. Ettől a banyák egyenest agylobot kaptak...

A tündérek se vótak restek. A jóságossá vált boszorkányoktól cseleket tanultak, hogy béférkőzzenek közibük, s lassan de biztoson ügyeskedjenek. Ha nem es sikerült rendessé változtassák őköt, de legalább gyengítették erejiket. Más tündérek emberi alakot öltve tanítgatták hogyan es harcoljanak és védekezzenek a boszorkányok ellen.

A banyákkal szembeni harcban az őrző-védő állatok es kiálltak. Mint a híres szarvas had, vagy éjjel a baglyok (pedig azok szoktak kókoskodni velük, csak ezen a tájon nem), vagy a medvék. Nem egy példa vót arra, hogy az elszánt állatok az őgonoszságukot viaskodás közbe’ lepték meg cseleikkel. A seprűségek észrevéve gyengeségüköt, úgy tekerték el, hogy még a járművüköt es ott felejtették veszteg.

Egyszer én es megjártam, de irtózatoson! Hegyesvölgyi Boszorkányt játszódva, egy pokróccal letakarva, beléestem az ágynemű tartójába. Sajnos annak éles szegelete keresztül likasztotta a szájam alatti bőrt. Még a fogaim es látszódtak! Aztán persze béfort. Nagyanyám mondta es, hogy „nem szabad komolysággal rosszat játszódni, met megütheted a bokádot”. Tudta, hogy a mocskok mindig dolgoznak. Néha, amikor cefetül reszkettem tőlik, mintha láttam es vóna őköt, ahogyan repkednek a holdvilágnál… Akkor es éreztem őköt a szemem sarkából egy pillanatra elétűntforma, amikor a cipőm kibogzódott a zsögödi iskolánál szünetbe, s én hasraesve pont egy kőbe csaptam belé az orromot. Folyt es a vér, mintha patak lenne. Osztán persze azt es megértettem, hogy egy csepp figyeléssel megtudom védeni magamot. Például békötözöm rendesen a cipőmöt, vagy megnézem, hogy hova es lépek. A figyelem nem tud ártani.

Zavaros álmok (fiatalkori alkotásom)

 Ahogy teltek az évek, úgy tünedeztek el látókörünkből a boszorkányok. Azé’ méges ott vannak mindenütt, ahol csak lehet. Igaz, mostanság békőtöztek a reklámokba, s fel az Internetre, s ott hülyítik a jó népet. Met tudják, hogy oda kell menni, ahol az emberek vannak, ha nem es testileg, de azétt üzenettel meglehet bűvölni, az az nyomorgatni, az ott matatók lelkit, ha nem eleget ügyelnek reja.

A tájat, ami gyerekkoromot meghatározta sosem hagytam el. Ott ténfergek álmaimban, mán rég tanyát vert a gondolataimba, s a lelkembe. Néha felkeredek a nejemmel, a gyerekeimmel, vagy a barátaimmal és ismerőseimmel, s ha úgy hozza a sors, akkor egyedül es. Megnézem Nagyanyám alkotta mesés birodalmát, ami mán teljes egészében megváltozott. Méges jó ott lenni a Hármas Vályú adta természetfélhold, a fenyési vizes félhold árnyékában. Isteni pihenő helyek vannak, ahol az emlékeim meg elevednek, s néha látom a tündéreket is, ahogy a napsugárban bugyulálkodva reám kacagnak, s a boszorkányok messzebbecske elsüvítenek a seprűikkel.

* * *

Hogy így volt-e, vagy sem, nem sokat számít. A lényeg az, hogy ezt láttam meg belőle.

Fenyőszegi.

2024. februárja

 Témába vágó linkek:

Hegyesvölgyi boszorkány - https://fenyoszegi.blogspot.com/2021/01/hegyesvolgyi-boszorkany.html

Fenyésiforrás félhold - https://fenyoszegi.blogspot.com/2021/07/fenyesi-forras-felhold.html