Fenyési forrás félhold!

Fenyés Pataka

Fenyés nem akármilyen hely. A tiszta források egyik ritka hazája. Gyerekkorom birtokába tartozott az ott csorgadozó vályúk. Erről és más kristálytiszta vizekről regélek néktek.

Szeredából inkább Zsögödferedő felől volt érdemes megközelíteni ezt a káprázatos mesébe illő tájat. A Fenyőszegi úton kezdve ildomos megcsodálni azt a helyet. Vőgigballagva rajta elhagyva a zsögödfürdei borvizes strandot, szemünk előtt kinyílik Fenyés csodálatos világa, az ő kicsi patakjával, erecskéivel és kutacskáival, mindezt néhol mocsaras kicsike területekkel megtarkítva.

Fenyőszegen

Visszaugorva a hajdani világomba, erőst szerettem elidőzni a források mellett. A kis lakunk mögött teljes szépségében ott pompázott a vackorfa, s egy kicsit feljebb volt a nagy kutunk. Onnan hoztuk az ivóvizet. A házikónktól délre a bokros alatt pedig a kicsi kutunk csillogott, ott szerettek megpihenni az arra járó őzikék. Mégis igazából Fenyés Pataka volt a mindenünk. A körülötte zajló életünk igen vidámra sikeredett. Télen befagyott, s rajta csúszkáltunk. Tavasszal egészen megduzzadt a hólétől. A táj nyáron zöldellően, de tarkán festett, a kaszálók és a hegyi legelők virágaitól. Ősszel a komor fenyők övezte tarka bokrosok aranysárgába burkolódzva, helyenként tarkábbra mázolva magukat bőcsködöztek a völgyben.

A Kicsi Erdőben csorgadozó Fenyés Pataka

Három vályútól lett még ékesebb ez a vidék, ahova mindig nagyon szívesen ereszkedett le a szentkirályi csorda inni. Az Egyes Vályú kicsit volt lejjebb, mint a Kicsi Erdő felső fele. A Kettes Vályú az mán fent volt a tetőn, onnan észak felé véve az irányt, leereszkedve a lűtőn, bé lehetett érni Nagyos Patakára. Az az ösveny vezet Fenyésről a Szentimrei Büdösferedő felé. A Hármas Vályú pediglen egészen lent volt a Kicsi Erdő után, a Háromszögű Kerek-erdő lábánál. A kicsi házikónktól pont rea lehetett nezni. Akkoriban ezek a vályúk, csakugyan pont annyi hatalmas fatörzsből kivájt vályadékból álltak, amennyit a megnevezésük es elárultak. A legfelső, a vizes hold derekának számító Kettes Vályú adta a Fenyési patak vizének kiindulópontját, amihez hézavágódtak a Hármas az Egyes vályúk vízhozama. Az Egyes Vályú vize a területünkön keresztül haladt át. A mű Fenyőszegi patakocskánk volt. Kicsi csorgadozó izécske, de arra kellő mennyiségűnek mutatkozott, hogy gübét (itt - medret) ássunk benne, s hompokkal (gyepdarabokkal) eltorlaszoljuk a lefolyását. Feltöltődve fáintos medencécske lett. Nyaranként abba feredőztünk. Csupa ingyen, még pióca kezelést es kaptunk. De mű nem jedeztünk tőlik. Lecuppantottuk magunkról s avval annyi.

A mai Hármas vályú

Az Egyes Vályút es sokszor igénybe vettük, főleg kicsi kölyök korunkban, mikor még félelmetesnek tartottuk a Zsögödfürdei borvizes medencéket. Ügyesen beléaraszoltunk, s ott feredeztünk. Általába', azelőtt, ahogy a tehenyek jöttek volna. A Kettes vályúig nem sokszor merészkedtünk el, mert az nem volt a tanyánk látókörében. Viszont a hármas vályúhoz többször leereszkedtünk. Nagymamámhoz menet néha azt az utat választottuk, s nem a bokrosost. Tiszta vizével megtöltöttük a pockunk. Ej be jól esett es!

Ágnes leányom az Egyes Vályúnál

Tudtuk, hogy ez a félholdas forráscsokor a völgyet tisztára mossa. Tündérforrásoknak es becéztük. A völgy pedig úgy ragyogott tőle, akár a délidei tiszta égbolton legelésző napocska.

Nagyanyám szerint a tiszta víz tükre megzavarja a gonoszokot, mert az igazi arcukot lássák meg benne, bármennyire es szépnek tűnnek. Ezért kerülték őköt a boszorkányok, de a rosszindulatú emberek es. Azok kiokosodván a szemükbe lepcsent problémát, egy cseppet félrenézvén előbbször esszezavarították, s csak azután mertek belőle küllögtetni (itt -inni).

Fenyőszeg a bokrosaival, a fenyves alatti vackorfával és a Fenyőszegi Patakocskával

Mondta es nagyanyám, hogy egyszer egy nagyon szépecske, de irtó büszke, nem Csíkból származó menyecske, aki béköltözött Szeredába, ezen a helyen változott meg. Szeretett henyélni, magával foglalkozni, na meg kirándulgatni. Há' nem es beszéd tényleg szemrevaló teremtés volt. Mivel az ura a tenyerin hordozta, csak ennyi dolga akadt. S nem szégyenlette elhíni a férje-ura legénybarátait ezekre a gyalogolásokra. Ott pedig folyton-folyvást szégyentelenül illegette-billegtette magát, még az embere előtt es űzte az eszit, amíg a valamelyik sétácskája során az egyik Fenyési forráshoz nem értek. Nagyanyám szerint a bokrosos alatti kicsi kútnál történt… Becsületesen megvala szomjúzva. Mivel nagyon elvolt ragadtatva magától, gondolta a víz tükrébe egy cseppet megigazítja a megbubázott kontyba szedett hajacskáját. Vesztére csinálta, nem tudván annak hatalmát hetykén gőgösen, ahogy szokott a tükörbe es, elragadtatva magától egyből belénézett. Hát amit látott, azt nem tette zsebre… Saját maga szörnyeteges változatát kukucskálta egy darabig. Mert a látvány annyira megbabonázta, hogy az ott lévő kísérő férfihad es szálfaként mozdulatlan maradt. A döbbenet tartott még valameddig, osztán a fiatal asszonka béjelentette a kirándulás végét. Otthon állandóson a kicsi kútba való nezés jutott eszébe. Annyira megzavarodott tőle, hogy többet nem incselkedett a férfinépséggel. Megrendesedve, még öregkorára es szép nő maradt. Ezt onnan lehet tudni, hogy, amikor ezüstös színűt váltott a hajkoronája, tiszta egyedül visszamerészkedett a kicsi kúthoz, belénézett, s egyet mosolygott. Egy csokor virággal a kezében tért haza jókedvűen.

Fenyőszegi B. Levente