Muszáj néktek elmeséljem, kedves kis szentjánosbogaraim, hogy mi es történt az én kis unokámmal! Mostanába’, eléggé nyugtalankodott, úgyes szokás mondani, hisztizett. Elvitték a piszológiáshoz, hogy nezzék már miért veri fődhöz magát, ha valami nem tetszik neki. Az a doktorné aszondta, járjon csak héza egy kicsit. Járt es eleget, majdnem lejárta a lábát es, de nagyra nem jutottak. A piszológiás pedig aszondta, hogy egyre javul az állapota, de kettőre, amikor hazatért, pont úgy nezett ki, mind azelőtt. Aztán Herbéra leányom felgerbuncásodott (felmérgelődött) és más egyebet talált ki, megunta a sok felesleges pénzkiadást. Neki már rég került egy fáintos barátnéja, aki ilyen grafilises (grafológus) vagy mi, s ahhoz elvitte unokám egyik írását, amit titokba’ csempészett ki az ő szobájából. Az unokám kereste es egy ideig, s még fődhöz es vágta magát kétszer, s haját es tépte, de nem került elé. Herbéra leányom, mint már mondtam, elvitte a barátnéjához azt a papírt, amire írt az unokám. Az pedig nagyon okosan kezdte nezegetni. Mivel fontosnak tartotta a gyerek sorsát, ezért leányomat másnapra rendelte vissza, hogy eligazítsa a bajba. Másnap reggelén pedig elmondta, hogy a leánya kézírása mit es rejt jelleméből. Ez a jellemizé pontoson nem tudom mit es jelent, de üsse kő. A leányom elárulta a lényeget, hogy ebből a barátnéja elég szépen ki tudja hámozni, métt es viselkedik ilyen furcsán a drága unokám. Elé es adta szétszedve s osztályozva, amit gondolt róla. Aszonta, hogy az írásba’ az unokám egész természetét megtudja látni benne, s azt es, hogy mire lehet számítani, ha a helyzet egy cseppet se javul. Ki es derült, hogy nagyon nyugtalan személy, amit úgy mondott a lányom, hogy valami lala bilis (labilis). Szerencsére a lalala éneklésről és a biliről megmaradt a fejembe’. Azt es mondta az írós fehérnép, hogy görcsös, és szenved szegényke. Ezt én es láttam, de biztos a nem elég, met nincs megállapítva orvosilag! Az írás a leányom barátnéja szerint teljesen kimutatta baját. Akadozott az írása, e mán szétszórtságra vallott. A nyújtott betűk es, úgy hirtelenjében, rosszat jelentenek. Valami elfojtott vagy megfojtott vágyakról beszéltek, a raksúly tudja (fene tudja), melyik a jobb. Aztán addig mentek a dologgal, hogy béfektették a kórházba, hogy elméjében pihenje ki magát. A piszi, ö pszihi, na nem tudom kimondani, a protézisem se engedi, s osztán ezek az új szavak teljesen elirányítanak az igazi fogalomtól. Na térjek vissza, oda az elmésekhez rakták bé. Ott kapott annyi nyugtatót, hogy amikor megláttam, aszittem, hogy nem es az én unokám. Osztán amikor már helyre kezdett jövögetni, egyik nap külön béhívatták a doktor rendelőjébe. Szegényke teljesen le volt már csendesedve. Még fődhöz vágni se volt kedve saját magát. Csak ott ült a széken, s hallgatott. Ott volt a leányom es. Elévették az irományát, és megkérdezték, hogy ő írta-e. Mondta, hogy igen. Megkérték, hogy írjon egy cseppet még valamit. Írt, de olyan szép gyöngybetűkvel, hogy a csudájára lehetett járni. Mondták es ott neki, hogy mán kezd helyrejönni, vagyes jó úton halad. Ő pedig mondta, hogy azelőtt azért írta így azt a levelet olyan szaggatottan met a pixe (golyóstolla) nem akart írni, kezdett kifogyni, s azért dőtötte meg, háha úgy fog írni, s azétt nyújtotta meg, met megütötte a kezit, s nem tudta rendesen megfogni a pixet. Volt es hirtelen nagy csudálkozás. De még mindig ott volt, hogy mét es vágja fődhöz magát. A válasz az volt, hogy a barátnéja es így csinálta, ha valamit szüleinél el akart érni. Nem es tudom, kinek lehet megköszönni, hogy az unokámot normálisnak mondták ott helybe’, de csak másik nap tudták kiengedni, met mán elmentek, akik a papírokkal dolgoztak. Csak használt a kezelés, s az egész gyógyítás nekije, met azóta meg se próbálja magát fődhöz teremteni. Most mán én es boldog nagymama lehetek...
Varvara nénétek
Lejegyezte 2011-be’: Fenyőszegi B. Levente
