Tornácos ház melletti ikrándozásom

     Ahogy meglibbenti a hűvös szél a fák koronáit őszelő havában, úgy pucolnak el Csíkvármegye környékiről az utolsó vándormadarak es. Nincs ínyükre várakozni a hidegre. Asztán, ha lehet, szemünk láttára fagyjanak le a tollaik? Jegesen menni se könnyű, há’ akkor repülni…

Na, ilyen tájba’ gyúccsák bé az iskolákot műfelénk. Nemcsak most, hanem régebbecske es, amikor még mélynövésű, gezdervékony gyerekecske vótam. Alig tőtöttem bé a hat évet, mán szeptemberbe’ mehettem iskolába. Inkább óvodásnak személtem, de az mindegy es vót. A parancs az parancs. Habár óvodába se jártam, úgy vágtam belé az iskolába.

Zsögödi templom és iskola

Addig, amíg bé nem köszöntött a hideg, testvéreimmel gyalog bandukoltuk el azt a hat-hét kilómetret, néha kitérőkkel, az iskoláig s vissza. Ezétt üdejibe’ kellett keljünk, hogy ne késsünk el. Utáltam es rendesen. Főleg az egyenruha sártól való megszabadítását s a cipőpucolást.

Zsögöd az őszi fényben

Há’ mit es mongyak, méges a déli, kora délutáni hazamenetel alatt nem vala annyira friss a levegő, mint reggelente. Biza a hajdani hajnalokba’, akkor néha még a mínusz fokot es megfogtuk, de rendesen. Hazafelé ereszkedve nem hagytuk ki a Nagy Imre galéria előtti bikaborvizet. Abból illogattunk, bökkedeztünk, s avval haladtunk tovább Zsögöd patakáig (Fitód pataka eredetileg). Ott pedig finom körtécskéket, olyan vackorosot csemegésztünk a fődről, minden áldott nap, hétfőtől szombatig. Amíg le ne potyogott az egész. Ej, be finom es vót. A reggeli dér, ha megcsípte, még édesebb íze lett tőle.

A hajdani zsögödi Bikaborvíz helye

Történetem lényege mégse a merengéses, egyfelé tűnődéses múlt, hanem inkább egy igen, még mai napig es elevenen bennem élő váratlan mindennapi-hétköznapi pillanat. Ez a pillantás közbe’ akkor es megesett, mikor a testvéreimmel bóklászódtunk hazafelé, s máskor még gyakrabban, amikor egyedül ügyekeztem a kislakunk irányába’. Ezt persze úgy tudtam megtenni, ha Zsögöd leghosszabb utcáját átszaporázom.

Finom kicsi körték. Egy cseppet távolabb Zsögödtől...

Hogy a történetemet ne gyúrjam pókháló fátyla alá, elébetek szelídítem kristálytisztán. Az egyik tornácos házba’ élt egy igazi székely bácsi. Olyan felkandarított betyáros bajusszal. Mindig kalap volt a fejin. Székely ruhába’ volt felöltözve. Legalábbes imigyen maradt meg az emlékezetembe’. Piros pozsgás arca azt árulta el, hogy nem vette meg a munkát, de a jó bort s a pálinkát se. Huncutul tudott vigyorogni. Mikor a gyerekek a napi tanulás után kiszabadulva az iskolából hazaindulva arrafelé tartottak, akkor a bácsi mán künt állt a tornácon, s jöhetett a jesztegetés. Ha lehetett, külön jesztegetett meg minden egyes gyereket. Ha egy bogba tekerték a kölykök, akkor hangosabb volt a jesztegetés. Az a bizonyos búúúú… Ha egyedül érte a gyereket, főleg a legénykéket, akkor irtó gyorsan sújtott le, s fel sem tudtál ocsúdni belőle. Nagyhirtelenjibe’ bévezető nélkül érintett bennünköt. Össze es ikrándozta (rángatózta) magát a kicsi iskolatáskás emberpalánta.

Mivel jómagam elég gyakran jártam arrafelé, hol csoportoson, hol egyedül, elég sokszor agyon vótam jesztegetve. Olyankor a szívem folyton a torkomba’ dobogott. 

Egy zsögödi tornácos-ház, de nem az ahol a bácsika lakott

Mitől, mitől nem, csak úgy lazán, minha varázslat borította volna el a fejemet, amire a tornácos házhoz értem, elfelejtettem az öreg bácsit. Az pedig könyörtelenül megjesztett, s utána bajsza alól vigyorgott. Amikor fene jól sikerült az ikrándozás, mint egy szikrázó balettes, pörgös mozdulatú előadás, akkor hangoson fel-felkacagott.

Amikor mán nagyobbacska osztályos vótam, s levetettem a suhogó sötétkék füskabátomot, akkor mán komoly terveket szőttem. Ha a tornácos házhoz érek, akkor nagy ívbe’ kikerülöm. Kikerültem, ahányszor csak tudtam. Úgyse’ sült el jól, met ő felkészültebb vót. Olyan ügyesen kicselezett, hogy csak na. Ügyelve ravasz terveimre, egy kicsit hamarébb vagy később hozta reám a nyavalyás jedezős ikrándozást.

Fábján bá, aki személt a jesztgetős bácsira. Mellette az asszonya, Erzsiné

Mondjuk úgy harmadikos korom végire kiment belőlem az jeszgetés utáni frászom, de azétt néha-néha meg tudott lepni. Negyedikbe’ még egyszer-kétszer ügyeskedett. Akkora mán én is vettem a lapot, asztán felkőtöztünk Szeredába. Így mán ritkán látogattam az öreg bácsit. Amikor nagyanyámhoz mentem le gyalog, akkor felpillantva a tornácra néha ott találtam. Mán nem volt annyi jeszgetős ereje, a derűt es láttam eltűnni az arcáról. Betegeskedhetett, de azért alkalmanként fogta a zsigora, met néhanapján odajesztgetett nekem. Vigyorogva néztem fel rea. Ő pedig a tornácon komótoson állva élvezte, hogy csak sikerült a terve, ha még egy cseppet es, megjeszteni.

A tornácos-ház es őszbe csavarta a fejit...

Asztán egy idő után üres maradt a tornác. Sőt a házat es átalakították. Maradt a múlt emlékének lenyomata, ami minden szeptemberbe elém jő’. Főleg, amikor Zsögödferedő felé veszem az irányt. 

A zsögödi iskoláról: https://fenyoszegi.blogspot.com/2021/01/a-zsogodi-iskola.html
 

Fenyőszegi B. Levente

 

Mindegyikünköt le lehet mocskolni egy szemperc alatt

Varvara fijatalon. Ez a bolond Fenyőszegi cirkalmazott meg régebbecske

Kedveskéim! Ebbe a azt se’ tudom mi a mennykő ütött belé -féle időjárásba sok minden kezdett forogni a kontyom alatt. Ezért es, ameddig ki nem sülik az agyam ettől a melegtől, belékezdek. Személyesen én, Varvarácskacska nénétek mondom el a teljes igazságot. Nem szokásom magamot csak úgy becézgetni, mások hízelegnek nekem így... Eleget tudom, hogy mán vén bolond vagyok, s ejsze nem kéne ennyire putyukáloskodjanak. Pedig fijatal koromba’ ej be formácskás es voltam. Ahol eljártam, rendesen megfordultak utánam, kivéve a részegek s a vakok, s aki sietett a vonatra.

Csakhogy most nem es erről akartam beszélni. Valami egyebről. A mocskolkodásról.

Tuggyátok-e annyi mocskosságot megettem a zéletem során, hogy ha az péndzbe lenne meg nekem, akkor nemhogy én, de a rokonaim, s barátaim, s ejsze még az ellenségeim se eheznének. Mindezek mellett királynéként tudnék élni. Nem kellene a kertbe dolgojzak, s mezőn még annyit se. Csak döglődnék, finomon mondva heverésznék egyfelé, ameddig fel nem vetem a talpamot.

Az a helyzet bubás pillangócskáim, aranyos ganyétúró szépségű fényes bogárkáim, dungócskáim, s még mittudom mi a ráksúlykáim, hogy mocskolkodni irtóan könnyű. Csak kibökkeded magadból, ami eppeg csak eszedbe jut, s kész es van. Egymás biztjába úgy tud menni mint a karikacsapás. Akárkire rea lehet akasztani akármit. Legtöbbször úgy gondoljuk, jól elfér rajta. Pillanatok alatt, ügyeskedve, meglehet vetni olyan lehetetlenségekvel a kiválajsztott illetőt, hogy az eszed es elmegy. A legdrágább emmberből es egyes rafinált rosszakarók nagy hirtelenjibe bolondot, tökkelütöttet, gazembert csinálnak belőle. Pláné a mai világba, de azétt ezek a fajták a régibe es tudtak ügyeskedni..

Zsögödi bugják

Amikor valakiről hírt kapsz, hogy ej be rendes, s mán-mán szoknád meg, egyből kiderül, hogy alattomos ravasz, s ki tuggya még mi a mennydörgős mennykő, hogy az, vagy nem az. Csak az a baj legtöbb esetbe, hogy az a valakicske csak akkor értesül róla, amikor mán belégázolva ezervel a lelkibe, kinyírták. Ejsze olyanhoz személhető, mint amikor a zemberen áthajt egy kétlovas fával jól megvetett szekérterű. Azé nem ajánlom a kipróbálását, met nemcsak a szemed ugrana ki a helyiből, hanem ki es nyúlnál mint egy varasbéka, s osztán hozhatnák neked a fakabátot. De a lelked hézahasonlítgatva az elmondott helyzethez, szinte nélkül annyira lesz viseltes.

Ha pont te vagy a kiszemelt, akkor ilyenkor, ha tudsz felálsz a földről, s hanem végiggyalogol rajtad egy egész ezred. Lehet az rokon, üsmerős, jó barátnak álcázott szerelék, aki meggyőződésből, félelemből, kényelemből, vagy csak azér’ es, simán a rajtad átgyalogos seregvel tartanak. Semmi gond nélkül belényomnak nyakig a ganyéba, met te vagy a kiszemelt.

Na de, ha méges sikerül feltápászkodnod ebből a szargödörből, akkor ne vedd elé a bolond ingedet, s add vissza mindegy szálig, akik hergeltek, csúfandároskodtak, vagy másképp bántottak, met akkor abból veres kókis meséje lesz. Elárulom kicsi bügyürkéim, hogy most valahol itt tartunk. Aki kapja tízszeresen vissszaaggya, mind Lúdas Matyi (habár Döbrögi tényleg megérdemelte a fatestápolós kezelést...)! A bosszúba az igazság! Sakkor mit érek el véle. Vérszemet kapok a kókságra, ahelyett saját életemet éljem. Persze nem azt mondom, hogy egy csepp leckéztetés nem fér belé, jól es esik, de azétt sorozatot nem érdemes csinálni belőle, met annak, hogy lenni szokott, sohase sincs vége.

Zsögöd a frissen kaszált mezőcskéivel

 

De álljunk csak megy egy szóra! Nem lenne ildomosabb éjszrevenni a sok jót egymásba, s nem mind örökkétig hergelőzni? A mutató újjunkot nyújtogatni másra, mán meg es van a hibás módjára helyett valami mást kitaláni? Persze, hogy akad rendesen nap mint nap, ami nem tetszik, amit látsz a másikba. Vagy csak az érvényesülés, a nyavalyás helyezkedés miatt áttaposol a másikon? Méges minek? Van-e erre valami okoskodás? Asziszem csudaböngyörkéim nekem vannak elgondolásaim erről es. Há’ például egymást meghallgatni, háha valami irgalmasabb eredményesség kisülne belőle, s nem az első jött-ment hírnek bédőlni, mint egy rozoga kerítés ahogy teszi egy erősebbecske szélbe’. Isteni volna tudom, mind a reggeli tojásrántotta egy csepp zöldhagymával, de sajnos mégse válik bé. Asziszem a végtelennek tűnő, pedig nem az, tyúkszaros életünköt úgy szeressük, ha zajlik. Főleg azok, akik rea érnek, vagy az üres napjaikot valamivel ki akarják tőteni, s nem tudják mivel es, békavarnak becsületesen, hadd zajoljék zajosan, ahogy mondani szoktam, rendesen!

Az a furcsa, ennek ellenire méges mennyire szeretünk együtt lenni, nagyokot marháskodni. Asziszem a kutya ott van elásva, hogy az ér rea a bajok csinálására, akinek nincs semmi dóga. Met a baj, szó közöttünk maraggyon, úgyes van elég.

Amióta nyugdíjba jöttem, nem mondom hogy nincs dógom, de mán én es jobban észreveszek mindent. Amit nem kéne azt es. Addig bezzeg nem fogott a zsigora. Nagy fáradtan bélepcsentem az ágyba, s reggelig úgy aludtam mind a bunda. Most van időm megfigyelni magam baját es, hogy itt es fáj, ott es fáj, s részletezem. Ki tudtam finomítani a nyögésteknikámot es. Félek nehogy elfogjon a ravaszság fonala a rosszindulatoskodásra. Pedig régebb es volt nyavalyám, de mind a hirtelen jött rossz idő, úgy el es vonult, met gyorsan orvosoltam a bajt. Nem jutott idő a nyögdölőzésekre. Azétt es kezdtem újra kimenni, s takarni, mint régebb. A táj bubásságától, a szellő incselkedésitől, a madarak csicsergésétől, a közeli fenyvesektől, s a házak látványától teljesen nyugudt leszek. Semmi idegesség, s jó nyuguvóra térni.

Szépecske gyimesfelsőloki táj rendezett kaszálókval

Asziszem, másnak se ártana, ha naponta nemcsak egy cseppet foglalná le magát a zember, hanem keményen dolgojzna (mondgyuk amennyit bír), akkor ejsze jót se tudna mondani a másikra, nemhogy rosszat. Esetleg a pihenések között okoskodhat, amikor két kupicával bévesz a testbe, ha bírja. Höhöhö!

Varvara nénétek hangját közvetíti:  

Fenyőszegi B. Levente

 

 

Béallergiázzuk magunkot ki tudja mivel...

Hapcis allergiás pillanat a könyvek paradicsomába'

Há’ szerusztok kicsike putyuréka (itt - aranyos) allergiás testvéreim! Bírjuk-e na, még a taknyolódást, s a nehézkes szuszogást, s hát a kiütésektől való vakarózást? Ne se törődjetek, ha nem megy a válaszolás, mett erre én megtudom mondani a csóré igazságot! Nagyon Eccerű! Bírjuk me muszáj...

Méges inkább arról akarok rötyötölni, hogy ez az izé mikortól vésődött bé az emberek agyába, hogy mi es ez az allergia. Azelőtt es volt taknyolászás s minden, de nagy hirtelenjiben meghatározták az eszes emberek, s tovább mán tudták, hogy mitől döglik a légy. Másképpen mondván, hogy mitől a nyavalyától es lehet szenvedni. 

Allergiát hozó májusivégi mező

Hogy mikortól es világosodtunk meg, mint a setét ablak pirkadattól! Hát aszongyahogy, úgy a XIX. századnak a derekájától, ejsze. Persze akkor még gyerekcipőbe járt még a megmagyarázása. Az a lényeg, hogy manapság mán elég es jól meg tudják határozni. Sőt egyesek annyira tisztában vannak véle, hogy könnyűszerrel szét tudják bontani eszket a viszketős taknyolós segyeb nyavalyákot, hogy mán követni se tudod. A sok megelevenedett eszütől gutta ott helybe ütöget. Ezétt érdemes inkább az orvosra hagyatkozni, hadd szidjuk őköt, ha mégse’ jól határozódta meg.

Ennek az allergiás szenvedésnek több változatja ismeretes. El es mondom, amit én es tudok. 

Almafa virágja

Aszongyák az egyik válfaja a taknyolós-prüsszögős szénanátha, a másik a köhögtetős nyuvasztós asztma, s a harmadik pediglen a testen kijövő viszketeg nyavalyaság, s ennek a vadabb változatja, az ekcéma. Ide sorolhatjuk még a szívritmus zavart es. Ezeknek annyi ága-boga van, csak győzzed számon tartani, ha tudod! Legtöbbször a levegő, a nap, a virágpor, de az élelmek, a hideg-meleg, egy cseppnyi idegeskedéssel megtoldva, alakul ki.

A szénanátháról juta eszembe, hogy üsmertem egy kucori (zsugori) embert, aki tavasztól őszig, s ha meghűlt (náthás lett) télen es taknyolt. Há mit es csinálhatott a szerencsétlen, ha egyszer szénanáthája, vagy mi a nyavalyája volt. Mindig egy gyötredelmesen összevacskolt (összegyűrt) zsebkendővel eregélt a dolgára, nagyokot krákogva és püsszentve (tüsszentve). Amikor püsszentett, akkor szinte ordított beléje. Szerintem azé’ az esztendők hosszú során, aprócskán szedve a lépteit ebbe az irányba, finomított a technikáján... Rea illett az a közmondás es, hogy mi az amit a falusiak elvetik, s a városiak zsebre teszik? Há a takony. De mit es törődtek akkor az ilyen fajta úri betegségekvel, hogy allergia? Nagy rágóráksúlyt'. Na, ez es meg lett fejtve. Akkor halaggyunk ca tovább!

A mostani okos emberek szerint az elmúlt harminc esztendőben egyre több ilyen beteg van. Ha igaz es ez az állítás, akkor ejsze (valószínű) a sok táptól, műanyag eledeltől, a büdös levegőtől és a hisztériás futkorászós élettől lehetséges. Há’ mitől mástól? Ahogy mán az elébb es szóvá tettem, régebb es volt ilyen, csak ejsze nem volt annyira felfújva (nem volt rá nagyobb hangsúly fektetve). Az es igaz, hogy akkoriban nem volt ekkora tudomány, s rea mondtak valami egyéb betegséget, s avval el es volt intézve. 

Város közeli virágosodá

A’ biztos, hogy kellemetlen, de lehet véle éldegélni. Az orvostudomány úgyes elég jól meghosszabbította az életkort, immán valahogy eltelik, ami még hátra van még szimmogva, prüszkölve, köhögve, vakarózva s egy cseppet nyuvadozva (fulladozva) es. Csak eppeg meg tudjunk állni a lábunkon, tudjunk tenni-venni s ellátni magunkot. Ahogy mondani szokás: csak egészség legyen a többi nem es számít. 

Méhecske bónyászódik  (itt - elvan) a virágon

Eszembe jutott, az, hogy nekem van még egy gagyafikszem (bolondozós perceim). Humorérzékeny kell hogy legyek, mert egyfolytában fog a zsigora (itt – a hülyéskedés, a viccelés), nagy a huncutkodós, viccelődős életkedvem. Ez es egyfajta allergia csak a komoly emberek társaságába veszélyes. Az a jó, hogy ebbe a menetbe beléhalni nem nagyon lehet, inkább olyan gyógyszer lehet, amitől egyre jobb a közérzetem tőle, mikor mondjuk kiröhögöm magamot. Há’ kezelni se kell, inkább hagyni, met erősen tud gyógyítani. Igazi hangulatjavító allergia.

Virágzó bodzabokor az erdőbe'

Fenyőszegi B. Levente