Esszebogoztuk a Maros és az Olt forrását

Az Egyeskő es szinte látszik a háttérbe'

Augusztus végin, huszonkilencedikén indultunk útnak Karcsi barátommal a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület szervezte túrára. Bent a csíkszeredai vonatállomáson találkoztunk túratársainkkal. A vonattal meg se’ álltunk Marosfőig. Ott lekecmeregtünk a vonatról, s mielőtt belévágtunk volna a menésbe, a túravezetőnk egy rövid tájékoztatót tartott az előttünk álló barangolásunkról. Megszámoltuk magunkot. Ebből derült ki, hogy összesen húszan jöttünk essze.

A jól szervezett kambacsolást (kutyagolást) Daday Hunor túravezető vállalta bé. A hirdetéses túrás kínálmációban 25 kilómetret, és 1200 meter szintkülönbséget írtak belé.

Pihenő

A reggeli frisecske időjárást hamar odébb tolta a napocska. Úgy ragyogott, mint az aranyalma. Az ég egy-két felhőcskével vala csak megtarkítva. Menés közbe’ volt mit bámulni. Eccer is a friss levegő, s másszor a fenyveses táj. A pufámot folyton-folyvást nyitva hagytam. Jó, hogy az állkapcám le nem szakadt. Nem es csuda, annyira fenséges ámulatba ejtő vidéken kócerájoskodtunk át.

A hegyre kapaszkodás első felibe’ elég meredek volt az út. Felfelé tartva egy csepp szilvát es kaptam az egyik fán, olyan sárga fajta fosókát. Közbe’ meg-megálltunk, néhány percecskére megpihentünk. Egyáltalán nem vala erőltetett menet, s még fényképeződni es tudtunk.

Szép tájacska

Szinte könnyedén meneteltünk eléfelé. Ebbe’ segítettek a turistajelzések amik a szemünköt eppeg csak ki nem ütték. Jómagam evvel szinte semmit se törődtem, erősebb volt bennem a nyájszellem. Arra tartottam, amerre a többiek mentek.

Közbe’ a messzi tájakra nező fáintos kilátásoknál megbámulhattuk a Csíki-medencét. Ütöttem es róla egy szekérderéknyi fényképet. Nem hagytam ki a kalibákot, a nyári gazdálkodásra alkalmatos lakokot se.

Továbbhaladva hirtelen kokojzásra akadtunk. Rendesen majszoltam bé belőle. Nemcsak fekete kokojzát, hanem pirosat es, azt a havasi meggyet. Eszket úriason áfonyáknak híjják. De imitt-amott ráleltem pár szem erdei eperre es, amit kényesen mondva szamócának becézik. Kicsit a Fekete-rez előtt mán a málnák es megjelentek. Rendesen termeltük béfelé. A málnás mellett komoly sorok alakultak ki. Mindenki nyosztotta a saját bokrát. Még fehér málnát es találtunk.

Mán a Maros forrásánál sóskát is beleltem. A kristálytiszta víz irtóan csalogatott magához. Persze jól bélütyültünk belőle. Na, a pihenőnél bévegyültem a málnásba es. Ott bukkantam rea asziszem, a fajdtojásokra, amiket sajnos nem kőthetett ki az anya, met valami vadragadozó elkaphatta derékba’.

Aztán a forrástól búcsút intve kerestünk egy szép evős helyet. Ott letelepedtünk a Lok-nyeregbe. Rágtunk az otthonról felcsomagolt elemózsiából. Nem es kell mondjam, hogy a friss levegőn sokkal jobban csúszik az étel es.

Ahogy végeztünk a bétevő falatokkal, felcihelődve indultunk tovább. Mellettünk jobb kéz iránt a fenyők lombjai közül a Nagy-Hagymás, az Öcsém és az Egyeskő sziklái kukucsáltak ki. A természetrajongásba egy juhnyáj, külön kecskecsapattal érkezve köpött belé a bónyászódásunkba. Nem es ők, hanem azok a behemót pásztorkutyák. Pedig közelebb érkezve egymáshoz, eléggé úriason viselkedtek. A pásztor nagyon jól vezette a bandáját, met esszetűzésre nem került sor, viszont a nagy dögök azétt felénk jőve védték az övékét. Mű es egybe tekertük tovább. Kicsit fennebecske mán lovakkal és lovasaikkal es találkoztunk.

Merem állítani, hogy a Gyergyói-havasok sziklás, fenyvesekkel borított erdői nemcsak minket csalogattak ki az otthoni odunkból. Ott mán jobban kivehető volt a sziklás rész. Még az Öcsém ördögmalmai es rendesen látszottak. Őrölgették a sziklákot, kicsi kavicsokot csináltak belőlik.

Eregelés közbe’ a csillámpalás kövek a lábunk alatt csak amúgy ragyogtak, mintha palotába’ járnánk. Béérve az erdőbe, annak hűs levegőjét szívhattuk magunkba. Valóságoson körülölelt az igéző, bódulatba ejtő illatpárolgásával. Az úton nagy pocsolyák tátongtak. Eléggé mutogatós fajták, met ki kellett kerülni őkelmüköt. Az erdőn keresztül es isteni volt a „séta”. Ott es szedegettünk erdei gyümölcsököt. Addig tekertük, amíg el nem értük az Olt forrását. Ej, be jól es esett egy cseppecskét megpihenni, s közbe’ szürcsölgetni az áttetsző napsugarak feredőjéből merített vizet.

Kovácspéternél mán a túrázás utolsó szakaszához értünk. Az első emelkedőnél ingyen görcsöt kapott a lábam, de egy kis magnéziumcsudával helyretekerődött. A kerítések átalvetői, s a nagy balatonméretű pocsolyák gyakran lassították az iramot. A Magas-bükk előtt egy békerített helyen bivalycsorda pihengetett. Készen álltak a fényképezésre. Volt olyan es, aki szebbik felét mutatva pózolgatott. Persze tovább ettük, amit kaptunk. Főleg havasi meggyet.

A felfelé mendegélést felcserélte valami más, az ereszkedés. Néhány helyütt eléggé csetenyes, bozótos volt a kétfelől szegélyezett ösveny. Egyszer-egyszer az ösvenyünkbe benyúlók meg es cirógattak. Egyik helyen az alattam lévő csúszós száraz ágaktól és gezderektől (galyaktól) egy nagyot lepcsentem. Szerencsére nem történe semmi komoly baj. Imigyen érkeztünk bé Gyergyószék fővárosába. Ott pedig végigcaplattunk a városon.

Jó volt látni az örmény templomot, az Erőss Zsolt-emlékművet s a várost es úgy egyáltalán.

Megérkezve az állomásra volt idő egy cseppecske szusszkifújásra, met szokás szerint késett a vonat. Hunor kérésünkre elmesélte a Maros és az Olt mondáját, olyan ízes székelyes nyelvezettel. Erőst jóra sikerült. Kellemes vala a fülnek, s főleg a képzeletnek. Aztán az állomás bémondó garattyolója aszondta, hogy a vonat érkezik a három vágányon. Bizonyára jól elfért rajta. Azétt mű értettünk szóból...

*

Még hozzátenném, hogy a pufám bé nem állt, egész végig hablatyoltam, ami eppeg csak eszembe jutott. A legjobban Marika tűrte, met véle barangoltam át a túra nagyját. Na, persze a szokás szerint másokot es boldogítottam… Mit lehet csinálni, ez az alaptermészetem.

* * *

A túrautvonalat egészbe’, s lerövidítve, érdemes megemlegetni:

Szakaszokra osztva az első útdarab Marosfőtől Fekete-rez csúcsáig tartott (1538 m). Második lődörgős menet a Maros forrásától kezdve, átmenve a Lok-nyeregen, egészen a Siposkő-csúcsáig tekertük (1568 m). Az Olt forrásától pedig a Magas-bükk csúcsa felé vettük az irányt, majd leereszkedtünk Gyergyószentmiklósig. Ott se adtuk fel, met egy csepp pihenő után eresztettük tovább, egészen a gyergyószentmiklósi állomásig. Összességébe az útvonalon 30 kilómetret mentünk, plusz az ide-oda bónyászódások. A szintkülönbség es egy cseppet több vala. Na, mindegy es, met így sikeredett, evvel a túrázással esszebogozni a Maros és az Olt forrását.

A végszó méges az, hogy jó társasággal, kellemes időjárás mellett az út es rövidebb, bármilyen hosszú es legyen. Hamar elrepült az idő. Érdemes együtt kambacsolni a Csíkszéki EKE által szervezett kirándulásokon, túrákon.

Maros és az Olt mondája saját  változatomba': 

https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/maros-es-az-olt-csudas-tortenete.html

Fenyőszegi B. Levente