MAROS és az OLT csudás története

 Gyermekkori mesélések alapján

Olt Sepsibükszád körül

Réges-régen történt, mikor még a fák is arra hajoltak, ahonnan fújt a szél, hogy lakott a Nagyhagymás teteji várban egy igen előkelő nemesi család. Ott éldegéltek nagy boldogságban. Volt nekük egy fiúk, aki egyedüliként sokat bódorgott a környéken. Azonban a fiúnak nem-e, hogy megtetszett egy arrafelé kambacsoló nagyon szépecske tündérleány. A tündérleány megmosta arcocskáját, mint minden áldott nap a Tündéri forrásba, s avval hazafelé vette az irányt. A legény hamar kipuhatolózta, hogy hol es lakik ez a gyönyörűség. A Tündérek vára a Tarkő tetején díszelgett, nem messze egy igen neves rézbányától. A legényke elmene oda és bévalotta mennyire beléhabarodott a tündérleányba. A tündérleányt es rendesen ölte a szerelem. Ez látszott es rajta. Ő se csak úgy ment ki a forráshoz… A tündércsalád nem volt mit tegyen, a fiú családja beleegyezésével egybeadta őköt. A fiatal pár a Nagyhagymási várba költöztek. Lett nagy vigalom.

Pár esztendő elteltével született két gyerekük, mind a kettő leány vala. Az egyik elég nyugodt volt, de a másikot ölte az izgágaság, vagyes eléggé hercs (csípős és folyton nyugtalan) vala. A nyugodtabbnak Maros, a hercsebbnek az Olt nevet adták.

Hát a szülőknek nem sok örömük telt a lányaikba, mert amiest egy kicsit megnőttek, folyton civakodtak. A nagy baj mégse ez volt, hanem a Tündér király száműzte a két leány apját, a hajdani fiút, amiért összevegyült a tündérekkel. Nem szabadott volna féltündérek szülessenek. Hiába, a rang, az rang, még a tündéreknél es! A tündérek nagy királya ezétt nem kegyelmezett. Hogy mondtam, véglegesen kitiltotta az országból, avval az átokkal sújtotta, hogy soha többé az életbe ne láthassa gyerekeit és drága feleségit.

A Fekete-tenger mellett talált búsulós békére a két hergelésző (marakodó) testvérnek apja. A gyerekek még kicsikék voltak mikor ez megtörtént, el is felejtették apjukot, de látták anyjuk borzasztó szomorúságát. Ők megkérdezték mi bántja, az anyjuk elmondta, de azt is, hogy őnekije nem szabad utána menjen. A leányok akkor megkérdezték, ők mehetnek-e. Igen volt a válasz, csak folyóvízzé kell változtatni őköt. S akkor a Tündérkirály nem es fogja látni a fortélyt hogy azok leányok... Na, amíg az anyjuk elészerelte a varázsvesszőt, amit titokba megőrizett magának, hogy folyó formájában elinduljanak ketten, hát nem-e, hogy az idő alatt es összehergelőztek, hogy melyik leány nevén csörgedezzenek bé a Fekete-tengerig. Amikor az anyjuk belépett egy cseppet még türköztették magukot, de ahogy reájuk suhintott a varázs aranyvesszővel egy nagyot, s abban a szent pillanatban folyóvízzé változtak, má megint minden kezdődött elölről. Már első perctől külön csörgedeztek, óriási anyjuk szomorúságára.

Maros folyó Gyergyó vidékén

Maros nyugat felé vette az irányt, kikerült minden akadályt, kényelmesen haladt előre, míg Olt dél felé igyekezett hisztérikusan szabdalta át a hegyeket. A Zsögödi-szorosnál egy cseppet megpihent de rittyentette tovább. Egy idő után nagyon elfáradt, már bánta tettét, de mit csinálj, már késő. Most értette meg, hogy az indulatosság nem vezet semmi jóra. Béfelé menet alig tudott haladni. A Dunához érve meglátta testvérét. Örömözve ügyekezett feléje. Most nem hercseskedett, belekarolt s a Duna vitte egészen a Fekete-tengerig őköt, ott egy pillanatra meglátták apjukot, s oztán belevesztek a tengerbe.

Azóta nagyhagymási és a tarkői vár a ködbe veszett, de megmaradt a két folyó, most es úgy hívják Maros És Olt.

Fenyőszegi Levente