Tudjuk, hogy sárkányok léteznek, hiszen Mircea Cărtărescu bácsi egy egész "lexikont" fabrikált róluk.
Itt a könyvborító:
Jómagam a zsögödi sárkányunk buslakodását mutatom be.
Balambér, a nagy zsögödi böhöm sárkány szomorúan ült egymagában az egyik csíkszentkirályi bánya kövén. Nézte a tájat, a táj is nézte őt. Ő, amennyire félelmetesnek nézett ki, pont annyira vált pityergős pipogyává. Hova lett a sok félelmetesség belőle? Hát a markáns ijesztő kinézet? A rettegésről nem is beszélve... Hát tényleg, hova a nyavalyába is tűnhetett el? Egyszerű a felelet: felszívódott a nagy semmibe. Ez nem is csoda, hiszen régen lejárt a királyok kora. Már csak a környékbéli falu viseli az egyik igen fontos koronásunk nevét... Nem beszélve arról a tényről, hogy az óvodában már egyenesen kiterítik a kisdedeknek a nyílt lapokat, hogy nincs is sárkány! Megmondják nekik az óvónénik. S valakinek így sem tiszta a kép, szemére veti majd később az iskolatársa. Tehát, bele kell nyugodni, sárkányok nem léteznek. Ez a csupasz, csóré valóság. Azt hiszem most már ti is értitek Balambér szomorúságát. Hiszen ő egy nem létező sárkány. Azaz úgy van, hogy nincs.
Most hagyjuk Balambért, a zsögödi böhöm sárkányt, hogy még egy cseppet ülje meg magát ott a csíkszentkirályi bányakövön. Nyomozzunk az után, miért is nem létezik őkelme. Egyszerű a válasz, mert már nincs tudomása róla senkinek. Az az egyetlen bűne, hogy egy másik világban él. A mi világunk el kezdte felejteni e csodás birodalmat. Már megszűnt e két világ között a sétafikálás, ide s tova néhány száz esztendeje. A gyerekek még egy mese erejéig, mint a rágógumit, közbe meg-megízlelik, s aztán kiköpik. Pedig a többi csodalénnyel együtt ott vannak a szemünk előtt, de láthatatlanok maradnak. Mitévő lehet az ember, hogy lássa a hatalmas, a rettenetes böhöm sárkányt. Hinnie kell benne!
Nos, te, kiskomám, hiszel benne? Jó kérdés. Ez egy kicsit sarokba szorítós kérdőjeles mondatka volt, ugye? Hinnél is meg nem is. Ha hiszel, titokban kell tartanod, mert ha mások megtudják, pockukat fogva megpukkannak a nevetéstől. Ha pedig mások szavára adsz, egy idő után megkopik a titok is, s úgyis minden a feledés sűrű ködébe vész. Mocsok dolog ez. Pedig látom rajtad, szívesen segítenél neki, és a többi mesevilági csodalénynek is. Jó lenne, mi? Segítségül továbbmesélem Balambér szomorúságát, s szomorúságának végét.
Tehát, Balambér, a böhöm zsögödi hetvenhét pikkelyes, és annyi fejű sárkány, amennyit csak kívánsz, ott ült a kövön. Mi tagadás, a csíkszentkirályi bánya köve eléggé megnyomta fenekét, amikor egy vitézkötéses nadrágú, szalmakalapos kisfiú jelent meg neki a félhomályban - "én tudom, hogy létezel!" Erre Balambér felkapta a nem tudom hány fejét, s a gyerek ott állt egymagában előtte a levegőben.
- Honnan tudod kiskomám? - kérdezte Balambér.
- Csak.
- És nem vagyok félelmetes?
- Most még nem. Talán később az leszel, csak szedd már össze magad!
- Jól van, jól van…
A vitézkötéses nadrágú szalmakalapos kisfiú megölelte a böhöm sárkányt. Balambér boldogságában hirtelen egyet tért véle a Hargita hegység fölött. Aztán Jóska, mert így hívták a vitézkötéses nadrágú szalmakalapos kisfiút, többször is meglátogatta őt keresztüljőve a varázs székely kapun. Közben pajtásait is elráncigálta egy körre, de azok nem voltak tisztában azzal, hogy ez a sárkány valódi-e vagy sem.
Ha nem akarod, hogy Balambér visszakerüljön ordító búsan arra a kemény csíkszentkirályi bányakőre, akkor haladéktalanul látogasd meg! Tudod, hol van a bejárat ugye? Mi sem egyszerűbb. Hát a varázs székely kapunál!
Most kezdődik...
Fenyőszegi Levente
2012 áprilisa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.