A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyűjtés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyűjtés. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 11., kedd

A bélyeggyűjtés hűbelé nyakig tekerése

Festményes bélyegek

Keresgéltem a könyveim között. Egy csoportos foglalkozásra igyekeztem megfelelő szöveget találni. Ahogy így kutakodok, a már nem tudom hányadik könyvben, lapozgatás közben régi bélyegekre bukkantam. Biztos valamikori borítékokra, vagy képeslapra felragasztott bélyegek lehettek.  

A megtalált bélyegek

Emlékszem akkoriban még avval mózeroltunk, hogy a megadott hőfokon meleg vízbe áztattuk. Ott egy darabig gügymütöltünk, amedig az egész vízbe került. S aztán figyeltük, ahogy a bélyegek magiktól lekandarodtak a borítékról. Továbbra es nagy volt a kálvária, mert meg kellett szárítani. Itatós papírt és újságpapírt ajánlottak. Aszondták, hogy azok közé bétéve és könyvekkel megnyomtatva, mint a prés alatt lenne, pont fix jó. Mű egy részit egyenesen a könyvekbe raktuk bé, s úgy préselődött ki. Azután vettük bé a gyűjteménybe. Visszalépegetve az előbbi régi könyvhöz (rég nem vala olvasva...) ott kukucskáltak kifelé néhány oldalon a bélyegek. Ezt követően nyakamba ömlött a megannyi emlék, mint egy dézsa hideg víz, kezdve persze ettől a bélyegáztatástól az albumig. 

Ez az a könyv, ahol lapítottak a bélyeget

Hogy miként édesgetett magához ez a különös história? Hát elég érdekes. Diákként valamikor a hetvenes években találkoztam először a bélyeggyűjtéssel. Azért nem tudom meghatározni, mert olyan sunyin lopta be magát a hétköznapokba. Amire észrevetted magadat máres gyűjtögető lettél. Hol es találkoztam először véle? Hát persze, hogy az iskolába, s szemperc alatt el es terjedt a baráti körömön belül es. Olyan volt, mint egy ragályos nyavalya. Egyre többen „fertőződtek” meg evvel a hóborttal. S ezétt egy időcske elteltivel nagyobbacska es lett a kihívás. Elkezdődtek a csereberék...

Áztatásra várt bélyegek

Egy csepet visszakanyarodok, ezúttal a régmúltba. A bélyeggyűjtés mán XIX. század második felébe felütte a fejit a nagyvilágba. Persze ezt követve nemsokára nálunk es divattá vált. Aztán a határok megváltoztak jócskán. A bélyeggyűjtés viszont nem. Főleg a szocialista realista országunkban sokan kezdték művelni. Gyűjtögetni nem semmi móka, még a felnőttek számára se. Ha mán egyebet alig lehetett esszeharácsolni, akkor jó volt ez es. Ráadásul kellemesen ellehetett ütni vele az időt, miközben senkit se kellett bántani, senkivel se kellett összeveszni. Na azétt hergelőzni, hogy métt es nem adod nekem, vagy neked úgy se kell satöbbi, az működött.

Az ide-oda emléktéringőzésből most eppeg elég, ezétt es beszélek magamról. Há’ mán a bátyjáimnak es lettek bélyegalbumuk, amikor én es úgy éreztem, hogy nem tudok meglenni nélküle. Van ilyen. Biza’! Rendesen megkergültem azé, hogy nekem es legyen. Kezdtem egymásra rakni az aprópénzecskéimet. Amikor sikeredett annyit es összegyűjtögetni, akkor szükségét éreztem egy vadonatúj bélyegalbumnak. Na, ha nem es olyan komoly darabnak, de egy mutatósabb közepesnek azétt igen. Nem volt mit tenni. Haladni kellett a korral. Csak amúgy sodort az ár… A bélyeggyár pedig megállás nélkül ontotta magából a sok csudasorozatokot. Ezerrel árulták az újságos bódékba, s a postán, s olyan hetes feles trafikokba’ (szivart, cigit es árultak benne). Olyan papírtasakocskákba kínálták, gyerekmagasságba es. Mű plikkeknek (borítékoknak - románul) híttuk. Ezek a plikkek áruk szerint váltakoztak. Minél drágább volt, annál több esélyed akadt arra, hogy egy egész sorozatot kigyűjtsél. S sokabb es volt bennik. Persze bármelyékbe’ fellelhettél meglepetésszerűen olyant, amilyent a többibe nem es találtad volna meg. Hát ezétt es maradt befejezetlenül kacifántos ez a bélyeggyűjtés. Végtelennek tűnő valaminek számított, met arra ösztönzött, hogy minél több sorozatot gyűjtsél ki. Met ugye, ha az egyiket befejezted, mán kettő-három újra tátongott, hogy azt es bé kéne fejezni, vagyes megszerezni a hiányzó példányokot. Ügyekeztünk es, mint a szénarakással, met fáintos érzéssel tőtött el, ha megvolt a sorozat. Ezért es folyt az a híres csereberélés. A nagyobb gyűjtők próbálták a saját malmukra hajtani a csereberét. Persze erősen meg kellett küzsgyenek egy-egy lelkes, ha kel, ha nem kell, minden égető darab, gyűjtővel.

 

A bélyegplikkek

Mint má’ említettem (folyton mondatom magamot), vadul vágytam egy bélyegalbumra. Lett es. Az első darab a szemembe eléggé kicsike példánynak tűnt, olyan nyamvatka, de méges irtó büszke voltam rea, met a saját esszekuporgatott péndzemből hoztam essze. Persze lett jobb es, csa ki kellett várni.

Én inkább a testvéreim és pajtási körömben csereberélgettem. Velük könnyű volt a beszéd, s hamarabb megtudtunk egyezni. Ott bőcsködöztünk egymásnak, hogy megvan a sorink (kigyűlt a sorozatunk), s melléje a kólica (bélyegblokk - románul) es? Persze mű nem tároltuk szakszerűen. Ahogy esett, úgy suppant. A bélyegcsipeszről es halottunk, de nemigen szereztük bé. Szegény ragadós csodalapocskákot rendesen agyon matattuk. Volt olyan bélyeg es, amelyik rengeteg viszontagságot megért, hogy akár egy történetet, vagy legalább egy ételreceptet ki lehetett olvasni róla. Legtöbbször az se tudtuk, hogy a sori hány darabból áll. Met nem mindig a hat vala a nyerő. Nem ismertük a katalógusokot, de úgy fontoskodtunk, hogy csak na. Komoly honpolgároknak éreztük magunkot, s ez itt a lényeg.

Növényes bélyegek

Volt valami mesés ebbe’ a gyűttésbe (ahogy az egyik üreg mondta), alaposan megnéztem minden egyes példányt. Vergálás közbe’ megtanultam a rajta lévő festők, és alkotásaik, állatok, növények satöbbi neveit. Ez pedig egy dekát legalább ért. Tudjuk, hogy azétt annál többet es...

Állatos bélyegek

Az iskolákba a bélyeggyűjtés veszettül működött. A klubbocskák sorra alakultak. Részévé vált a sulis köröknek. Ott lehetett kedvedre bámészkodni, s sóvárogni egy újabb sorozat után. Nagyon vagány mesterségnek számított. Úgy nezett ki, mint a fény az éjszakába’. Pont akkor, amikor hiányzott a villanyfény a setétségbe. Az 1980-as évekbe pedig a villanyfény egyre többször hiányzott. Volt es ühőtözés, amikor visszaadták az áramot. 

Bélyegalbumok

Mi tagadás, egyszer minden véget ér. Ez történt a bélyeggyűjtéssel es. Mikor mán újra hiánytalanul világított falu-város, akkor a bélyeggyűjtés fénye es megfakult. 1990 óta egyre jobban esszezsugorodott a tényleges bélyeggyűjtők mezeibe’.

Fenyőszegi B. Levente

2024. július 23., kedd

Laza Hófehérke és a többiek


A Bice-Bóca társulat és kísérőiknek a közösen kitalált története

Összegyúrtam változata...

Olvasok

Egyszer volt hol nem volt, de azért mégis volt egy cuki kis hófehérke. Bőre olyan volt, akár a hó, de hála a barnító krémnek, meg a szolinak ámulatba ejtő barna színe lett. Ő maga karcsú volt. Ügyelt, hogy olyan ételeket egyen, amitől ragyogó lesz. Sokat mosolygott, dalolgatott a madárkákkal, tücskökkel, békákkal. Közben szemkápráztató pillangókat kergetett. Ezt a gonosz mostohája, a királyné nem bírta. Pedig ő a jól nézel ki korban lépett… Mint tudjuk van a gyerekkor, fiatalkor és a jól nézel ki kor. Sajnos nem elégedett meg magával, s addig plasztikáztatta, módosítgatta a pofikáját, hogy boszison kezdett kinézni. Ezért irigy lett a menő leányára. Mondhatni a guta majdnem megütötte.

Hófehérkéről elmélkedek

A vadász elmenekítette Hófehérkét az erdőbe. Ott talált rá a törpék házára. A törpék dolgozni voltak. Ő pedig mindenhez hozzámatatott. A törpék először azt hitték szörny járt a házba. Amikor rátaláltak egyből befogadták, mert menő csajjal együtt lenni jó. Főztek, sütöttek, mostak rá. Még a tiarát is kifényezték neki. Hófehérke pedig cukin menősködve csirikolt a madárkákkal. A boszi mostohája megtudta, hogy hol van, s csellel visszahurcolta a palotába. Hófehérkét pedig bűvös varázzsal elaltatta.

A pánikba esett Hófehérkét alig tudja tartani a vadász (Kinga)...

A törpék elindultak Hófehérke kiszabadítására. Amit eppeg a bányába találtak, vitték magukkal. Csákányt, lapátot, ásót, talicskát és bilit. A talicskába végül Kuka heppent belé, s kezébe vette a bilit. Lássuk be, ha még gazdagság is volt benne, a boszihoz vágva teljes siker lett volna. Tudor irányította a csapatot. Vidor vigyorgott, mint egy birsalma. Morgó nem tudta kezelni a helyzetet, zsummogott rendesen. Szundit kellett támogatni. Erre a feladatra Szende volt megbízva. Hapci üvöltve prüszkölt, csak amúgy spriccelt szanaszét a szájából kijövő. Tehát erősen foglaltnak bizonyult. 

Hófehérke "mostohája"

Még a nap fenn volt az égen mikor megérkeztek a palota udvarára. Mivel féltek a boszitól felmásztak a csűrbe. Ott a hiúba leskelődtek. Egyszer csak Kuka észrevette a boszit, a gonoszságot. Tudor, Morgó és Kuka úgy gondolták, hogy belopóznak a palotába. Elindultak a fegyvereikkel. Lapát, ásó és bili. Másnapos szemkarikákkal tápászkodott fel a gonosz királynő. Haját ki tudja mikor fésültette meg. A koronája csak lógott a fejin. Kuka forgolódott körbe-kereken, s szembe találta magát a boszival. Ijedtében befosott. Lett nagy büdösség. Gyorsan elszaladt peluscserére. A boszi majdnem belehalt. Gyorsan kinyitotta az útjába kerülő ablakokat. Addig Tudor és Morgó erősen igyekezve megkeresték Hófehérkét. Az meg horkolt, hogy a macska rúgja meg! Egyszer csak látják, hogy valaki kötélen mászik fel, s hát a Lófarkú herceg volt az. A nevét onnan kapta, hogy Lófarokban hordotta a séróját. Ő is csúcs volt, ahogy kinézett, de nem az ablakon. Pont fixre talált Hófehérkével. A Lófarkú herceg a két útjába kerülő törpét kézháttal félrehajította, s ott is termett az alvó szépségnél. Hófehérkének a sminkje tökéletes volt. Tikk-takkot kapott be, hogy lehelete friss legyen. Készen állt arra, hogyha jönne valaki, finoman lehelje szembe. Lófarkú herceg megcuppantotta Hófehérkét. Az felébredt, de majdnem elájult, hogy a legjobb pasit fogta ki.

Kuka visszaérve tisztába tette magát, de elfelejtette mit akar, nekifogott keresztrejtvényt fejteni. Elég jól tekerte, mikor nagy zajra lett figyelmes. A banya nekifogott az éneklésnek. Táncba kezdett mindenki, aki hallotta a baresz zenét. S így derült ki, hogy a banya nem is gonosz, csak hát kicsit feszült lett az újabb fellépése miatt. Igazából egy igazi rockanya volt, azért hasonlított a boszira. Nem es volt irigy a menő leányára. Hófehérke szeretett túlozni. Mondjuk az arcformálás az színigaz volt. Mán beszéltem róla milyenre sikeredett…

Ájuldozós Hófehérke

A vadász is meg akarta szerezni Hófehérkét, de mivel lecsúszott róla gondolta a mostoháját megnyeri maga számára. Ezért beállt ő is a rock bandába basszusgitárosnak.

Mikor kiderült az igazság, a törpék, a vadász, s még aki ott volt segítettek az újabb mostoha-féle koncerthez. A törpék háttér-vokáloztak. Morgónak jól állt a morgás. Hapci csak akkor nézett a nap felé, amikor ordítva belé kellett lépjen a dalba. Kuka kikukázta a bilit, s fejére húzta. Durván vagány volt! Hófehérke és a lófarkú herceg, mint előzenekar három modern számot nyekergett el. A közönség veszettül bírta. Ebben az őrületes hangulatban kezdődött el Mostoha nagy koncertje! Egyszer aki bírt mozogni, nemcsak rongyot rázott, hanem tépett is.


Hófehérke a "Lófarkú herceggel"

Itt a vége, menj a Mostoha koncertjére!!!


A képeket Bajcsi Barna készítette a Bice-Bóca csapat negyedik évzáró ünnepségén.

Fenyőszegi B. Levente


2022. október 17., hétfő

– Nagymama almafáinak kalandjai velem –

Nagyapám ültethette őköt. Két betyár almafát, kétféle termésvel. Legalább es a beszédek szerint. Ej, be’ jól es tette!!!

Merészkedve szedem az almát K. Zsuzsa képe

Az egyiknek az almája szeptember elejére sárgult meg, mint későbbi a falevelek. A sárgulás után sem hagyta abba a színesedést. Helyenként a kis csemegék sárgás-narancsosra váltottak, és ritkaságszámba ment, de voltak közülük olyanok, amelyek helyenkint bele is pirultak. Na azokot szerettem igazából! S ha egy cseppecske szeplőcskével meglett tarkítva, egyenest ültömben es madarat lehetett fogatni velem, annyira tetszett a kigülledt szemeimnek. Az ízük savankás volt, de nagyon smakkos (zamatos). Ha alkalom nyílt rea, úgy megvettük a belünköt vélük, hogy a még vánszorgás sem maradt kicsi feladatnak… Szerencsére, Nagyanyám szívesen adott belőle, főleg, ha istenmárjáson sokat termett a fa. Hamarabb érett bé, mint a másik, ezért hamarabb es lett lenyosztva (mohón leszedve). Kivéve a felső ágakot, met ha még, fel es másztunk rea, úgysem volt egyszerű elérni őkelmiket. S máskülönben es, annyira törős gyenge lócsicska gerezdeken lógtak az almák, hogy könnyen le es törött, ha sokat birizgáltuk. Hiába es csináltuk az akrobata mutatványokot, met a karjaink nem nyúltak nagyobbra a kiválajsztott alma irányába. Rázni meg nem lehetett, met tiszta ingyen, szemperc alatt lekőtöjztünk volna a fa alá. Ezétt minden segédezközt bédobtunk. Főleg hosszabacska ágacskákkal próbáltuk a büszkélkedő almákot nyakon vágni. Kisebb-nagyobb sikervel.

Később a fa irtó nagyra nőtt, az egeket verte, s nem es kezdet teremni rendesen. Aztán egy szép szendergős őszi délután ki lett vágva. Magot nem vettünk belőle, nem voltunk szemfülesek, hogy újra ültessük a porontyát.Így csak az emlékével maradtunk.


A kék ég alatti almafák. Saját kép

A másik fa története sem sokkal különb. Há’ nem es csoda, egymás mellett virítottak. Annyi külömbséggel, hogy ez a másik, a mái napig es megvan. Az igaz, ennek a gyümölcse jobban megpirosodott. Volt olyan es, hogy egészen az lett. Ejsze egy cseppecskét a zöld része es világosabb lett… Biza, ez a fa olyan emlékeket őríjz magába’, hogy csak na.

Mán felnőtt valék mikor egyikszer felmásztam rea. A kedves feleségem le akarta fényképezni az almaszedésemet. Addig kérte nyájason, hogy egy kicsit errébb, osztán még arébb araszoljak, hogy a lombok között eltűnve, lefelé zuhanva, az utolsó legkeményebb ágba akadtam fel. Lábastól lógtam a főd felé, mint egy harang. Sokáig nem himbálóztam, met nem tetszett ott nekem. Valahogy lekászálódtam az ágról, s fődet érve erősen jól kezdtem érejzni magamot. A fényképezést avval béfejeztük, s egy darabig nem fogott a rigolya, hogy felmájszak reja. 

Levelek és almák nélkül a fa. Ágnes lányom képe

Későbbecske a fa nagyon kezdett elhitványodni. Ezért becsületesen megnyírtam. Egy darabig piszmogott, azt hittem még tűzifa lesz belőle, de pár éve jó erőre kapott. Egyik esztendőben a termése es lett vagy másfél zsákkal… Az idén azé annyi nem. Ha mostanság egyedüli almafa es a kertbe, de jól érzi magát a szilvafák társaságába. Mivel még csak meg se meszelem az alsó törzsét, teljesen természetes a gyümölcse. Annyira bijó, hogy díjat es nyerhetnék véle. Mostanság csak egy baja van szegénkének, s azt se ő okojza, hanem a környékbéli madarak. A tollas istennyilák biza előszeretetvel vesznek mintát belőlük, hogy vajon milyen es a friss termés termés... Bé kell valljam erősen ízlik nekijük. Egyeseket mán a fánn, majnem teljes egészébe bécsőrözik. Így hát teljeségvel megnyugudhatok, met ha nekik jó, s ízlik, az nekem se árthat. De nemcsak a madarak a híres minőségi ellenőrök, hanem a nyüvek es. Az almája nemcsak ehető, met há’ azé’finom es. Ez es savankás izű, de olyan szeretem a smakkja. A családomval, jó keddvel szeretjük majszolgatni. 

Madarak és nyüvek által minőségileg ellenőrzött almák

Fenyőszegi b. Levente

 

 

2021. január 2., szombat

Őszies találós kérdések

 A világval egyidős, még sincs esztendős? Miaz?

(Napsugár)


Szegént és gazdagot es egyformán melegítget. Mi a?

(Nap)


Mindig vót és lesz, de öthetes ejsze sose. Na?

(Hold)


Aranyalmát gyűjtöget az ezüstkosarába a pirkadat, hogy este felrittyentse a bankus sötét padlásra.Lám ca?

(Csillagok)


Melyék szekér nem szénásszekér?

(A Göncölszekér)


Vékaeső, nyakig sár s közbe aranyeső hulldogál. Na mia nyű?

(Ősz)


Kik es a legvénebb emberek itt ezen a Fődön?

(Szeptember, November és a hidegebbecske December)


Se oldala, se alja, mégis megáll a víz benne. Mi a?

(Felfő)


Vékonyabb a nádszálnálacskánál, de magosabb a toronynál. Mia nyavalya?

(Eső)


Szétlepcsennek hatalmasra, akár a tengerek, nedvesek, de mégse tucc úszni bennük sehogyse. Na? Monhatod!

(Hajnali harmat)


Nem kell meggyújtani, s mégis ég. Höhööö...

(A kék ég)


Ha ősszel földre száll a szürke szárnyú nagymadár, szürke lesz tőle a határ. Mond ca!

(Köd)


Nem tudsz élni nélküle.

(Levegő)


Csak ő tud átmenni szárazon a vízen, úghogy bé ne gyóljon, meg ne süljön és el ne ázzon. Gondolkojz és válaszolj!

(Árnyék)


Szárnya sincs, mégis repül, lába sincs, mégis perdül. Mi az?

(Szél, szellőcske)


Fának tüskés a levele, de ősszel egyet se hullat le. Na?

(a mű -féle Fenyőfáink)


Elvetik, összeszedik, jól megtépik, sosztán megsütik. Jó kérdés...

(Búza)


Kerek, de nem alma,

Piros, fehér, sárga, de nem rózsa,

Réteges de nem béles,

Kóstoltgattam s egy cseppet se édes. Mi?

(Hagyma)


Fót hátán fót, de tű benne sose vót. Miacska?

(Káposzta)


Földbe teszik, sokasodik, ősszel pedig eléveszik, s az ember elejébe teszik. S főve meg bégyömöszölik. Mi a?

(Pityóka)


Mikó rossz a pityóka termés?

(Amikó kicsikék közt aprók es vannak)


Naccsága turbántos kalapja, ezren laknak alatta. Na?

(Mák)


Haj nélkül, kopacon es jól megvan. Mon ca, mia?

(Kukoricacső)


Mikor jó a kicsi alma?

(Ha nagyobb nincs)


Kívül tiszta bőr, húson belül pedig csont, csonton belül újra hús. Mi az?

(Szilva)


Zöld istállóban, fekete lovak, piros szénát esznek. Na monca meg!

(Dinnye)


Se teteje, se feneke, mégis négyen laknak benne. Hö?

(Dió)


Haj, de nem lehet enni, csak megfésülni. Na?

(Kenyerkaré)


Hegyen-völgyön táncot jár, hazaviszik, szegen áll. Ősztől tavaszig szundikál. Hö?

(Kasza)


Tavasztól nyárvégig nődögél, s ősszel szél hátán útra kél. Mondjad ca!

(Falevél)

Zsögödi ősz


Esszegyűjtötte: Fenyőszegi Levente


Dáktö Kondenbery naplója 5

      Asszem Pucsik a legjobb barátom A Pucsik név sokaknak semmit se’ mond, de nekem annál többet, Naplócskám! Miután megtörtént az a rém...