Asszem Pucsik a legjobb barátom
A Pucsik név sokaknak semmit se’ mond, de nekem annál többet, Naplócskám! Miután megtörtént az a rémes baleset, hogy is mondjam, kínos helyzet. Kritizáló Álmos Gyuri del Okos miatt nem tudtam magamnál lenni. Nem vagyok bosszúálló, Isten is őrizz, de olyan jól esett, mikor a nagy kritikusom órán belealudt a mindennapi kritikájába. Rögtön kapott egy figyelmeztetést. Nem a legrosszabb, de én kipenderítettem volna az egyetemről. Kritizáló Álmos Gyuri del Okosnak nem ettől az a neve ami, hanem azért, mert nagyon álmosak lesznek tanítványai az ő előadása közben. Na, mindegy, inkább felejtek, Édes Kicsi Naplóm, annyira sajog a szívem, hogy a fájdalmas bizsergés elérte a lábujjkáimat is. Azért megbocsátok neki, nem vagyok rossz ember, néha képes lennék ölni, egyszer meg is tettem, de az áldozat nem halt bele a sérüléseibe, az is megesett, hogy a szomszéd házát felgyújtottam, nem szabadott volna, hogy hecceljenek. Végül is Kritizáló Álmos Gyuri del Okos hozott össze egy úriemberrel. Az ő neve Pucsik. Ettől a perctől kezdve Kritizáló Álmos Gyuri del Okost le is tegeztem. Röviden úgy, ahogy szokta, letolt, de aztán belenyugodott, kissé kelekótyának titulált.
Pucsik azért is oly jó barátom, mert mindig rácsodálkozik a dolgaimra. Látszik, mennyire érdeklődik az én tudományos munkám iránt. Ha meghívom ebédre, és anyukám nem képes rendeltetni erre az alkalomra valamit, akkor sem haragszik. Azt szokta mondani: „Nincs harapni való? Dehogy nincs, harapjuk a levegőt!”. Ha valami nem jön össze a kísérleteimben, arra azt feleli: „Ne se törődj összejött egyéb érdekesség, amire nem is számítottál.” Ha szenvedek, mint egy kivert kutya, akkor azt feleli: „Semmi gáz, más még szenvedni se tud.” Ha örömözök, osztozik örömömben, úgy fogalmaz: „Isteni, hogy újra látlak, feldobod derűddel az én napomat is!” Még tudnám folytatni a végtelenségig, de nem ez a lényeg most, hanem a barátság. Asszem Pucsik úr lett a legjobb barátom, s ezt nemcsak úgy állítom, hanem igaz is.
![]() |
| Pucsikot valaki lemaszatolta gyerekkorában. Ő remekműnek mondta. Amiért az egyik legféltetteb kincse volt nekem adta |
Elmondtam már, hogy Pucsik úr mindig mellettem van. Akkor is mellettem volt, mikor egyik biokémiai kísérletem nem sikerült. Felrobbant a garázs, fel a szüleim háza is, valami rövidzárlat keletkezhetett, s a levegőbe röpült az egész épület. Mi egészen kormosan, ég felé meresztett hajjal, fakó feketén pislogtunk. Először nem tudtuk, mi történt, aztán megtudtuk. Egy cseppet röhécseltünk egymáson, viccesnek tűnt feketének lenni. Ahol megégett a testünk, s kicsit leégett a hajunk, az már nem volt annyira mókás.
Kedves naplóm, nem tudom, minek a fenének nem tudták becsületesen szigetelni hitvány szüleim legalább a saját épületüket. Na most tessék, megvan az eredménye, megkapták, bennsültek. Máskor jobban figyeljenek az ilyesmire. Ejsze a túlvilágon jobban fogják az ilyesmit megoldani. Az zavart, vajon hol fognak lakni. Pucsik erre azt válaszolta: „Van még hely elég ott is.” Teljesen megnyugtatott. Ez az igazi barát, aki a bajban is barát.
Szüleim hibája miatt odalett a házuk. Most kitől kérjek pénzt, gondoltam magamba’. Annyira rámálltak a szomszédok, hogy a szüleim örökségéből, a bankba rakott pénzükből, ami engem illet meg, ki kellett fizessem az állítólagos kárt, amit nekik okoztam. Pedig nekik boldogságot okoztam! Többet nem kell rettegjenek a kísérleteimtől. Mondta is Pucsik, a rettegés is csak addig tart, ameddig be nem következik, ami ha bekövetkezik megszünteti a félelmet teljesen. Milyen jól gondolta Pucsik. Sajnos a pénzből nem tudtam új labort felépíteni és berendezni. Eladtam hát a szüleim telkét, ahol egy nagy gödör tátongott. Aki megvásárolta, egy kicsivel több pénzt is adott, mert nem kellett alapnak gödröt vájjon. Laboratóriumomat berendeztem saját lakásom egyik szobájába.
Kedves Naplócskám, hogy mire is kényszerül az ember, ha szülei nem állnak mellette. Azt mondták, hogy fognak vigyázni rám mindig, s erre, tessék, cserben hagytak! Nem szép tőlük. Most meg egy magányos vénlegény doktor, a biokémia szenvedő nagy doktora lettem egy kis házikóban.
Pucsik figyelmeztetett a lakáscserére. Így lett a nagy tömbházi lakásomból egy kis ház. Ne mondjam, kedves Naplóm, hogy a ház is felburrant. Más szóval lakhatatlanná vált. Nem is tudom, talán nem vagyok jó kísérletező? Nem értek a kísérletezéshez? Pucsiknak igaza lett, ez is elgondolkoztatott. Talán nem kellene többet kísérletezzek? Hát most nem tudom, mit tegyek. A házikóm két szobácskája eléggé megomlott, csak a kicsi előtér maradt meg, abban kell lakjak. Szólnék Pucsiknak, de egy kicsit röstellem. Szerencsére a kutyaólat nem bontottam le, abba rejtettelek téged. Így maradtál épen. Ah, be boldog vagyok, ezután is így teszek. De most már miből élek a következő fizetésig? Ruháim is cseppet szakadtak lettek. A szomszédokkal még nem ismerkedtem meg. Mi lesz velem, oh, jaj! Látszik, a szüleim cserben hagytak, egyedül ebbe’ a nagy pusztaságban, nem készítettek fel ezekre az esetleges robbanásokra. Na mindegy, nem panaszkodom, legalább megmaradt az egyetemi állásom, s jövő hónapba’, ha minden jól megy, pénzt is kapok, s akkor nekifogok egy laboratóriumnak, a kajával csak lesz valahogy.
Ne félj, vigyázok rád, kedves Naplócskám!
Hű barátod: Dáktő Kondenbery
* * *
Előző naplóbejegyzések linkjei:
1. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja.html
2. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja_0124098690.html
3. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja-3.html
4. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja-5.html
Fenyőszegi B. Levente

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.