A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Székelyföld. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Székelyföld. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 2., hétfő

A vesztence szittya valós története

A csudavesztence egyik kinézetele
  Valamikor réges-régen, amikor még a világháló nem pakolta teli az agyakot hasznos és nem annyira csudás moslékkal, na valahonnét onnét indult a vesztence története es.

Az új ezredév elejin született meg vala a fenyőszegbéli kis tündérkék egyik titkos eszköze, a vesztence. Hiába es sertepertéltek, sürgösködtök, ügyekeztek, sö keresitek, met csak az vethet rea pillantást, aki birtokolja annak tudását. Az es köztudott, hogy a tündérkék ennek a hatalmas tudásnak a tulajdonában vannak. Jobb, ha tük es kezdtek hinni benne, met a csudába es a csudára nagyobb szükség van, mint valaha.

Nyilván a tündérek es csak akkor léteznek, ha hiszünk bennük. Én mint történetmondó százas, hogy hiszek létezésükben. Nincs kérdőjel. Ez van, na. Hát miként találtam volna rea Ágnes kis tündérre? Sehogy… Most nem hasítanék ennyire tudálékoson az agyamval.

Há' nem-e hogy az Égígérő vackorfa 

 
Amikor eppeg egy szép nyári nap az Égígérő vackorfa felé kambacsoltam, láttam meg Ágnes tündérkét, ahogy elékapta a tikokot rejtő, segítő, útravalót, s még mittudomén mi a csudát tartalmazó tarsolyt. Rea es kérdeztem rögtön: hogy mi a mennykő az? Ő csak vidáman válaszolt: - Vesztence. Nem sokat törődött vélem, met eppeg ezt a varázsbugyellárisát lesegette. Időnként félig benne leve a feje. Kuturászva keresett, vájkált valami nagyon égetően fontosságos dolog után. Egyelőre nem kapta, met az égetően fontosságot nem olyan könnyű csak úgy megkapni. Azétt azt méges az orromra bogozta, ez az izé, ha elhagyott a remény, az egyetlen kulcsként a végső veszedelemben megsegít. Olyan helyre facsar el, ahol a pettyes lelked békére talál, s azután jöhet az újabb idegi feltúrázás.

Mondjuk én es kivettem abból, ahogy Ágnes Zsófika szélítő királykisasszonnyal derécseltek a szerketáról, hogy valahol Seholsincs faluba készülhetett a patak menti girhes fenyő alatt. Ott a közelikbe egy fiúgyerek es. Mártonka vala a becsületes neve. Ő pont mostan odament hézik, s feszt belé akart nezni a tarsolykába.

Ez a vesztence kilsőleg olyan kövérnek személt, mint a jóllakott malacka pocka, amikor evés után kiguvad nekije. Ha csak egy pillantásnyit kukkintottál arra, látszott es, hogy sok minden elfér benne. Jól meg lehet vetni, mondjuk nem mocsokkal, hanem egyebvel. Mindjárt erről es garattyolok nektek.

Először es elárulom, hogy ez egy csudaszerkezet. Elég bubás dolgokval van megtömve. Ha belékukucsálsz a belibe, akkor egy darabig nyitva marad a cséphadaród. Képzeljétek cag el, többféle varázsereje es van! A tündérkék persze majdnem mindegyiket üsmerik. A tündérekről azt kell tudni, mint tudjátok, ha nem hergelitek fel, akkor biza, ha kell, ha nem, segítenek. Ha méges megpróbáljátok bosszantani, akkor egy cseppecskét meggyámbásznak.

Ott abba’ a szent helybe’, ahol eppeg voltam, s neztem ki a fejemből, mondták es, ha nem akarok tovább bónyászódni ezen a tájon, ők pillanatok alatt intézkednek. Csak belé kell nezni a vesztencébe, s elképzelni, hol akarsz lenni, s tovább pedig nezelődhetsz kedvedre a következő percben pont ott, ahol eppeg akartál lenni. Azt es eléveti neked, ha valamit akarsz, de ne legyen benne önzőség, met ha igen, akkor az ellenkezőjét kapod, s akkor biza a nyavalya meg es esz! Belé es lehet rakni valami szépet. Mondjuk barátságot, megegyetértést, egy tábla szalonnát satöbbi. Igen, met ez a csudaszerketa mindent megőriz, magába rejt, s csak az láthatja, aki illetékes, azaz kiérdemli.

Bőcs Adalbéét a varázskapcájával és a három tündérkével

 Az egyik ilyen tag maga Bőcs Adalbéét (Adalbert bá’) a varázskapcájával. Na, ő rendesen megérdemli! Mivel a kapcájának lelke es van, Bőcs Adalbéétnek folyton győzködnie kell az közös munka ej de jólesikjéről. Mondjuk ki az igazat, ő a varázskapca-szelídítés legyőzhetetlen mestere. Ha egyszer béindítja a csudajárművét, csak amúgy száll fenn a magasságos egekbe’. Kerülgeti a felhőköt. Ilyenkor fel-felszedi egy-két körre a kis fenyőszegi tündérkéket es. Csakhogy a varázskapcának valami nem tetszik, kókulni kezd, nyaggatózik, rángatózik és izeg-mozog. Lehet, Balambér, a böhöm sárkány miatt ikrándozott Tündérvölgy felett, amikor leszálltak a fődre. Egy cseppet meg es pihentek az Égígérő vackorfa árnyékában. Na, ott mutatta meg Szélítő királykisasszony Bőcs Adalbéétnek a csudás vesztencét.

Szélítő királykisasszony, egyszerű hétköznapi nevén Zsófika, csudásan meg tudja mozgatni a hajával a körülötte lévő levegőt. Szelet kavar, azaz szélít. Nála úgy megy ez, mint a nagy mestereknél a szokásos munkavégzés. Gyorsan intézkedik, szédületes a tehetsége. Valóságos tünemény.

Szélítő királykisasszony

 Nem olyan, s még nem es hasonlít Balambérra, a behemót, kedves, de néha fel-felhercsenő sárkányra. Jópofasága ide vagy oda, de becsületesen számba kell vegye, hogy merrefelé tüsszenti vagy köhhenti el magát… Egyetlen kivétel csak az Égígérő vackorfa az, ott Tündérvölgy egyik szegeletében. Habár, amikor a mókuskodó gonoszkodók megtámadták, akkor egy cseppet megpergelődött. Hála az égieknek azt es túlélte. Most es ott kambacsolnak a csudalények le s fel az e világ s a másik között. Met van elég idejik rea…

Na, de ilyen fáintos, nyugudt helyen es szokott meglepetés történni, ami felhergeli az állóvizet. Biza. Mondjam-e vagy mutassam? Inkább írom. Azt történe, ahogy esszejött a kedves tündéri társaság az Égígérő vackorfa alatt, úgy megjelent a kedves Borsika névre hallgató boszorkány, aki úgy megjavult, hogy csak. Az Égeresi fák egyik gonosz boszorkánya vala az. Ők pedig odatartoztak a Nagyospatakán túli, de a Csintúrán inneni Boszorkánykővár uradalmához. Amit az emberek egyszerűen csak boszorkányköveknek mondanak.  

Ez a megjavult Borsika boszorkány aszitte az egyik nap, milyen jót cselekedett, s közbe’ nem. Ugyanis meggyőzték a többiek, hogy megjavultak, s hojza cag el nekik a vesztencét, hadd kutikáljanak egy cseppet belé. Rendesen belédolgoztak. Nyájaskodtak, jóságoskodtak hosszú-hosszú órákon át. Met mint tudjátok, a gonoszoknak az aranyos magatartás, a szívélyesség teljesen kiakasztó. Amikor Borsika meglátta, hogyan viselkednek, úgy elhitte nekik, mint a sicc! A boszik rendesen beléfáradtak a folytonos cukiskodásba, de annyira, hogy két napig a seprűre se tudtak felülni, legalább körözni egyet a szokásos helyeken. Méges megérte, met kijött a lépés! Valóra vált vacak tervük.

A három tündérke, veszedelmes helyeken

 Eppeg akkor történe a lopás, amikor Ágnes kukucsált belé a vesztencébe, valami égető dolog után kutakodott. Na, akkor érkezett meg a jóságos boszorkány. Nagy mosolyogva kikapta Ágnes tündérke keziből a vesztencét, odamotyogta: mindjárt visszahojza, s tegyed a szebb jövő felé. Eltűnt a Fenyőszegi társaság elől, mint szamár a ködben. Volt döbbenet. A szájamba ki-be járhattak a cseszlék, met egy darabig nem tudtam esszecsukni. A többiek es figyelőztek. Jött ki a szemik a helyiből, de ezt az elképedés még nem váltotta ki senkiből a jajveszélkedős, földhözvágós, toporzékolós hisztériát. Akkor igazán lett volna haddelhadd. Még Balambér se akarta földhöz vágni magát, akár kaphatott volna egy csepp ikrándozást, met nagyon bízott a megjavulós boszorkányban. Mégse tette, met a Tündérvölgy bécsúszott volna az Oltba, s Zsögöd pedig reaköltözött volna Csíkszeredára.

Tanácstalanul nezett ki a társaság a fejiből. Azt mán nagyon értették, azétt tudta elvenni a jóságos boszorkány a vesztencét, met mán nem gonoszkodott. De mi lesz, ha rossz kezekbe kerül? Oda es került! Na, meeee!

Amíg ezek az egyszerű tekintetűek elmélkednek a hogyan es szerezd vissza a vesztencét kérdésen, beszélek a boszorkákról.

A Hegyes-völgyi Boszorkány a seprűn járók rettenetes parancsolója, mán várta es a hadizsákmányt. Gondolta magában: ej, milyen jó érzés es volt túljárni a tollúseprű esziken ezeknek a folyton jóakaró izéknek.

Jött es a bárgyú Borsika boszorkány a vesztencével. Legalább haton követték. Ő aszitte tiszteletből. Á, dehhogy! Azétt, nehogy meglógjon. Immán mindegy es, ki mit gondolt, met a vesztence a Hegyes-völgyi boszorkány göcsörteges markában volt. Fel es vijjogott, mint a veszekedő sas, csak ő örömibe’. Győzelmet kiáltott az összes bibircsókos boszorkány. A nagyvezír karmaival pöccintette ki a vesztencét. Nezett belé, de nem látott semmit. Parancsolta, hogy szerre nezzenek belé. Egyik se látott semmit. Akkor kényszerítette a jóságos boszit, hogy ő nezzen belé. Ő se látott semmit. Aszitték hazudik. Mán meg es rakták a tüzet, hogy kifüstöljék a lelkit.

Amíg így gyújtogatták a tüzet, addig a jóságos Borsika boszorkányt csúful megkötözték. Hogy ne tudjon segítségért ordítozni, szájába bégyúrtak egy közönséges büdös kapcát, s még egy böszöngőt es. Volt, amit szimmogjon. Mán csak azt es tudott. A száján nem tudott szuszogni, s fülin se nagyon, így hát csak az orra maradt. A boszik tettek-vettek, főleg a máglyatűz összeszrketálásába voltak belémerülve. Ahogy így keményen elfoglalták magikot, észre se vették, hogy valakik érkeznek az ég kék egin, s nem ők. Egyszer csak kivették, hogy biza nem boszorkányok repülnek feléjük, hanem Balambér, hátán Ágnessel, Szélítő királykisasszonnyal és Mártonkával. Mégse törődtek velik, met a Boszorkánykövek környéki varázslatos sötét boszi erő védte őköt. Folytatták es tovább a saját vármegyéjük robotját.

Balambér tudta, meddig terjed a seprűs lények határa, ezétt várakozóba tette magát a Boszorkánykövek előtt. Ágnes és testvérei összeszedték bátorságukot és bémentek a boszorkányvárba. Ők rejik csak annyit fogott a bűvölet, hogy nem tudtak ott varázsolni. Röhögött es a Hegyes-völgyi boszorkány, hogy ezek mit es akarnak. A többi meg követte. Hasították a levegőt rendesen a röhögős-köhögős vaccsantós vijjogásukval. Aztán a vezér egy intésre abbahagyatta a félresikerült skálázást. Ágnest a tűzhöz hítta. Aszondta neki, hogy a vesztence úgyse működik ezétt tűzre dobja. Azután jöhet a jóságos Borsika boszorka bégyújtása. Ej, nehez dolog jutott Ágnesnek, met ha elengedés közbe elkapja a vesztencét, akkor jó, s hanem nem. A tűz körül figyelőztek a testvérkék es. Amikor a boszi felemelte a göcsörteges karját, kezibe a vesztencével, Zsófika szélítési technikával Ágnes felé fútt egy nagyot. Mártonka figyelt, met a figyelem az egyik legfontosabb tulajdonság, s amikor kellett cakkra felemelte Ágnest. Ágnes, ahogy elkapta a vesztencét úgy el es tűnt, mint a kámfor. Volt es nagy méreg és egybe csudálkozás es.

Amíg a rettenetek dühösködtek, addig a jóságos Borsika boszit a testvér tündérkék kioldották. Kivették a szájából a büdös kapcát és a rongyos böszöngőt, s megfogva a kezit ügyekeztek minél messzibbre. Sikerült kilépniük a boszik bűvköréből. Hárman felkapaszkodva Balambér hátára szelték a levegőt az Égígérő vackorfa felé. Látták a boszorkányokot toporzékolni, de ahogy szokták mondani, amit kisüttek, főjztek, immán egyék es meg!

Ágnes a tündérlány

 Leszállva a vackorfa alá kérdeztem es, hol van Ágnes? Szerencsére ott volt Bőcs Adalbéét. Ő tudta, hogy ott lehet a vesztence, Ahol Ágnes es. Ezt mondjuk mindannyian tudták, de vajon hol lehetnek. Bőcs Adalbéét kapcája szagot fogott! Seholsincs faluba kormányította Bőcs Adalbéétékat. Az utaztatás könnyűnek sikerült, met két jármű es volt. Ki Balambérra, ki pedig Bőcs Adalbéét mellett a varázskapcára küszködte fel magát. Há’ mit es mondjak, szinte egy szemperc alatt ott volt a díszes társaság a seholsincsfalvi girhes fenyő alatt, ott a patak mentin. Ott ücsörgött Ágnes a vesztencéjével. Pisolygott. Asziszem, ő tudta, hogy ami az övé, azt sosem kaphatja meg más. Ez valóságos es, met a vesztence csak azok kezében mutatkozik meg, akik nem akármire használják fel, hanem arra, hogy segíthetni tudjanak másokon. Biza’ ki kell érdemelni az ilyen kincset, s mindezt csak a szeretet erejivel lehetséges. Szeretni pedig gombnyomásra nem lehet. Az ott rejtőzködik bennünk, csak van, akinek megpróbáltatás, met erősen nehéz elévájkálni. De ha egyszer felszínre tör, talán belékukucsálhatnak ők es a vesztencébe.

Rajzom a jóságos boszorkáról (1991).

 Fenyőszegi úr


2026. február 3., kedd

MAGYAR VAGYOK

Leveleit bontogató Egígérő vackorfa 

Kérdések sorozatával és szittya válaszaival lehetne magyarázni székely-magyarságomat. Azonban nekem mégis elég annyi, ha ennek a népnek a nyelvét beszélem, a mostani megőrzött formában. Nem tehetek róla, de szívemben érzem azt a különbséget, amely elválaszt más nemzetektől. A lelkem mélyén lapuló kincset felszínre tudom hozni, mert a népem múltban gyökerező erősségével és a jelenben lévő lehetőségeivel beszél hozzám. Bennem ugyanúgy el vannak rejtve ezek az értékek, mint a többi hasonló embertársamban, akikkel együtt vagyok ebben a nagyszerű családban.

Kora nyári margarét integető 

Nem vagyok se több se jobb, mint más emberfia, csak próbálok magyar nyelvűként hű maradni magamhoz és azokhoz, akik e nemzettség tagjai. Minden egyes olyan értéket őrzök a szívemben, amitől más és jobb lehetek, mert nem a gyengeségekre kell gondolni, hanem a tiszta forrásból fakadó kincsekre. 

"Virágba borult" lombozat

Amit mi tudunk, az más nemzet fiai nem tudhatják. Gyöngyszemeinket füzérbe szedve sorra a titkok kapuit nyitják meg előttünk, amelyek egybefoglalják a mindenség kulcsát, - az öröklődést. Ezer meg ezer év rejtőzik bennünk. Kicseng népdalainkban, ünnepeinkben, szokásainkban, és az egész életmódunkban. Kísértetiesen követ ez a kötődés, ameddig létezünk. 

Csendes őszi búcsú

- Az égig érő fára feleregelni, csak úgy tudok, ha hozzájárulok e nemes szellemi teremtmény gondozásához. A gyökerektől kezdve, egészen a legmagasabb ágakig, amelyek a végtelenbe nyúlnak. Saját világomat benne találom meg, ha végigsétálok a csodaszarvas útján, égen, földön, levegőben, - tűzön vízen keresztül.

Téli kert melegénél

Elmélkedés a magyar mivoltról (2003. tavasza)


Székely esküvőnk

Fenyőszegi B. Levente

 

2025. szeptember 29., hétfő

Vaczkováthiéyk piacos nyaralása

Csíkszereda madártávlatból

Kedveseim, tudjátok mennyien es vacsognak a nyaralások miatt? Sokan! Ezért hozom fel példának Vaczkováthiéykat. Ők elég gazdaságoson megoldották, s még a szükséges üzletiket es fineszes módon lebonyolították. Na, üsmerkedjünk ca’ meg ezekvel a tagbaszakadt leleményes emberekvel.

Székelyudvarhely

 Vaczkováthy (ejtsd: Vackováti) Duvadi úrnak két trabantot sikerült összeszedni még a kilencvenes esztendőkben. Ha nem is szerette annyira gyűtteni eszket a csudajárgányokot méges megvette jutányos áron, mert érdemes volt megyűtteni ja bennik lévő alkatrészeket. Legalább egy menjen rendesen. Ebbe van valami fűszerezett eszes józanság. Van biza.

Székelykeresztúr

 Vackováthy Duvadi úr büszke volt a székelységére, de magyarságára es, na meg arra es, hogy tud egy cseppet németül. Mondjuk: vasszhanzí bitekoree. Aki tud németül biztos megérti… Az semmi, de felesége Néhai Keményített Csípkés Paracsinália, oroszul es vígan beszélt. Persze őkelmének hosszú nevét nem mondták ki, csak annyit: Parácska néni. Ej be büszke es volt, amikor az orosz piacon fel gyévocskázták! Na de az idő szélsebesen telik, olyannyira, akár huzatot es kaphatsz tőle. Mostanra már csak kedvességből böfögik ki, hogy Parácska néni. Mindegy es kinek miért, s minek az a neve! Nem kell faggatózni, skész! 

Segesvár

 A lényeg az, hogy ez a kedves házaspár a küsebb gyerekükvel, a tüneményes Rezedácskával kelt útra, (met a nagyobbiknak dóga akadt), az augusztusi hőségben, Magyarba. Hárman elég kényelmesen elfértek a Trabantba. Kettő elől, egy hátul. S még nem es mondtam a csomagtartóba es elfért néhány rozoga alkatrész. Azokot az azonosítás kedvéért vitték magikval. A kocsiba elfér. Nem-e? Persze Rezedácska mellé es lehetett rakni ezt-azt. Váltóbugyit, papucsot, rövid-gagyát, szoknyát satöbbi. Az igaz, hogy olyan sok satöbbi aliges volt. Élelem? Anélkül senki se indul el! Volt valami kenyér, egy borkán (befőttes üveg) zsír, mustár, paradicsompaszta, s kész. 

Szováta

 Otthonuk valahol a Keleti-Kárpátok fönséges bércei alatti egyik településen vala. Na, onnan indultak cseppecskét gebbedt fáradtságoson a nyaralásra. Tehát Székelyfődről, hajnalba, úgy pirkadat körül tették meg a bégyúló első püffögésekkel járó gurulást, csak azért, met Rezedácska odavolt a napfelkeltéért. Meg es nézte. Úgy élvezte, hogy csak!

Amikor mán rendesen bégyult trabant, s szelték az országutot, (túlzásba estem, met inkább reszelték) Rezedácska kidugta a fejit a kocsiból, s élvezte, ahogy a poros szél lebegteti a haját, s felette elszáll egy műanyag pohár.

Több órás utazás után Parácska néni megállította a Trabantot. Duvadi bácsi irtó ideges lett. Nem értette métt kell megállni. Parácska néni az a típus volt, aki ilyenkor nem sokat dumált (azétt máskor igen), inkább cselekedett. Elkapott egy nájlonszatyrot, s avval kisirült a kocsiból. Tíz percet kellet várni rea. Duvadi bácsi majdnem megduvadt a méregtől. Szerencsére Parácska néni érkezése lecsillapította. A szatyrot majdnem teljesen megvette finom besztercei szilvával, vagy valami affélével. Duvadi bácsinak bezzeg most csak a szemei duvadtak ki az örömtől. Volt finom szilva. Úgy ették, hogy nem kaptak levegőt, szinte megnyuvadtak tőle. A Trabi ablakát felnyitva hanyigálták ki a magokot.

Marosvásárhely

 Megént pár óra pöfögés után megálltak az egyik benzinkútnál. A parkolóba állva, kilesve a helyzetet sikerült egy másik kocsiból elegendő üzemanyagot szerelni. Egy cseppet tovább es hajtottak, s ott mán zöld-pázsitos sáncba megebédeltek, s avval csaptatták, mint a szélvész, tovább. Erre Rezedácska nem-e kezdett nyafogni! Hogy neki víz kell, szomjas meg ilyesmi, s ehhez hasonló. Szerencsére a következő település főterén találtak egy csorgót. A két öreg markukot megtőtve itták a vizet, de Rezedácskának volt pohara! Egy szép sárga műanyag pohár, narancssárga pettyekkel. Amikor ittak, akkor vették észre, hogy ki van írva, hogy a víz nem iható. Parácska néni szerint nem kell annyit parázni, ez csak olyan kiírás ne… Kicsit megmosták az arcikot, s Duvadi bácsi a honalját es, s azután tekerték tovább. Persze nem sokáig mert Parácska néni parázni kezdett, hogy ott van egy útszéli almafa, teli pirospozsgásos almákval. Muszáj volt almát szedni. Aztán jött körtefa, a körtéből es fel kellett kapkodni pár példányt. Szó köztünk maradjon, annyi mindent összeszedtek, hogy aliges fértek a trabantba.

A pöffögő-rötyögő szerketa tekerte az országúton eléfelé. Rezedácskának jól jött egy csepp gyümölcs, met a száguldó autóból kilógó feje, ha legényt látott, sokszor tátott mosolyra fakadt. Biza elég nagy mennyiségben nyelt le cseszléket (szúnyogokot), s apró legyeket.

Szatmárnémeti

 Este felé majdnem Magyarba érkeztek. Egyik határmentei városnak a parkjába aludtak. Egy cseppet sem volt, hideg, csak azok a cseszlék ne csipkedték volna essze benniket. Reggel a parki kis tavacskába belémártották a lábikot papucsostól, s mán es megtisztultak. Kicsit itt-ott megmosdottak, s az egyik sűrűcske bokorba bugyit és rövid-ujjú trikót cseréltek. A mocskosakot gondoson megmosták a tavacskába. Ezt az ott lévő halacskák nem nagyon díjazták. Reggelire finom zsíros kenyeret ettek. Ki paradicsompasztával, ki mustároson.

Nem es kell mondjam nyaralós hőseink szempillantás alatt a határhoz érkeztek. A vámos akadékoskodott eleget, pedig nem kellett volna. Parácska néni rendesen béparáztatta a fej, - kéz-, nyak,- láb- fájdalmairól beszélve. El es engedte minél hamarébb. Végre száguldhattak szabadon a szebb jövő felé, ahol van a szegedi ócskapiac, s ahol lehet kapni a Trabant alkatrészek megannyiságát.

Duvadi bácsi pakolta ki a román neccből a fontos kocsialkatrészeket, ami meggyőződése szerint csak ezen a piacon kapható. Kapott es elég jutányos áron. Szerencsére ott kibicelt mellette Parácska néni, aki minden ártól beparázott. Mindenért akkora ramazurit csapott, hogy az eladók nem sokat tudtak nyerészkedni rajtuk. Egyszer még a reggelibe felhúzott gumiszandálját szinte lehúzva a lábáról eppeg csakhogy nem vágta az eladó szeme közé. Az igazán kár lett volna, mert a kilső felére rea volt freccsentve három kedves kicsi boglárka.

Nagyvárad

 Amíg az öreg Vaczkováthiéyk elvoltak a piacos bajaikkal, addig Rezedácska elkambacsolt bolond felé. Lett es nagy perpatvar. Először csak Duvadi bácsi és Parácska néni kereste. Aztán a fél ócskapiac, met Parácska néni annyira béparázott, hogy szívbajt hozott a körülettük lévő eladókra. A nagy felhajtás közepette megtalálták a piac végibe egy legénnyel. Eppeg csókolóztak. Ezúttal mán Parácska néni sem volt rest, lehúzta a gumiszandált, s ott mindenki szeme láttára eldengelte először Rezedácskát, s aztán a legénykét es, a híres Aladárt. Aladár eleget kért bocsánatot, de nem nyugodott a hőzöngés. Duvadi bácsi most észnél maradt, kivette a gumiszandált édes neje keziből, s felhúzta a lábára. Az asszonykájának azt súgta, hogy még ez a fiú a hasznukra válhat. Nnna, imigyen enyhült meg Parácska néni.

Amikor kijutottak a piacról Aladár kiengesztelésül meghítta egy hideg sörre őköt. Persze illemből húzadoztak, de azétt elfogadták. Az egy sörből lett három es. A végin még valami dig-dögöt es megettek. A leányukot elengették sétálni a most már Aladárkának becézett legénnyel. Persze egy kikötéssel, hogy találkozni fognak a szökőkútnál mielőtt lemegy teljesen a Nap. 

Szeged

 Ameddig Rezedácska szülei a szökőkútnál ruháson teljesen megfürödtek, lábat es mostak, s meg es száradtak, addig ők Aladárral rendes strandra mentek. Aladár még fürdődrepcet es vett nekije. Ott kókoskodták el az időt. Aladár elárulta, hogy neki egy másik neve es van: Levente. Rezedácskának mint minden, ez es tetszett. Siettek es vissza amíg le megy a Nap. Rezedácska reanézett a legényre, s a hátánál feltűnt a lemenő nap. Felkiáltott – „Te vagy az én Napleventém!”. Na me buksza, ez se semmi gondolta magába Aladár.

Tényleg üdejibe érkeztek vissza a szökőkúthoz. Duvadi bácsi és Parácska néni a lábíkat áztatták a vízbe. Mellettik, csak amúgy csillogott a gumipapucs és a gumiszandál. Aladár meghítta őköt a kertjikbe. Eppeg az ősök nem voltak otthon, nyaraltak. Megkínálta az öregeket evvel-avval, s elvoltak a verandán. Nézték a csillagos eget. Duvadi bácsi észrevette, hogy van mán érett dió. Szedett es, amennyit csak tudott, s ott törögette, s ette. Közbe adott Parácska néninek es. Parácska néni nem sokat evett, de Duvadi bácsi úgy megvette a pockát, hogy ott helybe szinte megduvadt. Parácska nénit rendesen beparáztatta. Szidta es őt, mint a bokrot, hogy minek kell folyton folyvást belelni. Aztán minden elcsendesült.

Korán ébredtek. Ahogy megtörténe, ordítozták torkikszakadtából Rezedácska nevit. Az es félborzason elétámolygott. Kapott néhány puszit Aladárból. Hirtelen hatszögbe vágták magikot, megkeresték a Trabantjikot, s erezd hazafelé. Azelőtt Aladárnak gyorsan integettek.

Szeged

 Az otthonuk irányába a sáncba még csak egyszer aludtak. Kaptak elég ennivalót, gyümölcs volt dögivel. Szedtek es rendesen, mindenhova bészúrtak valamit, még az alkatrészek közé es, met hazaérve még egy jót esznek a nagylegényükvel, Árminkával. Úgyes történt.

A nyaralás elég gazdaságosnak bizonyult. Üzemanyagot szereltek, élelmet úgyszintén, csak az alkatrészeket kellett megfizetni. Volt hol aludni, s feredni s inni, de azétt néha majdnem pípot kaptak a poros levegőtől. Mindennek tetejibe kijött a lépés, met Aladár olcsón hézajutott trabant alkatrészekhez, s elküldte egyik erdélyi üsmerősétől. Megígérte, hogy hamaroson, amikor csak lesz egy csepp szabadideje felkeresi őköt. Rezedácska pedig boldog volt, s annak ellenire, hogy egy kicsit merkelt a szüleire, mert bántották az ő Aladárját, méges örvendett. Esténként kedve támadt nyugat felé tekinteni, megnézni a Napleventét. Jól es tette, met egyszer beérkezett hézik, hozva egy jó karban lévő piros trabantot csupa ingyen. Így most három es lett nekik a magyar lobogó színeiben feszedeztek a parkolójukban.

Fenyőszegi B. Levente

 

2025. július 23., szerda

Mindegyikünköt le lehet mocskolni egy szemperc alatt

Varvara fijatalon. Ez a bolond Fenyőszegi cirkalmazott meg régebbecske

Kedveskéim! Ebbe a azt se’ tudom mi a mennykő ütött belé -féle időjárásba sok minden kezdett forogni a kontyom alatt. Ezért es, ameddig ki nem sülik az agyam ettől a melegtől, belékezdek. Személyesen én, Varvarácskacska nénétek mondom el a teljes igazságot. Nem szokásom magamot csak úgy becézgetni, mások hízelegnek nekem így... Eleget tudom, hogy mán vén bolond vagyok, s ejsze nem kéne ennyire putyukáloskodjanak. Pedig fijatal koromba’ ej be formácskás es voltam. Ahol eljártam, rendesen megfordultak utánam, kivéve a részegek s a vakok, s aki sietett a vonatra.

Csakhogy most nem es erről akartam beszélni. Valami egyebről. A mocskolkodásról.

Tuggyátok-e annyi mocskosságot megettem a zéletem során, hogy ha az péndzbe lenne meg nekem, akkor nemhogy én, de a rokonaim, s barátaim, s ejsze még az ellenségeim se eheznének. Mindezek mellett királynéként tudnék élni. Nem kellene a kertbe dolgojzak, s mezőn még annyit se. Csak döglődnék, finomon mondva heverésznék egyfelé, ameddig fel nem vetem a talpamot.

Az a helyzet bubás pillangócskáim, aranyos ganyétúró szépségű fényes bogárkáim, dungócskáim, s még mittudom mi a ráksúlykáim, hogy mocskolkodni irtóan könnyű. Csak kibökkeded magadból, ami eppeg csak eszedbe jut, s kész es van. Egymás biztjába úgy tud menni mint a karikacsapás. Akárkire rea lehet akasztani akármit. Legtöbbször úgy gondoljuk, jól elfér rajta. Pillanatok alatt, ügyeskedve, meglehet vetni olyan lehetetlenségekvel a kiválajsztott illetőt, hogy az eszed es elmegy. A legdrágább emmberből es egyes rafinált rosszakarók nagy hirtelenjibe bolondot, tökkelütöttet, gazembert csinálnak belőle. Pláné a mai világba, de azétt ezek a fajták a régibe es tudtak ügyeskedni..

Zsögödi bugják

Amikor valakiről hírt kapsz, hogy ej be rendes, s mán-mán szoknád meg, egyből kiderül, hogy alattomos ravasz, s ki tuggya még mi a mennydörgős mennykő, hogy az, vagy nem az. Csak az a baj legtöbb esetbe, hogy az a valakicske csak akkor értesül róla, amikor mán belégázolva ezervel a lelkibe, kinyírták. Ejsze olyanhoz személhető, mint amikor a zemberen áthajt egy kétlovas fával jól megvetett szekérterű. Azé nem ajánlom a kipróbálását, met nemcsak a szemed ugrana ki a helyiből, hanem ki es nyúlnál mint egy varasbéka, s osztán hozhatnák neked a fakabátot. De a lelked hézahasonlítgatva az elmondott helyzethez, szinte nélkül annyira lesz viseltes.

Ha pont te vagy a kiszemelt, akkor ilyenkor, ha tudsz felálsz a földről, s hanem végiggyalogol rajtad egy egész ezred. Lehet az rokon, üsmerős, jó barátnak álcázott szerelék, aki meggyőződésből, félelemből, kényelemből, vagy csak azér’ es, simán a rajtad átgyalogos seregvel tartanak. Semmi gond nélkül belényomnak nyakig a ganyéba, met te vagy a kiszemelt.

Na de, ha méges sikerül feltápászkodnod ebből a szargödörből, akkor ne vedd elé a bolond ingedet, s add vissza mindegy szálig, akik hergeltek, csúfandároskodtak, vagy másképp bántottak, met akkor abból veres kókis meséje lesz. Elárulom kicsi bügyürkéim, hogy most valahol itt tartunk. Aki kapja tízszeresen vissszaaggya, mind Lúdas Matyi (habár Döbrögi tényleg megérdemelte a fatestápolós kezelést...)! A bosszúba az igazság! Sakkor mit érek el véle. Vérszemet kapok a kókságra, ahelyett saját életemet éljem. Persze nem azt mondom, hogy egy csepp leckéztetés nem fér belé, jól es esik, de azétt sorozatot nem érdemes csinálni belőle, met annak, hogy lenni szokott, sohase sincs vége.

Zsögöd a frissen kaszált mezőcskéivel
 

De álljunk csak megy egy szóra! Nem lenne ildomosabb éjszrevenni a sok jót egymásba, s nem mind örökkétig hergelőzni? A mutató újjunkot nyújtogatni másra, mán meg es van a hibás módjára helyett valami mást kitaláni? Persze, hogy akad rendesen nap mint nap, ami nem tetszik, amit látsz a másikba. Vagy csak az érvényesülés, a nyavalyás helyezkedés miatt áttaposol a másikon? Méges minek? Van-e erre valami okoskodás? Asziszem csudaböngyörkéim nekem vannak elgondolásaim erről es. Há’ például egymást meghallgatni, háha valami irgalmasabb eredményesség kisülne belőle, s nem az első jött-ment hírnek bédőlni, mint egy rozoga kerítés ahogy teszi egy erősebbecske szélbe’. Isteni volna tudom, mind a reggeli tojásrántotta egy csepp zöldhagymával, de sajnos mégse válik bé. Asziszem a végtelennek tűnő, pedig nem az, tyúkszaros életünköt úgy szeressük, ha zajlik. Főleg azok, akik rea érnek, vagy az üres napjaikot valamivel ki akarják tőteni, s nem tudják mivel es, békavarnak becsületesen, hadd zajoljék zajosan, ahogy mondani szoktam, rendesen!

Az a furcsa, ennek ellenire méges mennyire szeretünk együtt lenni, nagyokot marháskodni. Asziszem a kutya ott van elásva, hogy az ér rea a bajok csinálására, akinek nincs semmi dóga. Met a baj, szó közöttünk maraggyon, úgyes van elég.

Amióta nyugdíjba jöttem, nem mondom hogy nincs dógom, de mán én es jobban észreveszek mindent. Amit nem kéne azt es. Addig bezzeg nem fogott a zsigora. Nagy fáradtan bélepcsentem az ágyba, s reggelig úgy aludtam mind a bunda. Most van időm megfigyelni magam baját es, hogy itt es fáj, ott es fáj, s részletezem. Ki tudtam finomítani a nyögésteknikámot es. Félek nehogy elfogjon a ravaszság fonala a rosszindulatoskodásra. Pedig régebb es volt nyavalyám, de mind a hirtelen jött rossz idő, úgy el es vonult, met gyorsan orvosoltam a bajt. Nem jutott idő a nyögdölőzésekre. Azétt es kezdtem újra kimenni, s takarni, mint régebb. A táj bubásságától, a szellő incselkedésitől, a madarak csicsergésétől, a közeli fenyvesektől, s a házak látványától teljesen nyugudt leszek. Semmi idegesség, s jó nyuguvóra térni.

Szépecske gyimesfelsőloki táj rendezett kaszálókval

Asziszem, másnak se ártana, ha naponta nemcsak egy cseppet foglalná le magát a zember, hanem keményen dolgojzna (mondgyuk amennyit bír), akkor ejsze jót se tudna mondani a másikra, nemhogy rosszat. Esetleg a pihenések között okoskodhat, amikor két kupicával bévesz a testbe, ha bírja. Höhöhö!

Varvara nénétek hangját közvetíti:  

Fenyőszegi B. Levente

 



 

Dáktö Kondenbery naplója 5

      Asszem Pucsik a legjobb barátom A Pucsik név sokaknak semmit se’ mond, de nekem annál többet, Naplócskám! Miután megtörtént az a rém...