Tündéri Csukás-hegység

 

2026. június 20-án, szombaton indultunk útra Csíkszeredából. Túravezetőnk, Kiss Laci várt a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson. Egy cseppecske intézkedés után kocsival útnak indultunk tovább, s meg sem álltunk a Brassó megyei Döbleny-patakánál, a Csukás-hegység aljánál. Na, onnan indultunk útra.

Egy kicsit most hablatyolok a Csukás-hegységről. A Kárpát-kanyar csudás vonulata ez a hegység. Körbelengi a mondavilág megannyi formája, ahol többek között helyet kapnak a tündérek, más különleges mesés lények, de az ördögök is. Az erdélyi felibe’, a hegy közelibe’ élő hétfalusi csángók es sokat tudnak beszélni a havasokban lévő kőóriásokról.

Mű, ahogy említettem, a Döbleny-pataknál (románul Valea Dălghiului) ereszkedtünk felfelé, ami a Csukás-hegység északkeleti oldalába vájta bé magát. A tündökletes patakvölgy elvette a figyelmünköt az egyre magasodó hegyről, ami a főgerinc irányába vezetett. Mán ahogy gyalogoltunk felfelé, akkor es láttuk a hegyet alkotó konglomerátum sziklaalakzatocskákot (kavicskövecskéket). Ezek a képződmények egyre jobban növekedtek, ahogy haladtunk felfelé a gerincen.

Szerencsére vittünk magunkkal borvizet, met egy idő után semmilyen forrást se találtunk. A pihenők nagyon kellettek, met a semmi bévezető nélküli meredek kapaszkodók rendesen kipróbálták az ereinket, főleg az enyémét. Isteni volt néhány percecskét elidőzni az árnyékos erdőben egy-egy fatönkön.

Elég hosszú kutyagolás közbe’ fényképeztük a természet csodáit. Szebbnél szebb virágokot, bogarakot, s még egy hűvös helyen, valamicskét szűkecske völgybe havat es találtunk.

Kiérve az erdőből jóval nagyobb sziklák fogadtak a maguk komorságában. Egy csokornyi encián (hegyvidéki tárnics) köszöntötte a lépteinket. Aztán a szűk ösvenykén továbbhaladva, amiket borsikabokor (borókabokor), törpefenyő, illetve veres és fekete kokojza (áfonya) bokrocskák szegélyezték, értünk el az Ördög kezihez.

Ott helybe lehanyigáltuk magunkról a hátizsákjainkot, s egy cseppet megpihentünk. Asztán egy kicsit bónyászódtunk (itt - nezelődtünk) a környéken. Há’ úgy éreztük magunkot, minha Isten tenyerén lennénk.

Jómagam, aki a „szép lelket” képviselem. Harangozó Imre magyarországi néprajzos gondolatait olvastam fel a nyári napfordulóról. Így mán jobban ízlett az eleséges, amit a csúcsra menet előtt magunkba tömtünk.

Felfelé az encián s más havasi virág tarkította domboldalakon megjelentek a rododendron-virágtavacskák es. Ej’, be szép es volt! Néhányszor megálltunk. Kiszuszogtuk magunkot, s fel es értünk a csúcsra. 1954 méteren, minha repültünk volna…

A táj, ami elénk tárult, átölelte a messzi vidékeket, s mű pedig szigorú sasként kémleltük a környéket. Egy kedves hölgyet megkértem, aki többedmagával a könnyebb úton jött fel, hogy keccincsen le. Meg es tette. Asztán még egy darabig élveztük a vadon béfogadó szeretetét. Hogy reánk ne esteledjen, eregeltünk béfelé a hegyoldalon, vissza az Ördög keze mellé. Ott vertünk tábort.

A sátor felhúzása után még nezelődtünk. Ettünk, s egy cseppet távolabb tőlünk fellógattuk egy sziklára a maradék ételünköt. Bámultuk a szemet kápráztató naplementét, később a csillagokot es. Aztán, ahogy sötétedett, úgy lassacskán elhallgatott a csudásan csiripelő madarak seregei, de még a tücskök és bogorak es elhallgattak. Ritka csendben tértünk nyugovóra.

Minden adott vala egy ringató, természet kebelébe bújós alvásra. Viszont a talaj sehol sem tűnt egyenesnek. A legjobb helyet kiválasztva es megdolgozta a csontjaink oldaldeszkáját. Hát aludtunk, amennyit lehetett… A legjobb méges a felkelés volt, met többet nem kellett részt venni a hepehupás főd varázslatos kezelésibe.

Ahogy pirkadt, úgy a madarak meg a bogarak, tücskök sáskák újra zenébe kezdtek. Zsongott-bongott az egész környék. A természetbeni koncert mindig magával ragadó szokott lenni. Reggelibe’ körbejártam a közeli sziklákot. Némelyikre fel es másztam. Asztán elmentünk Lacival, s leszedtük az eleséget. Egyet ettünk, s nezelődtünk, s esszeraktuk a sátrat. Indulás előtt felolvastam Borbély Szilárd: Ha menni kell... című versecskéjit. Meghatós volt.

Ezt követve erejszkedtünk bé az aljba. Visszafelé jó volt látni a felfelé megtett útszakasz szépséges kanyargózását. Asztán, ahogy jöttünk, úgy mentünk hazafelé es. Kocsikázva Lacival Sepsiszentgyörgyig, vonat Tusnádfaluig, továbbá vonatnak becézett autóbusszal Csíkszeredáig.

Irtó nagy élmény volt. Ha rea gondolok, még most es magam előtt látom a meseszerű álomba illő vidéket.

* * *  

Egy cseppet az Ördög keziről

Az Ördög keze (románul Mâna Dracului) a Csukás-hegység egyik leglátványosabb konglomerátum sziklaalakzata a Tigáj-gerinc közelibe. Az eléggé furcsaságszámba menő sziklák megkövült hatalmatosságuk miatt óriásokra személnek. A Kárpát-kanyar mondái között ott vannak a kőóriások es, akik hajdan földöntúli lények valának. A tájat bélepik elvarázsolt pásztorok történetei, s a gonosz ördögök munkálkodásai. Igaziból a hideg időszaki fagyok és a szél hergelődős tevékenykedése nyomán alakultak ki, s még úgyes erősen meredeznek, hogy ki vannak téve az időjárás bolondériájának.

Most jöhetnek a mesés történetek

A kővé változott hetvenkedő ördög esete

A barcasági emberek és hétfalusi csángók világába’ ott él a Csukás-hegység csudás történeteinek megannyi változata. Arról suttog még a szél es, hogy hajdanán a hegység kopár vala. Az emberek látta meredek sziklacsudák környéke nagyon régen az ördögök és gonosz szellemek birodalma volt. A legenda úgy tartja, hogy az Ördög keze egy hatalmatos, rettenetesen kapzsi földmélyébe’ lakó rosszaság kővé dermedt kézformája.

A történet szerint a mocsok ördög avval bőcsködözött, hogy az Alvilágba’, akkora erővel bír, hogy képes az egész Barcasági-medencét és a környező havasokat egyetlen markával esszetörni. Feltett szándéka az vala, hogy mind egy szálig elpusztítsa az ott élő embereket. Amikor őmocsoksága lecsapott a vidékre, hogy szabadon és féktelenül pusztítson, a természet erői esszefogtak ellene s megfagyasztották. Dermedten, mozdulatlanul szenvedte meg tettit. A szél és a jég hatalma nagyobbnak bizonyult, amit a tündérek irányítottak. Amikor béköszöntött a kikelet, a tavasz különleges lényei kővé változtatták a hatalmas, földből kimeredező karmos kézhez személő nyúlványt. Ez örök tanúságként szolgál az Isten teremtette világ nagyságának, amiben a természeti csodák sem kivételek. Ahol a gőgösség és a nagyravágyás mindenképpen elbukik.

Persze több legenda és monda kering a környéken ezekről a sziklákról. Ilyenek a Pletykálkodó vénasszonyok sziklatömbje, az általunk messzebbecskére lévő Góliát hatalmatos kőtorony, Az ikrek, és így tovább.

A monda szerint a 16. században még Pietros (Petros) néven ismert hegység mai nevét egy valós személyről, a brassói darabontok hadnagyáról vagy egy korabeli határőrről, Csukás Istvánról kapta. A népi etimológia emellett gyakran összeköti a nevet a hegyekben élő és dolgozó hétfalusi csángó családokkal es.

A témához illeszthető leírások, képek, történetek

1. Csukás-hegység – A Kárpátkanyar kőkapuja: https://www.youtube.com/watch?v=4g8-ERX9a_k

2. MAGYARADÁS / Útilapu / Csukás hegység és Bodzavám: https://www.youtube.com/watch?v=38EGRbVTgSQ

3. Barcaság - A lovagkor öröksége: https://hatartalanul.net/barcasag-a-lovagkor-oroksege/

4. Harangozó Imre gondolatai a napfordulóra: https://www.facebook.com/harangozo.imre/photos/%C3%B3h-%C3%A1ldott-f%C3%A9ny-ki-lassan-a-legmagasabbra-h%C3%A1gsz-%C3%A9gi-p%C3%A1ly%C3%A1don-pillants-le-r%C3%A1nk-hog/10225868586980691/

5. Borbély Szilárd:Ha menni kell…: https://cultura.hu/kultura/vers-a-hetre-borbely-szilard-ha-menni-kell/

Fényképezte: Borbé Levente, Kiss László és egy fáintos turista hölgy.

Fenyőszegi Borbé Levente

Bice-Bóca tündérkék

 

Kinga egy szép derűs délelőttön hozzám látogatott, azt hittem, hogy képzelődöm. Nem esett, s nem havazott, csak jólesett. Beszélgettünk, s megesett, hogy a tündérkékről is szó esett. Kíváncsi lettem rájuk. Hogy is ne lettem volna, amikor pontosan egy jó barát mondta. Látta érdeklődésemet, s én pedig látni akartam a tündérkéket. Ezért meghívott a fenyvesek ölelte völgybe, Szelterszbe.

Nem rágódtam sokat ezen, főleg, ha utánam jött Barni pajtás, bajtárs,- menten. Fél óra nem sok, s pikk-pakk ott voltunk, ahol a tünemények, s tiszta nyugodtan szórakoztunk, mint valami ragyogó csillagfények. Nem is kell mondjam, hogy a találkozás örömteli volt, még akkor is, ha hátunkba leselkedett a gonosz, akit úgy hívtunk, hogy sunyi Pandémia alamusz. Ahogy szokás mondani a gonosz sosem alszik, szeret rajtunk cselesen rontani. Bezárt minket, megbetegített, de nekünk is volt fegyverünk: a jóindulattal vezérelt barátság és szeretet. Na, bizony mindez kedvességgel rendesen besegített.

 Ezért ott kint a hegyekbe megalakult a Bice-Bóca csapat ízibe, de nem akárhogy, hanem szempillantás alatt sebtibe.

Ősszel találkoztunk a Hargita túloldalán, ahol a nagyra becsült bájos tündéri társaság, egybe volt akár egy tarka csokor mezei virág. Attól a perctől kezdve igyekeztünk együtt lenni az angyali társasággal, s a gyöngéd anyákkal, apákkal. Minden alkalommal volt munka, vidámság és okosodás, mert a tündérkéknek is fontos a gondolkodás.

 Közben az a cudar Pandémia dolgozott akár, mint fuszulykában a zsizsi bogár, de tettünk ellene, hogy ne férkőzzön közénk az az átok betyár. Ha netán mégis megesett, akkor a világháló segítségével az együttlét úgyis kiteljesedett. Imigyen ha a drámajátékba ez az közbejött, a fáradozás gyümölcse összejött. Az első darab olyannyira sikerült, hogy a nagyra becsült közönség elébe is kikerült.

Fellelkesedve jött a folytatás, s megannyi szórakoztató tanulás. Ki kitől mit jegyzett meg az mellékes, mert hatása rendesen megvolt, s tudtuk, hogy folytatni érdemes.

Bizony a munkálkodás során néha nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de maradt még a tarsolyunkba ötlet, akár egy tonna. 

 Megesett, hogy játékunk balul sült el, de a társaság nem kedvetlenedett el, mert ennek is volt egy oka / a láthatatlan részeges Jóska. Ő bizony sokszor bevett néhány kéretlen kanyart, de nem rosszindulattal, csak a buta eszével be-bezavart. Ezért puszilta a földet oly gyakran, s aztán beleszundítva úgy elvolt, mint valami díszlet töltet, halkan.

Egy idő után tündérkéink és kísérőik szárnyra kaptak, olyan áttetsző pillangósat. Azért gondolom így, mert szüleikkel együtt megjártuk Csíkszeredát, Domokost és Szentegyházát. Oda pedig elengedhetetlen a szárnyalás.

 Egy időben Szentegyházán többször elidéztünk, amíg Udvarhelyre újra vissza nem kerültünk.

Amikor foglalkozásaink gyümölcse beérett, volt mesebeli ünnepség és mulatság, hogy az áldott hely csak attól zengett, s valóban nagy volt a vigasság.

 Amit a Bice-Bócák véghez vittek az nem volt semmi, kellett hozzá bátorság legalább egy cseppnyi. A közös együttlét néha komolyra alakult át, de mindezt derűs pillanatok vették át. A drámázó szép lelkű háznépének álmait együtt kovácsolták össze. Elűzték a mérgesedés árnyait, s színessé tették minden egyes tag lelki szárnyait.

* * *

Műveket, amelyeket szinte, vagy teljesen előadtunk:

1. Lázár Ervin: Virágszemű,

2. Zágoni Balázs: Kütyüs mese,

3. Az eső ajándéka - Vlagyimir Szutyejev: A gomba alatt című mese nyomán írta át Borbé Levente,

4. Max Lucado: Értékes vagy,

5. Eljegelt darab: Friss meskete Hófehérkéről és a hét törpéről,

6. A derűs barátság sziget – Távol-keleti tanmese után.

Az ötéves Bice-Bóca beszámolójához: https://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2025/09/5-esztendos-szekelyudvarhelyi-bice-boca.html

Borbé Levente,

foglalkozásvezető