2021. május 17., hétfő

ÁRTATLAN B. BERCI ÉLETRE SZÓLÓ KALANDJA

Berci az ágyban dögledezik

    Ártatlan B. Berci fel akart kelni az ágyból. Többszöri próbálkozás után úgy döntött nincs ereje, ezért elegánsan visszazuhant párnájára. Pedig megvolt benne a jó akarat, szeretett volna felkelni. Egyszer szinte, máskor majdnem sikerült. Sajnos rossz percek következtek ránézve, de nem a szüleitől, hiszen azok úgy óvták egyetlen „kincsüket”, hogy arról regényt és sok-sok tanulmányt lehetne írni. Ha nem ők voltak, akkor vajon ki, vagy mi zavarhatta meg pettyes lelkének nyugalmát? Hát a déli harangszó. Nem volt mit tennie idegesen felöltözött, de annyira fájt a feje a sok pihenéstől, hogy szinte kettérobbant. Csak azt nem értette, hogy hétvégén miért kell meghúzni a harangot. Ejsze azok nem pihennek soha? Elképesztő… Kinek is van ereje ilyenkor holmi kongatásra. Ezt megjegyezte magának, s elhatározta, hogy egy szép napon utána jár a dolognak. Elmélyülve gondolataiba kócosan belődörgött a fürdőbe, körülbelőlre tisztálkodott, majd kitántorgott a nappaliba és nézte a tévét. Kattogtatta a tévéirányítót, de sikerült annyira belejönnie, ha egy szakértő zongorista megtekinthette volna, azt is hihette volna, hogy egy új zenemű van születendőben.

    Egyébként szegény Ártatlan B. Berci napjai dögunalomba teltek. Pedig drága szülei mindent megadtak, amit éppen csak kért. Például óvodai tanulmányai végeztével egy biciklit kapott. Pacalista korában már annál több kellett - egy motor, igaz nem hajtott messzire véle, csak a szomszédok kertjébe, s néhány alkalommal. Gimnázium végeztekor már le volt előlegezve a kocsi, meg is vették. Amiest elütötte a tizennyolc esztendőt egyből masírozott vele. Két karambolt is összehozott, de nem ő volt a hibás, azt már mindjárt sejthette is a kedves olvasó… A szülei megígérték, ha bejut az egyetemre, akkor kap egy repülőt. Persze Bercikének hogy segítsenek, egy kis ismeretségre tettek szert egyetemi vonalon. S hát láss csudát az is sikerült neki! Megkapta a repülőt.

    Bercike az egyetemi felvételin, vagy mittudoménmin látott egy kislányt. A legújabb fazonú ruhácskájába díszelgett, ajka vöröslött, mint az izzó tűz, körmein az absztrakt művészet kincse volt látható. Olyan aranyosan kacagott, mint egy favágógép, csak amúgy kattogott bele. Szemei nagyon forogtak, és Piros Panna névre hallgatott. Bercit teljesen elszédítette a jelenléte, teljesen megbokrosodott tőle, de nem merszelte leszólítani. Panna hetyke természete pedig merszelte.

- Csá, szépfiú!

- Ö…

- Mi a neved bogárkám?

- Berci vagyok.

- Ez a beszéd! Én meg Piros Panna.

- Ööörvveendek.

- Hát még én! Mond csak nincs kedved egyet lazítani.

- De.

- Akkor ne várakoztass!

- Jó.

- Mivel megyünk mégis.

- Repülővel.

- Klassz.

A dögös Piros Panna

    Fel is ültek a repülőre, s tekerték, akár a szélvész. Berci teljesen belehabarodott Piros Pannába, egyszerűen felfalta volna. Teljesen megölte, emésztette a vágy. Szeretett volna újra találkozni véle, pedig még a repülőbe valának. Piros Panna csak heherészett, vihorászott, azaz kattogott, ahogy már említettem, s közbenm mint eddig is, hasonló kérdésekkel boldogította Bercit. Berci mindegy a hegy, ha már mászni kell állapotba esett. Ahogy imigyen heherésznek, a semmiből, vagy majdnem a semmiből, az egyik felhő mögül kibújik egy sárkány. Egyik lapátkezecskéjével lefékezi a repülőt. Berci hiába erőlködött a repülő nem haladt előre egy tapodtat sem. A sárkány szigorú tekintete meggyőzte őket a maradásra.

- Mit kerestek itt? – kérdi a sárkány nagy szigorúsággal.

- Hát, csak itt ne, egyet repülgetünk – mondta Berci.

A sárkány ezután szemügyre vehette a két alakot, ahogy döntögetik, hogy ő ki, meg ilyesmi. Tüzes szeme, hol jobbra, hol balra szigorkodott.

- Ki ez a valami te Berci?

- Nem látod? Ez egy sárkány.

- Nos, baromi a cucca, cuki pofa.

- Vajon mit akarhat?

- Nem az a fontos, inkább az, mije van.

A sárkány még nagyobb szigorúsággal tekintett végig rajtuk.

- Szóval csak így repülgettek, de hol maradt a cél? Cél nélkül, hogy lehet repülgetni, kérdem én Balambér?

- Te Berci, mi a fene az a cél?

- Hááát…

- Csak hápogtatsz, látod, mindjárt kiszállok, és itt hagylak vele!

- Nana kisasszony!

- Látod, még ijesztget is, igazán valahol vehettél volna egy célt, s most nem lenne bajunk!

- Várj egy kicsit Panna, én lebeszélem. Te Balambér, vagyis Balambér úr, minek kell az a cél?

- Ez az, tudtam! Már előre tudtam! Már megint ilyen alakokba gabalyodik bele a szárnyam. Nos, apafej, anélkül még én sem megyek sehová, hogy ne tudnám, mit akarok. Tervet készítek, megnézem, mennyire fekszik nekem, s aztán lépek a tettek mezejére!

- Hűha, ez komoly?

- Neked Berci barátom nem volt életedben valami hasonló élményed?

- Nem.

- Miért is jártál iskolába?

- Mert küldtek.

- Miért tanultál?

- Mert muszáj volt.

- Valami jobb kérdést kell feltegyek. Miért vetted fel egy körre, itt ne a repülődre ezt a kisasszonyt?

- Hát mert megöl a vágy!

- Sajnos súlyosabb, mint gondoltam, ez se cél.

- Balambérka, meséld el Piros Pannának mi a cél?

- Úristen még csak ez hiányzott, mindjárt elhányom a borjaimat. Azokat, amik nincsenek... Most mit tegyek veletek? Mitévő legyek?

    A sárkány gondba merülve járt fel, s alá az egyik felhőcskén. Gondolkozott, nagyon törte a kobakját. Ártatlan B. Berci meg Piros Panna kísérték szemük sarkából, kissé berezelve. Aztán Balambér elvigyorodott, kifújta magából a szuszt, nem mondom , hogy egy kicsit nem langallt, de hála a Fennvalónak semmi komoly nem történt. Örömében még kettőt-hármat ugrált is a felhőn. Bercinek tátva maradt a szája behemót létére milyen könnyedén ugrándozik a fellegek tetején.

- Nos, eszembe jutott mondta - a sárkány. Addig nem hagylak békén benneteket, amíg egy célt ki nem tűztök magatok elé, de nem akármilyent, az tiszta kell legyen, ne sértsen senkit, ne tegyen kárt senkibe, még rátok nézve se legyen bajos, de ugyanakkor másokat tegyen boldoggá.

- Hűha, ez bonyolult feladat, még megjegyezni is.

- Ne se törődj Berci barátom, nem engedem, hogy megfelejtkezz róla. Az agyadba ültetem.

- S velem már nem foglalkozik senki? – vartyogta szemrehányóan Panna.

- Dehhogynem – füstölte szájából Balambér, - rád s ugyanez vonatkozik.

- Tudtam, nekem is ugyanazt adják! Miért nem valami másat?

- Meg nem lehet valósítani az biztos!

- Dehhogynem Bercikém. Látod én perszonel, lazán és tisztán gondoltam arra ötven tonnácskámmal, hogy ugrálhassak a felhőkön. S lám bejött, de még mennyire. Nem mondom nehéz volt, de bejött.

Balambér a sárkány

    Aztán a sárkány kettőt-hármat bukdácsolt a felhőkön, s eltűnt, mint szamár a ködben. Bercinek újra begyúlt a repülője, s még egy kört se tettek leszálltak egy legelőre. Panna addig hisztizett, hogy továbbhajtottak a reptérre, s mikor végre kiszállhatott úgy eltűnt, mint a kámfor. Berci ártatlanságába hazaeregelt.

    Az elkövetkezendő napok keményen teltek Bercinek, úgy forgolódott az ágyában, mint fing a feredőben. Annyira vágyakozott Panna után, hogy csak! Álmában pedig mindig előjött Balambér. Ez a visszatérő csúf pofa teljesen megijesztette. Elhatározta, valamit kellene tennie. Szinte össze is jött, csak éppen nem tudta mivel kezdje. Végigmasírozott az életén, hadd lámca saját erejéből mit is tett. Sok minden nem jutott az eszébe, csak a fárasztó felkelések, az evészetek, s a velejáró böfögések, aztán meg kit vertek össze haverjaival. Megerőltetve magát, még mélyebben kezdett gondolkozni, s eszébe jutott, mikor kisgyerek volt, s még nem éltek ilyen förtelmes luxusban. Csak egy kis lakrészben. S hogy a szomszéd kislánya mennyire aranyos teremtésnek tűnt a szemében. Kettesben valóban jókat játszódtak, nevetgéltek, és sohasem veszekedtek. Valami ilyen lehet az, amikor nem bántunk senkit, morfondírozott magában. Nem volt mit tennie, muszájból kitűzött egy célt maga elé, mert az álombéli, azaz a valóságos Balambér, továbbra sem hagyta nyugodni, még egy cseppet sem. Egy szép napon karikós, fáradt, ki nem aludt szemeivel szülei elé állt és elmondta, hogy világgá megy. Pontosan csak addig megy, míg rábukkan arra a szomszéd leánykára, akivel jókat játszódtak hajdanán, s akinek a becsületes neve Dorottya. A szülei mind kérlelték, de nem lehetett visszatartani, már a hátán volt a batyu valami konzervekkel megtömve. Azok sírtak, hogy az egész életüket érte áldozták fel, hátukon nem száradt meg soha az ing, s úgy gürcöltek, hogy neki mindene meglegyen, s most egyszeriben minden dugába dőlt. Nem beszélve arról, hogy apukája cégét ő örökölhette volna. Volt sírás-rívás és fogcsikorgatás, de muszáj volt elengedjék. Amúgy is mindig mindent megengedtek neki, akkor miért is maradjon ki egy világgá menés.

Berci "kemény álmából" - RÉSZLET

    Ártatlanságáról híres Bercike, mert mindenki így látta a komisz kölyköt, kiment az udvarra, s aztán a kapun is, s egyszeriben kint találta magát a nagyvilágba. Jött, hogy visszaforduljon s egy kicsit, még tévézzen, de nem mert, mert elege volt az álmokból. Haladt előre letörten, szinte húzta magát, úgy rátört a fájdalom. A sok menésben meg is éhezett az első kanyar után. Egy padra kipakolta batyuját s bevett a testbe egy egész konzervet, s aztán ment-mendegélt tovább. Maga előtt látta a hóval borított végeláthatatlan mezőket, a hatalmas erdőket, a nagy hegyeket… Láthatott ő akármit, mert mindig ötpercnyire volt, ahonnan elindult. Elszántsága perceken belül megerősödött, s fájdalma is csökkent. Negyed óra sem telt belé, s megérkezett annak a tömbháznak elejibe, ahol hajdan laktak. Határozatlanság vett erőt rajta, de egy „fokpiszkálóval letaszította toporgását”. Mint egy hős felnézett a magasba, s úgy lépkedett befelé a annak lépcsőházába. Eredményként egy madárka, még elkapva kobakját, lepottyantva megjutalmazta. A lépcsőházban dobogni kezdett a szíve, félt is meg nem is. Ijedtét vette a dolognak, amit felfelé tett a lépcsőn, elvesztette bátorságát, mert megfordulva lefelé szaladt. Aztán csak bévágott egy curokot, s újra kezdte. Még egyszer nekivágott, de ezúttal felfelé is futott. Már nem tudta biztosra menekül-e vagy sem. Rezgő kézzel, hatodik alkalommal eltalálta a csengőt. Dorottya nyitott ajtót.

- Szia! Dorottyát keresem egy fontos ügyben.

- Én vagyok az.

- Iiigen?

- Igen.

- Bemehetek?

- Hát persze.

- Én Ártatlan B. Berci vagyok.

- Tudom.

- Nem is csodálkozol, hogy itt vagyok?

- Most nem ez a fontos, hanem az, hogy itt vagy. Inkább mesélj magadról.

    Hát Berci előadta megesett történetét. Menet közben Dorottya szülei megkínálták kis süteménnyel. Dorottya nagyon mókásnak vélte a történetet. Örült, hogy viszontláthatták egymást annyi év után. Aztán Dorottyának eszébe jutott Berci titokzatos B. neve. A B. báránykát rejt. Igazából Ártatlan Bárányka Berci hősünk becsületes neve. Ahogy így szórakoznak, Bercinek eszébe jutott a cél. Hol talál egy célt. Dorottya nyomban érdeklődni kezdett.

- Milyen cél?

- Hát, amit elém tárt Balambér.

- Te Berci, ne ártatlankodj, mint hajdan, hanem vágj a közepébe.

- Minek a közepébe?

- Nem azt akartad, hogy együtt lehess velem?

- De azt is.

- S még mit?

- A célt.

- Hogy nem érted? Avval, hogy idejöttél, kellett legyen egy terved, vagyis célod!

    Bercinek lassan esett le a tantusz, de kezdte érteni. Dorottyától elbúcsúzott, de nem végleg. Ezzel világjáró körútja lezárult. Már estefelé otthon is volt. A szülei úgy sírtak, mint egy félresikerült koreai kommunista filmben. Bercinek kimaradtak a rémálmai, de szülei nem hagyták alább. Hétvégére nagy pártit szerveztek Berci hazajötte tiszteletére. Berci kissé felháborodott, mert nem erre lett volna szüksége, hanem egy kis nyugalomra. Mérgében elvágtatott otthonról. Szembetalálkozott Piros Pannával, beszélgettek szokásos vadiúj semmiségeken. Például milyen párfűm a divat, melyik sztár mikor vált el vagy házasodott össze stb. Berci nem érezte már annyira a vágyat Panna iránt. Balambér érdekes mód be se villant az agyukba, addig, amíg Pannának eszében nem jutott a repülő. Piros Panna repülőzni akart, Berci meg Dorottyával találkozni. Addig-addig, míg Berci se szó, se beszéd Pannát az útszélén hagyta. Igazi dráma jelenet volt az. Panna hajába belekapaszkodott a szél, s sírtak a fák is. S jött aztán a realitás. Panna dühös lett, szinte földhöz rittyentette magát. Szerencséjére sokáig nem kellett búsulnia, mert jött egy gavallér, aki elvitte egy világ körüli hajóutacskára. Berci pedig újból Dorottyánál kötött ki. Most már, az az ezúttal Berci is érdeklődött Dorottya iránt.

- És melyik egyetemre jutottál be?

- Egyikbe se.

- Az, hogy lehetséges?

- Jól.

- Mostanában, aki nem jár egyetemet elveszett ember.

- Hogyhogy elveszett, még te is megtaláltál.

- Mások is?

- Igen.

- Kik?

- Azok, akinek számítok, és akik igazán tudnak szeretni.

- Tényleg?

- Télen-nyáron és mindörökké, mert magukba hordozzák a születés tiszta forrását. Azt a csodát, amelyből mindig lehet meríteni bőségesen, de ugyanakkor magukban hordozzák a békés elmúlást is, amelytől elnyerik a hallhatatlanság igazi valóját.

- Na, ez nekem magas, mint pipének a szaxofon.

- Nem is annyira, mint gondolnád.

    Bizony sok víz le kellett csorgadozzon a városszéli csorgón, hogy Berci megértse, amit Dorottya mondott. Eljött az a nap, amikor újra döntés előtt állt. Eladta a repülőjét, belőle vásárolt egy kis takaros lakást. Megfeledkezve mindenről, egyre szerelmesebbé vált. Dorottyát látta a fűben-fában, a bokrokban, de villanyoszlopban is, aminek séta közben elmélkedése során néhanapján nekiment. Szüleit újra elkeserítette Berci, egy szegény lányt akar magához venni, semmi hozomány nélkül. De nem szóltak semmit, csak tűrtek, húzták a szenvedés igáját… Nem volt mit tenni el kellett fogadják Dorottyát. Meglett az esküvő is. Bercit többé nem zavarta, ha megkondult a harang, mert mindig arra a napra emlékeztette, mikor a templomba kimondta a boldogító igent.

    Teltek az évek, Berci befejezte a suliját, amit már elkezdett, s utána ügyesen dolgozni járt. Dorottya sem unta magát, hiszen menetközbe született három gyerekük. Berci most már tudta, hogy az életút maga is egy cél, s mindazt, amit tanult tovább kell adja, hogy mások is ismerjék meg a csodát, amit a világ rejt magában, s aminek minden titka mégis az emberben van elrejtve.

    Egyik szép vasárnapon Berci hasára sütött a nap. Gyerekei sem rohanták le, meglepetéssel fogadták inkább. Nagy hancúrozás féle hangra ébredt fel. Feltámolyog az ágyából, s kinéz az ablakon, hát ott látja gyerekeivel Balambért, amint játszanak. Balambérra mászott fel, mind a három. Dorottya süteménnyel kínálta a sárkány uraságot, majd felnézett kedvesére, s egyet kacsintott. Berci meglepődött. Balambér bekukucskált az ablakon.

- Gyere te hétalvó, egy felhő közti túrára!

- Hát…

- Tudom, hogy ezt szereted mondogatni, de ez most lényegtelen.

    Berci felszökött sárkány uraság hátára, pillanatok alatt követte az egész család. Ahogy felérnek a magasba Bercinek eszébe jutott Panna.

- Hogy mi lett Pannával – mondta Balambér – hát semmi.

- De…

- Nem az a fontos mi lett véle, hanem az, hogy mi történt veled.

A család kettőt hárma térült a felhők között, majd földre szálltak és boldogan folytatják életüket.

Itt a vége fuss el véle.


Borbé Levente

2006



2021. május 4., kedd

Varvara szenvedései, - és a szomszéd átelembe

Varvara mán rég es ki volt a sok munkától, meg a mindenféle reamért életcsapásoktól. Minden áldott nap úgy érezte, mindennek vége. Az a sok munka, ami reavárt, hát nem volt egy leányálom. Sepregetni, mosogatni, ebédet főzni, kötögetni, a jószágoknak enni adni. Inkább ne es soroljam tovább, mert jön, hogy segítsek nekije. Bezzeg, amíg a lelkét kirakja, más csak heherészik egyfelé. Lehetne bárki semmitevő asszon, de most erről a szemközti szomszédról, arról a jóféle Hermináról van szó, aki folyton vigyorog. Varvara egyből értette, hogy neki könnyű, met könnyen veszi az életet, de azért mutathatna mondjuk egy csepp részvétet, meg ilyesmit a „másik iránt”. Egyezzünk meg ez mán csak még es sok! Egyenesen sokk!

Zsögöd a Nagy Laji dombjáról nézve. A Kisvár dombja alatt.

Mikor mán megleste a pisolygó Herminát az ablakból, leült a lisztes padkára, s elgondolkozott az ő sanyarú és szerencsétlen életén. Há mikor es kezdődött el a mérhetetlen szenvedése? Há akkor, amikor meg se született!!! Desanyja eppeg takart, s lelepcsent a szénásszekérről, s nem-e hogy vele volt terhes! Úgy megütötte a hasát, hogy Varvarának azóta es fáj a feje, s minha előtte látná mindig a végeérhetetlen takarást… Mán mentek mindenfajta füveshez, s kuruzslóhoz, de ezt a fájdalmat az istennek se tudták kiszedni belőle.

Szenvedésének folytatása persze a gyerekkora. Hárman voltak testvérek, s ő közepső. Jó hogy a szülei kedveskedtek véle, ügyekeztek megadni azt, amit ő szeretett volna, de sose találták el, hogy mi es az. Igaz ő es utólag jött rea. Aztán jött az iskola. Először szekéren vitték őköt, de, amikor akkorát nőttek mehettek lábason. A másik faluba kellet eregeljen a többi gyerekkel. Ejsze vagy két kilométert es kellett gyalogolni, amíg az iskoláig kilyukadt, s ugyanannyit vissza”. Ez szenvedésből dugtig elég s lett volna, de még a kölykek es marháskodtak vele. Met elvették a hajából a csokrát, s felkötték egy ficzfára. Biza ezért otthon csúfoson lehordták tetőtől-talpig. Azért es marhultak ilyen kegyetlenül vele, met senkinek se adott a tízórais kenyeréből. Mennyit szenvedett akkor es, amikor a szüleiket a kulákok közé szinte bésorolták. Szerencsére volt pártalapon az apjának egy üsmerőse, s ellett intézve. Volttak, akik megtudták az elintézést, s ezért eléges furcsán néztek reájuk. Ő pedig ártatlanul, s megcsúfolva növekedett felfelé áldozat teljesen. Na me! Amikor leánnyá cseperedett, ezért a pártos dologért nem akart szóba állni vele az a vitézes hetyke Vékonbajuszkás Ármin! S addig vágyódott, amilyen kell neki legény után, hogy sorra mind kicsúsztak a keze közül. Nem es csoda, hogy helyette, ahogy a falu es híjja, Lomha Gyurit kapta ki. S arról sem érdemes szólni, hogy micsa szégyen volt akkoriban vénleányként férjhez menni. Há nem volt mit tenni, a válogatása eredményeként avval a maszutával kellett béérje.

a leánkora se volt tejfel, mi jöhetett még ezek után… Mondjam még? Nem es beszéd, persze hogy mondom. Varvarának annyi szenvednie volt élete során, hogy isten őrizz meg tőle. Ő es esett le szénásszekérről, s még csúfabbul beléütötte a fejit a fődbe, mint ahogy az anyja, amikor hasra esett véle. Egy kemény hangyabolyba kövecses burrantotta belé a koponyáját. Azóta, ha fáj a feje még a kaszásokot es lássa. Nem es beszélve arról, hogy amikor megszületett Palika gyereke, rea kilenc hónapra karácsonytól megfogadta nem lesz több gyerek. Azé, hogy a vagyon ne oszoljon. Miétt es karácsony után kilenc hónappal? Há azétt met csak karácsonykor és húsvétkor engedte közel a férjeúrát héza, hogy ne mind döböcskölje, s avval letudta a kötelességit… Há nem-e tíz esztendő után húsvét másodnapján békapta a legyet, s így született meg Piroska. Mondjuk a faluvégi javasasszonnyal elvetette volna, de nem lehetett, met akkor vette észre, hogy terhes, amikor mán hat hónapos lehetett. Neki gyanús es volt, met fájdogált a hasa, nem tudta, hogy melyik zsíros ételtől. De osztán, amikor egy cseppet ügyelt magára, s még mindig fájt, akkor futott a doktornéhez, amelyik kijárt a faluba. Hűha, amikor megtudta mi történt, felszökött mérgesen, s odavágta a levetett szvetterét teljes dühvel, met mán elég idős volt, s az hitte vele nem eshet me, hogy kimaradt… Gondolta magába, mán megént lesz aki a csücsét lehurbolja három hónapig. Tovább úgy se engedné. Miétt es?!

Na így vénült meg nagy keserűségbe, kínba, s szenvedésbe. S most pedig a kollektív nyugdíjából kell megéljen. Na egy kicsit enyhít a helyzetén az, hogy a forradalom után visszakaptak két házat. A Palika fijja üzletet nyitott városon, s a faluba es, ott helybe. S a leánya szerencsére jól ment férjhez. Van vagyon elég. De nekije ott kell éljen a hülye férjivel, szemközt átelembe pedig Herminát kell lássa örökkétig, akit mindennek a tetejire az ő Vékonybajuszkás Árminja vette el. Varvara tudta jól, hogy az a mocsok elszerette előle Ármint, s rádásul el es tette láb alól… Herminát a másik szomszédfaluba vitte férjhez. S ahogy Ármin meghótta magát, a „naccsága” visszaköltözött az ösbe. S most így szemközti házba, az ablakon, vagy a kerten kikönyökölve, minden áldott nap nezegetheti ezt a kihíresedett fehérnépet. Igaz, hogy négy gyereket szült az Árminkája nekije, három fiút és egy leányt, de úgy kellett, met őt ette a rossznyavalya!!! Na de azok es nagyok, s látogatóba jönnek haza, s mindig hoznak valamit. S Hermina pedig vígan heherészik. Nem csinált semmit világéletibe, csak heherészett, s most es tálcán hordozzák őkelmit!

Ő pedig alig kap ajándékot. Igaz hogy a fijja a házukot öregségükre rendbe rakatta, s még toldott es egy vendégszobát, ha jönnek legyen, ahol ellegyenek. De addig a nyári konyhába kellett lakjanak! S nem beszélve arról, hogy elég hideg nyarik volt akkor… Az es igaz, hogy a leányik es rögtön ott van, amikor valahova el kell vinni őköt kocsival, vagy bé kell vásárolni. De milyen öröm van abba, ha orvoshoz megy az ember, vagy… Ez a Hermina pedig folyton valamit kap. S heherészik vidámságoson. A nyavalya hogy nem töri a derekát, s pufájáról nem törli le mán egyszer azt a mézes-mázos vigyort!

A zsögödi templom felé...

* * *

Ahogy így hergeli magát, bétoppan az ajtón volt barátnéja a másik faluból, Rózsi. Abból a faluból, ahol ez a heherészős Herminácska élt az ő hajdani „szíve választottjával”, Árminkával. Varvara elé es vetett egy gübé kávét nekije a füstös, de még kivehető fehér pettyes piros csészécskébe. „Me igyad!” - gondolta magába. S kisvártatva rea es zendített a panaszkodásra, amit mán régen betudva álmába es el tudott mondani. Igaz mindig kicifrázva, s egy kicsit másképp. Hogy miről szólt, hát, amit itt az előbbiekben septében felsorakoztattam. S persze kitoldva az elmúlt heti küszködéseivel. Met neki semmi sem jutott ki az életiből csak a gürc, a hajtás, a szenvedés, hogy húzza az igát, akkor es, ha a szeme teljesen kigülled. A gyerekek es hálátlanok, csak kiszipolyozzák az emberből az életet, de azért tartsa magát, met minden esszedölne, ha ő nem lenne. Az egyszer hétszentség.

Rózsi csak bólogatni tudott. Ettől a végeérhetetlen fájdalmaktól, osztán felment a pumpája. Megsokallta az egészet. Főleg akkor, mikor Herminát kezdte mocskolni. Na akkor számolt be Varvarának eléges idegesen arról, hogy annak üdején Herminának nem volt választása, met a szülei Árminhoz kényszerítették. Azért, hogy éljen jobbacska módba. Ármin istenien tudott táncolni, s evvel el es csavart egy pár leányszívet. De nem a Hermináét. Ő engedelmeskedett szüleinek, s a férjinek es, aki, ha megrészegedetten gyakran bébolondult, s verte. A kifogás az volt, azétt, met jobb asszonyt es kapott volna, mint Hermina. S egyre többször bolondult bé… Szegény asszony sokszor aludt kinn az istállóba. Aztán sorra jöttek a gyerekek, s el es volt velük, s plusz a házi teendőkkel, s a kinti munkával, s a kollektivista kötelezettségeivel. Panaszkodni se volt üdeje. Ármin pedig rengetegszer dengelte a hátát. Amikor Ármin magára haragította a fél falut, hogy a menyecskékkel hennyeget és jóízüsködött, biza el-elverték azok es. Ilyenkor Hermina ápolta. Borogatta a késelések okozta sebhelyeket, s a nagy kujak ütéseket. Ez addig ment, amíg Ármin egyszer bé nem részegedett, s ott, mint vak a kertbe, belé nem kötött akárkibe. S ahogy hadakérozott bicskájával a kezibe, a részegségtől megtántorodva nekivágódott az ajtófélfának. Az félfa élibe úgy belérittyentette a halántékját, hogy ott esett össze holtan. Senki se kívánta a halálát, de mindenki megnyugodott, hogy ez most többet nem fog veteszkedni.

Varvara tudta, hogy hetvenkedő volt, s az eseményről es kapott hírt, de a szoknyapecérségéről és Hermina és a gyerekek veréseiről eléggé keveset tudott. Nem beszélve arról, hogy Herminának hátat fordított a falu, hogy miétt es nem tudta megfékezni, met most es élne. Ármin halála után Hermina egyedül nevelte a gyerekeket. A szülők, főleg a Hermináé bé-bésegítettek. S a fiúk es ahogy megnőttek, egyre többet segédkeztek a háztájékán neki. Így telt el az élete. Igazából azért maradt meg jókedvűnek, mert örvendett, hogy a gyerekek elrendeződtek, s ő es öregségére békésen élhet.

A zsögödi Keresztút felé...

* * *

Rózsinak, ahogy nagy indulatos beszéde csökkent, úgy Varvara arca es megbékélt. S szemperc alatt eltűnt róla a sok évtizedes fáradtság. Még egy cseppet beszélgettek a háztáji gondokról, de zokszó nélkül. Valahogy elpárolgott körülöttük a panasz es. Lehetséges, hogy Rózsi vitte magával, s kiürítette a patak martjára, hadd szedje fel, akinek szüksége van reja.

Varvara egyedül maradva, férjének kétfogásos ebédet rittyentett, s még a tetejibe pánkót es sütött. Aztat pedig megkente szilva dzsemmel. Kinézett az ablakon, s látta Herminát. Egyet integetett neki. Hermina es visszaintett. Egy lapostányérba tett néhány dzsemes pánkót, s általvitte Herminához.

Fenyőszegi Borbé Levente





Havasi kékice meséje

Kékicénk a csudálatos kikeletünk élő ékszereinek egyike. Amikor ránézel megtelsz színtiszta ragyogásával. Van benne egy csipetnyi huncutság...