A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elmés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elmés. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 15., vasárnap

Dáktö Kondenbery naplója 5

     Asszem Pucsik a legjobb barátom

A Pucsik név sokaknak semmit se’ mond, de nekem annál többet, Naplócskám! Miután megtörtént az a rémes baleset, hogy is mondjam, kínos helyzet. Kritizáló Álmos Gyuri del Okos miatt nem tudtam magamnál lenni. Nem vagyok bosszúálló, Isten is őrizz, de olyan jól esett, mikor a nagy kritikusom órán belealudt a mindennapi kritikájába. Rögtön kapott egy figyelmeztetést. Nem a legrosszabb, de én kipenderítettem volna az egyetemről. Kritizáló Álmos Gyuri del Okosnak nem ettől az a neve ami, hanem azért, mert nagyon álmosak lesznek tanítványai az ő előadása közben. Na, mindegy, inkább felejtek, Édes Kicsi Naplóm, annyira sajog a szívem, hogy a fájdalmas bizsergés elérte a lábujjkáimat is. Azért megbocsátok neki, nem vagyok rossz ember, néha képes lennék ölni, egyszer meg is tettem, de az áldozat nem halt bele a sérüléseibe, az is megesett, hogy a szomszéd házát felgyújtottam, nem szabadott volna, hogy hecceljenek. Végül is Kritizáló Álmos Gyuri del Okos hozott össze egy úriemberrel. Az ő neve Pucsik. Ettől a perctől kezdve Kritizáló Álmos Gyuri del Okost le is tegeztem. Röviden úgy, ahogy szokta, letolt, de aztán belenyugodott, kissé kelekótyának titulált.

Pucsik azért is oly jó barátom, mert mindig rácsodálkozik a dolgaimra. Látszik, mennyire érdeklődik az én tudományos munkám iránt. Ha meghívom ebédre, és anyukám nem képes rendeltetni erre az alkalomra valamit, akkor sem haragszik. Azt szokta mondani: „Nincs harapni való? Dehogy nincs, harapjuk a levegőt!”. Ha valami nem jön össze a kísérleteimben, arra azt feleli: „Ne se törődj összejött egyéb érdekesség, amire nem is számítottál.” Ha szenvedek, mint egy kivert kutya, akkor azt feleli: „Semmi gáz, más még szenvedni se tud.” Ha örömözök, osztozik örömömben, úgy fogalmaz: „Isteni, hogy újra látlak, feldobod derűddel az én napomat is!” Még tudnám folytatni a végtelenségig, de nem ez a lényeg most, hanem a barátság. Asszem Pucsik úr lett a legjobb barátom, s ezt nemcsak úgy állítom, hanem igaz is.

Pucsikot valaki lemaszatolta gyerekkorában. Ő remekműnek mondta. Amiért az egyik legféltetteb kincse volt nekem adta

 Elmondtam már, hogy Pucsik úr mindig mellettem van. Akkor is mellettem volt, mikor egyik biokémiai kísérletem nem sikerült. Felrobbant a garázs, fel a szüleim háza is, valami rövidzárlat keletkezhetett, s a levegőbe röpült az egész épület. Mi egészen kormosan, ég felé meresztett hajjal, fakó feketén pislogtunk. Először nem tudtuk, mi történt, aztán megtudtuk. Egy cseppet röhécseltünk egymáson, viccesnek tűnt feketének lenni. Ahol megégett a testünk, s kicsit leégett a hajunk, az már nem volt annyira mókás.

Kedves naplóm, nem tudom, minek a fenének nem tudták becsületesen szigetelni hitvány szüleim legalább a saját épületüket. Na most tessék, megvan az eredménye, megkapták, bennsültek. Máskor jobban figyeljenek az ilyesmire. Ejsze a túlvilágon jobban fogják az ilyesmit megoldani. Az zavart, vajon hol fognak lakni. Pucsik erre azt válaszolta: „Van még hely elég ott is.” Teljesen megnyugtatott. Ez az igazi barát, aki a bajban is barát.

Szüleim hibája miatt odalett a házuk. Most kitől kérjek pénzt, gondoltam magamba’. Annyira rámálltak a szomszédok, hogy a szüleim örökségéből, a bankba rakott pénzükből, ami engem illet meg, ki kellett fizessem az állítólagos kárt, amit nekik okoztam. Pedig nekik boldogságot okoztam! Többet nem kell rettegjenek a kísérleteimtől. Mondta is Pucsik, a rettegés is csak addig tart, ameddig be nem következik, ami ha bekövetkezik megszünteti a félelmet teljesen. Milyen jól gondolta Pucsik. Sajnos a pénzből nem tudtam új labort felépíteni és berendezni. Eladtam hát a szüleim telkét, ahol egy nagy gödör tátongott. Aki megvásárolta, egy kicsivel több pénzt is adott, mert nem kellett alapnak gödröt vájjon. Laboratóriumomat berendeztem saját lakásom egyik szobájába.

Kedves Naplócskám, hogy mire is kényszerül az ember, ha szülei nem állnak mellette. Azt mondták, hogy fognak vigyázni rám mindig, s erre, tessék, cserben hagytak! Nem szép tőlük. Most meg egy magányos vénlegény doktor, a biokémia szenvedő nagy doktora lettem egy kis házikóban.

Pucsik figyelmeztetett a lakáscserére. Így lett a nagy tömbházi lakásomból egy kis ház. Ne mondjam, kedves Naplóm, hogy a ház is felburrant. Más szóval lakhatatlanná vált. Nem is tudom, talán nem vagyok jó kísérletező? Nem értek a kísérletezéshez? Pucsiknak igaza lett, ez is elgondolkoztatott. Talán nem kellene többet kísérletezzek? Hát most nem tudom, mit tegyek. A házikóm két szobácskája eléggé megomlott, csak a kicsi előtér maradt meg, abban kell lakjak. Szólnék Pucsiknak, de egy kicsit röstellem. Szerencsére a kutyaólat nem bontottam le, abba rejtettelek téged. Így maradtál épen. Ah, be boldog vagyok, ezután is így teszek. De most már miből élek a következő fizetésig? Ruháim is cseppet szakadtak lettek. A szomszédokkal még nem ismerkedtem meg. Mi lesz velem, oh, jaj! Látszik, a szüleim cserben hagytak, egyedül ebbe’ a nagy pusztaságban, nem készítettek fel ezekre az esetleges robbanásokra. Na mindegy, nem panaszkodom, legalább megmaradt az egyetemi állásom, s jövő hónapba’, ha minden jól megy, pénzt is kapok, s akkor nekifogok egy laboratóriumnak, a kajával csak lesz valahogy.

Ne félj, vigyázok rád, kedves Naplócskám!

Hű barátod: Dáktő Kondenbery

* * *  

Előző naplóbejegyzések linkjei:  

1. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja.html

2. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja_0124098690.html

3.  https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja-3.html

4.  https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja-5.html

Fenyőszegi B. Levente

 

2026. november 14., szombat

Dáktö Kondenbery naplója 4

     Azaz idegesítő Kritizáló Álmos Gyuri del Okos

Ah! Most hirtelenjében mérges lettem. Pedig alapjában véve egy csendes, korrekt, rendes ember vagyok, leszámítva, amikor csapkodok, vagy odavágok valamit, néha ordítok, s ha úgy jön, akkor fel is pofozok valakit, vagy egyszerűen földhöz vágom magam. Csendességemnél és visszahúzódottságomnál fogva furcsa dolog, ha valaki ennyire ki tud hozni a sodromból, mint Kritizáló Álmos Gyuri del Okos. Na, de Édeske Cuki Naplócskám, kezdjük az elejétől. Először beszélek erről az alakról.

Kritizáló Álmos Gyuri del Okossal az egyik reggelen futottam össze az egyetemen. Ugyanis tanítani hívtak az egyetemre, sehogy sem tudtam visszautasítani ezt az állást, mivel nem dolgoztam pénzért sehol. Szüleim nagyon örvendtek a hírnek, én úgyszintén. Tudásomat tudtam, nem fogom elkótyavetyélni, hanem továbbadhatom a következő generációnak, amely magának egy szebb jövőt alakíthat ki. Szerencsére sikerült drű legyek, mert nagyon jól hangzik, mikor megszólítanak. Csupaszul a nevem mit sem ér. Olyan, mint a labor kísérlet nélkül… Kissé meghatódtam magamtól, de ezúttal örömkönnyek tódultak a szemembe. Sajnos az örömkönnyek felszáradtak, most se szó, se beszéd, szinte perzseltek, csak azért, mert eszembe jutott ez a Kritizáló Álmos Gyuri del Okos. Kissé elkalandoztam, de folytassam ott, hogy összefutottam vele az egyetemen. Nagy súngba voltunk mind a ketten, s nem tudtunk lefékezni, becsületesen egymásba gázoltunk. A fejemen lévő hanyatló dudor – azaz mifelénk kukónak nevezik – most is látszik. Akkor még azt hittem, hogy ez az összekoppanás csudás barátságot szül. Úgy is indult.

Kritizáló Álmos Gyuri del Okos, a híres kritika tanár végignézett rajtam, s megállapította röviden: „Ön egy ember, ha ember, akkor sorstársam. Lehet diák vagy tanár, vagy ki tudja, hogy ki. Az is lehet, senki se tudja, de az inkább elfogadható, hogy senkin kívül más is tudja. Rögtön rájövök ön személyének titokzatosságára vonatkozó, lepellerántási technikával megoldandó trükkel. De ha már ebben az épületben tartózkodik, lehet idegen vagy sem, de valaki mondta, hogy ide jött egy új tanár. Ha nem tévedek, ön az. Habár tévedhetek, mert minden ember téved. Mi van a kezében? Ja, egy diktafon, nagyon boldoggá tesz, hogy rögzíti beszédemet. Habár ez a beszédrögzítés lehet rosszindulatú s, de ön borzasztóan kedvesnek látszik, nem hiszem, rossz szándékkal cselekedné mindezt. Vagy igen? Nem, nem, az kizárt. Tudós kinézete van, biztos drű, ebben biztos vagyok, legalábbis biztosnak kéne lennem. „Megjátszhatná, hogy a drű emblémát csak úgy kiragasztotta, de ön komoly ember, ilyesmivel nem viccel, pedig van humorérzéke…” . Még mondott tovább is, csak a diktafon szalagja betelt, s így az értékes beszéd egy része a ködbe szállt. Nagyon megtetszett ez az ember, nem is csoda, ha nyomon követték e röpke beszédtöredéket, egyből minden olvasómnak szimpatikusnak tűnhet ezek után. Nekem szinte egyből kebelbarátom lett. Órák után több időt el tudtunk beszélgetni erről-arról. Szerette a kísérleteimet. Meg is kritizálta becsületesen. Így teltek a napok szép sorjában, mikor egyik kedvenc diákjának nem tudtam átmenő jegyet adni. Hogy is tudtam volna, ha nem csinált semmit? A diák pedig azt állította, hogy igen, csak nem látom. Ekkor Kritizáló Álmos Gyuri del Okos nekem rontott, szerencsére nálam volt a diktafonom, egyébként mindig nálam szokott lenni, s le tudtam vetetni, mi mocskot hordott rám.

Most, Édes Naplócskám, lehet, bepiszkítlak ezekkel a mondatokkal, de tűrd el, tudod, milyen tiszta vagyok én, soha nem törnék le senkit, csak vigasztalok, sohasem tettem semmilyen főbűnbe eső dolgot. Na jó, egyszer orrba vágtam az egyik osztálytársam, loptam valamennyi pénzt, sötétségben tele neccekkel herregő néniket ijesztgettem, egyszer szinte bankot raboltam társaimmal, hébe-hóba kiröhögtem néhány embert, de ez mind nem az én hibám. Nem teremtették meg a nyugodt körülményeket otthon, zaklatottságomban lelki törést szenvedtem, alig tudtam kilábalni belőle. S akkor egy ilyen rendes alakot, mint én, ennyire finom lelkűt ily csúful elintézni – még magam sem gondoltam. Nos, jobb, ha leírom, győződjenek, győződjetek meg róla, gyenge idegzetűek ne is fogjanak bele. Ne zokogjanak, mert én ezt is kibírom, mint sok egyebet. Nem adom fel.

Íme a vád: „Te Kondenbery, ezúttal megvonom tőled a tegező viszonyt. Ez egy kicsit rossz rám nézve, mivel drű vagy, és én még nem drűztem le magamat. Sebaj, a beszédet magázva folytatom. Miért is adott rossz jegyet kedvenc kritikus diákomnak? Ez már kritikán aluli. Azt állítja, hogy a gyerek nem csinált semmit se. Pedig közelről sem igaz. A semmit csinálta, s nem könnyű feladat a semmibe belemélyedni. Mondhatjuk, semmit kivitelezni kísérletben semmiség, pedig az ellenkezője igaz. Igenis nagyon nehéz! Komoly fejtörést okozott eme bonyolult kísérlet megoldása még nekem is. Sok gondolkozás után rájöttem, jogtalanul kapta azt a rémes értékelést. Kitartóan semmit se csinálni nagyon nehéz, vagyis, ha semmit se teszel, pont a semmittevést hozod létre, azaz semmit teszel. Ha már teszed, akkor dolgozol, ha dolgozol, az nem semmiség. Tegyük fel, ön, amit nem is vett észre, a kedvenc diákom a semmi dolgával kísérletezett. Mily felemelő kísérlet, mennyire kifárasztotta, s még azt akarja állítani, semmi köze a biokémiai kísérlethez.” „Ha semmi köze, akkor a biokémiai kísérletnek a köze pont a semmi. Esetleg megbocsátom önnek ezt a ténykedését, ha megvilágítja, és nyilvánosan bevallja tévedését előttem s az egész egyetem előtt, különben búcsúzik a tegeződéstől örökre.” 

Ő Kritizáló Álmos Gyuri del Okos

Arcát nem vállalta, nehogy a rajongók híressége és népszerűsége miatt rohanva letapossák..  

 

 Ha elolvasták, rögtön rájöttek, nekem van igazam. Igaz, kísérlet előtt arra kértem a gyereket, ha lehet, egyelőre ne csináljon semmit. Úgy látszik, az egyelőre sokáig tartott. Kissé tönkrementem, hogy elvesztettem drága barátomat, már csak néhány nap hiányzott, hogy szinte kebelbarátom helyett kebelbarátom is legyen. Nem fontos, ne se törődj velem Naplócskám, majd csak feltalálom magam. Belevetem szerény személyemet a munka sűrűjébe.

Maradok tisztelettel, búsulós barátod: Dáktő Kondenbery

* * *  

Előző naplóbejegyzések linkjei:  

1. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja.html

2. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja_0124098690.html

3.  https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja-3.html

Fenyőszegi B. Levente


2026. november 13., péntek

Dáktö Kondenbery naplója 3

     Tovább folytatom a naplóírást

Kedveském, el se hiszed, mi történt, kedvem támadt az életre. Szüleim megengedték, hogy a garázsukban egy labort rendezzek be magamnak. Kísérletezésem megjelent az újságokban is, de ezúttal mind csak jót írtak rólam. Anyukám és Apukám megmondta a magáét ezeknek a firkászoknak, biztos jól beijedtek. Az irigyek azt mondták, hogy lefizették szüleim a firkászokat. Nem törődöm velük, csak irigykedjenek. Most újra mindenki Dáktő Kondenberynek hív, az emberek készségesen köszönnek, örömözök, de nagyon. Ezért lett kedvem újra írni beléd, pedig nem akartam folytatni a naplóírást. Ugye megbocsátod ezt a magamba fordulásos időszakot? Ugye nem haragszol ezért a ténykedésemért? Tudom, hogy nem, mert te mindent megértesz.

Egy kicsit begyúlt a kocsi.. 

Volt egy kis probléma. Kocsijukat nem vitték ki kedves szüleim a garázsból, s kísérletezés közben felrobbant. Egy kicsit fekete lettem, de megúsztam. Az ők hibájukból majdnem elvesztettek engem. Na, aztán annyi bőr csak maradt a képükön, ha nem is vallották be hibájukat, újra kipofozták a garázst. Folytathattam tovább a biokémiai kísérleteimet. Hol biológiai kísérleteket folytattam, hol kémiait. Ez eppeg nem az a biokémia, amire sokan gondolnak, csak jómagam találtam viccesnek imigyen leírni. Ők maguknak létrehoztak egy kocsigarázst, amit a ház alatti üregben alakítottak ki. Nekem mindegy is, végre megjött az eszük, már nagyon szűk kezdett lenni a garázs kocsinak meg labornak is.

Úgy terveztem Naplócskám, amíg isteni ötleteim támadnak, még írok beléd, hadd tudja meg az utókor, mennyi mindent csináltam tiszta szívemből.

Ölellek sokszor Naplócskám: Dáktő Kondenbery

* * *  

Előző naplóbejegyzések linkjei:  

1. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja.html

2. https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja_0124098690.html

Fenyőszegi B. Levente



2026. november 12., csütörtök

Dáktö Kondenbery naplója 2

       Iskolázottságom

Hiába drű az ember, nem biztos, hogy visszaveszik a munkahelyére. Tudod, édes-kedves Naplócskám, meg sem hallgattak engem. Nem számított az érvelésem se’. Pedig mindenkinek jár még egy esély! Szüleimnek elpanaszoltam a dolgot, ők utánajártak ennek a förtelmes gyalázatnak, miszerint kirúgtak a munkahelyemről egy kísérlet végett. Az igazgató „megbocsátotta” tettemet, s vissza akart venni, csak éppen nem volt hová, mert a kísérleti állomás épülete felrobbant. Ripityára ment szét! Nos, ha felrobbant, nem szabadott volna, hogy ennyire meghurcoltassanak, hiszen az emberiség javát akartam! Az emberiség fényes jövőjének alapkövét igyekeztem lerakni. Megtörténik máshol is egy kis baleset. Csak az fáj, hogy így nekem támadtak. Azt meg nem értettem sehogy sem, miért nincs egy másik kísérleti állomás az ilyen esetekre. Addig is lehetne abban kísérletezni, míg a felrobbant újjáépül. Mindegy a hegy, ha már mászni kell. Az enyém a bánat, s úgy néz ki, senki sem akarja megérteni. Most csak azért nem könnyezek, nehogy a tollal írott szövegemre essen, s akkor oda a te gyönyörű oldalaid. Inkább tartom magam, igaz, belül folyik a lé, nem is sírás ez, azt hiszem, vérzik a szívem. No, semmi baj, hát nincs munkahely, nincs. Ez van. Nem baj, én keresek.

*

Kedves Naplóm, semmibe vették az iskolázottságomat. Mikor elmondtam történetemet a laboratóriumban, sehová sem akartak felvenni. Azt hiszem, ez a szomorú dolog még belefér e cím alá. Hiába érveltem, az emberiség javát akartam, otthagytak a nagy pusztaságban színegyedül. Eszembe jutott, nem mesélem el senkinek, hátha egy helyre csak felvesznek.

Képzeld el, kedves Naplóm, ezek a gonosz újságírók elferdítették az eseményeket. Szórakozott semmirekellőnek neveztek. Pedig… Csak te tudod a valóságot. S még azt is írták, elég szépen megúsztam, mert a szüleim befolyásos emberek. Ha annyira befolyósak voltak, befolyhattak volna eloltani a tüzet. Istenem egy kis apróságért milyen ribilliót tudnak csapni egyesek!

Elhatároztam, szakállat és bajuszt növesztek, s nevemet nem fedem fel. Sikerrel jártam! Felvettek egy munkahelyre. Azt kérdeztem, kísérletezhetek-e. Ők azt mondták, bármennyit, csak tisztaság legyen. Anyukám is ezt szerette volna elérni, de nem sikerült. Mindig sok dolgom akadt. Kellett pihenjek, egyek, játszódjak is egy kicsit, s főleg kísérletezzek. Ez alkalommal megfogadtam magamban, bármi is történik, követem az utasításokat. Mindig nagy rendet csaptam. Amint mondtam feltakarítottam, csak egy baj volt: nem találtam a laboratóriumot. Kérdeztem is tőlük, hol lehet, erre azt felelték, az egész utca egy laboratórium, s nyugodtan kísérletezzek csak a seprűvel, hogy milyen iramban tudok takarítani. Erre nagyon feldurrantam, s földhöz vágtam a vesszőseprűt, s hivatkoztam az iskolámra, meg, hogy drű vagyok. Néhánynak ismerősnek tűntem, de most leesett nekik a tantusz. Egyből kikandarítottak onnan is. Pedig csak kísérletezni akartam. Hiába, lemaradt emberekkel van dolgom. Én nagyot fejlődtem, s elkerültem ezt a korszakot, amelyben élek. Egy áldozat vagyok! Nem baj, ez lesz másképp is. Csak te értesz meg, hű Naplócskám.

Megengedtem egy közepesen amatőr művésznek, hogy lerajzoljon.

Még a nagy robbanás előtti beretvált képemmel vagyok. 

Hogy mondjam? Szinte eltalált 

Csumidázlak: Dáktő Kondenbery

* * *  

Előző naplóbejegyzés linkje: https://fenyoszegi.blogspot.com/2026/11/dakto-kondenbery-naploja.html 

Fenyőszegi B. Levente

 

2026. november 2., hétfő

A vesztence szittya valós története

A csudavesztence egyik kinézetele
  Valamikor réges-régen, amikor még a világháló nem pakolta teli az agyakot hasznos és nem annyira csudás moslékkal, na valahonnét onnét indult a vesztence története es.

Az új ezredév elejin született meg vala a fenyőszegbéli kis tündérkék egyik titkos eszköze, a vesztence. Hiába es sertepertéltek, sürgösködtök, ügyekeztek, sö keresitek, met csak az vethet rea pillantást, aki birtokolja annak tudását. Az es köztudott, hogy a tündérkék ennek a hatalmas tudásnak a tulajdonában vannak. Jobb, ha tük es kezdtek hinni benne, met a csudába es a csudára nagyobb szükség van, mint valaha.

Nyilván a tündérek es csak akkor léteznek, ha hiszünk bennük. Én mint történetmondó százas, hogy hiszek létezésükben. Nincs kérdőjel. Ez van, na. Hát miként találtam volna rea Ágnes kis tündérre? Sehogy… Most nem hasítanék ennyire tudálékoson az agyamval.

Há' nem-e hogy az Égígérő vackorfa 

 
Amikor eppeg egy szép nyári nap az Égígérő vackorfa felé kambacsoltam, láttam meg Ágnes tündérkét, ahogy elékapta a tikokot rejtő, segítő, útravalót, s még mittudomén mi a csudát tartalmazó tarsolyt. Rea es kérdeztem rögtön: hogy mi a mennykő az? Ő csak vidáman válaszolt: - Vesztence. Nem sokat törődött vélem, met eppeg ezt a varázsbugyellárisát lesegette. Időnként félig benne leve a feje. Kuturászva keresett, vájkált valami nagyon égetően fontosságos dolog után. Egyelőre nem kapta, met az égetően fontosságot nem olyan könnyű csak úgy megkapni. Azétt azt méges az orromra bogozta, ez az izé, ha elhagyott a remény, az egyetlen kulcsként a végső veszedelemben megsegít. Olyan helyre facsar el, ahol a pettyes lelked békére talál, s azután jöhet az újabb idegi feltúrázás.

Mondjuk én es kivettem abból, ahogy Ágnes Zsófika szélítő királykisasszonnyal derécseltek a szerketáról, hogy valahol Seholsincs faluba készülhetett a patak menti girhes fenyő alatt. Ott a közelikbe egy fiúgyerek es. Mártonka vala a becsületes neve. Ő pont mostan odament hézik, s feszt belé akart nezni a tarsolykába.

Ez a vesztence kilsőleg olyan kövérnek személt, mint a jóllakott malacka pocka, amikor evés után kiguvad nekije. Ha csak egy pillantásnyit kukkintottál arra, látszott es, hogy sok minden elfér benne. Jól meg lehet vetni, mondjuk nem mocsokkal, hanem egyebvel. Mindjárt erről es garattyolok nektek.

Először es elárulom, hogy ez egy csudaszerkezet. Elég bubás dolgokval van megtömve. Ha belékukucsálsz a belibe, akkor egy darabig nyitva marad a cséphadaród. Képzeljétek cag el, többféle varázsereje es van! A tündérkék persze majdnem mindegyiket üsmerik. A tündérekről azt kell tudni, mint tudjátok, ha nem hergelitek fel, akkor biza, ha kell, ha nem, segítenek. Ha méges megpróbáljátok bosszantani, akkor egy cseppecskét meggyámbásznak.

Ott abba’ a szent helybe’, ahol eppeg voltam, s neztem ki a fejemből, mondták es, ha nem akarok tovább bónyászódni ezen a tájon, ők pillanatok alatt intézkednek. Csak belé kell nezni a vesztencébe, s elképzelni, hol akarsz lenni, s tovább pedig nezelődhetsz kedvedre a következő percben pont ott, ahol eppeg akartál lenni. Azt es eléveti neked, ha valamit akarsz, de ne legyen benne önzőség, met ha igen, akkor az ellenkezőjét kapod, s akkor biza a nyavalya meg es esz! Belé es lehet rakni valami szépet. Mondjuk barátságot, megegyetértést, egy tábla szalonnát satöbbi. Igen, met ez a csudaszerketa mindent megőriz, magába rejt, s csak az láthatja, aki illetékes, azaz kiérdemli.

Bőcs Adalbéét a varázskapcájával és a három tündérkével

 Az egyik ilyen tag maga Bőcs Adalbéét (Adalbert bá’) a varázskapcájával. Na, ő rendesen megérdemli! Mivel a kapcájának lelke es van, Bőcs Adalbéétnek folyton győzködnie kell az közös munka ej de jólesikjéről. Mondjuk ki az igazat, ő a varázskapca-szelídítés legyőzhetetlen mestere. Ha egyszer béindítja a csudajárművét, csak amúgy száll fenn a magasságos egekbe’. Kerülgeti a felhőköt. Ilyenkor fel-felszedi egy-két körre a kis fenyőszegi tündérkéket es. Csakhogy a varázskapcának valami nem tetszik, kókulni kezd, nyaggatózik, rángatózik és izeg-mozog. Lehet, Balambér, a böhöm sárkány miatt ikrándozott Tündérvölgy felett, amikor leszálltak a fődre. Egy cseppet meg es pihentek az Égígérő vackorfa árnyékában. Na, ott mutatta meg Szélítő királykisasszony Bőcs Adalbéétnek a csudás vesztencét.

Szélítő királykisasszony, egyszerű hétköznapi nevén Zsófika, csudásan meg tudja mozgatni a hajával a körülötte lévő levegőt. Szelet kavar, azaz szélít. Nála úgy megy ez, mint a nagy mestereknél a szokásos munkavégzés. Gyorsan intézkedik, szédületes a tehetsége. Valóságos tünemény.

Szélítő királykisasszony

 Nem olyan, s még nem es hasonlít Balambérra, a behemót, kedves, de néha fel-felhercsenő sárkányra. Jópofasága ide vagy oda, de becsületesen számba kell vegye, hogy merrefelé tüsszenti vagy köhhenti el magát… Egyetlen kivétel csak az Égígérő vackorfa az, ott Tündérvölgy egyik szegeletében. Habár, amikor a mókuskodó gonoszkodók megtámadták, akkor egy cseppet megpergelődött. Hála az égieknek azt es túlélte. Most es ott kambacsolnak a csudalények le s fel az e világ s a másik között. Met van elég idejik rea…

Na, de ilyen fáintos, nyugudt helyen es szokott meglepetés történni, ami felhergeli az állóvizet. Biza. Mondjam-e vagy mutassam? Inkább írom. Azt történe, ahogy esszejött a kedves tündéri társaság az Égígérő vackorfa alatt, úgy megjelent a kedves Borsika névre hallgató boszorkány, aki úgy megjavult, hogy csak. Az Égeresi fák egyik gonosz boszorkánya vala az. Ők pedig odatartoztak a Nagyospatakán túli, de a Csintúrán inneni Boszorkánykővár uradalmához. Amit az emberek egyszerűen csak boszorkányköveknek mondanak.  

Ez a megjavult Borsika boszorkány aszitte az egyik nap, milyen jót cselekedett, s közbe’ nem. Ugyanis meggyőzték a többiek, hogy megjavultak, s hojza cag el nekik a vesztencét, hadd kutikáljanak egy cseppet belé. Rendesen belédolgoztak. Nyájaskodtak, jóságoskodtak hosszú-hosszú órákon át. Met mint tudjátok, a gonoszoknak az aranyos magatartás, a szívélyesség teljesen kiakasztó. Amikor Borsika meglátta, hogyan viselkednek, úgy elhitte nekik, mint a sicc! A boszik rendesen beléfáradtak a folytonos cukiskodásba, de annyira, hogy két napig a seprűre se tudtak felülni, legalább körözni egyet a szokásos helyeken. Méges megérte, met kijött a lépés! Valóra vált vacak tervük.

A három tündérke, veszedelmes helyeken

 Eppeg akkor történe a lopás, amikor Ágnes kukucsált belé a vesztencébe, valami égető dolog után kutakodott. Na, akkor érkezett meg a jóságos boszorkány. Nagy mosolyogva kikapta Ágnes tündérke keziből a vesztencét, odamotyogta: mindjárt visszahojza, s tegyed a szebb jövő felé. Eltűnt a Fenyőszegi társaság elől, mint szamár a ködben. Volt döbbenet. A szájamba ki-be járhattak a cseszlék, met egy darabig nem tudtam esszecsukni. A többiek es figyelőztek. Jött ki a szemik a helyiből, de ezt az elképedés még nem váltotta ki senkiből a jajveszélkedős, földhözvágós, toporzékolós hisztériát. Akkor igazán lett volna haddelhadd. Még Balambér se akarta földhöz vágni magát, akár kaphatott volna egy csepp ikrándozást, met nagyon bízott a megjavulós boszorkányban. Mégse tette, met a Tündérvölgy bécsúszott volna az Oltba, s Zsögöd pedig reaköltözött volna Csíkszeredára.

Tanácstalanul nezett ki a társaság a fejiből. Azt mán nagyon értették, azétt tudta elvenni a jóságos boszorkány a vesztencét, met mán nem gonoszkodott. De mi lesz, ha rossz kezekbe kerül? Oda es került! Na, meeee!

Amíg ezek az egyszerű tekintetűek elmélkednek a hogyan es szerezd vissza a vesztencét kérdésen, beszélek a boszorkákról.

A Hegyes-völgyi Boszorkány a seprűn járók rettenetes parancsolója, mán várta es a hadizsákmányt. Gondolta magában: ej, milyen jó érzés es volt túljárni a tollúseprű esziken ezeknek a folyton jóakaró izéknek.

Jött es a bárgyú Borsika boszorkány a vesztencével. Legalább haton követték. Ő aszitte tiszteletből. Á, dehhogy! Azétt, nehogy meglógjon. Immán mindegy es, ki mit gondolt, met a vesztence a Hegyes-völgyi boszorkány göcsörteges markában volt. Fel es vijjogott, mint a veszekedő sas, csak ő örömibe’. Győzelmet kiáltott az összes bibircsókos boszorkány. A nagyvezír karmaival pöccintette ki a vesztencét. Nezett belé, de nem látott semmit. Parancsolta, hogy szerre nezzenek belé. Egyik se látott semmit. Akkor kényszerítette a jóságos boszit, hogy ő nezzen belé. Ő se látott semmit. Aszitték hazudik. Mán meg es rakták a tüzet, hogy kifüstöljék a lelkit.

Amíg így gyújtogatták a tüzet, addig a jóságos Borsika boszorkányt csúful megkötözték. Hogy ne tudjon segítségért ordítozni, szájába bégyúrtak egy közönséges büdös kapcát, s még egy böszöngőt es. Volt, amit szimmogjon. Mán csak azt es tudott. A száján nem tudott szuszogni, s fülin se nagyon, így hát csak az orra maradt. A boszik tettek-vettek, főleg a máglyatűz összeszrketálásába voltak belémerülve. Ahogy így keményen elfoglalták magikot, észre se vették, hogy valakik érkeznek az ég kék egin, s nem ők. Egyszer csak kivették, hogy biza nem boszorkányok repülnek feléjük, hanem Balambér, hátán Ágnessel, Szélítő királykisasszonnyal és Mártonkával. Mégse törődtek velik, met a Boszorkánykövek környéki varázslatos sötét boszi erő védte őköt. Folytatták es tovább a saját vármegyéjük robotját.

Balambér tudta, meddig terjed a seprűs lények határa, ezétt várakozóba tette magát a Boszorkánykövek előtt. Ágnes és testvérei összeszedték bátorságukot és bémentek a boszorkányvárba. Ők rejik csak annyit fogott a bűvölet, hogy nem tudtak ott varázsolni. Röhögött es a Hegyes-völgyi boszorkány, hogy ezek mit es akarnak. A többi meg követte. Hasították a levegőt rendesen a röhögős-köhögős vaccsantós vijjogásukval. Aztán a vezér egy intésre abbahagyatta a félresikerült skálázást. Ágnest a tűzhöz hítta. Aszondta neki, hogy a vesztence úgyse működik ezétt tűzre dobja. Azután jöhet a jóságos Borsika boszorka bégyújtása. Ej, nehez dolog jutott Ágnesnek, met ha elengedés közbe elkapja a vesztencét, akkor jó, s hanem nem. A tűz körül figyelőztek a testvérkék es. Amikor a boszi felemelte a göcsörteges karját, kezibe a vesztencével, Zsófika szélítési technikával Ágnes felé fútt egy nagyot. Mártonka figyelt, met a figyelem az egyik legfontosabb tulajdonság, s amikor kellett cakkra felemelte Ágnest. Ágnes, ahogy elkapta a vesztencét úgy el es tűnt, mint a kámfor. Volt es nagy méreg és egybe csudálkozás es.

Amíg a rettenetek dühösködtek, addig a jóságos Borsika boszit a testvér tündérkék kioldották. Kivették a szájából a büdös kapcát és a rongyos böszöngőt, s megfogva a kezit ügyekeztek minél messzibbre. Sikerült kilépniük a boszik bűvköréből. Hárman felkapaszkodva Balambér hátára szelték a levegőt az Égígérő vackorfa felé. Látták a boszorkányokot toporzékolni, de ahogy szokták mondani, amit kisüttek, főjztek, immán egyék es meg!

Ágnes a tündérlány

 Leszállva a vackorfa alá kérdeztem es, hol van Ágnes? Szerencsére ott volt Bőcs Adalbéét. Ő tudta, hogy ott lehet a vesztence, Ahol Ágnes es. Ezt mondjuk mindannyian tudták, de vajon hol lehetnek. Bőcs Adalbéét kapcája szagot fogott! Seholsincs faluba kormányította Bőcs Adalbéétékat. Az utaztatás könnyűnek sikerült, met két jármű es volt. Ki Balambérra, ki pedig Bőcs Adalbéét mellett a varázskapcára küszködte fel magát. Há’ mit es mondjak, szinte egy szemperc alatt ott volt a díszes társaság a seholsincsfalvi girhes fenyő alatt, ott a patak mentin. Ott ücsörgött Ágnes a vesztencéjével. Pisolygott. Asziszem, ő tudta, hogy ami az övé, azt sosem kaphatja meg más. Ez valóságos es, met a vesztence csak azok kezében mutatkozik meg, akik nem akármire használják fel, hanem arra, hogy segíthetni tudjanak másokon. Biza’ ki kell érdemelni az ilyen kincset, s mindezt csak a szeretet erejivel lehetséges. Szeretni pedig gombnyomásra nem lehet. Az ott rejtőzködik bennünk, csak van, akinek megpróbáltatás, met erősen nehéz elévájkálni. De ha egyszer felszínre tör, talán belékukucsálhatnak ők es a vesztencébe.

Rajzom a jóságos boszorkáról (1991).

 Fenyőszegi úr


2026. június 18., csütörtök

Varvara néni próbálja érteni...

Varvarát  lerajzolta fijatalon egy nem dógos ember. Olyan művészféle...

Kicsi szentjánosbogárkáim, ami most elfolyik a zünnepelésekben, próbálom értegetni, de valahogy mégse’ megy. Pedig én, Assó és Feeső-falvi Berrengi Mári Varvara se vagyok egy ma született báránka, s nem eppeg most szalajsztottak le a falvédőről!

A zunokáimtól örökkétig kapok aranyoska meghívót, hogy ott ne, szerepelnek egyet az iskolába, óvodába, vagy a kurtujba’ (kultúrházba’). Az Isten meg es verne, ha aszt találnám mondani, hogy nem szeretem az unokáimot, de hogy mindenre elmenjek, amire elhínnak, még belőlem es legalább három kéne. Pedig a zuram aszondta, hogy egy darab es sok belőled Varvara!

Óvodai készülődés a műsorra... Ebbe a zévezredbe'

Most figyeljetek ide, a kicsike unokám kicsengetőzött mán az óvodából! Emlékszem, amikor mondta, hogy kicsengetőzni fog, aszittem Csillag tehenünk csengőjét akarja megvetni, hadd csengjen kifelé, s erre kiderült, hogy nem. Az óvoda ej be, hogy kinőtte magátt néhány esztendő alatt. Elképzelhetitek, mikor ennek a csudájára jártam. Pont úgy végezett az unokám, mind régebbecske a doktorok! Hatalmatos oriási nagy felhajtással!!! Nincs egy pix, ami leírja, hogy mi es volt ott! Eppeg a piros szőnyegecske nem kellett elébük, amin végigkeckeriálnának (végigvonulnának). Nohát, azt végignézni, oda es kellett egy kőkemén türelmesség. Az egyik gyerek ordibált, a másik hergelődzött, a harmadik mán bérekedt, s a többi mittudomén mi a ráksúlyt csinált. Becsület Úristenemre mondom, hogy jobban ki tudott készíteni, minha a kertbe’ csak gyomláltam volna egy hétig reggtől-estig. Pedig ott az ünnepségen nem csináltam semmit, csak ültem. De mondhatom, az biza eccer vad volt!

Ez még a jobbik része, amit szemügyre vehettem amottan. Asztán jött a híres műsor. Hol láttam valamicskét belőle, hol pedig nem. Olyan sűrűség lett körülöttem, mint a megdeggedt fuszulykafőzelék. A belemet se kímélték. Rendesen nyomták szét a többi hézatartozók, met kellett filmet, sö fényképet csinyálni a nagy pillanatokról. Arról, hogy miként ügyeskednek a szeretett kócerájos, felnőttes bubájuk. Addig keccingetnek, hogy szinte véget vettek az életemnek. Há’ hogy es mondgyam, az vala a legeslegjobb a műsorba’, amikor véget ért. Úgy csepegett rólam az izzadtság, minha esni akarna... S méges örömöztem, met mán sejtettem, hogy hamaroson ki lehet menni a teremből! Ezért es tapsoltam véresre a kezemet, met tudtam, azután jöhetett a jó friss szabad levegőcskevétel.

Iskolai műsoros. Filmejznek es!

Na, kedveskéim, ez csak az óvoda volt, de másikokba es el kellett mennyek, ahol van unoka ugyebár. Az iskolákra gondoltam a kontyom alatti eszes fejemvel! Van ott es ünnepség több szekérderéknyivel... Az egészet nem akarom most reátok hányni, de mondjuk a hetedikes Bertuska iskolavégzési műsorát méges megemlíteném. Hát biza ott es van haddelhadd, met két és fél, vaj (vagy) három óra alatt a hátom, a karom, a lábam úgy elzsibbadt, hogy ember legyen a talpán, aki csak még egyszer es egyenesen fel tud állni. A híres műsor után úgy mentem ki, mind egy göcsörtös görcs rángatta kók szerelék, s ráadásul a seggemre kelés nőve’, s kiújult az aranyerem es.

Nagy műsor utáni fényképeződés még a múlt évezredbe' Gyimesi pillanat.

A hatalmatos kicsengetőzésektől, attól az érettségis menetektől még jobban rettegek, met oda muszáj elmenni. Ha nem teszem meg, akkor irtó nagy szégyen. Ott rendesen mutogatnak engem es, mind egy cirkuszi majmot. A zuramnak, mindegy, met a többi ünneplő férfiakkal még az ünnepség alatt bétérnek néhány kupicára egy közeli bodegába, vagy ahol vízen és szukkon kíjjel van mit meginni. A nagy rokonsági csudának számító ünnepségen pedig úgy le szokta inni magát, hogy a végén lődörögni es alig tud. De aszt mondjuk nem es bánom, mert amíg csak félhúsba van addig ordítva mecsereg a többi férfi rokonnyal együtt, s ilyenkor mán hallgat, mind szar a fűbe’. Közbe az es megesett, hogy okádásával újrafestette hazafelé az utca kövezetit, de legalább csend van utána. Me férfiasság!

Ünnepi kihergelődzés nem es olyan rég.

S az ünnepségek után a szülők, de a tiszteletüket tevők es mindig aszongyák: hej be jó volt, még akkor es ha a szemük egy hétig ki van meredve a fáradságtól, minha nagy dolgukot akarnák végejzni ott, finomkodva mondva, ahova a király es gyalog jár. 

 A lakodalmakról jobb, ha egy szót se szólók… Méges zavar, hogy köccsön köccsönt érve ágálunk, s egy vékony hopp után osztán egy vastag kopp jön!!! Ezért, ha lehet, s esetleg nagy kedvesen nem erőszakoskodnak, hogy mennyek el a hoppárra, akkor én inkább otthon maradok.

Varvara nénétek gondolatait lejegyezte Fenyőszegi B. Levente


Dáktö Kondenbery naplója 5

      Asszem Pucsik a legjobb barátom A Pucsik név sokaknak semmit se’ mond, de nekem annál többet, Naplócskám! Miután megtörtént az a rém...