Szőcs János helytörténészre emlékezve

MEGJELENT A MÁRTON ÁRON FŐGIMNÁZIUM 2019-2020-AS ÉVKÖNYVÉBEN

2020. augusztus 16-án elhunyt Szőcs János, iskolánk néhai diákja, aki a csíki székelyek, a gyimesi és a moldvai csángók történetét kutatta, s aki többek közt régi iskolája múltjával is foglalkozott.

János bácsi, Lapok a csíksomlyói iskola múltjából című kiállítás keretében tartott előadásán 2009 márciusában a csíkszeredai Mikó Várban, a hajdani Megyei Könyvtár dokumentációs és információs részlegén.

Szőcs János 1936. december 27-én született Gyimesbükkön. (A nagyanyja az anyakönyvben kis eltolódással, 1937. január másodikát jegyeztette be születési dátumnak azért, hogy ha majd eljön az ideje a katonáskodásnak, egy esztendővel később sorozzák be.) Az elemi iskoláit Bálványospatakon és Nagy-Gyimesen végezte, megszakítással. Egy tanév után két esztendőt kihagyott, elment pásztorkodni. Mikor saját maga megértette az iskola fontosságát, folytatta tanulmányait. Már gyerekkorában nagy érdeklődést mutatott a csángók múltja iránt.

1953 őszén került gimnáziumunkba, a csíkszeredai 10 osztályos középiskolába, amely intézmény 1954-től a Csíkszeredai I. Számú Magyar Tannyelvű Vegyes Középiskola nevet vette fel. Osztályfőnöke Csiszér József történelem szakos tanár, a gimnázium igazgatója pedig Perjessy Gyula (1953–1957 között) földrajz szakos tanár volt. Szőcs János a kezdeti nehézségeket legyűrve szorgalmának köszönhetően jó tanuló lett. Történelemből mindig jelesre vizsgázott. Ekkor már nemcsak a csángóknak, hanem a székelységnek, az összmagyarságnak és a szomszéd népeknek a sorsa is érdekelte.

Mint a gimnázium többi tanulója, hazafias munka gyanánt ő is a Micsurinban (a gimnázium hajdani gazdálkodó területe) kertészkedett. Az ott termesztett zöldségek az iskola konyhájára kerültek. Részt vett az ültetésektől elkezdve mindenféle kerti munkában. Itt is szorgalmasan dolgozott, ezért Ambrus Margit (szül. Kacsó) természetrajz tanárnő kitüntetésben részesítette, helytállásáért és a közmunkában elért eredményeiért könyvvel jutalmazta.

Évfolyamának kicsengetési kártyájára egy Petőfi Sándor-idézet került, az Ez már aztán az élet című vers egyik szakasza:

„Előre, csak előre,

Nagy messze még a cél;

Tovább, tovább mindegyre,

Gyorsan miként a szél”.

A strófa a kor elvárásának megfelelő lendület és optimizmus kifejezéseként olvasható, de a versben az önbiztatás jelentése konkrétabb is: Vándorlok Magyarország/Dicső térségein/S testvére, a szép Erdély/Regényes bércein. Feltételezhetjük, hogy a végzős Szőcs János is magáénak érezhette, s talán a továbbtanulási szándékának is megfelelt.

1956 őszén felvételizett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (az intézmény 1959-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetem nevet kapta, miután a kommunista hatalom a Vitor Babeș Tudományegyetemmel egyesítette) történelem szakára. Szőcs János az egyetemi évei alatt is tevékeny volt. Sajnos az utolsó esztendő nem ment zökkenőmentesen, mert édesapját teljesen ártatlanul, koholt vádak alapján belekeverték egy politikai ügybe, és elítélték. Nehézségekbe ütközve, de erőfeszítéseinek, és egyetemi társainak köszönhetően 1962-ben sikeresen lediplomázott.

1962 szeptemberében került történelemtanárnak a Csíkmadarasi Általános Iskolába. A tanév lejárta után új, de ismerős helyen folytathatta tanári tevékenységét, a Gyimesekben.

1963–1968 között a gyimesközéploki Hidegségen tanított, ahol igazgatói állást is betöltött Ezt követően egy esztendőt a Hargita megyei tanügyi osztály szaktanfelügyelője volt, majd 1969–1975 között szintén Gyimesközéplokon folytatta pedagógusi munkáját a mai Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolánál („megállói iskola”). Ottléte alatt nemcsak tanítással foglalkozott, hanem a gyimesközéploki kultúrház mellett falumúzeumot alapított.

Kutatói és szervezői munkájára az akkori megyei tanács is felfigyelt. Így került 1975-ben a Hargita Megyei Múzeumhoz, muzeológusi kinevezéssel. Itt egy Románia történelméről szóló alapkiállítással bízták meg. A készített terveket az akkori bukaresti vezetés nem nagyon szívlelte, azt kifogásolták, hogy „etnikai alapon rendezett kiállítás”. Ezért Szőcs János tervét megvétózták, és más koncepció szerint követelték a kiállítás elkészítését. Szerencsére végül a kiállítás nem valósult meg.

1981-től Szőcs Jánost nevezték ki a múzeum igazgatójának. Ideiglenesen vállalta ezt az állást, amíg nem találnak egy újabb vezetőt helyette. Ez idő alatt intenzíven foglalkozott a 17. századi székelyföldi tatárjárással. Öt esztendőn keresztül ásatásokat szervezett diákok számára Csíkszentmihály határában. A tatárok által porig égetett, egykor népes Cibrefalva emlékei után kutattak.

1980-ban a csíksomlyói kegytemplomban található Mária-szobor talapzatának javítási munkálatai alkalmával, majd 1985-ben a ferences kolostor refektóriumának falában elrejtve felbecsülhetetlen értékű könyveket és iratokat találtak, Ahogyan elődje, János Pál, ő is nagy hangsúlyt fektetett ezek restaurálására.

A Márton Ferenc-kiállítás megszervezése miatt ‒ az alkotót fasiszta festőnek titulálták ‒ 1985. januárjában Szőcs Jánost kitették a múzeumból. A felsőbb szervek azt is akarták, hogy sehol se dolgozzon ezután a tanügyben, de még a kultúra más területén sem. Szerencsére ez sem valósult meg.

1985‒1990 között a Hargita Megyei Könyvtárban könyvtárosként dolgozhatott tovább. Itt is folytatta kutatásait, de mivel Csík és Székelyföld demográfiai helyzetéről keresett anyagot, ideiglenesen kitiltották a csíkszeredai levéltárból. Mikor újra visszaengedték, a levéltári kutakodása továbbra sem hozott jót neki, mert 1987-ben a kommunista hatalom végleg kitiltotta onnan. Szerencsére ez az időszak már csak az 1989-es rendszerváltásig tartott.

Ötéves kihagyás után visszakerült a csíkszeredai múzeumba, új nevén a Csíki Székely Múzeumba.

Az 1990-es évek elején, muzeológusi teendői mellett az akkor induló József Attila Általános Iskolában történelmet tanított.

1997-ben ment nyugdíjba, de a múzeumtól és a kutatástól teljesen nem tudott elszakadni. Nyugdíjaztatása után is bejárt a múzeumba, második otthonának tartotta. Munkáit kézzel, kimondottan papírlapra vetve, tollal írta. Felkérésre számos előadást tartott a Keleti-Kárpátok magyarlakta vidékeiről és a környékén élő népek múltjáról, valamint azok jeles személyiségeiről a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal dísztermében, a Csíki Székely Múzeumban és másutt. Többek között a Márton Áron Gimnázium diákjainak is tartott előadást 2009. március 17‒18.-án a Hargita Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén. Az előadás témáját Bándi Vazul iskolatörténet-író adta, Lapok a csíksomlyói iskolák múltjából című kiállítással egybekötve.

Élete utolsó éveiben lassan le kellett mondjon szeretett munkájáról. 2020. augusztusában hosszan viselt betegség után hunyt el.

Munkásságáról röviden

Történészként elsősorban a csángók, a székelyek és a velük együtt élő népek múltját kutatta. Írásaiban, de előadásaiban is a precizitásra és hitelességre, a források felkutatására és pontos dokumentálásra törekedett.

Első munkáit az 1970-es években a megyei napilap, a Hargita közölte. Ezt követően az írásai több romániai és külhoni magyar folyóiratban is megjelentek, többek között a Művelődésben, a Honismeretben, a Székelyföldben, a Csíki Székely Múzeum Évkönyveiben, a Székely Útkereső Antológiában.

János bácsi meghívottként a 2010. október 28-án, a Csíki Székely Múzeumban, Csíkszereda egyetlen megmaradt kiváltságlevelének bemutatásán.

Fáradhatatlan kutatója volt a gyimesi és moldvai csángók, valamint Csíkszék történetének. Munkái a csíki települések helyzetéről szólnak a tatárbetörések idejéről, a hajdani csíkszéki települések körülményeiről, a székelyföldi emberek társadalmi helyzetéről és politikai megmozdulásairól, valamint e régión belüli, vagy vele határos népek történetéről. Több írást is jegyzett Zöld Péter életéről és munkásságáról. Foglalkoztatta a román népesség betelepedése Csíkszék területére és az első román települések létrejötte. Kutatási területéhez tartozott a csíki iskolák múltjának feltárása is. Ugyanakkor, vérbeli helytörténészként majdnem minden kérdést kutatott, ami Csík közép- és újkori történelmét érintette, gyűjtött levéltári anyagokat és publikált tanulmányokat, tudományos és ismeretterjesztő cikkeket. Így érintette például a Csíki Székely Krónika hitelességének kérdését, a csíki sajtó kezdeteinek körülményeit, a csíki múzeumalapítás problémáját, az 1848-as forradalom helyi viszonyait, és írt a Csík és Moldva közötti kereskedelmi kapcsolatokról vagy csíki falupecsétekről is. Kutatásainak eredményei, helytörténeti közleményei megkerülhetetlenek mindazok számára, akik Csíkszék történetével foglalkoznak.

Bibliográfiai válogatás munkáiból:

• Gyimesvölgy „százéves háborúja”. In: A Hét. Bukarest, 1977., VIII. 5.

• Adatok a gyimesvölgyi parasztmozgalmak történetéhez. In: Acta Hargitensia, 1980.,107‒120.

• Bé Moldvába és vissza...” In: Hargita Kalendárium, 1983., 81‒83.

• Csángók. 1–3. rész. In: Hargita Népe, 1990. 29–31. sz.

• „Csík elrablása”. In: Hargita Népe, 1991. november 9.

• A csíkszeredai Mikó-vár. Társszerző: Mihály Zita. (Erdélyi műemlékek 14.) Kolozsvár, 1996. 16.

• A románok megtelepedése, román falvak kialakulása Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben (1614‒1850). In: A többség kisebbsége. Tanulmányok a székelyföldi románság történetéből. (Szerk.: Bárdi Nándor). Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 1999., 98‒157.

• Domokos Pál Péter Csíkszeredában – A Csíki Székely Múzeum és a moldvai magyarság (1926‒ 1931). In: Székelyföld, 2001., V. évf. 6., 56–69.

• Gergelyffi András, a méltatlanul elfeledett csíki orvos-vegyész. (Az Acta 2001. 2. kötetében megjelent tanulmány különlenyomata). Sepsiszentgyörgy, 2001.

• Három csíki falutörvény. (Különlenyomat a Csíki Székely Múzeum Évkönyvéből). Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2004.

• A Mikó-vár története. (dr. Pál-Antal Sándor előszavával). Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2005.

• A madéfalvi veszedelem, 1764. Összeállította: Szőcs János. Magyar Miniatűr és Bibliofil Könyvészek Társasága, Békéscsaba, 2005.

• A csíksomlyói gimnázium kisiskolája, elemi tagozata. (Különlenyomat A Csíki Székely Múzeum Évkönyvéből). Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2006.

• Az első csíki újság. A Hadi Lap (1849). (Különlenyomat a Csíki Székely Múzeum Évkönyvéből). Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum, 2006;

• Balog László – Szőcs János – Ferencz-Mátéfi Krisztina: Lélek és kincs Csíkszentmiklóson. Fejezetek a csíkszentmiklósi római katolikus egyházközség életéből. Csíkszentmiklósi Római Katolikus Plébánia – Közbirtokosság – Státus, Csíkszereda, 2010.

• A csíksomlyói gimnázium tabellája. In: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2012. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2012., 257‒261.

• A moldvai magyarok a 16.század végén és a 17.században. In: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2013. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2013., 235‒245.

Szakirodalom:

• Antal Imre, Vrabie Nicu et ali. (szerk.): A Csíkszeredai Líceum Monográfiája 1668‒1968. Csíkszereda, 1968.

• Antal Imre. „Tisztesség adassék” Lapok a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium történetéből. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 1994.

• Borbé Levente: A Micsurin-kert, In: Márton Áron Főgimnázium évkönyve a 2012‒2013-as tanévről. Csíkszereda, 2014., 249‒260.

• Borsodi L. László, Kristó Boróka (szerk): „A népek Dávidja Góliátra támadt”, In: Márton Áron Főgimnázium évkönyve a 2005‒2006-os tanévről. Csíkszereda, 2006., 7‒51.

Hivatkozások a világhálóról:

• Csíki Székely Múzeum honlapja (2020. november 10.) – https://www.csikimuzeum.ro/csiki.php?l=hu&m=1&sm=6&ssm=17&id=180

• Kájoni János Megyei Könyvtár Honlapja. Hargita megyei személyek adatbázisa (2020. november 14.) – http://szemelyisegek.konyvtar.hargitamegye.ro/hu/d/157/span-classunderszocs-janos-span

• Székelyföldi iskolai könyvtárosok blogja: Lapok a csíksomlyói iskolák múltjából (2020. november 20.) – https://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2009/03/kajoni-janos-megyei-konyvtar-marcius-17.html?m=0

• Létai Tibor: A gyimesek históriájának tudója -In: Székelyhon (2020. november 8.) – https://szekelyhon.ro/muvelodes/a-gyimesek-historiajanak-tudoja?fbclid=IwAR3whnyaGYvucQ5aK7ADE7S7xib0jV9a70esh8zhE8a1tVm9NnZLlPE5vmk

Köszönet illeti Szőcs Miriámot, Szőcs János lányát, aki szintén iskolánk diákja volt, valamint Antal Katalint, a kutatásom során tanúsított önzetlen segítségéért.

Fényképek és írás: Fenyőszegi B. Levente