A megbolhásodott legény története

 A történetet ejsze vagy hét éves lehettem, mikor először hallottam az Alsó Fenyőszegben lakó Dilló (1) Rózsinak becézett nénitől. Kijött hézánk, hogy felügyeljen. Mi pedig eléggé zajosok voltunk. S hogy tudjon egy cseppet elhallgattatni, legalább egy darabig, elmesélte a fenti címre hallgató történetet. A történetről azóta nem sokat hallottam róla csak napjainkban, mikor Az Aranyréce című meséskönyvre nem bukkantam, akinek mesélői moldvai csángó magyarok. A történet címe ott: Restes Ember. Ezért találtam érdekesnek, hogy ezt a változatot a nyájas olvasó elé tárjam.

Csodás égbolt

*

Történt egyszer, úgy tavasszal lehetett, met virágba borultak a fák, s elég jó idő vót, szépen sütött a nap, mikor Jézus Krisztus és Szent Péter egyet kerimbálóztak az emberek között. Szent Péter meg akart győződni, arról, amit mondott neki Krisztus, hogy bizony a legények jobban lustálkodnak, mint a leányok. Vajon igaz-e ez az állítás, vagy esztán válik el, hogy melyik emberfia serényebb és melyik a restebb? Mentek es az egyik faluba, mikor észreveszik az utca jobb oldalán csorgó patak martján egy ficzfa tövébe lustálkodó legényt. A legénynek le vótak húzva a csizmái, lábason (mezítláb) peffedezett, szájából egy fűszál lógott ki, s mind azt bezgerálta a fogai között. Szent Péter és Krisztus Urunk úgy tett minha nem es tudnák merre es kell menniük, s ezért megkérdezték a legényt:

- Te legény merre jutunk ki innét a következő faluba?

A legény még arra es rest vót, hogy felálljon, csak úgy feküvemegmeresztve, igyenesen felemelte a ballábát, s úgy mutatta meg az irányt. A lábáról pedig megmutatás közbe lefacsarodott az aliges rajta lévő kapcadarab, s lesirülta fődre, de a legény nem vette fel. Minha jól végezte vóna dógát fejébe húzta a kalapját, nehogy még valaki megpróbálja zavarni a nyugalmát, s bezgerálta a fűszálat tovább... Krisztus és Szent Péter nagyot néztek, de megköszönték illedelmesen, a legény egy halvány vak hangot, annyit se böffentett, csak dögledezett (henyélt) tovább.

Aliges mentek egy darabocskát odébb, meglátnak egy leányt, aki serénykedett a patak partján. Ruhákot tisztált, már úgy nagyjából készen es vót a mosásval, de ott állt a patak medrébe, a szoknyáját feltűrte, ejsze dolog előtt, s ott végezte meghajolva a gübüléssel járó dógát. Na, a két vándornak álcázott emberek, mán tudjátok kik azok, Szent Péter és Krisztus megkérdezték a leányt es, hogyan vaszkalódnak ki hamar ebből a faluból, s miként jutnak el a szomszéd faluba. Nem minha nem tudták vóna... Erőst kíváncsiak vótak hogy mutassa meg az utat.

- Te leány, nem tudod nekünk szegény vándoroknak megmondani melyék es a rövidebbik út a szomszédos faluig?

A leány kilépett a vízből, megtörülte az orcáját, s a kezét es, majd magához intette a két vándort, s eligazította rendesen a jobb kezivel mutatva, hogy merre es menjenek.

- Tessék csak menni tiszta nyugudtan itt a patak menti utcán, olyan hamar odaérnek, mint a csuda!!!

Ugyanolyan illedelmesen megköszönték az útbaigazítást, mint a lusta legénynek, s mielőtt tovább álltak vóna, aszongya nagy hirtelenjébe Krisztus Szent Péternek:

- Most mán tudjuk kik a lustábbak, s ki a serényebbek az emberek között, mondjuk nem eppeg mindig így van, de azétt nagyjából igen. Ej, ezt a legényt, egy cseppet meg kell leckéztessük Péter!

- Hogyan vigyük véghez a leckéztetést?

- Menj ca oda, és a nyakába szórj cag egy marék port.

Péter a fődre hajolt, s fel es vett egy marék port, s odament a legényhez, s az inge alá tőtötte. Na láttatok vóna változást. A legény felszökött a helyiről s annyira fickándozott, mint egy sebespataki pisztráng. Krisztus Urunk meg es jegyezte:

- Na immán ő es serénykedik!

A két vándor avval odébb állt, mentek a másik faluba egy újabb vergálódásra. Azóta a rest emberek megbolhásodnak. Nem es kell mondjam, több a resteslegény s férfiember, mint leány és asszon.

(1) dilló – kók szerelék, fetyeló, együgyű, félnótás, kicsit pár kereke meg van lazul / futva stb.

Lejegyezte a FENYŐSZEGI úr 2009. tavaszán