Veszélyes gübbenés

Nehez volt az úszás Marikának. Nem es foglalkozott véle olyan irtó sokat. Még a borvízferedőbe néhanapján megmártózott. Abba a bazinba, amelyikbe a lába leérte az alját. Tetszett es neki erősen. Mivel a borvíz mifelénk jócskán hideg, hamar kijött mindig belőle. Merem állítani, hogy kijövetelkor legalább öt centivel küsebb leszel úgy összehúz. A szempilláid pedig alul-felől kettőbe esszeragadnak, s hajad es egy bogba gabalyodik essze, mintha csak egy sapka volna. Van amit kifüsülni. Na, de nagyon elkeringőztem a mesétől...

Gyerekeim és egy kedves vendég az Olt partján

Történt az ő esete akkor mikor az Olt még a rendes kanyargós medrébe folyt, s körbe tócsák tarkították, hogy annyi eső esett, hogy ejsze nem es lehetett tudni mikor állt el. De egyszer csak elállt. Hála az Istennek! Igen ám, de akkora árvíz kerekedett, hogy Szeredától egészen Szentkirályig tengerré vált a hely. Az emberek a dombokon járva ügyekeztek célirányoson közlekedni. Voltak, akik halászás céljából tutajt eszkábáltak essze. Egy napig, ha emlékezetem nem csal még az autóbusz se tudott bémenni Zsögödferedőre. Amikor bémerészkedett, már annyira apatgatott a víz, hogy keréken felül érte egy cseppet. Az a busz még aznap el es romlott. Ejsze, egy hétig es tartott az árvíz. Ami visszamaradt utána az a haltól lévő bűz volt. A szentkirályiak, a szögödiek, és a szeredaiak gumicsizmát húzva szedegették essze az iszapba és a tócsákba ragadt halakot. Lehetett es szedni becsülettel, mert akkor még nem volt annyira mocskos az Olt vize se.

Azta mencsikáját (azta piculáját)! Már megint kerülőt tettem. Na, a lényeg az, hogy nagy vala a víz. Az Olt vize továbbra es sebesen folyt még akkor es, amikor a tengernyi lütyü visszalöccsent nagyjából a folyóba. Mert azért még megmaradt néhány mellékág, ahol továbbra es vadul kanyargózott a víz. Marika testvérkéivel pont arra ballagott. Ott ne űzték az eszüköt iskolából hazamenet, s megfelejtekztek erről az ideiglenes mellékágról. Nem es csoda, az arra vezető ösveny előtt egy nagy domb volt, ami teljesen eltakarta. Amikor észrevették, hova es vetődtek ki, tanakodni kezdtek. Azon járt az agyuk, hogy kerüljenek-e egy jó nagyot visszafelé vagy nem. Effelé a hazaút sokkal rövidebbnek tetszett. Így hát a kis, de eléggé gyors és helyenként örvénylő mellékág átugrását vállalták fel. Előbbször Pannika ugrott át. Nekiiramodott és szökött. Csudálatos nagyot tudott ugrani. Igaz, a bal lába megcsusszant, egy cseppet meg es tántorodott, de nem adott a huszonegyből, eléhajolva kettőt lépve, kikecmergett a csávából. Marikát nógatta a kisöccse, de az az istennek se akart indulni. Aszondta a végire marad. Úgy es lett. Emrecske es nekiiramodott, hogy szökje át a vizet. Nagyon ügyesen, és merészen törekedett, hogy a túlparton legyen. Valóban sikeredett átugrania neki es, de, ahogy újra partot ért a vizes füvön megcsusszant és akkorát lepcsent mint egy nagykabát. Nagy volt a röhögés. Erre a nyerítezésre vehette a bátorságot Marika, aki testvérei nem kevés noszogatására megpróbált átlendülni a túlsó partra. Hát hogy es mondjam, nem járt sikerrel. Pont a közepibe, ahol örvénylett a víz, oda tottyant belé. Kapálózott a kezeivel, ahogy csak bírt. Nagyokot küllentett (nyelt) a tátva maradt szájával. Amig úgy vergelődött és hápogott, Emrecske testvére a közeli ficzfáról egy nagy ágat feléje tolt. Biztatta, hogy kapja el. Mán le es merült egy rendben, s hallatszott a bugyborékolása es, amikor hirtelen újra a víz felszínére került úgy nyakig. Mivel a víz sodorta, egy cseppet lennebbecske egy másik ficzfa ágát kínálták fel neki. Hogy a vergelődéstől-e vagy mi, de sikerült elkapnia az ágat. A testvérei segítségével Marikát kirakták a partra száradni. Azért a nagy ijedség után volt öröm, és féktelen röhögés. Marika gübbentése után, ha vizet látott százszor es meggondolta merre menjen.

Fenyőszegi Úr