 |
| Sétaút a nyárutón |
Életünk során mindig úton vagyunk.
Születésünkkor ölünkbe hull az otthon, jó eséllyel a család, a szomszédok és a haza. De hol van az otthonunk, és hová megyünk haza, az már teljesen más mindannyiunk életében. Akár a gondolatot meg is fordíthatnám, és összekuszálhatnám, de minek, mikor igazából úgyis tudjuk, hogy a lelkünk féltett zegzugában pislogva békésen figyel, fényt gyújt, és rendet tesz a hétköznapjaink döntéseinek zűrzavarában.
 |
| Fenyőszegi emlékábránd |
A kedvenc utamon sétálva, ahol a fák ágai az egek felé kapaszkodva barátkozóan átölelik egymást, találom meg azt a békét, amelyet bárhová magammal vihetek.
 |
| Hívogat az útacska |
Tarisznyámban elrejtve várakoznak kinyilatkoztatásukra a napsugarak, az eső áztatta bűbáj, az igéző naplemente és az évszakok örökös játéka. Lassan bónyászódva (itt – lődörögve, bóklászva) haladok előre, míg újra meg újra feltöltődöm a vidék szentségével. Templomban érzem magam. Az élet katedrálisában. Itt bújik ki belőlem a kimondhatatlan, s ezért egy csöppet sem röstelkedem. Itt mosódik egybe az otthon és haza, és tisztul ki a ködfelhő borította belső utam folytatása.
 |
| Hajdan még két kőküpüt rejtett a bokros |
A magabiztos lépések során születnek meg a kötetlen kötődések. Szerencsémre láthatom azt, ami igazán kedves számomra, ami több, mint puszta tény. A csodák országa ez, a lelkem forrása, és milyen jó, hogy nap mint nap megélem.
Ahol megáll az idő. Több mint fél évszázada nekem is ilyen labdám volt. A gyerekeimé vala ez a példány. Most már őkelme is túl van a huszadik esztendőn...
Fenyőszegi B. Levente
2020 nyara
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.