Hegyesvölgyi boszorkány

 A minap Mártonka egy rajzot készített, olyan térképeset. Zsuzsától kérdezte meg a betűket, amit föltétlen fel akart tüntetni a térképre. Az állt rajta, hogy „Hegyes Völgy”. A rajzon egy egekig álló hosszú hajú egyén szerepelt, aki talán, de nem biztos, hogy valami boszorka. Meg miegymás.

Ettől a munkától annyira megélemedtem (itt - feléledtem), mint a tavaszi napsugár melegére részegesen röpködő legyek. Eszembe juttatta egy Fenyőszegi történetet, amelynek, sajnos, főhőse lettem.

Hegyesvölgyi boszorkány - Mártonka munkája

* * *

A hetvenes évek dereka táján esett meg ez bajos kaland. Desanya sö Desapa magunkra hagytak reggeliben. Azt mondták estére hazajönnek. Addig, ahogy kisöcsém emlegette Richárd volt a „parancs”. Ennek örvendtünk es meg nem es. A kerten kíjjel nem mehettünk. Pedig az közel egy hektáros volt, és elláttunk benne jó messzire. Több kilométert kukucskálhattunk bé, a tájat kémlelve. De mindhiába, ha „bé vagy zárva” érzéssel párosul az egész kukucska ki a fejedből nezés...

Nyár vége volt, de azért még rendesen sütött a nap. Ezért künt még jó javában lehetett kosornyázni. Még a bátyám es levett egy cseppet a szabadságérzetünkből (pedig muszáj neki, mert ellátták volna a baját, ha nem úgy tesz), ezért puffogtunk (duzzogtunk) rea. Így csak a látószöge távolságába kóvályoghatunk a kertben. Mindenféle játékot kitaláltunk, ami egyszer eszünkbe jutott. A kilyukadt gumilabdát es agyonrugdostuk. Egy-egy szálkával játszódtunk tovább, ami egyben volt markológép, traktor, baszkulántos kocsi, repülő és helikopter. Ej be hogy bírtunk turkálni a földbe! A nap sugaraitól a felső réteg meleg volt, az alsó viszont hűvös. Ez a csudaföld tartotta rendbe hőmérsékletünköt. A nap lenyugtáig még egy kicsit kókoskodtunk Cincili macskánkkal és Kukker kutyánkkal. Aztán estére néhány vackor csemegészése után békerültünk a házba. Ottan továbbmarhultunk. A kártyázást (zsírozást) megunva új játékba kezdtünk.

Vadonatújonnan kitalált bolondozás következett. Futkorásztunk az asztal körül, szökdöstünk egyik ágyból a másikba, és rajta. Olyan kergetőzősdit. Hogy-hogy nem, én lettem a kergető. Egy pokrócot hanyítottak reám, s futás, iszkiri, mindenki amerre lát! Kineveztek boszorkánnyá. A játékba beszálltam, vészesest színlelve huncutul. A nevemet Hegyes Völgyi Boszorkányra „babusgattam” Volt es eszeveszett futkározás. Nagy zsivaj és kacagás. Testvéreim ártatlan csapdákot állítottak nekem. Közben sutyurogtak körülöttem. Az egészet hallottam. Szinte tisztán kivettem a sutyurulásból mit es akarnak. S akkor jött a csúcsbolondság. A hajdani ágyaknak, elég mély ágynemű tartójuk volt. Jómagam akkoriban alig tudtam kikukucskálni belőle. Azt hiszem lábujjhegyen állva sikeredett meg az es. Na, azt nyitották fel. Persze nekem es izgalmasnak tűnt a móka, de arra nem számítottam, hogy belelöknek. A tréfa rosszul sült el. Már nem tudom Lóri-e vagy Sanyi-e segített a lökettel, de ahogy talpra estem, mint a macskáknak szokás, az ágyneműtartó éles körvonala átvágta az alsó ajkam alatti, állam feletti részt. Egy hirtelen erős sikoly jött ki belőlem, mint a hirtelen lezúdoló bő eső utáni megáradó tomboló patak. Aztán kopp elhallgattam. A játék, ahogy egy filmet elvágnak véget ért. Szürke lett minden. A kinti fény elhalványult. Ömlött belőlem a vér. Összekenődött körülöttem minden, még a testvéreim es, akik eppeg vélem foglalkoztak. Kiváltképpen Richárd. Bekötözte a sebemet úgy ahogy tudta. Fájdalmamban, már azt se tudtam mikor aludtam el. Bésötétedett. Testvéreim körülvettek engem, ott szunyókáltak mellettem. Ki-ki néztem az ablakon, vártam Holdanyácskát, de nem láttam, viszont úgy éreztem ott van a közelben. Ez a biztonságos érzés álomba ringatott.

Késő este volt mikor szüleim hazaérkeztek. Felkőtöttek. S nagyon meg voltam ijedve, hogy kikapok, amiért mindent összevéreztem. Először nagyon szigorúak es voltak, Főleg Richárddal szemben, de nem történt meg verés. Apám kimosta a sebemet, s akkor az egy alkalommal, azon az éjszakán szüleim között aludhattam. Csodásan, és kiváltságos helyzetbe éreztem magam. Elkényeztetve ébredtem, s egyáltalán nem bántam, hogy két hetet csak szívószállal kortyolgattam bé a levest. Mikor elmentünk Desanyával Szentkirályra a rendelőbe, aszondták, hogy hű be szépen forott bé, ők se tudták volna szebben esszebaggatni (összevarrni).

Bármennyire telt múlt az idő, s az esztendő, ajkam alatt a mai napig es ott a forradás, ami emlékeztetett boszorkánykodásom üdejére.

* * *

Az ajkam alatt jól kivehető forrás

Nagymama többször es mesélte nekünk, hogy az Égeresbe (az 1-s vályú környékin) tanyáznak a boszorkányok. Azért, hogy nem mind egyen a zsigora, s elkambacsoljunk szüleink látótávolságából. Ki es talált minden jesztegetős történetet, azt állítva, hogy minden egyes szava igaz. Ezért sokat megtudtunk a csíki boszorkányokról. Volt közöttük rossz es, jó es. Rossz a legtöbb. Jó a megjavultak csak néhányadika hányódott közöttük. Azok mán ki tudtak merészkedni a világosságra. A tündérek között nem akadtak rosszak, inkább sziguroskodók, sö, boszorkányos tehetséggel rendelkezők. Mint a Szélítő boszorkány, aki hubrisága (szeleburdisága) nagy szelet tudott kavarni.

Miben es mesterkedtek ezek a boszorkányok. Hát elsősorban eszezavarták a józan gondolkozást, betegítettek, ha nem tudták szétrontani a nyugudtságot az emberek házába. Természeti csapásokot mértek a tájra. Volt forgószél, áradások, háziállatok megbolondítása, s még ki tudja mi minden.

Tavasszal nagy élvezettel olvasztották meg egyszerre a jeget, nyáron csinálták a vihart, ősszel nagyhirtelenjébe küldték a fagyot, s télen dermesztőre fagyasztottak. Szerencsére mesterkedésüköt Balambér, a sárkány se nézte jó szemmel. Buszúskodásukot egy-egy villámmal rendezte le. Bégyúlt a seprűjük, de a valaguk es az oktondiaknak.

Igazából a Csíkszentimrei Büdösferedő felé vezetú út mentén, a nevezetes Boszorkányköveknél volt a tanácskozó helyük (ma már benőtte a bokros). Belőlük kilencen irányították Csíkországi bajok előidézését. Sokszor jártak sikerrel. Bizony, de egyszer sem tudtak sokáig hergelőzni, mert a Tündérvölgyi tündérek meg-megleckéztették őkelmüköt. Na, de még ezen kíjjel a megszelídült boszorkányok es bé-békavartak a kavaróknak.

* * *

Egyes vályú és környéke, amelyikből idővel Kettes lett

A Hegyesvölgyi Boszorkány címet rendesen kiérdemeltem. Nagyanyám szerint próbára tettek eze a mocskok. Hát nem álltam bé a sötétségükbe, s ártani se tudtak nekem lelkileg, bármennyire es megbetegítettek közbe-közbe, vagy eppeg utamot akarták állni kacskaringós létem során.

Néha, amikor esténként a holdvilágnál, kint a szabad ég alatt, ahogy gyerekekül bújócskáztunk, Fenyőszegen, a szemem sarkából, mintha szinte száguldó illetőköt láttam volna, s a seprűk suhogását hallottam volna.

Mindegy mi es történt akkoriban, de valahogy a napokban újra visszaköszönt az akkori történet. Annyi különbséggel, hogy elevenségének nem elszenvedője, hanem visszanézője lettem.

Fenyőszegi,

2020 júliusa