Attilás Levente

 Hol es (is) kejzdjem. Én Levente vagyok, met (mert) azt a nevet adták. Méges (mégis) az ismerőseim nagyobb része, minha (mintha) meg vóna (volna) kergülve, Attilának nevez. Hogy a zúristembe lehetséges, há én azt ép ésszel nem tudom felfogni. Legelőször mikor Attilának híttak fel se vettem. Azt hittem, valakit ott ne, mellettem szólítanak meg. De hamar reajöttem (rájöttem), hogy az ipse valósággal reám mászik evvel a névvel, hogy mán figyeljek oda. Gondoltam, hű a ráksúlyba, mi ez? Csak nem vicc? Nem vót (volt) az. Heába (hiába) es mondtam sokadszor azoknak, akik így neveztek meg engem, hogy én Levente vagyok, a nyavalyába se vették szívre. Fel vótam hercsenve (fellobbantam, dühös lettem) rendesen. Az első kanyarig Levente maradtam, de a másodiknál visszaalakultam Attilává. Egy idő után annyira felgerbuncásodtam (felhergeltem magamot), hogy szinte pofozkodni lett vóna kedvem. Osztán (aztán) megzaboláztam magamot. Gondoltam, Levente, ne te ne, ne bolondojz, ne vedd fel a bolond ingedet met nem érdemes. Ezétt es féretettem magamba a haragot.

Attilásan

Kicsicske időre belékedztem a kutakodásba, végére akartam járni ennek az attilás dolognak. Előbbször belénéztem a tükörbe, hátha felvilágosodok a látásommal, hogy mi az, ami annyira attilás bennem. Olyan Attila fejem van, vagy csak a pufalemezem (arcom) személ (hasonlít) attilásnak? A dög se érti ezt. Gondoltam, a mencsikáját  nekije (azt mindenit neki), ne se törődj, Levente, még jól jön ez a név. Odáig jutottam, ha Attilának híttak nyugodtan mentem oda. Ők pedig az se tudták, hogy egyáltalán Leventének mutatkoztam bé. Én pedig hallgattam, mind (mint) szar a fűbe, a rendes nevemről.

Azt hiszem, ezek a zemberek, akik Attilát látnak maguk előtt, valami titokzatosat éreznek a létembe. A titkos kinézetem nem a külsőmöt mutassa, met girnyác (vékony) vagyok, s nem es annyira harcias. A rejtett izmaim, ha nem es számítanak, de valami biztoson igen. Azt, hogy mit látnak bennem attilásnak, ezt ne tőlem kérdejzétek. Ezt ők tudnák inkább elgarattyolni. Vótak olyanok es, akik képemet és a firkálásomot (írásomat) Attila néven írták alá. Úgy közölték a lapba. Na me! Ez egy cseppet meglepett, de mégse annyira, hogy guttát (gutát) kapjak. Mások meg azt agyalták ki, hogy biztos, amikor születtem sok Attila nevet adtak, ezétt ragadt reám. A boszorkánykodók aszondták (azt mondták), hogy nekem attilás kisugárzásom van. Remélem azétt ez a kisugárzás nem káros, mint egy szivárgó atomreaktor.

Egy darabig aszittem (azt hittem) egyetlenke keresztnevemmel büszkülhetek (büszkélkedhetek). Ez eleve lükvercség (dillóság, hülyeség) vót tőlem, met a Levente pogány név, de méges keresztnévnek becézik. Ezétt kaptam a Ferenc védőszent nevet, s még hézarakjuk ezt az Attilát, amit csak úgy kaptam a semmiből (imigyen lesz a semmiből valami), úgy érzem most már teljesen meg vagyok élve! Meglehet, hogy ez a szent Ferenc név es bévágódik (itt sorra kerül) egyszer majd…

Huszonegy-pár évesen

Fenyőszegi Attila-Levente