A Balfékbe

 Mese, sö, nemcsak gyerekeknek

Mártonka jó javába futkorászott a Nagy Laji dombján. Hogy miért? Mert megunta a labdázást. Mikor kimerítette az összes labdajátékot és nővérei idegeit, úgy gondolta erezd el hajamféle rohangálásba kezd. Az akácostól nem messzibb bokros terepnél leállt. Közölte Zsófikával, hogy megérkezett Balfékbe.

Balfékbe egy varázslatos hely, és nem mindenki dughatja bé az orrát, mert úgyes mindhiába, csak az, akinek megvan engedve. Há mű ilyen szerencsések voltunk, mert mű jóváhagyást kaptunk a Titokzatosoktól. Balféken végigereszkedve elértük a kőkanapét, amelyik esszekötötte, az e világot a másikokkal.

Elárulom, hogy tűk es értsétek, hogy azt es láttuk, amit más nem. A másvilág itt csókolt kezet a műénkkel. Na, innen kezdődik a történet...

Mártonka igyekszik Balfékbe

Kőkanapé nagy ura

Balfékbe se könnyű béjutni, s hát a kőkanapéig! Na ezt tedd össze, s ne szedd szét! Először es, ha nem mászod meg a Nagy Laji dombja veszedelmes ösvényeit, s netán kihagyod az erdőbekacsintást, esélyed sincs a béjutáshoz. Tehát, rendesen meg kell kerülnöd ezt a csudás helyet, ahol őzikék és nyuszik szokták pihengetni magukot, s néha becammog a medve családostul, miközben gólya, vagy eppeg sas keringőzik a fejed felett (télen mondjuk a szarka). Ha mindez megvan, akkor az akácos után megtalálod a csendes sima Keleti Bokrost. Na ott úgy mész, hogy bal felé kanyarodsz sebesen, s hirtelen nagy curukot vágsz. Na, akkor ott es vagy a Kőkanapénál. Viszont a Titokzatostól, akkor kapsz jóváhagyást, ha nem bántod a csudálatos erdőt-mezőt s ligetecskét, s minden más, ami él. Ejsze a cseszlék (szúnyogok) és más vérszipók megnyuvasztása, mégse tartozik annyira ide...

Hogy ki vette ezt észre elsőre, a Kőkanapét? Természetesen Mártonka. Mű pedig ügyesen vigyázkodva figyeltünk, s eltanultuk tőle a turpisságot. Ugyanúgy, mint régi üdőkbe a mesteremberektől az inasok. S há nem-e, hogy oda tudtunk szottyanni. Igaz, Mártonka vezérletével. Ej be volt es nagy öröm, mikor leheppenhettünk a Kőkanapéra. Most itt tiszta vizet öntök a pohárba! A megszámlálhatatlan világok közötti királyi trón egyike volt az, amit eppeg Mártonka érdemelt ki. Amolyan átjáró, mint a palló, amelyik a patak felett esszeköti a két martos partot. Mű ezt nem tudtuk. Bezzeg erről nekünk se csiripeltek a madarak... Másról bezzeg kőkemény madárkoncertet tartottak ugyebár a tollas nyavalyák! Na, de nem vertünk össze ezért, mert mű es ludasok voltunk néhány dologba. Például aliges beszéltünk Mártonkának a manókról, akiket mű üsmertünk már egy jó üdeje.

Kőkanapé tetejin

Üsmerkedés Felemás Mörcivel

Üsse kő. Üthette es, mert ezek után nagyon rendje-módja szerint zajlottak a megaszondások. Mártonka ahogy béhívott a Balfékbe egyre eppeg nem, de kettőre már igencsak számtalan furcsaság történt. A tavacskából kibúvó, fejüköt süttető kövecskéken ugrálva követtük a régebbi béavatottat. Megérkezvén rögtön lelepcsent a Kőkanapéra, s hívott münköt es, hogy szusszanjunk mag rajta egy cseppet. A Kőkanapé az emeletéről vala annyira különleges. Onnan az ember ellátott még oda es, ahová emberi kéz nem tette bé a lábát! Milyen jó es, attól függ mit akartál pihengetni vagy nezelődni, kényelembe lehetett helyezkedni alul és felül es. Futkoráztunk es, mint a kicsi nyüvek az almába. A futkorázásunk alatt a semmiből, bizony kedves barátaim, nem csalás, s nem ámítás, ott termett egy cica. A fehér pockán és az alsó pufikáján kívül kék és piros színben pompázott. Szeme úgy csillogott akár egy gyémánt, annyira cuki volt, mintha megnyerte volna a cukiság világraszóló versenyét. Mint a későbbi beszélgetésekből kiderült elsöprő többséggel meg es történt a Barátságba, ahol ő lakik.

- Felemás Mörci vagyok! - mutatkozott bé sziporkázó csillogó arckifejezéssel, közben mozgatva bajuszát szanaszét.

Hát a pufánk ott az uristenhelybe majdnem leszakadt. Nem es tudtam bécsukni a szájamot, azért tudott megtörténni az, hogy a véletlen arrafelé repdeső katicabogarat szinte lenyeltem. Anya csak ámult-bámult. Hát becsületesen elállt a lélegzetünk. Biza!

- Ne beszélő macska! - nyögte ki végre, döbbenetesen Zsófika.

- Úristen beszélő leányka! - tette hozzá félviccesen Mörci.

Mörci cukison rendeske volt, kivárta, hogy kicsodálkozzuk jó becsületesen magunkot, s azután folytatta a magáét.

- Kedves ügyürke-bügyürke család! Tűk osztán rendesen kiérdemeltétek, hogy itt lehettek velünk. Be es engednénk a Barátságba, de valami katyfasz ömlött velünk szembe az úgynevezett földetekről. Mi úgy hívjuk, halandzsa-bandzsa, de tűk es, asszem, vagy mi. Félelmetesen kezdtünk zavaroson látni, azaz nem látni. Ezt a katyfaszt azok üdézik elő, akik nagyon szeretik a heábavalóságot (a se teteje, se feneke létet). Ravasz egy szerzet ez a valami, mert szinte engem es bébolondított. Szerencsére még jómagamot felösmerem. Ez se semmi, ha tudom, hogy ki vagyok. Nem-e? De, ha ez így megy, akkó’ biza nem sokáig lesz ez így...

- Igen, igen – nyugtázta Mártonka, – mű es tudjuk-tudjuk.

- Na nem ez a kókság a lényeg, s még az se, hogy ragadjon a bélyeg, hanem, hogy evvel a halandzsával valamit kéne kezdeni, mert ha nem, akkor annyi nekünk! - rötyötölte riadt guvaszki szemekkel Mörci, de még így is cukison.

- Mé’ nem vetitek vissza – jelentette ki eléggé megfontoltan Ágnes.

- Hogy a csudába tenném. Sajnos úgyes mind untig visszafolyna hézánk a gebaksz (trutyi). Magyarán mondva, a szarnak adnánk egy jó nagy pofot.

- Melyik szarnak? - érdeklődött kicsikét elgondolkodva Zsófika.

- Lehet nem es szar, hanem fos, de ebbe ne menjünk belé. Aztán imigyen folytatta: - A lényeg az kedveskéim, ha tű ide eltudtatok jutni hézánk, s nem vagytok halandzsák, akkor kérlek segítsetek!

Családostúl a gondolatainkba merülve beneztünk a hogy es mint a helyzetbe, s akkor megént agyonlepődtük magunkot. Nem tudtuk mi lenne az igazán és finoman az eme állapotocska alól a kibúvos s lerázatós bölcs mondat. Osztán kiagyaltunk valamit.

- Hogy mű kaptuk meg, hogy segítsünk rajtatok az rendbe, valóban bazi nagy megtiszteltetés. De miért es mű? Még van sok rendes ember ezen a földön, főleg annak es a szegényebbje, akik nem olyan katyfaszosok – tettem héza.

- Tudom, tudom,- nyugtázta Mörci. - Azért mert marhára okos vagyok én es, de tűk nyertetek hézánk engedélyt a látogatásra. S tényleg olyan szomorkácskás cukin nezett a szemünkbe, egyszerre és egyenként, hogy akkor es elfogadtuk a felkérést, ha nem es tudtuk mi vár rejánk.

A híres kőkanapé

Harczi terv a Nagy Katyfasz ellen

Mit tehettünk mást fenyőszegiként, hát bévállaltuk azt, amiről fogalmuk se volt mi lesz a vége. Mörcike növekvő sorrendben állítva, nagyot hadonászott előttünk. Látszólag kikészült tőle, osztán ennyit tett héza: - Liccs-loccs s egy csomag csipa, hess el innen! Lássátok azt, amit mű es! S hát valóba megláttuk a szörnyűséges katyfaszt, amelyik fojdogált bé egy gyönyörűséges Tündérvölgybe, s ahol elfolydogált, ott csemer gebakszos (szutykos, mocskos, ragadós, nyúlós stb.)lett minden.

- Hű azt a felmarkolt egetverő, katyfaszát! Ettől tényleg bé lehet bolondulni! Hát annyi a Barátságnak! Cselekednünk kell! – kiáltották szinte egyszerre, és ugyanazt a gyerekeink.

Neki es álltunk az iparkodásnak, hogy eltorlaszoljuk a Balfékbe bejáratát. Mörcike uralkodó lévén nem akarta bepiszkítani a mancsocskáit. Addig meghívta az Ölelés világ kedves, marhára ölelgetős hercegét, Tappancs Dzsámárt. A nevéről gondolom rögtön kiderült, hogy hun-székely szittya kutya ivadék lehet, egy kis magyaráb béütéssel... Először ölelkeztek egy órán át, s azután beléfogtak a társasjátékba. Nagyon szerettek társasozni. Mit es csináljanak, ha életükbe soha semmiért nem kellett védekejzenek, de még egyszer se. Tehát belemelegedtek a játékba, miközben mű azon elmélkedtünk, hogyan állítsuk meg az egyre jobban áramló bazi nagy katyfaszt.

Balfékbe eltorlaszolási munkálatai

Balfékbe körül

A családostul kupaktanácsoltunk. Létrejöttünk! Veszettül kezdtük dolgojzni. Szemünk es kezdett kimeredni a sok erőlködéstől. Kilóra gyűjtögettük az ágakot, hogy torlaszt csináljunk az úgynevezett katyfasz ellen. Eközben Mörcike tovább társasozott Dzsámárral. Néha rejánk nezett, s sürgetett, hogy ügyekezzünk mert egyre több gebaksz folyik bé védtelen királyságába. Osztán Zsófika felgerbuncásodva (felharagudva) megaszonta Mörcikének, hogy, addig, amíg ők vidáman kártyáznak, nekik a hátik hétfelé tojpad bé. Mörcike nyugodt természetességgel felvilágosította Zsófikát, hogy biza nem tud megmaradni aranyosnak és cukinak, ha munkával lestrapálja magát. S lássuk bé, van valami benne… A nagy dologra (mármint a munkára) odakerült Mogyorólaki Bölcs Mogyimanó es.

- Mi a szent nyüveket műveltek itt? - kérdezte kicsit nyugtalankodva.

- Há, megvédjük a katyfasztól a Barátságba birodalmat! - szólt fennhangon Ágnes.

- Há ha tűk így akarjátok megvédeni, akkor hívok segítséget.

Hívott es. Mindennemű féle-fajta manó ott termett, s úgy dolgoztak, hogy nekük es ugyanúgy kigülledt (kimeredt) a szemük a sok munkától, mint nekünk. Közös erővel, mint a kommunizmusba fel es húztunk egy jókora erődöt! Pont akkor szélített arra felé Szélítő királykisasszony. Egy cseppet ő is bésegített az építésbe. A kicsi manók az összefont ágak közé akkor kezdték bélepcsenteni a sarat. Azt a sarat úgy kapták, hogy a tavacska vizéből kimertek egy gödröcskébe vizet. Volt elég flakony, amiket a környéken széthántak az emberek. Na, s azokkal merítettek. Bégüllentették (megmerítették) a tavacska vizébe, s amikor feltelt, lelöccsintették vele az esszehordott földes agyagot, s avval összegübülték (összekavarták). Ejsze, vagy három nap és három éjjel dolgoztunk a manókkal együtt, megállásokkal! Há nem sok mindent ehettünk a környékről, csak sóskát és gombát. Lehet egy kicsi epret es, a rossz nyavalya tudja... Rendesen burungérozott es tőle a hasunk, s a manóknak es. Na, de a lényeg az, hogy az erődítmény elkészült! Addig Felemás Mörcinek és Tappancs Dzsámárnak es sikerült béfejezniük a társasjátékot. Kissé belé es fáradtak. Úgy tetszett, mintha egy cseppecskét megnyúlt volna a nyakuk, az erőlködéstől. De amikor megtudták, hogy kész az erőd, akkor hej de hogy megörültek, s velük együtt a manók es! Örömükben galambokot fogdostak össze. Mű nem, mert a kezünk akkorára nyúlott, mint a hosszú karú majmoké. A fáradtság, vagy mi végett se az erő nem volt velünk, de a gravitáció se kedvezett. S osztán eszket a galambokot feleresztették a magasságos egekbe. Be babbba volt es végig nezni! Úgy hittük a munkánknak meglett a gyümölcse.

Bőcs Adalbéét segítsége

A katyfasz pedig tényleg nem haladt tovább! Hurráááá! Beléütközve a nagy marha falba úgy leállt, mintha nem tudna továbbmenni. Az örömteli beszélgetést méges megszakította az újabb fejlemény. A katyfasz mintha egyet gondolt volna, többször es nekikatyfaszozott az erődnek. A tömérdek gebaksz egy darabig úgy tűnt el, mint a kámfor, mígnem egy idő után marhára kezdett gyűlni. A felhúzott nagy fal heába állt úgy mint egy cövek, mert a trutyi alattomos módszerhez folyamodott. Újra erőt vett magán, s biza lassan, de biztoson kapaszkodva felmászott az erődre, s túl felől kezdett béereszkedni a Kőkanapé felé. Lett es nagy riadalom. Felemás Mörci és Tapancs Dzsámár jedtükbe összeölelkeztek, s bévallották, hogy ők biza nagyon szeretik egymást. A szeretet ereje kezdett szikrázni körülöttük, s há nem-e, ha egy darabka trutyi es, ha hézájuk ért rögtön eltűnt, mint szamár a ködben. Pont erre a nagy kavarodásra ért oda Bőcs Adabéét es a földtől tíz centire lebegő varázskapcáján. Meg es kérdezte: Mi a mennydörgős csudát műveltek itt?!

- Hát iparkodunk hogy azt a sok mázsa katyfaszt masfelé irányítsuk – vallotta bé Mogyorólaki Bölcs Mogyimanó.

- Azt nem kell semerre irányítgatni – mondta félheherészve (kacagos formán) Bőcs Adalbéét. A barátság, a szeretet, meg a gyakorfosás teljesen kiírtja még a gyükerét és. Figyeljétek cag jobban meg, ha Mörcikéhez, vagy Dzsámárhoz ér a trutyi rögtön eltűnik. Na?

- Én es ezt akartam mondani – nyugtázta Mogyorólaki Bölcs Mogyimanó.

- Azt, azt – kacagott egyet Bőcs Adalbéét, és a katyfasz felé vette az irányt. Na gyertek cag ide szólt a családnak. Mű mint a család fejei ámbátorabbak voltunk, de azért az előttünk ügyekező gyerekeket követtük. Odaérvé Adalbéét ölelésre ösztökélt. Esszeölelkeztünk! A nagy szeretet csak amúgy sugárzott kifelé, s mintha egy nagy robbanás lett volna, s még a végén egy vékony purc, a levegőbe repítette a sok hiábavalóságos halandzsa trutyit, s pillanatok alatt elpárolgott. Volt katyfasz, s nincs katyfasz! Na me! Ugye be izgalmas? Örömükbe a kicsi manók gyomorsikodást kaptak, és rendesen megtrágyázták a Nagy Laji dombját. Lett nagy ölelkezés, szeretet, s ebből kifolyólag, ahogy Bőcs Adlbéét jóslata es béigazolta magát, tartott még a gyakorfosás es egy jó darabig.

Őrzőkkel ellátott csudahely

A nagy bölcsesség meghozta a gyümölcsét. Az örömözés után Szélítő királykisasszony felkapta az erődöt, s úgy elhányta valahova, mint az a macska, amelyik hetet kölykedzik. Osztán megaszondta a magáét. Ha jól emlékszem valami ilyesmit, hogya szeretetnek nem kell korlát, s a barátságnak meg pláné. Ott es létrejöhet, ahol eppeg katyfasz van. Sőt, ott a’ még jobb, mert lapátra teszi a zűrzavart. Ebből az elmélkedésből jött létre Mörcike, hogy, azért tudtunk műes megmaradni heábavalóságba, mert nála nélkül vigyázkodtunk a mindennapi életünkbe. Lehetett ott katyfaszos zűrzavar, mert úgy leperget rólunk, mint az az eső a háztetőről.

Bőcs Adalbéét még sok okos beszéddel tódotta meg Szélítő királykisasszony eszmefutkározását. Hogy aszongyahogy segítségnek akkor lehet örvendezni a legjobban, hogyha a kitűzött cél sikerrel jár. Főleg ha az es örömözik, akinek sikerült segíteni.

Azért igazából Bőcs Adalbéété volt a dicsőség, mertha ez a feleslegesnek tűnő hercehurcás erődépítés ne történt volna meg, akkor Adalbéét se lett volna figyelmes, hogy mivel es működünk ott. Azért Bőcs Adlbéét figyelmeztette Felemás Mörcit, hogy azután jó lenne odaügyelni! Máskor ez az izé, vagy egyeb, ne törje át a másvilágok kapuját. Mörci előbbször Balambér sárkányra gondolt, de hát ő van amit őrízen… Ezért erre a célra egy önkéntest kért őrzőnek. Alig járt el a bajuszkás pofikája ott termett nem es egy, hanem kettő: Félfülű Böri Maci és kedves barátja, akin szundikálni szeretett, Lapos Seggű Izidor. Hogy jobban kifejtsem Félfülű Böri Maci onnan kapta a nevét, mert elég volt a félfüle, s mindent meghallott véle. A ruhája meg csíkos, olyan böris volt. Lapos Seggű Izidor párna lévén, a kutyus képével, nem szorul gondolom különösebb magyarázatra.

Hát hogy ez es ki tudott alakulni, velünkkel együtt,minden ott lévőt a végtelen öröm és határtalan boldogság kerülgette. Felemás Mörci meghívta megívott münköt,fenyőszegi családot, egy körre a Barátságba. Hát ott olyan csudálatos volt minden, csak amúgy káprázott a szemünk, de ezúttal nem az éhségtől, hanem a boldogságtól. Örömébe Ágnes esszesugdolózott Zsófikával és Mártonkával. Készítettek egy vesztencét (titkokot rejtő, segítkező útravaló tarsolya), s megtöltötték szeretettel és barátsággal. Kifelé menet Mörcivel való búcsúzkodás után, de főleg Tappancs Dzsámárral, ami eltartott egy jó ideig, átadták Balfékbe érve, a Kőkanapén szundikáló Félfülű Böri Macinak a vesztencét.

- Ha netán méges jönne a katyfasz, nyisd ca’ki bátran a vesztencét, s látni fogod merről ügyekszik feléd, ste csak öntsd nyakon a tartalmával, s amíg újra idemerészkedik, addig megint teli töltheted szeretős matériával – mondta kedvesen Ágnes.

Az utolsó ölelgetés Félfülü Böri Macival és Lapos Seggű Izidorral sokkal hamarabb ért véget, mint Mörciéékkel. Osztán elbúcsúztunk, persze nem örökre, s felkapaszkodtunk Bőcs Adalbéét varázskapcájára. Szélítő Királykisasszony egy szeles löketet adva hazáig repített münköt.

Megelevendetett hősök
Tappancs Dzsámár, Lapos Seggű Izidor, Felemás Mörci és középen Böri Maci

Ami jó, az jó!

Hát, hogy milyen tüneményes volt a Barátságba, nincs egy olyan pix, nem kapsz egy olyan ceruzát, tollat, s akármilyen írószert, amivel le lehetne pirkálni, hogy valaki letudná írni mindazt az érzést! Most nem es mesélem el, mert ott fogtok tolakodni a Balfékbe, inkább máskor. Addig es szeressétek egymást, úgy istenigazából. Legyen barátotok, nó nem egy véka, csak amennyi eppeg menet közben kialakul.

Hogyha Barátságba érkeztek a Balféken keresztül, még véletlenül se vigyetek magatokkal katyfaszt, mert Mörci annak nem nagyon örülne.

Fenyőszegi,

2020 június derektája után egy cseppel.