Ha dolog van nincsenek fagyos napok

 Mikor késik a busz télen? Aki már ingázott nagyon jól tudja. Hát amikor marhára nagy hó suppan le, vagy amikor fogcsikorgató, azaz farkasordító hideg van. Akkor aztán, ahogy gyerekkorunkba mondogattuk a buszmegállomásba, addig rittyegteted össze a bokádot, míg ki nem gyúl. Aszongyák olyasmi -féle, mint amikor két kovakövet összeversz, csak eppeg nem szikrázik. De ha fél órát meghaladja az idő a -20 fok alatti hidegbe, akkor az egyre felgyorsuló bokarittyegtetés mán édes kevés. Esetleg sziporkázó táncmozdulatok lesznek belőle. Ilyenkor hasznos ha van, aki megörökítse a mozdulatokat, még valamilyen tehetségkutatón jól jöhet... Persze ilyenkor az autók is gyéren jönnek, s nem szívesen állnak meg. Hát mit lehet csinálni? Vagy hazamenni, vagy megfagyni. De ha dolog van menni kell, ott mese lehet, de duma nincs.

* * *

Há mi es megéltünk vagy négy telet imigyen, amikor Fenyőszegről ügyekeztünk bé Zsögödferedőre a buszhoz. Akkoriba el kellett menni egészen az országútig. Ritkábbacskán burrogott bé a központig a busz, főleg a dermesztő hidegekbe. Szinte kizárt volt.

Fenyési téli emlékezetem

Az a nap, amiről mesélek ejsze -25 es volt, olyan becsületes januári hideg a hetvenes évek dereka felé. De mű négyen testvérekül hősiesen, felvéve a lelkületet, mint az igaz pionírok (úttörők) tekertük a hóba. Becsületes keményre fagyott hó vala. Ahol meglazult ott hol bokáig, hol térdig, hol nyakig gázoltunk a hóba. Mikor kikecmeregtünk belőle eresztettük tovább. Hiába volt kesztyűnk, s a pufácskánk sállal bébugyulálva régen kevés volt. Azé mű bátyáink nyomába kutyagoltunk végig. Amikor elhagytuk a zsögödfürdei kinti bazint, ejsze jobban lettünk, mert „rendes útra tértünk”. Rendes útnak hívtuk azt, ahol a szekerek megjárták magukot, s könnyebb volt a lenyomtatott sima havon a közlekedés. Ott már kocsik is szoktak járni. Ügyekezetünkben még nagyanyámék háza felé se pillantottunk, pedig ilyenkor integetni is szoktunk. Sajnos bármennyire ügyekeztünk, keményen átfagytunk. A ruháinkon lógtak a jégcsapok, a pufánk meg ejsze szebb lehetett a kicsattant piros rózsánál. A szempilláinkot se mozgattuk, ha kell ha nem, mert ha összecsukjuk, akkor a szemünk is befagyott volna, akár az Olt vize. Így tágra nyitott, fagyos gülü szemekkel, alul-felül eljegesedett szempillákkal tekertük tovább. Az Olt hídját elhagyva még hidegebb ült a nyakunkba. Amúgy is a vizeknél, minta a hideg is jobban húz. Biza csattogott minden. Ropogott a hó, egyet-egyet nyikorogtak a csupasz fák, s mégis reménykedtünk a felkelő napban. Szinte álmosan tekintve le ránk, sunyi mód megfáradt sugaraival meleget ígért. De annak egyetlen sziporkája sem jött el hozzánk sehogysem.

Borvíztöltés az Olt zsögödfürdei holt ágánál

Fogvacogva valahogy elértük a buszállomást, üdejében! Busz persze nem jött. Ekkor már nem kezdtük érezni a füleinket, pedig volt becsületes kötött sapkánk. Még egy szekérnek es örvendtünk volna, csak haladjunk valamerre. Az se jött. Mét es jött volna, ha még a saját leheleted is fejszével lehetett volna kettéválasztani. Öcsém sírásba kezdett, s ehhez a koncerthez való csatlakozáshoz egyre nagyobb hajlandóságot éreztem. Szerencsére nem esett meg, mert a zsögödfürdei őrház kedves gazdasszonya sietősen kifutott, s béhívott münköt melegedni. Aszondta ők eleget lássák mikor jön a busz, s szólnak mikor induljunk.

Bent levetkőztettek, gogy egy szikrát élemedjünk meg. Csak segítséggel sikerült a kabátainkat levetni. A sál és a kesztyű után a cipőktől es megszabadultunk egy kis időre. A meglilult kezünkbe, s lábainkba gyönyörködtünk, ahogy beléüt a fájdalmas meleg, majd átvált pirosra. Kisvártatva bégyúltak a végtagjaink. Ej be jól esett! Hát az, amikor a háziak még finom meleg teával es kínáltak. Amire újra visszaöltöztünk kényelmesen a busz is megérkezett.

Nem sokat búcsúzkodtunk, megköszöntük, s siettünk a hűtőládánk felé. Asziszem sok utast nem szállított Zsögödbe. Talán vagy kettő lehetett rajtunkon kíjjel. A sofőrtől megtudtuk, hogy azért nem tudott indulni, mert lefagyott a motor, s azt melegítgették míg helyre nem jött. Mondta es, amikor ők elindultak már -28 fok hideget mértek, s hozátette: „de ejsze ez van több es!”.

Szinte megváltás volt kievickélni a buszból. Már semmi se számított, mert láttuk távolról a zsögödi templomot, és az iskolát. Az iskolából eléggé megkéstünk, de nem kértek számon, inkább aggódtak értünk. A szünetbe bubusgattak, még kekszet es kaptunk a tanítónéniktől, s melegedhettünk óra közbe a kályhánál.

De milyen hálásak voltunk mindenkinek, aki akkor segített, azt szavakba ejsze ki se lehet mondani. Hazafelé volt hideg, s busz es. Amikor leszálltunk róla, nem tátottuk a pufánkot sokat, hanem sürgősbe tettük magunkot. Irtó hamar Hazaértünk. Otthon biza volt miről derécselni.

Mikor elmúlt a hideghullám sok érdekes élményt meséltek a buszon. Az egyik bajuszos székely bácsika aszondta: „ejsze volt még -40 es”. Aztán addig licitáltak hogy a -40-ből -50 lett. Valaki túl akarta szárnyalni a többit, s azt mondta: „volt az -60 es” de azt leintették”. Méges sok, na.

* * *

Fagyos történeteink voltak szépszerivel, de fent említett aligha. Azonban még történt egy érdekesség iskolába menés közben velem és az öcsémmel. Ugye a nagy rengés előtti (1977-es földrengés) évben felköltöztünk Szeredába. Öcsémmel nem váltottunk iskolát, met már megkezdtük zsögödbe. Oda es busszal jártunk, akár Fenyőszegről, ha rossz idő volt. Ha nem gyalog tettük meg pénzspórlás céljából.

Az egyik nap úgy február vége fele talán, megolvadt a hó, de nem teljesen. A baj akkor következett, amikor másnap minden lefagyott. Lórival mi a rövidített utat választottuk a buszmegállomás felé. Az a mai Goga suli (3 Számú Ipari Líceum) mellett vettettük lefelé. Sajnos az ott lévő ejsze több, mint száz fokos lépcső (akkoriban annyinak tűnt) teljesen jéggel volt bévonva. Az emberek úgy közlekedtek, ahogy tudtak, volt ikrándozás, modern és klasszikus balettmozdulatok dögivel. Nem egy kidolgozott pillanatot örökített meg helyben meghatványozva, főleg a felnőtt társaság Csajkovszkij könnyed Hattyúk tava játékából. Bizony a kezdőknek kegyetlen percek következtek. A legokosabbak visszafordultak. Na, azokból volt a legkevesebb. Mű gyerekek hamar reajöttünk a dolog nyitjára, és a táskánkra ülve ki is próbáltuk. Lépcsődobbantásokkal hangnyöködözve ereszkedtünk csúszva, gyre gyorsabban lefelé. Itt is akadt gyerek, akinek a táskája hamarabb bécsúszott, mint ő maga. Hát szereztünk némi horzsolást, de mű azokkal a kicsi karcolásokkal megúsztuk.

Kilátás a hajdani 3-as Líceum felé

Csakhogy a buszon ülve jött a meglepetés. Időnként éreztünk némi vad ide-oda nyilallást a seggünkbe. Az iskolába es fészkelődtünk rendesen. Az se tudtuk melyik felére üljünk. Azért a hátsó fertájunkot mégsem tudtuk megkímélni. Egy darabig nem vagánykodtunk avval, hogy ott se fáj, mert megvolt kékülve, s amíg annak színeváltozása be nem fejeződött biza diszkréten nyögődöztünk tőle...

Fenyőcske Tanulócska