Lakások nagyon kemén kulturális megmozdulásokon csoszogtak keresztül. A szemed es kimered, ulyan fáintos dolgokot raknak bé a házba és a blokkba mostanába. Erről szeretnék egy cseppecskét rötyötölni én Varvara.
Előbbször beszélek a mű időnkről. Visszamegyek egészen odáig amikortól tudok emlékezni ezekre az izékre. Hát ulyan négy, fél öt éves lehettem, mán akkor a csipám es egészen kinyílt, figyelmes lettem egy kasztenre, tudják olyan fiókos szekrénke rajta semmi cifraság. Na, az vót az első bútor darab amit megtudtam jegyezni, biztos azétt es met desanyám onnan vette ki a testvéreim felszerelését s az én gúnyáimot es. Hát azok sem voltak ilyesmik mind most. Nem es kell nekem ez a mostani, a hideg es ráz tőle, az unokám es úgy nez ki benne, hogy Isten Őrijz! Na, de visszafelé kacskaringózok a témához, nekünk azétt más fajta szekrénykénk és ládánk es vót. Tulipános láda, edényeknek való szépen kipingált falra akasztós kredenc, szétszedhetős ágy, cifrán faragott asztal s fogas es, s még sok minden. Még a szegény férjem munkálkodott véle. Ügyes keze vót, s meg es tudta csinálni. Mindenét nem es futkároztunk mesteremberét, semmit sem vettünk készen ne félj! Meg es dolgoztunk érte, de valahogy ulyan nagy öröm öntött el mikor használhattuk, met az teljesen a műénk vót. Nahát ilyesmiket tettünk a házba. Én még ha a hátam le es szakadt, csak szőttem a szép falvédőköt, terítőköt, szőnyegeket s azokot tettem bé a szép szobába. Amelyékeken nem sikeredett annyi dísz vagy mi, azt hagytam a konyhába, jó lett oda. Hát akkor más világ járta, de a munkánkot megbecsültük, s mindenre úgy vigyáztunk mind a hímes tojásra, vagy még jobban!
 |
| Hajdani csíkkozmási házbelső |
Most későbbszőr beszélek az első változásokról. Eljött a kommunizmus, tudják, amikor mindenki egyenlő lett. Annyi gyárat kezdtek építeni, amennyit csak bírtak. Lett oztán kilószámra ruha es bútor es, s mán a fiataloknak nem es tetszett a régi. Újakot tettek bé a lakásba, csak úgy vették az üzletbe mind a cukrot... A lakások evvel kezdtek megváltozni. Egyik csicsásabb lett a másiknál, tettek belé dísznek azokot a nippecskéket, smitudomén, hogy még mit es. A fijaim lakásait es meg kellett szokjam, hát az ilyen izéket, hogy abroszt helyett nájlonyos terítőt raktak, s a földre nivilint, s minden ráksulyos nájlony edényt béraktak főleg a konyhába. A szobába azért kristályvázák s poharak vannak most es, azok azétt az eléges fáintosok. Há igen, telik az idő, s mán nem lehetünk mindig divatosok. Nekünk a régi tetszett, nekik az új. Én mán nem es akartam nagyon változtatni a házunkon, az úgy jó vót, de sokan vélem egykorúbéliek es kezdtek urizálni, s ágálni. Lett valami érdekes összevisszaság, mán se új nem vala, de régi se. Milyen es az ulyan? Eh, jobb ha szóba se hozom...
Most az előbbinél is még későbbször beszélek. Kidurrant a demokrácia, mind a üvegből a dugó, lett es nagy felhajtás hirtelenjibe. Sokan észrevették, hogy lehet pénzhez jutni. Megomlottak a gyárak, meg a józan ész es, és megindult a lopkodás. Ki mennyit bírt annyit „gyere velem akáclombos kisfalumba” működéssel zsebre vágott. Na oztán abból a pénzből ulyan kacsalábon forgó házakhoz személő izéket húztak fel, hogy hat nyelven beszélt, s mind egyformán, de hézaszagolni nem lehetett. Azt bérendejzni es nagy dolog vót. A gazdagabbja ulyan bútorokot tett belé, hogy menten megáll az ember esze. Hát mán nem az én világom merem állítani. Nekem nincsenek ilyesmieim, de nem es bánom. Mán mindegy es, jó a tulipános ládám, s a kasztenem es még úgy áll mind a cövek, s a többi bútor se rossz még, még bubásabbra nem es vágyok. A jó nekem, a férjemnek pedig nyóc, az s lehet szinte kilenc, kitart ameddig le nem vessük magunkról a patkót.
 |
| Ősrégi székely szőttes |
Még héza tenném a többihez, immán ha szó van valamiről legyen kerek, azt, hogy a szomszédba ulyan fiatal pár költözött, hogy ulyan bútorokot szereztek bé a lakásukba mind a műénké, ejsze mán nem es annyira jók. Azon csudálkozok, hogy tanult emberek létire mit tetszik nekik annyira ezekbe a bútorokba. Azt es láttam, hogy a függönök, lepedők, terítők es mind ulyanyok vagy személnek a műénkhez. Nem mondom nekem es tetszenek, szépecskék, de nekik mi tetszik rajtuk, azt ép ésszel nem tudom felfogni. Úgyes döntöttem, ha megmurálok (kifingok), akkor az én bútorjaim és szőtteseim legyenek az övéké, met ha má nem érdekli senkit se a családomból, régimódinak veszik, s akkor ők legalább szeretik, s egy darabig örvendejzenek cag, ameddig még egybe vannak, s tartanak.
Még héza teszek az egészhez valamit, s avval pufámot bé es fogtam. Vannak ulyanyok es, mindegy blokkba vagy házba vertek tanyát, hogy régi bútorokot vesznek, bútorturkálókból, azok es gyárba készültek, de mán most nem divat. Vagyes mondhatom azt es ahány ház annyi divat, eligazodni még a Fennvaló se tud. Pedig régebb nagyon könnyen ment. A szegényebbecske réteg pedig, amit a gazdagok kivettek, abból babbázták fel a lakást. Hát biza azok között es akad színtiszta újnak személt darab. Ezétt mostanába érdemleges a szemetes körül es kutukálni met lehet ulyan bútordarab es, ami jobbacska, mind amilyen van a lakásba s ki lehet csereberélni. Azétt szemesnek áll a világ, met hamar elviszik ezeket a dógokot. Egyszer láttam es két fiatal csórócska magához emelintve cipelt egy szekrént, hát a pufájuk úgy ki volt akadva a helyükről hogy fel sem üsmertem mikor letették s megpihentek egy cseppet, de azétt se szó se beszéd tovább es semmi panasz nélkül vitték. Mit mongyak ügyesek! Még egy mondatkába elmondanám, hogy mán megint más cifraságok jöttek divatba, azokot követni bolondcság, met úgy változnak nap mind nap, mind a nadrág feneke, s követni úgyse tudod. Ha nem hiszel nekem angyalkám, akkor próbáld ca me, s meglátod, s meglássátok Varvara nénéteknek tiszta csóré igaza vót!
 |
| Kaszten Borbé Levente |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.