Egy hetes vendég

 A napokban a zsögödfürdei telkünkön kis sünikkel találkoztunk. Nagyon édesek. Főleg amikor pihenőben durmoltak, s szuszogásuk közben úgy mozgott a tüskéjük...

Erről jutott eszembe egy hajdani történetecske.

Zsögödfürdei kertünk vendége

Estefele volt. A nap már elbújt a hegyek hátához. Testvéremmel éppen igyekeztünk hazafelé. Távoli kukucskálásunk során valami mozgást észleltünk az egyre sötétedőben burkolódzó városkában.

A lámpások pislákolása alatt valahol a központ zöld övezetének sarkában egy sün döcögött elő a bokrok alól. Kedves kis teremtésnek nézett ki. Utolért bennünket ő is de minket is, mint minden gyereket a hóbort, s felkaptuk a döcögő tüskést és hazacipeltük. Útközben esze ágában sem volt tiltakozni. Kidugta hegyes orrát, aztán majd az egész orcát megmutatta, szaglászta testvérem kezét. A két elülső lábait kihúzta a kezek szorításából, mintha egy teraszon lenne kikönyökölve, úgy bámulta a nagyvilágot, s azt a gyereksereget, akik csatlakoztak hozzánk. Néha egy alaposat röffentett, tüskéit folyton váltogatta, akár a zongorabillentyűket, hol összehúzta, hol teljesen kitárta mutatva lényének veszélyes oldalát.

Estére már ott volt a a testvéreim, s nálunk lógó gyerekek között. A barátok néhány kíváncsi csodálkozás, bámészkodás után békében hagyták a sünikét. Testvéreimmel gyümölcsöt kerítettünk elő. Volt zsögödi szilva és piacon vásárolt dinnye. Mind a kettőt nagyon csípte, teljesen meg volt elégedve a felhozatallal. Kézből adva is elvette a finom falatot. Villanyt nem gyújtottunk, mert nem szerette a nagy fényt. Így hát gyertyás tangófényben figyeltük végig, amint jót eszik. Egészséges étkezését a folyamatos csemcsegés jelezte. Bátorsága határtalan volt, odaeregelt minden egyes lélekhey, aki egyszer a szobában tartózkodott, körbeszaglászta, majd ment a dolgára. Néha egy időre felkapaszkodott az egyik jelenlévő ölébe és ott bóbiskolt egy darabig.

A rá következő napokon mindez tovább szélesedett. Nemcsak a sün mivoltát mutatta meg, hanem a feljáró barátok előtt is kitárulkozott. Szó szerint elkényeztette magát. Miért is ne, mikor annyi rajongóra tett szert. Testvéremmel készítettünk a jó szocialista pufajkából, az ágy alá, egy henger alakú alagutat a számára. Napközben ott pihent egész szürkületig. Vártuk hogy elétápászkodjon. Ritkán tette meg. Néha futkorászott is. De az igazi futkározása mindig estére, és éjszakára maradt. Megemelte gömbölzded alakú testét és a vékonyka lábaivel gyorsított. Úgy nézett ki, mintha élő cölöpökön hordaná teste többi részét.

A sün és én, mert ketten tartózkodtunk éjszaka abba a szobába, felváltva pihentünk. Valószínű egyformán zavartuk egymás nyugalmát. Valójában nem is annyira idegeltük fel magunkat, hiszen nagy volt az egymás közötti szimpátia. Nagyon kedveltük ezt a kialakult helyzetet. Esténkét szétszórtam a kikészített kartonokra néhány szem avagy darab gyümölcsöt, hogy legyen, amit becsemmegjen a kökényfeketeségbe. Soha nem tettem az ágyra egyetlen darabkát sem. Mégis őkelmének az útvonala rajtam keresztül haladt át. Egyetlen estét se hagyott ki, hogy végig ne masírozzon az ágyamon.

Egyik holdvilágos éjszaka rám nézve költött fel. Nem mindennapos jelenség szembe nézni, éjjel egy sünivel. Egy kicsit beszélgettünk, mindketten a saját nyelvünkön, majd elaludtam. Reggelenként mindig a hasamon találtam. A süni a legkedvezőbb helyzetet alakította kimagának. Reggeli ébredéskor nem mindennapi pillanatnak lehettem tanúja. Sokszor megszúrt a tüskéje, ahogy hájdászkodtam nyújtózódva a karommal. Egyből a csipa kuffereket véve magához, távozott a szememből. Magamhoz térve néztem őkelmét, hogy milyen békésen szuszog a pockomon. Mindig mikor felkeltem, ügyelve ölömbe vettem, s úgy az ágy aljához irányítottam a nappali hálója felé. Nagyon öregesen fáradtan döcögött befele. Este persze megint kezdődött újra a ramazuri, egészen frissen futkorászott végig mindenen. Éjjel többször ébredtem csörömpölésre, hol ezt, hol azt levert. Ténykedése közben megtalálható volt asztalon, szekrényen, ágyon, széken, fűtőtesten, és majdnem mindenhol.

* * *

Testvéreim egy idő után már nem foglalkoztak annyira véle. Úgy döntöttem visszaviszem oda, ahol találtuk. Biztos ott a közeli házak kertjeinek kedves látogatója, s már nagyon hiányzozhat az ottani embereknek is. Összevissza egy kerek hetet ücsörgött minálunk. Nagyon közeli barátok lettünk. Mondjuk a melléktermék eltakarítása és annak különleges illata is arra sarkallt, hogy bizony a szabadba jobb helye van.

Kissé kevesebb volt a létszám, akikkel bekísértük, mint, amikor hazahoztuk. A sünit egy percig sem zavarta. Kikönyökölt a kezemre, figyelőzött végig, míg el nem értük a bokrokat, ahol egy hete találtuk. Letettük a földre, hirtelen megemelkedett, felénk jött, kettőt röffentett, aztán sarkon fordult és hosszasan röfögve egészen vidáman beereszkedett a bokrok közé.

A másik vendégsünikénk

Azóta sok víz lefolyt az Olton, de mindig eszembe jut kedves kis barátom és vendégem, aki bármit tehetett, mert nem tudtam haragudni rá. Még egy darabig hiányzott is. Most meg az emléke szépítette meg őt, bekerült az örökkévalóságba. Oda, ahol helyet kap mindenki, aki tettével koronázza meg a földi életet. Azt is lehet mondani nem tett semmit, szinte észrevehetetlen dolgokat, de nem lehet feledni azokat a reggeleket, mikor pockomon szundizott, míg el nem raktam nappali hálószobájába.

2005. május eleje

Fenyőszegi Levente