Cibrefalvai ásatások üdeje

 A líceumi évek alatt (az 1980-as esztendőkben), nyaranként benne voltam egy kisrégész csapatban, akikkel Csíkszentmihály község melletti területen kutattunk, ahol a tatárjárás előtti Cibrefalva állott. Az ásatásokot Szőcs János muzeológus irányításával végeztük. Azt hiszem a múltunk iránti érdeklődés e "régészkedés" révén kezdett pislákolni bennem.

Hogy miként jutottam el odáig? Mindennek az előzménye a szokásos nyári munka keresése volt. Előbbször nagyobb testvéreimmel, s aztán a küsebbekkel, mindig es kaptunk valami munkát, amivel tudtuk enyhíteni az őszi tanszerek és az egyenruhák bevásárlásának tanév eleji költségét. Szőcs Gizike néni, János bácsi felesége, tudta, hogy minket nem vet fel a pénz, ezért vette latba nekünk az ásatási munka lehetőségét. Hatalmasan figyelmes volt irányunkba. Ott segített, ahol eppeg tudott, de másoknak es, ha eppeg módjába állt. Együttérző, gondoskodó és szeretetreméltó asszony volt, aki összefogta a körülötte lévő embereket. Ő biztatta kedves fiát, hogy kérdezzen ca' rea minálunk. Így aztán András barátom közvetítésével, testvérek közül egyszerre hárman (a „három kicsike”) kaptuk meg néhány sorra kerülő esztendőben a több hétig tartó Cibrefalvi ásatási állást.

Csíkország szépséges tája

Ez a munka másabb, jóval több volt, mint úgy általában a többi. Azért is, mert ott a baráti társaság apraja-nagyja találkozhatott. Mivel András igyekezetében a munkaerő válogatása során a barátok és pajtások játszódtak nagyobb szerepet.

Megvolt az ottani munka rendesen, nem unatkoztunk egy cseppet se, de szünetekben a móka, a jókedv úgyszintén. A foci és egyéb labdajátékok előnyt élveztek, na meg egy kicsi keleti-sportok utánzása nyomott valamicskét a latba. Viszont más marháskodásra es vevők voltunk. Ilyenkor a gyereklármával teli mező életet lopott az elszenderedni vágyó egyre hűvösebb, az idő előre haladtával, őszies tájba. Ha belefért az szünetbe, akkor még a fürdés es szóba jöhetett. Főleg akkor, amikor a napsugarak melegének köszönhetően egy kicsit felszusszant a természet. Ez idő alatt, igencsak kibontakoztunk. Biza, a belelés után jó vót kijátszódni magunkból az erős figyelés terhét, a reggeli hideg harmatos fűtől való gémberedést. Ráadásul a munka utána úgy ment, mint a karikacsapás.

Reggelente vonattal mentünk. Aztán végigsétálva Csíkszentmihályon, csatlakoztak hézánk az utcákból elésonfordáló helybéli gyerekek, s úgy a teljes csapattal vettük fel végül az iramot a cél felé. A patakot követve, a kertek alján eregélve figyeltük a récék, s libák élemedését, megnyosztottunk (itt: körülbelől megtéptünk) néhány kiálló gyümölcsfaágat. Mindegy volt nekünk, hogy alma, körte, vagy eppeg szilva ékeskedett rajtuk. Kifelé érve a határba, mán bébeleltük (megettük) az egészet. Mindig jól kedvvel érkeztünk a munka színhelyére.

Ajnád látképe, Csíkszentmihály község fentebbecskei része, egy kicsit odébb vala Cibrefalva

Minden esztendőben az újságoknak, a munkakezdés előtt János bácsi Cibrefalváról tartott egy történelmi emlékezést. Ha nem kaszálták le a füvet, akkor ő azt es megtette. Azután veselkedtünk neki a munkának. Volt ásó, meg egyéb szerszám es, de mivel odaügyelve kellett munkálkodjunk a spakilt részesítettük előnybe. Így a taknyolásnak látszó munkát, hogy ne törjük el a leletet, vagy eppeg ne vágjunk ketté semmit, inkább evvel a szerszámmal intéztük el. Ha jól emlékezek, egy idő elteltével minha a kiásott területet visszatemettük volna. Az utolsó simítás gyanánt pedig rearaktuk a gondoson kiásott hompokot (gyepdarabkákot). Persze azelőtt a múzeum munkatársai lefényképezték a talált bizonyítékokot, s annak lelőhelyét.

A munka végeztével a szerszámokot jó helyre tettük. Majd ugyanúgy, ahogy jöttünk, azt az utat követve eregeltünk bé Szentmihályra. Visszafelé indulás ideje, valamikor délutántájt került sorra, biza fáradtan, de méges jókedvűen kókoskodtunk a vasúti állomásig, és vonattal csaptattuk bé Szeredába.

Az ásatás körülbelől valamikor augusztus második felében kezdődött el, és tartott szeptember derekáig. Pont az iskolakezdésig. Ritka esetben egy cseppet tovább.

Az ez idő alatti egyik legérdekesebb utazásunk a vonaton velünk átellembe ülő két kendős néni drécselésének elkalandozása volt. Annak a végkifejletét há' bírtam es meg nem es. A beszélgetésük pletyka szintű lehetett, mert münköt a témája nem nagyon kötött le. Más szavakkal mondva, ügyesen kiosztottak mindenkit. Arra már mű es felfigyeltünk, amikor nagyhirtelenjében az egyik mamóka kinézve a vonat bépárásodott koszos ablakán, amit kezével letörölt, kezdte dicsérni a madarasi cukorrépát. A pletykatársa úgyszintén. De mű tudtuk, hogy eppeg nem Madarason járunk. Eltévesztették az irányt. Más vonatra ültek fel. Rögtön mondtuk es nekik, hogy most biza Szentmihályra kanyarodtunk bé. Szegénykék Szentmihályra érkezve sebesen szöktek le a vonatról. Történetük folytatását, hogy miként utaztak tovább azt mái napig sem tudtuk meg.

Egy másik esetnél, mikor a patakban lévő, hompokkal (gyeptéglákkal) elzárt hidacska alatti nagy gübébe¹ feredtünk, hézánk eregélt egy szentmihályi atyafi, s azt kérdezte: „Van-e köztetek fejes?” Bács Laci pajtásunk azt felelte, hogy „Itt mindenkinek van feje!”. Na persze a hülyéskedés után elmondtuk, hogy hova es tartozunk. Annyira eppeg részletesen nem, hogy ki fia-borjai vagyunk, csakhogy nem messze a pataktól végezzük az ásatási „vármegye robotját”.

* * *

Most egy cseppet Cibrefalváról. A Csíki medencében, Csíkszentmihály határában lévő székely kicsi falucskáról van szó. A vidéket a 17-ik században folytonos tatárbetörések tartották rettegésbe. Az 1694-es tatárbetörés végleges csapást mért a falura. Már a többi csíki falukban es kidorbézolták magukot azok a mocsok veszett-kutya fajta tatárok. Cibrefalva viszont akkor teljesen a földdel egyenlőévé vált. Sőt a szomszédos Csíkszentmihály lakói is erősen megfogyazkodtak. Ott helyben, ejsze vagy öten maradtak életbe.

A tatárok kíméletlenül viselkedtek. Az emberek egy részét legyilkolták, s ha nem azt tették vélük, akkor fogjokként hurcolták el, s eladták rabszolgának. Ahol eljártak maguk után felgyújtották a falut. Akkoriban, ahogy mán említettem, úgy Cibrefalva, mint Szentmihály se szabadult meg a gyújtogatástól. A tatárok biztoson szerették, ha a faluk teljesen lángokban állnak...

Szentmihály az idők során újratelepült. A szinte a porából újjáéledt falu egy kicsit beljebb költözött a völgybe. Egyesek, akiknek sikerült megszökniük, vagy elmenekülniük a tatárbetörések elől lassan visszaszivárogtak régi falujukba. A gazdagabbját, az elmesélések alapján, hadisarc² ellenében kiváltotta a rabságból a csíki elöljáróság. Cibrefalvához bármilyen reményt is fűztek a túlélők, a falu többet nem épült fel. Pedig nagyon szerették volna újból felépíteni. Ők es immán Csíkszentmihályt választották új otthonokul.

A régi írásokból tudakozva a régészek és történészek arra a következtetésre jutottak, hogy Cibrefalva mégsem volt különálló falu, hanem Csíkszentmihály egyik tizese, azaz egyik külterületeként szerepelt. Az öreg papírosok alapján Cibrefalva keletre terült el Szentmihálytól, a Cibre-pataka körül,  nem messze a Rákos-patak patak völgyében. Mostanság Szentmihály határrészeként szerepel. Maga a falurész nem tekinthetett vissza nagy múltra, mert az elékerült bizonyítékok alapján a léte úgy a 16 századra tehető.

* * *

Az ásatások során felbukkanó régészeti leletek es az bizonyítják, hogy a környéken vízimalmok működtek. A patak vizét a működtetés érdekében több irányba vezették el. Ez es megkönnyítette a gyeprétegek alatti matatgálást (keresgélést).

Mű, az elpusztult lakok, házak alapjait ástuk ki. Természetesen, elékerült malomkő, háztartási eszközök, s főleg cserépedények esszetört darabjai. Azokból a cserepekből biza eléges sok, amit osztán a patakba kellett megmossunk. Általában a kicsiket küldték oda le, de néha engem es, amikor irdatlan mennyiségű cserepmaradványokról kellett lemosni a koszt. Kaptunk zománcos cserepeket, kályhacsempe-töredékeket, golyóöntőt, lengyel pénzt, szerszámokot és szerszámmaradványokat, marhakülüköt, állati eredetű csontokat, s még mást es, ami eppeg nem mos perpillanat nem jut az eszembe.

Ezekre a leletekre való bukkanásra az volt a jó, hogy egy darab tárgy igazi boldogságot tudott szerezni a megtalálójának. Ilyenkor kölykekül teljesen fel voltunk villanyozódva. Sokat dolgoztunk, de szerettük es ott eltölteni az időt.

Hogy mi történt ezekkel a tárgyakkal, az egész összegyűjtött anyaggal? A Csíki Székely Múzeumba szállították. Sajnos, János bácsitól a későbbiekben megtudtam, hogy a kapott ásatási anyagot nem sikerült feldolgozni. De hátha egyszer sort kerítenek rea, mert megérné. Még egy kiállítást es lehetne köréje szervezni.

Ásatásos banda néhány tagja. Itt még nem "ástunk"
A kép felső felébe jómagam, Andris és Lóri, kicsit alább Péter (ő csak a zsögödfürdei ásatásokra járt) és Imre
Kicsi Karcsi fényképe

Az ásatásunkot időről-időre meg-meglátogatta Szőcs Vince bácsi helytörténész, aki előszeretettel vájkált a helyen, és kukucskált bé a gyep alá. Reaérzésből sok „kincset” talált. Egyszer meglátogattuk az otthonában. Csodálatos gyűjteményt mondhatott a magáénak. Nezni lehetett, de héza piszkálni egyáltalán. Megtisztelve es éreztük magunkot, hogy átléphettük otthona becses kapuját.

A helyen még Ferenczi Géza muzeológus es szervezett ásatásokot.

Források

1. Botár István: A Csíki Medence középkori településtörténete, I. kötet - http://doktori.btk.elte.hu/hist/botaristvan/diss.pdf

2. Hogyan emlékezünk az 1694-es csíki tatárjárásra? - https://hargitanepe.ro/hogyan-emlekezunk-az-1694-es-csiki-tatarjarasra/

Képek CSIKSZENTMIHÁLYRÓL: https://epitettorokseg.ro/csikszentmihaly/

Fenyőszegi B. Levente

1  Gübé: A patakba eltorlaszolt, aránylag mély és nagyobbacska területű, feredezésre alkalmas tavacska, ami nem feltétlenül mesterséges. A mű esetünkben a' vót.

2 - Hadisarc - itt: Egy csetepaté befejeztével a győztes, az elpáholt féltől pénzt vagy más értéket kér az szabadon engedett emberekét cserébe.