A múltszázadi figurás éveim felidézése

2019-ben emlékeztek meg országszerte az 1989-es rendszerváltás 30-ik évfordulójára, a forradalomra, vagy mindenki mondja csak aminek akarja történelmi pillanatra.

Többek között ez az esemény erősítette meg bennem a gyergyószentmiklósi Figura színjátszó csoportban eltöltött eseménygazdag időszakáról számoljak be.

A Figurához Fülöp Hajni jóvoltából kerültem be még 1988 tavaszán. A csapattal először futólag 1988. februárjában találkoztam. Akkor még igazából Vargha Jenő-László (Ente) lélekgyógyászhoz igyekeztem. Beszélgetésünk során említette nekem, ha lenne kedvem legalább lessek be a csoport tevékenységébe. Ezt később Hajnival megrágtuk, s ennek végeredményeként kezdtem el járni a Figurába.

Első alkalommal a nők napi köszöntős buliba csöppentem bele. Volt ott meglepi. A lányok kis kaktuszokat kaptak ajándékul, de ők is felkészültek, s köszönetképpen egy dal eltáncolásával kedveskedtek a férfiaknak. A Koncz Zsuzsa által énekelt muzsikából kartonlapra idézeteket írtak ki. Ha nem csal az emlékezetem minden egyes férfi résztvevő kapott egyet belőle. A köralakra kivágott karton másik felén pedig a Figura színjátszócsoport F betűje díszelgett vörösben ráfújtatva. A dal címe: A hitetlenség átka (Szörényi-Bródy páros alkotása). Jómagam azt az idézetet kaptam el belőle, amire akkoriban a legnagyobb szükségem volt: „Nem lehet, nem lehet, értsétek meg, nem lehet / Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet ”. Isteni hangulat alakult ki. Nagyon megtetszett az ottani légkör, és attól kezdve heti két-három alkalommal kezdtem feljárni Csíkszeredából Gyergyószentmiklósra a Figurába.

Hajni az 1980-as évek vége felé

Munkám lejártával mindig izgatottan igyekeztem a vonatra. A próbáig volt legalább egy órácska, hanem több. Addig Bocsárdiéknál vagy Áruséknál töltöttem el az időmet, ahol töretlenül kedves fogadtatásban volt részem. Figyeltek rám, és igyekeztek megérteni problémáimat, ami nagyon jól esett. Úgy emlékszem vissza ezekre a közös együttlétekre, mint valami lélekemelő percekre. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy úgy elfogadtak, ahogy vagyok. Szeretettel közelítették felém, s ezzel a bennem lévő gátlásokat is felszabadították. Bátrabban mertem kimondani, amit gondolok, s egyúttal vállalni önmagam.

A figurás csapatban sem éreztem különben magam. Habár nagyot sosem alakítottam, de szerettem ott lenni a bemelegítő tornákon és a színi gyakorlatokon egyaránt. Az emberek nagy kedvvel gyűltek össze. Akadt téma bőven a próbák alatt, előtt és után is. Szerettünk volna kitörni abból az eléggé nyomasztó diktatórikus világból. Nem csoda, hiszen fiatalok lévén valami másra vágytunk, mint ami körülöttünk zajlott, amit nap mint nap meg kellett élnünk. Fontosnak tartottuk, hogy úgy adjuk át az életérzéseket, amelyekkel értékesebbé és gazdagabbá válhatunk legbelül. A társaság hasonlított egy kis szigethez, ahol a béke, a tenni akarás és az élet szebbé tételén munkálkodtak az emberek. Bocsárdi Laci az előadásra szánt darabokat kellő gonddal választotta ki. Témájuk ütősek voltak, amelyek előcsalogatták bennünk a rejtett érzéseink és lehetőségeink egész tárházát. Sorra nyíltak ki előttünk felismerés és a megismerés kapui. Miközben ő felkészítette embereit a darabra / az előadásra, rendszerint el is játszotta. Néha keménynek tűntek a próbák, máskor lazábbaknak. A lényeg mégis az volt, hogy tudatosuljon mindaz amit eljátszódtunk, és zsigereinkben érezzük a kiosztott darabban lévő szereplők egész világát. Ez persze egyfolytában, s főleg rögtön de most mindjárt nem volt sikeres, de ennek ellenére továbbra is türelmesen igyekezett megértetni eme sorhelyzetek kulcsfontosságú jelentőségét. Azt is lehet mondani, hogy világokon átutazok lehettünk egy-egy darab betanulása alatt, de még a próbákon kiosztott kis szerepek alatt is, ahol a kiválasztott személy csakugyan megelevenedett. A figyelem és a koncentráció erejével minőségi darabok születtek. Sikerült szakmai elismeréseket szerezni nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Ez pedig az akkori úgynevezett „amatőr” státusban nagy szó volt.

Az 1980-as évek Figurás Leventéje 

A kommunizmus „aranykora” keményen rányomta bélyegét a figurás életre is. Egyre nagyobb volt az igény a tartalmasra, a jóra, a szabadságra. Bizony akadtak jószerivel szomorúbb percek is. Az egyiknek én is részese lettem. Egyik kedves társunkat elszólította a munkahelye, ha jól emlékszem Szatmárra. A lehangolt állapot még jobban kihozta belőlünk az összetartozás érzületét.

Az 1989-es decemberi temesvári események hallatán feszengeni kezdtünk. Az akkori próba alatt nem sokat szakmáztunk. Együtt voltunk, s egymásba kapaszkodva próbáltunk arra gondolni, hogy az ország meg fogja úszni ép bőrrel. Azokban a pillanatokban eszméltem rá, hogy mennyire döntő lehet a közösség ereje. Mindannyian akartuk a változást. Ezek az együtt töltött órák segítettek abban, hogy bármi is fog történni, sohasem kell feladni emberségünket.

1990-es új esztendő már más megvilágításba helyezett mindent. A kezdeti forradalmi eufória lentebb hagyott, mint abban a darabban, amelyet utoljára próbáltunk el 1990 előtt. Ez Jevgenyij Svarc: A sárkány című műve volt. A Figura életének „őskori” szakasza ezzel lezárult. Sokunkat a rendszerváltás utáni élet máshová sodort. 1990-es új esztendő már más megvilágításba helyezett mindent. A kezdeti forradalmi eufória lentebb hagyott, mint abban a darabban, amelyet utoljára próbáltunk el 1990 előtt. Ez Jevgenyij Svarc: A sárkány című műve volt. A Figura életének „őskori” szakasza ezzel lezárult. Sokunkat a rendszerváltás utáni élet máshová sodort. Az említett színművet nem mutatták be a figurásokkal, legalábbis akkoriban. Helyette Alfred Jarry: Übü király című darabjára került sor, de azt is nélkülem, és sok más kedves társ nélkül adták elő több helyszínen is nagy sikerrel. Jómagam a darabot Csíkszeredában néztem meg.

A Sárkány választása viszont telitalálat volt s az is maradt mindmáig, amelyet Bocsárdi a kolozsváriakkal rendezett meg, hiszen a történet kísértetiesen hasonlít a mi történetünkre, amelyet már harminc esztendeje ugyanúgy, esetleg más ideákkal és eszközökkel megélünk. Félelmetes érzés.

A további utazásomat az élet rejtelmes univerzumában máshol folytattam. Örültem, hogy részese lehettem ennek a csodálatos közösségnek, ha csak rövidebb kettő évecskére is. Hálával gondolok vissza mindenkire.

Nemrégiben egy könyvtárosi konferencián találkoztam egy őskori figurással, Vincze Csillával, a jelenlegi Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár igazgatójával. A találkozás előhozta belőlem a hajdani figurás élményeket. Csodás volt, olyannal találkozni, akinek segítségével a múlt kulcsra zárt Figurás történetét újra ki tudtam nyitani. Nemcsak az emlékeknek tudható be az sem, hogy a mostani telefonos csengőhangom a hajdani melódia, amelyet először hallottam a Figurában 1988 tavaszán. A Figura bennem él és tovább él mindannyiunkban.

Talán némi elfogultsággal, de annál nagyobb szeretettel:

Borbé Levente

A Koncz dal linkje: https://www.youtube.com/watch?v=nfyCxfy0JtQ