Mélységes nyomok a hóban

A meglepetés az szokott lenni, amire kevésbé, vagy egyáltalán nem számítunk. Váratlan fordulatokkal találjuk szembe magunkat, ha még annyira sem hökkenünk, mint olvadáskor a hideg hó a havason. Valahogy emígy indult részemről a túra. Hóra mindenképpen számítottam, csak nem éppen derékig érőre (kinek mekkora a magassága). 

 Az előttünk álló hegykorona, ahová szándékunk volt felebickélni, az most a Brassó megyei Kárpát-kanyar Csukás-hegység sziklahavasának Tészla (Teszla, Tesla) hegyének elérése volt. Pontosítva, első nap a Duduj-kőhöz való érkezést tűztük ki célul.

 A Tészla-havasról röviden: Háromszék felől kiindulva, Barcaság irányában, a Hétfalusi csángó településen túl található. A Csukás-hegység elő-vonulatának szerves része. Nagyjából fehér mészkőből és konglomerátumból tevődik össze. A Tészla legmagasabb csúcsa 1613 méter.

Azon a február végi megtervezett szombati napon, még pirkadat előtt készen álltam az útra. Karcsival a megszokott irányba repesztettük egészen Sepsiszentgyörgyig. Ott várt ránk Laci, s ültünk es át az ő automobiljába. Meg sem álltunk a Tészla-havas lábáig. A szintkülönbség a célig körülbelül 700-800 méter lehetett.

  Az indulás egészen frissen kezdődött. A szél sem fútt, s a kedvünknek semmi sem szabott határt. Tele voltunk életerővel.

 

Ahogy beléptünk az útra, hol egy kocsi simán elfér, elénk tárult a vegyes erdő. Főleg bükkösök és fenyvesek csoportjai ölelkeztek essze. Egy-egy helyen különös sziklaalakzatok tűntek fel. Valahogy így es képzeltem a tündérek erdeit. Megtisztelő tőlik, hogy münköt embereket, elfogadtak erre a kambacsolásra. 

A mesebeli táj varázslatba illő képét méges a vastag hóréteg zavarta essze. A völgyből elindulva csak foltokban akadt egy két szétszakadt paplanyfehérség. Sőt mán zöldellt es néhány helyütt a táj. Itt pedig a fák es alig bírták a rájuk tehénkedő, helyenkint 20-30 centiméteres hóréteget. A csudám ölt meg, de nem sokáig, mert az úton a rövid, kezdetleges 15-20 centiméteres hóréteg hamarosan 30 centisre váltott, vagy többre. S ahogy haladtunk előre egyre vadabb és vastagabb lett. Közbe egy kedves kis patak könnyed szelídséggel kanyargott mellettünk.

A hóréteggel megküzdeni nem kis feladat, főleg ha a hátadon egy marha nagy hátizsák van. Szerencsére Laci gumicsizmákot ajánlott, mert hanem, lett volna amivel szembe nezzünk. Szinte vezényszóra süppedtünk, hol bokáig, hol azon felül. A napsugarak segítségének köszönhetően elbűvölően csillámló hó valamit enyhített a nehézkes menésen. Cammogásunk hasonlított a testedzéses térdemelésnek lassított változatához.

Még az út elejin találkoztunk egy bácsival, akinek az autója béragadt a hóba. Eppeg egy lapáttal próbálta kisegíteni. Egy kicsit arrébb vadállatok etetőjét kukucsálhattuk meg. Egy jókora menetelés után, a patak mentin kanyarogva, egy szemet kápráztató vizeséshez érkeztünk. Ott pihenőt is tartottunk. A vízzuhatagon átszüremlő fénysugarak huncuton cikáztak rajta. Azért nagyjából a kis sziklás csoda, ahol lerittyent a víz, egy kőkalappal a tetejiben, megőrizte fennkölt rideg nyugalmát, maga körül jégkristályokat szórva szét. Ebből kifolyólag a felcicomázott ezüstösségtől még jobban tündökölt.

Az imént említett helytől kezdődően a menés egyre jobban erőltetett meneteléssé változott. Fáradtunk es, meg a hóréteg kucifántossága miatt lassulni kezdtünk. A kutyagolás egyre csak nyúlt… Nagy örömünkre eljutottunk egy mohás csepegő forrásig, aminek csilingelése felért egy zeneművel. Mindezt a hangzást csak a patak zúgása, s az ott falatozó fiatalemberek törték meg. Ők hamarabb es továbbálltak. Mű es pihentünk, s megraktuk a belügyminisztériumot eleséggel.

 

Egy darabig a forrás környékén ámbolyogtunk, neztünk ki a fejünkből. Bámultuk a tájat, s erőt gyűjtöttünk a továbbhaladáshoz, met egy keményebb szakasz előtt álltunk. Egy szurdokon kellett végigmasírozzunk. Persze mindez irdatlan lassúsággal történe. Itt mán hol térdig, hol derektájig merültünk a hóba. Egy jó dolog is akadt, még pediglen az, hogy az előttünk álló fiatalok az utunk nagyrészit kitaposták. Így es marad óriáskukacokhoz, ágas-lábas jószágokhoz személő fatörzsek, amik alatt, vagy felett mászkáltunk, kúsztunk, csúsztunk, billegtünk. Nagy erőlködésünkbe csillagokot vetett mindkét szemünk. Nyilván, nem adtuk fel! Szittyáson tekertük tovább, amíg ki nem hámoztuk magunkot az érintetlen vadon természet csuda költeményeiből. Emberi mutatványaink es beleillettek a tájba. Testünk, amennyit csak megengedett úgy tekergőztünk a hatalmason vastag paplanhó felett, de főleg alatt.

A szurdok végin megint hálát rebegtünk az előttünk járóknak, hogy nyomukba szállva megkönnyítették további utunkot. Igaz egy ideig, mert mű más jelzésen tekertük tovább a Duduj-kő felé. Na, itt mű kellett nyomot verjünk. Karcsinak egyáltalán nem vala ajánlatos ez a művelet met ő süppedt a hóban a legjobban. A hátizsákja ejsze kétszer nehezebb volt, mint az enyim. A Lacié sem volt kutya… Laci vállalta bő a nyomcsinálást, aminek helyiben mű mán sokkal könnyedebbén eregeltünk. 

 A süppedés gyenge menetelést eredményezett. Egy idő után én es ösvenyteremtő lettem. Hogyes mondjam, kutyagolásom hasonlított a düledező fákhoz, csak mozgásban. Teke lábaimnak parancsolni kevésbé tudtam, de a lényeg méges a haladáson volt. Sok-sok süppedés és megállás után megpillantottuk a Duduj-követ. Úgy örömöztem, mint a kicsi gyerek, aki kedvenc kacis cukorkáját megkapta. No, azért nemcsak bennem vala a kitörő ujjongás, hanem társaimba es. Karcsi végre letehette a hátizsákját, aminek nem köszönhetően, egyszerű nagyszerűséggel rekordot döntött a hómélyesztésben.

 

 A Duduj-kő minden szelídségével fogadott. Szép időbe érkeztünk. A nap kedvezően körbeölelt, s fáradtságunkat kellemesen elringatta ránk tekintő sugaraival. Csak két turista zavart belé nyugalmunkba. Végül egyet rötyötöltünk vélük es. Aztán ők tovább battyogva átszelték a hegyet. 

 

 Nyúzott állapotunk hamarosan helyrebillent, s megélemedve, mint a tavaszi legyek, egy csep hóhányás és helyegyengetés után sátrat húztunk.

 

 A sátrak a szikla tövében kaptak helyet. Először úgy döntöttünk, hogy tüzet se rakunk. Méges összekapva magunkot nekikezdtünk száraz fákot keresni. Ezúttal nemcsak a kulturális szép lelket képviseltem, hanem az igazi munkát es. Ágakot, csapokot, gezdereket gyűjtöttem essze. Ők addig a Duduj-kő tetejin kiszáradt fákot nyüszütöltek fűrészes forma harci eszközökkel. Onnan egyenes lendülettel lehanyították a mélybe. Kettő közülik úgy beléfúrodott a másfél metres hóba, mintha arról a helyről  nőtt volna ki. Kemény feladat bizonyult onnan kiszerketálni.

  Estére már esszehordtuk a tüzelni valót. Néhány perc múlva mán ropogott es a tűz. 

 

 Havat es hánytunk, hogy jobban lehessen járkálni a tűz és a sátrak között. Karcsi kanapékot készített a másfél méteres hóból. Elég bubáson festettek. Rea lehetett ülni. Ki tudtuk pakolni, ami eppeg a tevékenységünkhöz kellet. Aztán nekikezdtünk a teafőzésnek, héza patyolatfehér havat olvasztottunk az edénybe. Ej be finom es volt a bodzatea málnalapival megbolondítva! Először cukorral és citrommal ízesítettünk rea. Amikor a cukor elfogyott, akkor citrommal hergeltük fel az ízét. A legvégin maradt maga a teakeverék. Közben bégyömöszöltük magunkba egy adag eleséget.

 

 Közbe rendesen béesteledett. Elhalkultak a csiripelő, trillázó kicsi madárkák. A hangok es lassan köddé váltak. Az erős színek elhalványultak, és az ég magára öltötte csillagos köpenyit, aminek közepin a hold sugarai gyertyalángnyi fényt gyújtottak a tájra. Csak a mű beszédünk és a tűz ropogása hallatszott.

Lacival elbattyogtunk a táborunktól távolabbi helyre, s felköttük az eleséget egy fára. Ha jön a maci, legyen amit szökdössön reggelig, vagy ameddig meg nem unja.

Még egy darabig dumáltunk a tűz körül, s mivel elszenderedtünk egy cseppet elmentünk aludni. Ne félj met nem kellett ringatás egyből elaludtunk. Közbe felkeltünk, s nemcsak tüzet rakni, s nem is a gyönyörű égboltozaton ámulni, hanem könnyíteni magunkon. Annyi teát ittunk, hogy éjszak ejsze négyszer is talpra állított. Közbe egész éjszaka szólt a rádió.

 Reggel, a kikelet első napján, ahogy felkeltünk, rögtön mentünk es a Tészla-havas komor sziklái irányába. Béláttuk a Csukás-hegység csuda ormait. A Góliát-szikla csak amúgy feszedezett, mint jégen a malac. Aztán a látványt kiegészítették a közeli havasok: a Nagykőhavas, a Királykő és a Bucsecs-hegység. Na ez pont olyan hely vala, ahol érezni lehetett az élet lényegét. Azt a kimondhatatlan szépséget, ami már nem mindenkire hat, mert fátyolként takarja el az általunk néha félresikerült világképzetek.

A mesés vidék állatnyomokkal tarkítva hencegett. Láttunk farkas, róka szarvas, nyuszi és madárka nyomokat a szikrázó apró pöttyökben fénylő napon. Úgy jártak a jeges, és helyenkint a porhó tejetejin, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Közülünk néhány szakaszon, leghatékonyabban, jómagam tudtam művelni.

Reggeli után még egyet teáztunk, s aztán felkészültünk a lefelé menésre. A visszaút sem volt egy sétaélmény, viszont sok helyen segítettek a kitaposott nyomok. Néhol meg nem, mert ha egy cseppet eljegesedett, nekünk valamennyicskét tekeredett a lábfejünk, amerre csak akart.

Mán az első hosszabb szakaszon kezdett fájni a lábam. Valamibe belérittyenthettem azelőtt való napon, de a mellettem lévő cinege se tudta, hogy miben, nemhogy én. Egyre vadabbul kezdett nyilallni. Egy idő után a pihenéseket kihagyva tekertem, mert erősen nehéz volt az újraindulás. Így majdnem hat kilométert magas térgyemeléssel egy szuszra, sántikálva, társaimmal béereszkedtem az országúthoz. Onnan visszafelé az út ugyanúgy történt. 

 Mindenesetre számomra nehéz túrának bizonyult, de az az álombeli természeti szépség minden kárpótolt. Végül, de nem utolsósorban, bajtársaim megértése is biztatása is sokat nyomot a latban.

Most erre a viszontagságos útra rea fogok pihenni, de a további kalandozásokat, egy idő után újra fogom kezdeni. Az élményekbe benne kell lenni, s nem érdemes kihagyni.

A fényképeket készítette: Borbé Levente és Kiss László

A történethez kapcsolódó linkek:

1. Mit tudunk a Tészláról – https://www.hetfalu.ro/ujsag/Hetfalu-2022-02.pdf

2. Teszla-havas – https://hu.wikipedia.org/wiki/Teszla-havas

Fenyőszegi Borbé Levente