Nyári ühőtözések 1990 előtt

Höhöö, valamikor Szeredába gyerekek úgy ühőtöztek odale a blokkok előtt, ahogy a szájukon kifért, vagy százan. Mostanság helyettik kocsik állnak, amíg a szem ellát, s még tovább.

Mostani játszótér

Régebbecske, hogy mán érzékeltettem, egészen más világ honolt. Nem es voltak ezek a cifráskodó, mindentől megvédő, megmentő csak csínjával bolondkodó játszóterek. Nem neeem! 

Gyerekek helyett kocsik

Hát, hogy es mondjam, a csúszdát vagy betonból, vagy vastag pléből (pléhből) tákolták össze. A betonost elég keményre csinálták. A felmászás nem tűnt kihívásnak, de ha sikeredett épségbe leérned róla, akkor búcsúzva tőle kivetett a darabos, hol vizes, hol pedig porodzó homokba, ahol a segged rendszerint majdnem darabokra szakadt össze. Sokat nem törődtünk ezekkel se, csak a hátsónk bánta. Vonzott, mint a mágnes az újabb csúszásra.

A plés változatú csúszkáló pedig darabokba az összehegesztett csodaságforma akart lenni. Részekbe dolgozták egybe. Pedig folyton úgy nezett ki, hogy minggyá esik szét. A külön részeknél eléggé höbörcsegesre, göcsörtegesre (itt – bogosra, aránytalanra) matyukálták (itt - dolgozták) össze. Közbe-közbe a kölyök nadrágját, vagy a kislánykák szoknyáját es lekapta. Ha nem, akkor a kiálló részek belészakítottak egy-egy rendet az öltözeti rongyba. Sebaj, otthon ügyesen meg lett baggatva (varrva), s lehetett újra hótkoroskodni (játszani) benne. 

A gyerekek benn vannak, de vannak...

Az oroszos szocialista keménységű vasból készült a lipinka (mérleghinta) is emlékezetes darab maradt, ahogy hinta és a siringöző kézzel hajtható ringispir,(körforgó) féleség.

A lipinkánál idejekorán viccesen leszöktünk róla, hogy a másik rendesen kapjon élményt, vagy sakkot (sokkot). Úgy oda-oda rittyentettük egymás hátsófelét, hogy az csak amúgy szikrázott belé. Nem es volt vicces, ha nem fájdult meg utána a valagunk. A vas fogó rúdja pedig arra volt jó, hogy amikor az egyik leszökött a lipinkáról a másik jól beléverje az a pofáját, esetleg kivételesen csak az orrát, vagy a fogsorát. Vérzett es egy cseppet, volt méreg es, de nem sokáig, met tovább kellett marhulni.

A hintánál elképzelhetetlen cseleket fedeztünk fel. Az egyik ilyen az, amikor a nagy himbálózás közepette eget-fődet egybelátva, egyszerűen de nagyszerűen át lehetett fordulni rajta. Valamiétt elfelejtettek felül botlasztót tenni, amivel megakadályozták volna az átfordulást. Há megesett, aki fejre esett. Azt felvettük putyukálva (itt – vigyázva rea), s elkísértük haza. Az átforduláson kíjjel isteninek tartottuk a belőle való kiszökést. Volt aki előbbször át es fordult rajta! Kinek mekkora mersze volt, aszerint. Az akrobatikus cirkuszi mutatványok nem mindig sikerültek. Biza a kiszökés utáni repülés után nem egyszer történtek odavágódos, lepcsenős, horzsolásos, de még törős esések es. Ilyenkor volt bőgés, s megjedés. Azétt, ha messzébb lakott a vacsogós (sírós), mindig akadt, aki hítta a szenvedős hősnek apját vagy anyját. Ilyenkor a megrázó esett végett néhány napig béállt az óvatosság.

A siríntgetősnél, rajta állva, amíg egy kettő hajtotta, összevissza ütköztünk. Karunk-lábunk csupa kék foltos lett, de mű evvel nem sokat törődve sirítettük (forgattuk) egyre gyorsabban. Időközbe cseréltünk. Há’ biza mindenki kellett egy cseppett szédüljön, vagy mi! Egyszer-egyszer megesett, főleg ebéd után, olyan hányingerünk lett, hogy szinte, vagy tényleg okádtunk. Szerencsére üsmertük az illemet, met, ha nem es állt meg a marhaság, úgyes leszöktünk róla, s úgy vettük ki magunkból a taccsot. A szökés az mindig veszélyesnek bizonyult, de kit érdekelt. Szökni kellett s kész!

Persze a móka nemcsak a játszótereken, hanem a házak és blokkok előtt es zajlottak, csak épp aszfalt legyen. Volt mindenféle labdajáték, bújócska, cseszleparittyázás, aszfaltrajzolás, jukszizás, aszfaltlikas foszforral megtömött szeges robbantás, bermáncsövezés satöbbi. Tornászás, főleg a leánykák körébe. Ők még zőccség bótot es nyitottak burjányokból. Tornászáskor egyetlen poroló se maradt üresen, pláné olimpiák, vagy világbajnokságok idején. Persze onnan es potyogtak le a bajnokok, de sebaj…

Gyerekekre várakozó játszótér.

Ezekből talán a legvadabb a cseszleparittyázás (csúzlizás) érződött a legkeményebbnek. Rendes blokkok közötti cseszleparittya háborúk törtek ki. Amikor elkapott az a rossz nyavalyás cseszleparittyagolyó úgy meg csípett mint az istennyila. Fel es ordítottunk olyan hangnembe, amilyen erősségű csípése volt a golyónak. Az aszfaltba likat vájkálni dolog nem tűnt vajmi veszélyesnek. A gyufáról foszfort lekapartuk, s beléhintettük a likba. Aztán óvatosan szeget tettünk rea, s követ vettünk a tetejire. Aki közel állt hozza, azétt még megsérülhetett a bummanáskor. A bermáncső egy vékony nájlon cső volt, azon eregettük ki a papírokot. Egy kicsit nyűgös meszeria (dolog) volt, met utána össze kellet takarítani. Ebbe ösztönöztek a felbőszült medveként elétörő felnőttek...

Hát, sok hülyeséget kitaláltunk. Azt hiszem a kókoskodásnak, viccelésnek, a játszmának utat engedtünk. Ha vissza gondolok mind csak arra emlékezek, hogy életteli volt minden. A röhögéstől, bőgéstől, s akármilyen ordibálástól zengett belé a tér, az egész város blokkos negyedei. A csend csak akkor ült bé, ha eppeg füstöltünk (szivaraztunk), egyesek pedig itókáztak. Lehet, hogy ezétt es volt könnyebbecske elcsípni a „kiskorú bünözőköt?”

Új játszótér. Gyerekek anyukákkal.

A fennebecske említett élet nem egy csapásra, hanem fokozatoson változott meg. Azomba’ rohamos iramba az egyre szaporodó kocsik, szinte mindenkinek van legalább egy motra, s azután a számítógépes világ, s az úgynevezett eszes telefonok hozták meg. Most mán az új világba a gyerekek helyett szinte az őköt putyukáló felnőttek kell játszódjanak a játszótéren, hogy a drágaságok ne sérüljenek. Kell hagyni, hogy inkább ügyeskedjenek a telefonon satöbbi. Há’ biztos az es érdekes. Ezt mán ők tudják. Biztos ők es elmesélik majd a mindentől es óvó-védő unalmatos játszást, s a vagány telefonkodást, s amit még csinálnak most gyerekeiknek.

Fenyőszegi B. Levente

 

A vadon epres tündérkéi

A vadon csudás tündérkéi készen állnak a segítségre. Jóságos szívükkel és szeretetükvel megmutatják az arra tévedt állatoknak és embereknek az évszak adta eleségek sokaságát. 

Egy fényképre béálló koseprek

Bizony a nyári hónapok es sok finomságot rejtenek magikba. Ha esik az eső, és kellően süt a nap, akkor akad ott, amit belé lehet aprítani a levesbe, tokányba, tésztába (itt - süti) és megannyi bajszod es megnyalod, mint a macska, eleségbe.

Amiről a tündérek érvezettel szeretnek mesélni, azok a vadon termő gyümölcsök sokasága. Na, nem úgy hogy fosolnak (kibeszélnek) véled szemkimeredésig, hanem kis szellő fuvallatként, egy-két ritka virág illataként ér el hézád a hír, hol merre kell menjél. Ha ügyes vagy és veszed az üzenetet, akkor hamar rábukkanhatsz arra a finomságra, amit eppeg keresgélsz.

Há’ igen, a természet csak azokat pártfogolja, akik tisztelik őt. A többiek még azt sem lássák meg, ami ténylegesen a szemik előtt van.

Koseper tanya

A nyár első havában, műfelénk, a havasok lejtőin, megjelenik az eper. Ebből es van vagy két fajta. Az egyik a berke-eper vagy szamóca (inkább erdei eper), a másik a koseper, kaseper, vagy mezei eper. Mindkettőnek különleges, s ugyanakkor elsőosztályú zamatja van. Erőst finom. Ha békapunk belőlük egyet-kettőt, s a nyelvünkkel szétmorzsoljuk, istenit szoktunk csettinteni az összetéveszthetetlen zamata végett.

*

Nagyanyám mondogatta, hogy az eper bűbáj forrása es lehet. Azt beszélte, hogy az epertündérek régen egyek voltak, s nem es akartak egymástól megválni. Viszont, hogy melyik tündér hova vette (vetette) el az epermagját, úgy Csíkban a fajtájuk es kettévált. Így lettek a tündérek es kétfélék. Berkeeper tündérek és Koseper tündérek. A két tündércsapat nem cirkuszolt egymással. Nem es különböztek sokat, de nem es vegyültek. Na, néha esszekaptak egy-két kókságon, de ki nem szokott… Azon kíjjel az élet ment a rendes kerékvágásba. S ameddig lesz erdő és mező így es marad.

Kívánalmas berke-eprek

Na, de mi az a nagy bűbáj? Ha egy pár bészed a berke-eperből akkor közelebb kőtözik az erdőhöz. Ha a koseperből pufál bé, akkor inkább a mezők melletti helyet választják. Persze boldogok lesznek, mert segítőkészség erejét és igazságérzetet es kapnak héza. Az ilyen párok a szerelem elmúltával es életik végéig, nagy szeretetben példás életet élnek. 

Berke-eper csoport

Ha a szerelmetes párok nem egyféle epret esznek egyszeribe, na azok nem fognak unatkozni. Mindig kapnak egymásba valami kifogásolni egymásba… Ez azétt ritkán fordul elé, met erre az epertündérek vigyájznak!

*

Ha mán itt vagyunk július derekán, csak a havasokban lesz még megmaradva eper. Az epret felváltja a finom málna. Kerejsétek azt es. Csak vigyázzatok, met egyre több a bundába öltözött dörmögő honpolgár, aki igényt tart, hogy nehogy megmecskenjetek (itt – elszédüljetek egy csep egyengetéstől) az ölelésik által...

Mán érik a málna

Mű azétt szedtünk! Ej be finom!!! Neked es sikerülhet...

Málna elékészítve bépufálásra

Fenyőszegi B. Levente

Kirándulás a Haromvárához

 

A csapat

A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola VIII. A osztályos végzős tanulói a fenyési kis telkünkön vertek tanyát. Két napra lesátraztak minálunk. A még egy utolsó együttlétet és a programot az oszi, Farkas Csilla állította össze. A helyet Zsófika lányom ajánlotta fel. Erre az alkalomra is, mint az ötödik osztály kezdetén, amikor meglátogatták az Égígérő vackorfát, bevállaltam a kísérő szerepet. 

Link a régi kiránduláshoz: https://fenyoszegi.blogspot.com/2023/07/tundervolgy-buvoleteben.html

A felhúzott sátrak egy része

Haladás a Fenyőszegi úton

A reggeli letáborozó csapathoz csak délután tudtam csatlakozni. Akkor eregeltünk ki a Harom vára felé, átszelve a Fenyőszegi utat. Elhagyva a borvizes csorgót, ahol mindenki kiszolgálta magát a természet frissítőjével, és elkerülve hajdani szálloda hűlt helyét, a kedves fiatalokkal követtük a turista jelzést. Sajnos helyenként erősen megkoptak, de azért boldogultunk. Menet közben a forrásnál vizet töltöttünk. Az útvonal fokozatos emelkedése miatt kis pihenőkre volt szükségünk. A Rejtek-patak völgyéből a házakat elhagyva az erdőbe találtuk magunkat. Ütemesen kiértünk a mindent felülmúló közép-Csíkot és környékét felölelő bámulatos kilátáshoz. Láttuk az Olt bal partján elhelyezkedő Kisvártetőt. Régen a környéken még malom is volt. Az Olt jobb partján pedig Zsögödöt, Csíkszeredát, Somlyó hegyét is. Még berke epret (szamócát) és gyógynövényt is szedtünk. Aztán egy kaptatón a társaság majdnem felével, felfelé menve gombásztunk, amíg el nem értük a Haromvárát. A várat már rég belepte a föld, fák álltak rajta, nem is akárhogy, hanem betyáran! Azért láttunk a vár nyomaiból is egy keveset. Annak köszönhetően, hogy a helyen voltak ásatások. 

Palackok töltése a borvíznél

Haladás a Haromvára felé

Kilátás Csíkra

Csíki panoráma

Eper szedés (szamóca)

A vár „tetején” beszámoltam a környék múltjáról. Arról, hogy a XII. század elejére teszik az erődítmény épülését, és az Erdélyország keleti felét védelmező várrendszer egyike volt. A várat egy régebbi várhelyére húzhatták fel. Legalábbis a nyomok erről árulkodnak. Maga a Haromtető 1079 méteres csúcsával büszkélkedhet, ez valamivel több, mint a Csíksomlyó „hegyorma”.

Csoportkép a Haromváránál

 

Haromvári romok

Még fenn a tetőn elmeséltem a Haromvára és a tőle nem messze fekvő Kisvár mondáját. Egy kis felderítés után visszafordultunk azon az úton, amelyiken felballagtunk. A csapat többi tagja nem messze a csúcstól várakozott ránk. Majd együtt indultunk vissza.

Rejtek pataka

Lent az aljban, a borvízcsorgó melletti filagóriában a kiránduló csapatunk megpihent. Jómagam elbúcsúzva tőlük, Mártonka kisfiammal hazafelé vettem az irányt. A csapat pedig visszaeregelt a telekre. Ott néhányan elmentek fürödni a borvizes strandra, majd este jöhetett a tábortűz, hajnalig tartó mókázás, éneklés, s a többi. Másnap délelőtt volt, aki még megfürdött, de a legutolsók is dél körül hazavonultak.

Tábortűz - Zsófia lányom fotója

 

Egy emlékezetes kirándulás volt, amelyben segítőtárs volt Zsuzsa nejem is. 

 

Boldog vagyok, hogy az osztály annak idején Zsögödfürdőn kezdte, és végül négy esztendő elteltével  ugyanott fejezte be az iskolás együttlétet.

* * * 

A volt petőfis VIII. A osztálynak sok sikert kívánok a továbbiakban, s főleg azt, hogy megtalálják helyüket az életben.

A kiránduláshoz fűződő LINKEK:
 

A ZSÖGÖDFÜRDŐI SZÁLLODA TÖRTÉNÉNETE: https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/zsogodfurdei-szalloda-tortenete.html

HAROMVÁRA MONDÁJA: https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/haromvar-meseje.html

A ZSÖGÖDI KISVÁR MONDÁJA: https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/a-zsogodi-kisvar-legendaja.html

A BORVÍZ MONDÁJA:   https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/hogy-is-lett-borviz.html

 

Fenyőszegi B. Levente

Tündérvölgy bűvöletében

2019. szeptember végén a csíkszerdai Petőfi Sándor Általános Iskola V.A. osztályának diákjait kísértem el az Égígérő vackorfához. 

Farkas Csilla osztályfőnökük jóvoltából érkeztek le Zsögödfürdőre.

 

Örömmel álltam a csapat rendelkezésére. Elmeséltem nekik a hely titokzatos történetét.

LINK A TÖRTÉNETHEZ: https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/egigero-vackorfa-varazslata.html

A rólam készült fotókat Farkas Csilla tanárnő készítette.

 

* * *

EGY JÓÍZŰ TÖRTÉNET A FENYŐSZEGI MESEHŐSÖKKEL

Balambér eppeg Bőcs Adalbééttel iszogatott a Tündérvölgyi szabadszemmel csak kiválasztottaknak észrevehető Aranykapcába, mikor Szélítő királykisasszony bészellentett. Na isten bocsá', ez nem fing vót csak szelelt egyet, amit ő csapott. Vitte hírül a két jó cimborának, akik mán két liter bort bébeszélgettek, hogy egy csapat érkezik az Égígérő vackorfát megbámulászni. Há több italt nem es kértek a manóktól, s a jótékony boszorkánylepényt, amelyik akkor sült, ejsze kapkodva a forróságtól felit ha bégyúrták a belükbe. Olyan izgalom jött reájuk, mind, amikor az ember pont azt kapja Karácsonykor angyalra, amire eppeg vágyott. Bőcs Adalbéét elékapta varázskapcáját, rendesből reaseggelt, s meg nem állott az Égígérő vackorfáig. Balambér pedig lájbiját igazgatta nagy győsztesen, amikor észrevette, hogy küllögtető baráttya ott sincs. Na, gyorsan ő es nekiveselkedett. Egy pillanat, az nem sok, ő es ott vala, ahol lenni kellett. Há láss csudát, egy csapat gyerek kettő darab felnőttel heherésztek a Ficzfa felé.  Szélítő királykisasszonnyal megbúttak „csak az lássa, aki hisz benne” fal mögé, és nezték a bandát. Ej be mekkora öröm támadt, amikor róluk beszélt a Fenyőszegi kis legény, aki mán azóta megemberesedett. Ejsze azt szerették a legjobban, amikor elmesélte a Ficzfa történetit, amelyiket búcsúajándékként a tündérek növesztettek nagyra egy kis ágból. Nem maradt ki az öreg szilvafa se. Igen ők alkossák azt a bűvös kört, aminek közepibe ha béállsz elrepülsz Mesehonba. Persze Balambér és társai az Égígérő vackorfa láthatatlan ágain kambacsolnak lefelé. Nagyon érveszték a történetiket hallani. Miközbe Balambér azon rágólódott, hogy a ráksúlyba létezik ez az emberek lakta furcsa világ. Látni lássa, nem vak, de olyan álombéli. Bőcs Adabéét megnyugtatta, hogy ne se törőggyön, met annyira, amennyire a zemberek, ők es léteznek, s hanem nem. Ő úgy érzi, szinte van. S evvel kezítcsokolom!

Fenyési

 

Tanévvégi kirándulás

A nyolc esztendős gyimesi tanyításom során igen izgalmas, s nekem es ismeretlen világot fedejztem fel. Ezekből az esztendőkből ötöt bent es laktam, hármat pedig ingáztam. A kalandnak a nősülésem vetett véget. Hiszen közös életet építeni, a saját külön-béjáratú véleményem szerint, főleg az első esztendőkben, csak úgy lehet, ha együtt maradnak a párok. Így hát lassan, de biztosan, kiléptem a fenséges táj bűvköréből.

Hidegségi kaszáló

 

A nem es olyan kevés tanyítás alatt sok érdekes eseménybe volt részem. Amit most eppeg szóba hozok, az nem más, mint a tanévzárások. A legelső alkalom hagyott egy belémvágott mély nyomot a lelkem közepibe. A nyolcadikosok búcsúztatása erősen meghatós volt. Mintha belőlem es elmentek volna... Egy teli eseményekvel való tanév csak úgy szemperc alatt eltelt. Aztán néhány esztendő múltával, az első saját osztályomé vót szintén ilyen s egyben szívhez szólós, meghatós. Mindezek mellett méges igen jelentőségteljes az utolsó gyimesi és osztályomval való június eleji kaland vót. Mégpediglen akkor, amikor tanévvégi kirándulást szerveztünk meg közösön. A kirándulást a gyerekek es módfelett pártolták. Így vágtunk neki a nagy útnak egy kellemetes délelőttön. A cél a Bagolykő megmászása vót.

Aranyos osztályom, akikkel kirándulni vótam a Bagolykőnél. Esszeálltunk egy tanévzáró képecskére

Erejsztettük es Bükkhavas patakán felfelé, árkon-bokron át. Szerencsére a csuda szép idő végig megmaradt. A fenyvesek igencsak nagy fegyelemvel tekintettek le reánk. Ezt a fegyelmet mű es ügyekeztünk fenntartani. A kerítések kapuin sö átalvetőin, s a kerteken való átjárást a gyerekek úgy üsmerték mint magukot. Aszerint jártunk el, ahogy az arrafelé kalibázó családok legénkéi és cefréi szüleikvel együtt tőtötték a nyári havasi munkájukot. Ügyesen libasorba eregeltünk egymás után az ösvenyen. Közbe a kérésemre nekem egyfolytába meséltek. Persze attól még odaügyeltünk, s nem tapostunk le semmit. Gyönyörű növényzetvel találkoztunk. Volt ott vérfű, pünkösdi rózsa (zergeboglár), kékice vagy tavaszi tárnics (encián), bubás kosborfélék, s természetesen a többi, ami a csíki kaszálókot es rendesen ellepik. Többek között gondolok a margarétára, a szegfűre és a harangvirágfélékre. Lepkék hada lepte el a vidéket. Előtünk táncikáltak. Megviccelve kísérték utunkot. Volt, aki nagy örömözve hajkurászta őköt. A fákon a madarak sokasága leskelődött, repkedett egyfelé, vagy eppeg dalolászott. A kerteken való áthaladást könnyen vettük. Még a kicsi taplocák (vékonyka patakok) sem vótak akadályok. A nagyobbak azétt igen. Imitt-amott feltűnt egy-egy kaliba (nyári szálláshely) istállóval, pajtákval és szénatárolókval. A hosszú fahasábokból, lécekből, a patak mentin csetenyesből (sövényesből) eszkabált kerítések válajsztották el a területeket, (birtokokot). Persze a kerítések es követték a tájat, úgy hullámoztak, mint ahogy a hegy vonala megkövetelte. Bennik pedig a kaszálók és legelők tarkasága pisolygott vissza reánk huncutul. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtunk, annál gyönyörűbb és bámulni való vót megcsudálni Hidegséget sö Bükkhavas Patakát a deszkakerítéseikvel együtt. Persze ott mán akadtak köztik vas és betonkerítések es…

Bükkhavasi táj

Menet közbe meg-megálltunk, s reapihentünk. A forrásoknál vizet merítve oltottuk szomjunkot. Továbbra es rendesen tűzött a nap. Szerencsére időnként a felhők eltakarták őkelmit, megszűnt a vakító fény, s láthattuk a fénylő kék eget. Egyes helyeken tehenyek legelésztek, de láttunk báránokot, s lovakot es. Körülöttik pedig kuttyák es nezelődtek, vagy eppeg egy cseppet leheveredtek az árnyékba.

A sok mászkálás után végre megpillantottuk úti célunkot. Kiértünk a Bagolykőhöz. A hatalmatos kőre felmászva megláttuk azt a mélyedést a sziklába, ahol Szent László letelepedett. Ez még semmi, de a lova patáinak a nyomát es megmutatták a gyerekek. A nagy kövön egy repedést véltem felfedezni. Az osztályom kis ügyeskéi rögtön mondták es, hogy ez az ördögök kolompja. Annak idejin még Szent László hányta belé a környéken garázdálkodó ördögököt, rendet teremtve a völgybe.

A vergálódás után jöhetett az evés. Egyeseknek mán kopogott a szemik. Hamar elékerültek az elemózsiák. A társaság rendesen megehezett. Gyúrták es rendesen magikba az eleséget, köztük én es. Aztán az evészet után, az egyik lekaszált smaragdzöld részes füvön még fociztunk es egy rendet. Most se tudom ki nyert, vagy ki nem az osztály felosztott két csapatából. Nem es tűnt lényegesnek. A labdakergetés vót a lényeg. Teljesen jókedvre derített valamennyiünköt.

A visszafelé vezető úton ugyanolyan jól szórakoztunk. Az egyszer biztos, hogy a pufánk, na az nem állt bé! Ügyeltünk azétt, hogy a selymékbe (vizenyős főd a réten) ne menjünk belé. Meglátogattuk a Bagolykőtől nem es olyan messzi kápolnát… Ha az emlékezetem nem csal, akkor Szent Péter és Pál apostolok nevit viselte a kápolna. Békukucskálva egy fatáblás Jézus festményt láttam. A szenvedő jézust ábrázolta, ahogy megsebbzetten a keresztet cipeli. Igen jól sikerült mű, még a csángó vonásai es kivehetőek voltak. Gondolom, hogy a remekbe sikerült kép egy helybéli festő alkotása. Persze más kép es vót ott. A többire nemigen emlékezek... A gyerekek a kápolna részint kinti, fedett részen található kötelit, szerre húzogatták egy csepp harangszóra. De nem vadul, csak egy cseppet, nehogy meghallják a falubéliek. Mondták, hogy szoktak búcsút es tartani, ha jól emlékezek, akkor pont a születésnapomkor. Onnan mán nagy vidámsággal eregeltünk béfelé.

Házak a BÜKKHAVASI iskola környékin

Hát hogy es mondjam eppeg üdejébe érkeztünk bé, met azután mehettek es haza iskolástársaikval a gyerekek.

Egy isteni kirándulásnak lehettem oszlopos tagja. Még dógom se vót sok. Az együttlét csudás illata azóta es megmaradt. Szinte érzem erdők-mezők-legelők közelségit. Még egy főzetnyi gombát es vihettem haza. Májusi pereszkét és faszkógombát (nálunk kucsmagomba). Ott még a hűvösben lehetett találgatni. S ami még ennél es fontosabb, hogy elevenen él bennem a vidám gyerekek felhőtlen zsivaja.

Tanévzáró után készült kép Marikával

Mán egy pár helyre leírtam ezt a kics legendát, de azé itt es megemlítem, met itt a helye.

Bükkhavasi pedagógusok. Csoportkép

A Bagolykő legendája

Egyszer nagy királyunk Csík felé vette az irányt, ugyanis meghallotta, hogy sok hitvány ember garázdálkodik a környéken. Legtöbbjét az ördögök csábították el mézes-mázos szavakval. Nem es kell mondjam, hogy minden emberfia hajlamos a rosszra. A becsületes életik evvel odalett, s megént pogánnyá változtak. Vagy majnem, vagy egészen. Akik nem, azok felelmikbe lapítottak, mint szar a fűbe. Ami még ennél es rosszabb, hogy egyesek a falukból összebarátkojztak az ellenségvel, és a helybélieket közös erővel sanyargatták.

Hát egy cseppet se csoda, hogy ezek után Szent László müfelénk látogatott. Táltos lovára pattanva hegyormokon átszökellve megérkejzett Csíkországba. Hát hogy mi látott ott, attól az Isten es őrizz meg tőle! Akkora vót felfordulás, hogy akkorát ember még nem látott. A becsületes emberek szinte foglyaik voltak ezeknek a hitvány garázdálkodóknak. Ahogy mán mondtam, azétt szinte, mert nem kötötték meg őket, de annyira beléjük volt verve a félsz, hogy csak azt csinálták, amit ezek a gonosz pogánykodók mondtak. László királyunk először csak kémlelte a hegy tetejiről a völgyben élő tisztességes emberek szenvedésit, de nem túl sokáig, mert meglátta a köztük incselkedő ördögöket es. Egyet gondolt, s kettő lett belőle. Paripájával bévágtatott a tömeg közé. Becsülete és lovagiassága révén lován úgy ragyogott, mint a csuda. Ez a tisztaság ragyogása vót. Ennek vették csak igazán jedtét az ördögök! Egy csuporékba (csapatba) verődve elkezdtek menekülni a hegyek felé. Ez nem es csuda, met szemiket zavarta a fényesség, s ők az alvilág lényei lévén a sötétet kerejsték. Gyimesek felé vették az irányt, s felfutottak egy hatalmas sziklára, aminek Bagolykő volt a neve. Nemcsak azétt, mert kisebb réseiben és sűrű bozótjaiban baglyok húzták meg magukot napközben, hanem a kő maga es bagolyforma vót. Szent László nem most kezdte az ördögűzést! Lovával felpattant a Bagolykő tetejire, ahol minden egyes fa félrehúzódott tőlik. Az ördögök rettegve figyelték, miközben ő kardját belévágta a sziklába, ahova egy hatalmas nyílás kelejtkezett. Ebbe a tátongó mélységbe beléhányta az esszes ördögöt. Bizony vissza kellet térjenek oda, ahonnan elkambacsoltak. Aztán annyira esszeforrajsztotta, hogy csak egy repedés maradt belőle.

Persze még egy darabig nem ment el Szent László. Figyelte a rést, hogy nem-e az ördögök ki akarnak törni a repedésből. Hát azok többször es próbálkoztak, de ekkor Szent László köveket vetett a résekbe, amik úgy kolompoltak, mint a templomi harangok. Attól aztán nagyon féltek. Rendesen jedtüköt vették. Hanem mikor látta, hogy ezek a sötét világ lényei lecsendesedtek, akkor elment. Azétt vót esze, met helyibe őrangyalokot állított, hogy figyeljék az ördögököt, ne mind kócerájkodjanak (itt - rosszalkodjanak). Azok azóta se mernek kijönni onnan, mert ha próbálkojznak, rögtön megcsendül a „harangszó”. Asziszik, hogy ott van a nagy felséges uralkodónk. Nem es kell mondjam, hogy a falukba es helyreállt a rend. Hálásak es vótak nagy királyuknak. Bagolykőnél pedig annyi évszázadon át es látszik, hogy ott járt szent királyunk, met ahova leült még a kő es helyet csinált neki. De nemcsak az ő helye látszik, hanem látszanak a táltos lova patáinak nyomai es.

 A képeket jómagam, és kedves kollégáim készítették höhöö...

Fenyőszegi B. Levente

Ötödik évszakom

Virágzó gyümölcsfák

A kikelet néha „ajtóstól tör reánk”, máskor bájos, de nem szabályos egyszerűséggel adagolja be magát a hétköznapok élemedésében.

Sziromselyembe bújt kökényes

A didergést felváltó kellemes időjárás olvadásnak indítja a megmaradt hótakarót. Esőt hoz magával, amelynek utána irtó nagy hirtelenséggel megelevenedik a természet. Szinte hallani a füvek sarjadózását, s ezt követően érezni a gyümölcsfák, erdők-mezők virágainak illatát.

Napsugaras mező

Csíkország természetbeni zöldellős virágkoszorújának időpontja a hidegtől való búcsút követően lesz világos. A csoda pedig a szelek havának második felétől, az ígéret havát teljesen körbefonó, és a nyárelő havát félig-meddig érintő, némileg megkarcoló időszakát foglalja magába.

A Csíki-hegyek fenyvesei aljában...

A kivirult szelídségbe burkolódzó vadon olyan, mintha az esztendőnek az ötödik évszakja is lenne. A zsengeségében muzsikáló örvénylő zsongás jelzi az élet ünnepét. A természet nem késik. Kibontakozik, amikor arra van rá éppen kedve. Hiszen nálunk e tájt akad igazán nagy dolga. Sarjad a fű, virágtengerek lepik el a mezőket, amelyeken lepkék, bogarak hada ügyeskedik, s ha elegendő eső esik, akkor az egészségtől kicsattanó vidék átöleli a hálásakat, átadva sziporkázóan zajos, de mégis nyugodt tisztaságát, miközben szinte sorra történnek meg a természetbeni varázslatok. Azok a fajták, amelyekhez elegendő egy csöndes kis fuvantás.

Zsögödi orgonás

Az elevenség tengerére, mintha a napsugarak küldenék le hozzánk a virágzás üdítő, illatozó, élénk színű foltocskák hadát. A zöldbe kacsintó csíki táj pedig a madárkától csivitelő fák tövétől, a mezei rovarok bongásának egyre élemedőbb hangjaitól válik elevenebbé. Pár nappal, mondjuk héttel odébb pedig pont ezek a szárnyas hangok lengik körül a folytatásban békésen készülő nyárelő méltóságát.

Virágzik az almafa

A zsibongást megtörő zápor előtti csönd sem semmi. Magával hozza a természet hallgatását. Ilyenkor várakozásra váltva suttog a szellő, majd napsugaras esőpöttyöket csalogatva elő a bárányfelhők mögül, szétszórja a termékenység mesés üdeségét, az esőt. Bámulatos ígéret lepi el újfent a vidéket. Az ünnepbe öltözött táj pedig bizakodóan hajol le minden egyes ember otthonához, vagy valahol hozzá közel, hogy senki se felejtse a nyári folytatásban az éltető erő himnuszát. Igen, ez részben az ígéret havának természetbeni parfümje. Fönséges érzékelni a vidék közelében körbelengő virágpára bársonyos érintését.

Élemedik a mező

Mifelénk Csíkban, úgy június közepéig is elszokott tartani a virágzás, főleg a hegyekbe, amikor az ormok is lassan de biztosan kizöldülnek. A virágtengerek és tavak keletkezése, eme időszak egyik csodásnak vélt ragyogása. Mindezt megtoldva a kertekben hívogató, Zsögöd környékét is belengő, szirompompában öltözött gyümölcsfák, és orgonák ámulatba ejtő illata. Ennél már csak az imitt-amott feltűnő jázmin bukéja tudja erőteljesebben behinteni, elkényeztetni a nózidat.

Pompázatos virágok

Felénk a pünkösdi Csíksomlyói búcsú előtt élmény szemügyre venni a természet békésen simogató, nyugtató ajándékát. A bokorra, fűre, fára, virágra, ha ráveted szemedet, rögtön megbabonáz-bekebelez, üdít és frissít. Szó nélkül átadja magát, mert úgy ahogy van feltétel nélkül szeret. 

A csodálatos margarét

Azonban megtörténik, hogy a havasok ormán látszó hósapkák búcsúzása néha váratnak magukra. Ettől eltekintve szelíden köszönnek vissza az alattuk egyre zöldellőbb lejtőkre, erdőkre-mezőkre, ahol bennük lévő növények friss sarjadása, az állatok elevensége előhozza az anyatermészet fene nagy nyüzsgését. Ilyenkor a patakok és vizek mentén bogarak és lepkék sokasága trillázik. Ugyanezt teszik a virágos bokrok körül is. Ott ahol a kis manók észrevétlenül végzik dolgukat.

Viruló mező

Mit is mondjak, a burjánzó élet elkápráztat. Az erdők-mezők és hegyek-völgyek tarkasága, a fák, bokrok cicomáskodása teljesen a megnyugvás ösvényeire terel. Olyan sétába lehet részem, ahol a szellő szárnyán küldött illatok elkényeztetnek, és ugyanakkor csalogatóan hívnak magukhoz. Jó érzés fog el attól, hogy csupa zengés és morajlás a vidék. Az élet igenlése, a folyton megújuló frissességre teremtett bölcsője maga a földi kaland. És a változás területén bandukolva ennek a kicsattanó pompázatnak is egyszer vége szakad. Felénk akkor, amikor a gyönyörűséges réteket lekaszálják teljesen. Az ötödik évszak egyszerű szavakkal élve nem más, mint az élet megújuló ünneplése. Mifelénk akkor, amikor együtt dobban a Csíki medence szíve, megannyi káprázatos csodáival együtt. 

Napsugaras virágok

Aki nagyon szereti ezt az állapotot, emlékezetében bármikor megjelenik előtte teljes pompájában, s tán még az illatát is visszacsalogathatja néhány pillanat erejéig.

Csillámló vadrózsa virága

Úgy vélem, hogy mindannyiunknak létezik egy hely, ahol ködfátyolra akasztva gondjait sétálgathat nyugtában. Ahol feledi búját-bánatát, és ha megengedi magának, lebeghet ég és föld között. 

Kaszálás előtti rét

Aki megkapta ezt az érzést, biztosan nem szeretné elengedni, hiszen ott megáll az idő, mert kellemességgel áztatja a felhők könnyes derűje, és a nap végeérhetetlen mosolya. Ez nem más, mint a külön-bejáratú „szentélyünk”, ahol lélekben megerősödünk. Nekem pedig egyenest olyan, mint az ékes színpompában öltözött kis hazám.

Csokorba foglalt ötödik évszak

Fenyőszegi B. Levente