Természetterápiás füves naptár 2021

 Kis naptáram az olvasókat elkalauzolja az általam észlelt, szemlélt, érzett és tudatosított univerzumba. Ezek pedig különböző időszakok lenyomatai, és azt az időszakot hordozza magában, mikor kifakadtak belőlem az általam megfogalmazott gondolatok. Nyilván nem tartottam fontosnak feldátumozni őket, mert az elveszi a figyelmet a lényegről. Inkább hagytam, hogy legyen neki egy kis könnyedsége, lebegése. Minden sora egy nyitott könyv, egy kis úti kalauz a lélek bugyraiba. Az emberi és anyatermészet misztikus találkozását idézi fel az évszakok forgatagában.

Évszakok találkozása

Más szavakkal élve, egy kis ízelítő abból, hogy miként maradt meg bennem a megélt események sorozata. A rostálás során igyekeztem egy derűlátóbb világot bemutatni, ahol az ember nem egyetlen, hanem része az őt körülölelő világnak. Ennek az elgondolásnak alapköve a lelki építkezés, a mindennapi boldogulás.

Kellemes utazást és kalandozást kívánok benne!

Fenyőszegi B. Levente

U.i.: Ha mégse sikerül letölteni, akkor ellehet böngészni itt: 

http://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2020/12/termeszetterapias-fuves-naptaram-2021-re.html

A MI ANGYALKÁNK

 Egy régebbi firkalmányom

Angyali Tündérvölgy

Most még nem kopog a tél. Hó a hegyekben vanogat, s a hideg is csak látogatóba jár el hozzánk. Bizony egyre gyérebben ingázik felénk a „Csikorgó Fagykirály”. De ettől eltekintve mindenkinek nagyon sietős az útja. Nem lehet időzni annyit odakint, mint nyáron, mert időnként itt Csíkba beköltözik hozzánk a ködös zúzmara. De mindezektől eltekintve várjuk a havat, s néha rabul ejt az előző esztendők fehérségének szépséges emléke.

December az angyalok hónapja. Sokak számára a csodák ideje, s egyúttal az is, ami magában rejti a szívhez szóló meglepetések titkait. Az ünnepek adta káprázatos szelíd napoktól átlényegülnek az emberek. Szinte angyalokká vedlenek át.

Pedig mindez mégsem akkora nagy csoda, mert a jólelkűség ott lapul a szívek mélyén. Pusztán azt kell felismerni, hogy miként lehet előcsalogatni. Nyilvánvaló, hogy akadnak olyanok akik nem tudnak, vagy nem is akarnak tudomást venni erről a kincsről. Pedig szegények evégett még jobban szenvednek, mert nem képesek bevallani maguknak, hogy mindez egy lehetséges nyugtató forrás az élethez. Ezt mondják úgy is, hogy mindenki megérdemli a szeretetet és senki se a szenvedést.

* * *

Na, Elég most a szokásos „közhelyekből”.

Fagyos patakunk

Igyekszem elkerülni a további eszmefutkározásomat, inkább egynéhány évtized távlatából felidézett karácsonyi történetemet mesélem el.

*

Igen, ez egy gyerekkori ábrándokba öltöztetett csoda. A hetvenes évek elején esett meg. Habár hó volt rendesen, de az idő tűrhetően adta elé magát. Bevallom, akkor sem fagytak az ereszek alá a jégcsapok.

Végre eljött a téli vakáció! Testvérkéimmel odakint játszódtunk önfeledten a hópelyhes ködbe burkolt Tündérvölgyben. A köd lassan felszakadozott s láthattuk a Kicsi Erdő melletti patakot, ahol hason csúszva burungérztunk, ha szüleink nem vették észre. Bé szerettünk volna menni az erdőbe. Erősen vágyakoztunk oda, de mertük még suttyomban se betenni a lábunkat, mert az már az már cefetül megvolt tiltva.

Kis rokonok

Pár napja a házikónk melletti domboldalon munkálkodtunk. Alig néhány nap elteltével jókora csúszdát alakítottunk ki. Annyira fényesen csillogott a jég, mintha tükör lett volna. Megtudtuk benne bámulászni az egyre pirosodó orcánkat.

A karácsonyesti napon rendkívüli vidámak voltunk. Rendesen fogott a hülyéskedés. Pedig aznap a hószállingózás is pihent, amit annyira kedveltünk. Az angyaljárás bűvöletében vidámságunk egyre fokozódott. Ebben a határtalan jókedvben meséltük egymásnak, hogy az éjjel az angyal meglátogat, s mi mindent fog hozni nekünk.

Nagyon hamar besötétedett. Azért még egyszer megnéztük szuper jégtükör csúszdánkat, amit szüleink kevésbé díjaztak, s megszemléltük a szunnyadókörnyéket is. Halványan, de még kivettük a fehér köntösbe öltözött fákat. Engem a csend ereje fogott meg a legjobban. Békésen ölelt körül. A fák közül pedig a mi vackorfánk. Úgy véltem ő már sokat tudhat az angyalokról. Néha féltem is tőle, azt éreztem, mintha mindent tudna és látna bűvös koronája felett és alatt, ami történik.

Alig értünk be a házba, mintha lekapcsolták volna a villanyt, annyira degenye sötét lett. Ez a hamari sötétség még több izgalmat préselt belénk. Akármennyire szerettünk volna fent maradni, idejekorán ágyba kellet bújjunk. Hálásak voltunk a melegnek, de főleg Édesanyánknak, hogy fáradságot nem ismerve megrakta az éhes kályhát fával. Csattogott-ropogott is a tűz, mint az ügyes gyerek, aki föltétlen dicséretet akar kapni különleges nemes tettéért. Ej be szerettem, ahogy a mennyezeten megjelennek a kályha résein kiszüremlő lángok fényei, amint játszadozva álomba ringatnak. Mivel az ablak felől aludtam kikukucsáltam rajta, s jó erősen magamba szívtam a beszüremlő hideg levegő frissességét.

Suttohó fenyves

Kellett volna horkolászni, de én mégse akartam aludni, mint egyik sem a három kicsike közül (öt testvér közül a kisebbek). Hogy ne legyen zűr abból, hogy legalább már nem szundikálok,lehunytam a szemem. Persze, amikor nem figyeltek arra szüleim, újra bámultam kifele az ablakon. Láttam a Holdat és a csillagokat, s reménykedtem abban, hátha észreveszem a mi Angyalunkat is, amint alászáll a karácsonyfával. Tervem, mint előző esztendőkben is dugába dőlt. Úrrá lett rajtam a fáradtság, egyre homályosodott előttem a kinti világ. Igyekeztem ébren tartani magam, de a benti meleg, a kályhában égő fák ropogása hangjára, s a petróleumlámpa tompa fényében végleg feladtam a harcot. Gondolataimban ringatózva kellemes érzéssel hagytam el a kíváncsiságom földjét. Álomba szenderedésem oka a fáradság volt, mert aznap irdatlanul szánkáztunk, csúszkáltunk és bolondkodtunk odakinn.

Emlékszem míg teljesen le nem koppant volna a szemem felidéztem az aznapi eseményeket. A legérdekesebbnek azt tartottam, amikor nagy örömmámorban, a többi mellé, még egy törpe hóembert is összetákoltunk. Szegény sokáig nem maradt meg, mert arrafelé csúszkáltunk. Hol seggen, hol hason, hol hátunkon értük el az aljat. Az aljban ott tartózkodott friss hóemberkénknek egyfolytában nekimentünk, s hópehely élete lassan szétmorzsolódott. Hát mint bizonyítást nyert az elbeszélésem, nemigen sikerült idejében lefékezni bakancsainkkal... Talán ez lehetett az utolsó esemény amit az álmok világa felé még magamba dédelgettem, s ami úgy foszlott szerte bennem, mint egy utolsó pislákoló képmaradvány.

Elalvásunk után jött a családom éberen maradt tagjaitól az igazi angyali munka. Nekünk három kicsikének ezért sejtelmünk sem volt az éjszakai dologról, amit fáradtan de büszkén végeztek ők. Édesanya és a két bátyám szaporán ügyeskedtek a díszítéssel.

Persze ebből mi csak a lényeget láttuk meg. Reggel ott állt előttünk a nagy fenyő megrakva szaloncukorral, keksszel és egyéb édességekkel. A szaloncukor papírjai aranysárga, zöld és ezüstfehér színekben díszelegtek, csak a fa tetejében büszkélkedett egy piros és egy királykék ruhában öltöztetett bonbon. A fa alatt tarka csomagok sorakoztak. Üdvrivalgással estünk neki.

Nekem egyszer csak bevillant az agyamba valami a karácsonyi titokzatos éjjelről. Néhány percre felébredtem, s láttam, amit láttam. Meg is kérdeztem édesanyámtól, nem-e ők díszítették fel a fát, s főleg akkor hol van a mi Angyalkánk? Sajnálkozva nézett rám. Aztán nagyon komolyan kezdte fejtegetését. Először megszidott, nemcsak engem, hanem a két kisöcsémet is. Hogy biza, azért kellett azt a néhány cukorkát felbogozzák a fára, amit én éjszaka megláttam, mert az Angyalkánk pont a mi csúszdánkon ért földet és hason csúszva érkezett a ház elé. Szegényke a sötétbe nem láthatta landolásának helyét. Földet éréskor a fát nem tudta tartani a kezében. A nagy sung hatására, ahogyan kiszaladt a lába alól a talaj önkéntelen elhanyitotta. Szerencsére Édesanyám felébredt a zajra, s hallván a kinti kalamajkát, jajgatást, és a Kukker kutyánk ugatását, gyorsan segítségére sietett. Aztán felköltötte bátyáimat, akik szintén besegítettek az elhullatott cukorka szedésében. Az Angyalkánk tudta, hogy nem szándékos volt cselekedetünk. Édesanyámtól elfogadta a fűtőn főzött jó meleg köménymagos teát, és a felébredtekre bízta a tovább munkát. Nahát, azt láttam én… A hír hallatára egy cseppet bérezeltünk tudatlan butaságunk végett. Ej be boldogak voltunk, hogy ezúttal is „szemet hunyt” csínytevéseinken az Angyalkánk.

Az elkövetkezendő napok csupa örömmámorban teltek. Édesapám a munkahelyről hozott angyalkás csomagokat. Szinte egy egész kicsi zsákocska édességet cipelt magával. Édesanyám is kapott csomagot, onnan ahol dolgozott. A munkahelyekről kapott csomagok bőségesen kielégítették a mindennapos édesség adagunkat.

Örvendtünk egymásnak, s az Angyalkánknak, hogy ránk gondolt. Tiszta szívvel és lélekkel szerettük az egész világot, hogy ilyen jó hozzánk, azért mert feledhetetlen napokkal ajándékozott meg karácsonyi ünnepekkor és az egész téli szünidő alatt.

2002.12.16

Fenyőszegi Levente

Amikor eljött a téli szünidő

 Gyerekkorom csuda kókságai közé tartozott a téli szünidei szánkázás. Amikor fehérbe borult a táj, s a cinege-cinke es csak néha szólalt meg. A patak béfagyott, s ezért jól lehetett rajta lábon, hason, s seggen csúszkálni. A fenyők es tűrték az ágaikra reatelepedett havat, nem mind a csupasz fák, ahol vékonyan maradt meg a téli fehérségből egy vonalacska, mint a térképen Csíkország. Ilyenkor biza az ablakunk es béfagyott, csak a fűtő tűzétől olvadt le, de amikor a kútra siettünk hiába ügyekeztünk vissza, akár a kerti pottyantóról, mert ott kellett üldögéljünk egy cseppet, hogy megtőccsük a vedreket vízzel.

Zúzmarázás

Az első szánkás csúszkálós emlékeim Fenyőszegen születtek meg. Mikor véget ér a zsögödi iskola első évharmadja (régebb minálunk 3 évharmadra vala osztva a tanév), jöhetett a móka. Nem kellett görnyedjünk a könyvet bámulva a füzet felett. Fogtuk az apám féle készített rodlit, s másztunk fel a dombra, s ereszkedtünk bé, s addig tekertük ameddig belé nem untunk. Persze egymást es húzogattuk egyfelé, s attól lettünk jó pirosok. Mikor utána bémentünk egy cseppet melegedni rendesen fűtőzni lehetett a pufácskánkon. Aztán a fenyvesekkel körülvett Tündérvölgy kezdett elszenderedni, s hallottuk anyám hívó szavát aznapra abba hagytuk a bolondkodást, s mind a szüleink mű es nyugovóra tértünk.

Mosdótállal ereszkedek Fenyőszegen

Nekem nagyobbacska koromba, amikor mán Szeredába költöztünk sem járt mindig örömmel az iskola. Töredelmesen bévallom, egy cseppet se volt a szívem csücske. A szünidő annál es inkább! Amikor eljött az ideje a tanárok még feladtak jesztegetésképpen valami feladatokot, főleg háziolvasmányokot, de meg se piruláztuk, mert otthon úgy se kérték számon. Ha nem, há nem. Úgyes kijutott az otthoni házimunkából, s néha még Zsögödferedőre es leereszkedtünk Nagymamához, hogy a mű állatainknak eleséget vigyünk. Az elég sokszor erősen jól sikeredett. Útközbe lefelé nagyokot bolondkodtunk-hülyéskedtünk, marháskodtunk. Hógolyóztunk, futkároztunk, s amikor beléfáradtunk, akkor egy-egy jégcsapot rágogattunk. Nagyanyám mindig örvendezett nekünk. Még valamivel megkínált. Egy kicsit beszélgettünk, s mikor a fűtőnél annyira megmelegedtünk, akkor készen állva a több kilométeres útnak, eregeltünk hazafelé. Akkoriba a világítás csak Zsögödbe kezdődött. Persze mű kókultunk tovább, s kellett es az, mert az úton megfagytunk volna. S hogy fogott a zsigora nem törődtünk a hideggel. Egymást belévertük a hóba, s meg es mosdattuk. Na de azután, hogy ne dideregjünk, kezdtük igazából a léptünköt gyorsítani. Olyan veres lett az orcánk, hogy csak na! Hazaérkezve a ciklámenes lilára fagyott kezünk, s lábunk bégyúlt, s osztán lassacskán kiengedett. De ez nem volt másképpen akkor se, amikor egyet elmentünk szánkózni, vagy sízni. A szánkóra, ha jól ültünk, ejsze hárman es felfértünk. Mondjuk, ahogy nagyobbacskák lettünk, mindig az egyiknek a fél segge lelógott. De attól lehetett tekerni, habár az utolsó többször es lemaradt. Néha felborult a szánkó, s mű akkorákot bucskáztunk mint gy-egy kecskebéka. Itt-tt megkékültünk, de szerencsére soha nem tört el semmink. A sízés az nem ment valami jól. De mit számít. Az élmény vót a lényeg.

Beérkeztünk a hegyoldalról

Azt es nagyon szerettük, ha meghömpörgőztünk a hóba. Olyan volt a ruhánk, mint a tiszta húgy lenne. Mit es érdekelt münköt. Csak nagyokot heherésztünk, s kész. De mivel a hó bément a ruhánk alá es, biza meg-megbetegedtünk, vagy taknyoltunk egy pár napig. Egyszer mondta es az egyik osztálytársam, hogy a nagy hideg a taknyot es megolvasztja, s lássuk bé igaza volt.

No, de csak akkor volt ekkora csínytevés, amikor magunkra voltunk. Otthon eppeg azért odaügyeltünk, hogy nehogy rossz vége legyen a kókoskodásunknak, gyorsan levetkőztünk, s más ruhába bújtunk. A jeges-vizes s fosztokot megszárítottuk. A kaloriferek (fűtőtestek) megteltek ruhával, s alattuk bakkancsokkal. Mire a szüleink hazaértek a munkából, mű már rendes gyerekekként kártyáztunk, s ember ne marhuljonoztunk.

Tekerjed...

Volt olyan es, hogy hóvárat építettünk, s csatéroztunk a szomszédos kölykekkel. Az bizony néha elfajult, és egy dekát se vót kellemetes, mikor a jeges hógolyókkal kellett csókolózzál. Egyik téli vakációba még egy hóbarlangot es csináltunk! Nem volt nagy szám, akár a hóember építés, kész volt, s annyi. De méges büszkültünk rendesen, hogy azt mű munkáltuk essze.

Hát mit es mondjak, most se rossz, de az egyszer jó volt hely!!!

Fenyőszegi Levente

TÜNDÉRVÁR

Csodás Tündérvár felé

Székelyföld az Erdélyi Tündérkert legkeletebbi mesés tájéka. Itt az alföldnek nyoma sincs. Vannak sík és lapos vidékek, de oda is dimbeken-dombokon kell felmászni, ami a kíváncsiskodókot és a kalandorokot becsületesen megszuszogtatja. Ha csak ennyi lenne a gond, hát az nem lenne nagy baj. Jobb belé se gondolni, hogy az erdő-mező vadjai kedvükre kambacsolnak (itt -járkálnak), s nem valami bubás (kellemes) élmény találkozni mondjuk egy medvével, farkassal, vagy eppeg egy vaddisznó csordával. Persze a hegyekre kapaszkodva, a fák már nem vetik le lombjaikot, olyan mereven állnak, mint a sziklák. Ezek a fenyők, egy-két kivétellel lombtüskéiktől sem búcsúznak el, annyira egyenesek, hogy csak na! Na oda bémerészkedni kell az igazi bátorság! Fel kell kötni rendesen a gagyát, mert a sűrűben szembetalálkozhatsz a macskák királyával, a hiúzzal. Ő meg nem szereti, ha háborgassák tündéri birtokát. S kifelé jövet az erdőből, miközben a friss forrásvízből innál, máris érkezik egy csorda, vagy egy nyáj. A velük eregélő (itt -jődögélő) védő-óvó pásztorkutyák szintén makujon felgerbuncásodva (makacsul felhergelődve) fogadnak. Azt hinnénk, hogy mindenki ellenünk van. Hát elárulom: egy cseppet se, csak védik a Tündérkert csodálatos birtokát.

Tündérvárt bújtató rengeteg

Van es, amit védeni, mert ez a káprázatos világ számos titokzatos történeteket rejteget magában. Nem egy sárkány hagyta itt a fogát a vitéz székely legények küsködése során. Mert miért is harcolnának ők es, ha nem egy tündéri szép székely leány kezeiért, akiből az idők forgatagában derék asszony válik. S az összeházasodott pároknak, ahogy mű es tudjuk, ugye kis vitézei meg tündérkéi születnek, akik felcseperedve egyre jobban értik a hegyek-völgyek, az erdők-mezők, a vadak és szelídek szavát.

A sok szépséges ösveny egyik végibe, valahol fenn egy sziklának a tetejibe, elrejtve a fák lombjai között megszámlálhatatlan emberöltönnyi ideje van egy Tündérvár. Ez a vár se nem óriási bőcsködős (büszkélkedő), se nem csalókáson kicsike (meghunyászkodott). Olyan pont elég. Kőből épített, akárcsak az erődítménnyel körbevett falai. Na ott gyülekeznek a mesés lények apraja-nagyja. Mivel Tündérvár, elsősorban tündérek sürgösködnek ott, eppeg elegen teljesítenek belőlik szolgálatot. De találkozhatunk angyalkákkal, huncut manókkal, lecsendesedett vadakkal. Mind szervicsbe (szolgálatba) állva végzik szeretettel vártartományuk dolgát. Nagy a sürgés-forgás, de valahogy az ünnepek közeledtével alig lehet mozogni. Ők méges tudják mit hol keressenek, merre menjenek tovább. Ez mán kész csuda.

Tündérvár felé vezető út

A Tündérvár maga egy fellegvár, ahová az emberek, csak akkor jutnak be, ha képesek szeretni egymást, és főleg az életet, s nem kevésbé a gyerekeket. A jóindulatú és szelíd de sziklaszilárd emberek sose rekednek a várfalakon kijjel, mert ő reájuk van a legnagyobb szükség, ezért egyből bébocsájtást nyernek. Az egész erődített csudát az igazi ölelés igézetszikrája tartja egybe. Ráadásul a segítők anélkül is ott teremhetnek, hogy megtennék az odavezető marha nagy utat. De mivel csak azok előtt nyílik meg a vár kapuja, akik képesek megtalálni az egymás iránti elfogadás kulcsát, netán a bizalmat es, már nem szükségeltetik a fárasztó mászkálás, hacsak az illető egészséges túrájához ragaszkodva, nagyon szeretne egy rendet menetelni.

Tündérvári varázscsutak

E vár falai között már sokan találkoztak szent emberekkel. A sokak közül Szent Miklóssal es. Egyszer Ő maga mesélte el, hogy milyen mennyei volt, amikor a kis Jézuska születését látta direktbe, teljesen ámulatba esett, miként a történet, mint egy régebbecske készített film, megelevenedett előtte. Ha hiszitek, hanem, annyira bízott magába, hogy a saját szemeivel láthatta az egész csudát! Há egyszer mondom én es, e' már nem semmi! Na de Szent Miklós se eppeg látogatóba szokott leereszkedni a mennyekből a Tündérvárba. Sokat nem es szokott időzni, de rendesen bétanyítja azokot, akik a szeretet szeretnék osztogatni ajándékba. Azokból lesznek az igazi Mikulás segédek, s az ő tanyításával, Mikulás napjára azokká es válnak. Jószívű kedves gyerekek es béállhatnak a sorba, akár a szüleik. Mert ahogy mán elszóltam magamot, amikor Szent Miklós megsúgja neked az ünnep lényegét, ha van benned szeretet, akkor igazi Mikulássá válhatsz.

Háha szeretünk, akkor biztosra tudjuk, hogy az ajándékaink boldogságot fognak hozni. Mert néha egy ölelés, egy kedves szó, egy bátorítás többet ér, mint egy cicomás csiricsárés ajándék. Szent Miklós nem a drágaság bóvliját ajándékozza, hanem a tiszta lelket, az örömöt, a szeretet. Mert mindegy, hogy ki vagy, ha rendesen végzed saját dolgodot, s nem ártasz föltétlen, s főleg szándékosan másoknak, érdemes az megtartani álmaidot. Az álmokból születnek a kíváncsiskodások, s abból a megvalósítások. Mert tehetségünk van valamihez, s ha avval a képességgel tudnánk segíteni másokon, azt érdemes megmutatni. Mindezt úgy lehet megcsinálni, ha lélekben megerősödünk.

Csudasziklás arrafelé

Egy cseppet elkalandoztam... Curukoljunk (itt – tépessünk) cag vissza a Mikuláshoz és a segítséghez. Mikulásnak csuda jó lenni, mert ajándékozás közbe, te es megleszel ajándékozva sok örömteli pillanattal. Jó tettet végrehajtani ha jól belégondol az ember, szinte kiváltság. Az ajándékozás az mindig más, mert valakinek jól jön egy zsák pityóka, egy kis olaj, liszt meg miegymás, esetleg más eleség, vagy a hidegekbe egy meleg takaró, egy pár kesztyű, néhány köböl tűzifa, másoknak meg egyéb, akár csecsebecse es szóba jöhet, de az legyen használható, méges a legjobb ajándékot sose felejtsük el hézaadni, a mosollyal járó meghitt ölelkezést.

Nyilván a Tündérvár csodalényei és emberei munkálkodásukot soha nem hagyják abba. Ha valaki kiáll a sorból, mert megfáradt, a helyibe mások jönnek. Munkájukot minden esztendőben előszeretettel megismételik Karácsonykor, Húsvétkor és az évszakok járásával elég sokszor. Ha lehet találkozót es tartanak, mert úgy könnyebb kiválasztani az újabb lelkes segítőkész tüsténkedőköt. Biza gondoskodó derék csapat ez, akik ha nem es verik nagy dobra, de tetteikkel azt sugallják, hogy érdemes segíteni egymáson.

*

Amíg képesek vagyunk észrevenni egymás nehézségeit, s azon bajon megpróbálunk javítgatni, addig mű es a Tündérvár külsős szorgos munkálkodói vagyunk. Hát dolog az mindig akad.

Havasi vidék

Tiszta érdemes a Tündérvár tagja lenni, mert akkor te es lehetsz egy kis időre Mikulás, angyal, tündér, de még a húsvéti nyuszika es, vagy eppeg bármilyen csudalény. Ez a szorgoskodás meghozza a varázslatot. Találkozhatsz mindennel ami békés, és megszépíti, ugyanakkor gazdaggá teszi lelkünköt, és képzeletünk minden zegzugát. Mert nem árt ebből es időnként egy csipetnyi fűszerrel bébalzsamozni szívünk tájékát.

Fenyőszegi Levente

Élethű látomás

 Bár számtalan élmény tarkította létem, kevés olyan villanás van közöttük, ami ennyire elbűvölt volna engem.

Búcsúzó fecskék

Valamicskével túl a húsz esztendőmön, de még életem hajnalán, a pirkadat csodaösvényén, szép szál legény koromban esett meg vélem valami megismételhetetlen, ami talán nem volt más, mint egy napsugarakkal játszó látomás. S mégis a történeten ülőhomálynak és ködnek semmi jelét nem látom mostanság sem. Éberen él bennem minden egyes pillanat.

Kora délután lehetett mikor lépteimet gyorsítottam a híres Mikó vár melletti sétálón. A város felett alig felhőcskék leselkedtek a járókelőkre. Lomhán, mintha jól meggondolnák lépteiket araszoltak egyet-egyet eléfelé, oldalra, s jobbra-balra. Látszott, hogy nehezükre esett a mozgás. Úgy tűnt, mintha szinte kérlelnék őket valamilyen bájos kis tündérek, s noszogatásuk eredményeként teszik meg az alig észrevétlen változást.

Régebbo felvétel a Mikó várról

A napsugarak vidáman játszadoztak a szellő csiklintotta (csiklandozta) falevelekkel. A néha erősödő, majd csituló szeles lombkorona bolondozás egészen megbabonázott. Lépteimet lassítva, a fák ágain csuporékba tömörült lapicskáinak elbűvölősusogását kémlelve, elméláztam egy kicsit. Rabjául esve a pillanatnak gyönyörködtem a körülölelő nemes emberfaragta természetben. S nem tudtam betelni eme hangulat otthont adóbársonyos ringatásával.Nem akartam tisztázni, vagy megokolni a simogató légkör titkát, csak átélni az ajándékba kapott pillanatát. Boldogan legeltettem a szemem, miközben szinte ütemes légiességgel haladtam tovább az utamon. Aztán eltűntek a lombok, helyét vakító napfénysugár cserélte fel. De eme érdekes változás ellenére sem akartam kizökkenni a helyzet bűvöletéből. Vágytam még e különleges percek folytatására. Azt éreztem, ha mind ennek a hangulatos kedélyállapotnak vége szakad, akkor az élmény le lesz csapva, mint egy félresikerült filmsorozat.

Napfényben feredő ágak

Hát szerencsémre nem ért véget, csak éppen az esemény egy kis szerepváltásos bővítést vett elő tarsolyából. Úgy tetszett nekem, hogy a kellembe lengető varázslat, a megtévesztő fénycsóvájával elvakítva, tüneményt játszva, egy lányt sodort az utamba. Aránylagi távolsága végett először körvonalait véltem felfedezni. Fesztelen mozdulatai, pehelykönnyűvé tette lépéseit, akár a kis felhők lebegését a fenti fuvallati légmozgás. Ahogy közeledett felém, a figyelmem egyre jobban ráterelődött. Mikor már pár lépéssel került a közelembe, akkor láttam meg igazán hogy engem méreget, és természetesen én őt. Az volt a benyomásom, annak ellenére hogy sohasem találkoztam véle, mégis ismerem. Mikor karnyújtásnyira értünk az érintés szikrájától óvakodva, hova tovább átmentünk lassú lépegetőbe. Egymáshoz közeledve már nem lestünk ki magunkból, mert mindketten, csupa ingyen, jelenléti áramütést kaptunk. Olyasféle lehetett, mint egy lélekátvilágítás. Egyszerre észleltem szoknyája lebbenését, karcsúságát, vállára omló sötéten csillogó vörös haját, tengerzöld szemeit és tündéri mosolyát. Mintha értetettem volna szótlan mondatait, és éreztem volna szívverésének ritmusát. Káprázat, vagy érzéki csalódás? Egyikük sem. Akkor és ott valóságosnak, s mégis mesébe illőnek tűnt ez a rendkívüli találkozás. Ekkor viszonoztam ábrándos mosolyát, s még egyszer mélyen egymás szemébe nézve, a mindenséget feltárva,haladtunk a kiválasztott útvonalunkon tovább. Pár lépést téve szinte egyszerre megfordulva fürkésztük közös ismeretségünk titkát. Mosolyunk nem halványult, hiszen tekintetünkkel jeleztük, hogy ez nem egy egyszerű érzéki csalódás volt, és nem is tünemény, vagy látomás, hanem a teljesség igézete.

Mikó vár új arculata

Emlékszem mikor már kikerültünk egymás látóköréből, az érintése, az egész lénye tovább is vélem maradt, és tudtam, hogy nála sem történt másként. Egyedi találkozás volt ez földiéletem során, ahol nem szükségeltetett magyarázat, mert ott helyben fény derült mindenre. Nem volt az árnyaknak egyetlen hírmondója sem. Ismertük minden porcikánk, lelki csöndességünk szépségének tiszta tavát. Abban feredezve átengedtük magunkat a rejtelmes életnek. A találkozás óta sokkal könnyebben le tudtam venni a hajnali emlékek ködkép fátylát, s nincs olyan álomkép, vagy ábránd, amin azóta el ne méláznák. Mikor rágondolok, felröppentve a magasba, eltünteti szemlátomást az előttem álló ködöt, miközben elönt a belső napfény megannyi sugarával.

Ebből ennyi kellett, mert a több megártott volna mindkettőnknek, de hogy isteni volt az egyszer biztos. És örülök, hogy beteljesült. Azt hiszem kell legyen bennünk személyes igazság, hogy ne dobjuk el önmagunk kincseit. Az egész ér annyit,mint a hazugságot valóságnak kikényszerítő álságos hétköznapi„érzéki csalódás”.

Őszi lombszőnyeg

Most ősz van. Megfáradt novemberi ősz. Olyan mindjárt véget ér a sokszínű levelek tánca féle. Egyre halványul a mindenség itt minálunk. Pislákol a napocska, s néha ködfátyolba burkolódzik az idő. Álomba ringat bennünket, hogy képesek legyünk meglátni békésen a magunkba rejtőző elevenséget. A szendergő tejfehér légtengerben úszó természetünkből, hátha még elő tudjuk kaparni a féltve őrzött parazsat, amelyet felélesztve lángra lehet lobbantani a zordonnak tűnő időben. Igen rossz lehet az, mikor már saját magunknak is kezdünk hiányozni. Hogy mi az álom, és mi a valóság, nem fontos. A határok összemosódnak, de csak az életteli élmények adják a hatást a következő érdemes élni földikalandra.

Fenyőszegi Levente

Megsütött vadalma vacsorára

Gyerekkorom emlékeinek szép sugara ez a kis szösszenet.

Érik a vadalma

Ahogy eljött a fenyési ősz, úgy a környékbeli vadalmák, vackorok, kökényszilvák, isten gyümölcsék (galagonyák), borsika bogyók (boróka bogyók) es beértek. Többször megnyosztottuk (letéptük, csórén hagytuk) a környékbeli bokrokot, fákot. Az erdőszéleken, sziklák mellett, és a meredeken, ezek a fák jobban és erősebben megkapaszkodtak. Biza, emezeknek még a szél sem tudott ártani, s ejsze nagyobb termést es hoztak, mint az „elkényeztetett” kerti társaik. Persze, ha azok nincsenek túlputyukálva (túlbabusgatva), akkor jobban megkeményednek őkelmik es. Hogy a nyosztástól melyék es áll távol. Hát a hecserli (vadrózsa bogyó). Bizony nagy kivétel vala, mert az szúrt, és most es szúr, mint a rossz nyavalya, s elért még télen es szedegetni róla. Ahogy a kökényt es a hideg megcsípi a hecserli es úgy tetszett/tetszik finomabbnak.

Bőven termő vadalmafa

Ősz elejin, mikor a fecskék es elbúcsúztak már, először a vackor érett bé, majd a vadalma. Olyan szájösszehúzós (fanyar, sanyarú cuppanos) tudott lenni, ha nem érett meg rendesen, s emellett savanyó maradt tiszta készen es.

Egyik bónyászódásunk (itt - sétálgatás) során testvérekül megtámadtunk egy vadalmafát. Ez es egy meredeken állt görbén, de szívóson. Volt rajta almácska rendesen, s alatta es dögivel. Nagy hirtelenjiben letámadtuk mint a tatárok annak üdején a székely falvakot. Még hírmondót se hagytunk rajta. Hazavittük. Hát mi a nyavalyát es tudtunk volna csinálni, a fűttőre (kályhára) duvasztottuk, s ott a tetejin megsütöttük. Ez lett a vacsora. Finom volt erősen, s olyan büszkék lettünk tőle, hogy mű teremtettük elé az aznapi vacsorát!

Fenyőszegi

Csíki gombabőség az idei őszön

 Münköt es meglepett ez a gombászás. Nyár végibe fordulva az augusztusi hulló csillagok előtt egy cseppet, de inkább után, csak szemelgettük a gombákot. Akkor legtöbbet a galambgomba fajtákból kaptunk.

Gazdag táptalajon kinőtt csapirka

Azonba szeptembertől amelyikből addig kevéske mutatkozott meg, mind kidugta a fejit a fődből. Mondjuk hullott es annyi eső, amennyi kellett, hogy őkelmik tonnaszámra kibújjanak. Volt ott őzláb, csapirka (csiperke), ökörnyelv (gereben gomba), medve gomba (hirip), lasa gomba, sárga királyné (vargányaféle sárgább kiadásba), lófing (pöfeteg), kakastaréj (korallgomba), tarlógomba, tintagomba, s pereszke dögivel. Szerencsére lila pereszke es, mert az nagyon szeretem. Róka gombát, s más egyebeket es kaptunk, s persze bolondgombákot es, de azt nem szedtük le.

Róka gomba

Méges a termést a fenyőalja (rizike) koszorúzta meg. Azoknak az íze a kicsi fenyőcsemetéké, s a környékin található növényzeté, persze gombáson zamatosítva. Én mondom, hogy isteni egy eledel! Főleg sütve csudálatos a fajtája. Tokánnak es esszeütöttük, de csak addig főzve, ameddig megmarad az íze, s fejedelmi fogás lett belőle. Tokánnál az a helyzet, hogyha a lekit s kifőzöd, akkor olyan az egész mintha puhácska főtt gumit rágcsálnál... Csak egy baj van evvel csudás gombával, nevezetesen az, hogy nemcsak mű szeressük, hanem a nyüvek es. Azétt kell jól megnézni őköt, met nyüvetlent ötből egyet, ha lehet kapni. Szerencsére sokat kaptunk, s nem voltunk restek kiválogatni az át nem juggatottakot. Jól bé tudtunk belelni belőlük.

Fenyőalja

A többi gombából annyit szedegettünk, hogy még télire es tettünk el belőlik.

Há még rengeteg gomba marad erdőkön-mezőkön-legelőkön, met képtelenség leszedni annyi vót. Még a jófélékből is válogattunk kedvünkre. Nem es baj becsületesen jutott másoknak es.

Őzláb

Azt beszélik, van egy fáintos tehetségük. A fáknak és más növényzetnek üzeneteket küldenek a veszélyről, és más egyebekről. Olyan figyelmeztető szerepe van. Nagy a hálózatellátó munkájuk főleg az erdőkben mutatkozik meg.

Ökörnyelv

Na, szerintem ezeket használják fel az erdei rosszcsont és jócsont manók a telefonálásra, s a hírküldésre. Habár egy menőmanónak vannak madarai es, amit elküld saját hírével a nagyvilágba! Azért ebbe ne melegedjünk belé, met manók csak akkor léteznek, mint sok más egyéb dolog satöbbi, ha hiszünk bennük.

Farkas gomba (légyölő galóca)

Fenyőszegi Levente

PITYÓKAORSZÁG

 A csíki székely ember nem tud annyi mindent termeszteni földjein, mint más honfitársai, hát azért még a gyergyói és a gyimesi és néhány hegyekben lévő település sem kivétel ez alól. Persze nem azt jelenti, hogy máshol nem termesztenek pityókát, igenis, de ott lehet egyebet is. Régen termesztett növények nagy része kiveszett. Ennek a kiveszésnek egyik oka a dicső szocializmus, majd az utána jövő konszolidációs időszak, és az ezt követő mai eurótrendes korszak végzett velük. Azért vannak emberek, akik visszatértek a hagyományokhoz, s mindazt termelik, mint ezelőtt, saját kis kertjükben. Ami Csíkban megmaradt az a pityóka (krumpli, burgonya, kolompér stb. elnevezés), pedig az nem is őshonos növény, de itt ezen a ritka szép kövecses, agyagos talajon valósággal jól érzi magát, s bírja a zord szeszélyes időjárást is. Már lassan azt is elfelejtették az itt lakók honnan is származik fő eledelük, annyira magukénak érzik.

Pityókás

Csík közepén Alcsík- és Felcsík bejárata között van Zsögöd. A zsögödi ember is ugyanúgy dolgozik a pityókával, mint Csík más vidékén. Itt még nem mindenkinek jut ki a traktor és e vidéken más luxusnak számító gépezet. Mint a múlt évezredben, hagyományos módszerekkel végzik az ültetést, kapálást, sorok rendezését és ősszel a pityókaszedését is. Más néven úgyis mondhatjuk, hogy Csík nem más, mint Pityókaország.

Pityókaországban, mi mást értékesíthetne, mint bétevő falatot, a gazdaember, ha nem a pityókát.

A szocializmus éveiben a kollektív a földet elszedte az emberektől.

Hazánkban már az 1948-as esztendőben elkezdődtek az úgynevezett hazafias munkák. Mindenki „kötelező örömmel nyugtázta „ a ráerőltetett ingyenmunkát. Amikor gyerek voltam a diákok az ünnepélyes iskolakezdés után legalább két hetet kint voltak a gyümölcsösökbe vagy a mezőn, ahol összegyűjtötték az iskolának kijelölt zónán belüli „zöldségét-gyümölcsét”. Mifelénk Székelyföldön inkább az alma, a kukorica, a murok és a pityóka (krumpli, burgonya, kolompér stb.) begyűjtése zajlott. A dombos hegyes vidékeken, mint már említettem, itt Csíkországban is inkább a pityókaszedés ment nagy számban. A kaját meg a vödröt szintén a diák vitte csupa önzetlen hazafias kötelességből. A diákok örömére megtörtént, hogy nem két hetet, hanem egy vagy másfél hónapot is tartott a pityókaszedés. Legalább addig se kellett a padok közt ülni, s reggelenként elénekelni a hajdani himnuszt. Hazafiasság ide vagy oda, de amikor a hó alól kellett kivakarni a pityókát, hát nem tűnt nagy élvezetnek. Olyankor napról-napra egyre több ruha került a gyerekre. A kedves szocialista tanulókat munkájuk végeztével, néhanapján prémiumban részesítették. Akadt olyan esztendő, amikor 5 -15 lejt is adtak fejenként. Arra már lehetett venni kiflit, kekszet, füzetet, s egy olcsó könyvet is. Azonban Legtöbbször egy kiflire való hazafias pénzjutalom jutott. Az igazi vérbeli kommunista ifjaknak az se kellett volna, mert szívesen” szedték, törték, lőtték össze a közösbe, amit néhány nap leforgása alatt úgy földesen, vágottan, meg nem válogatva árultak az aprózárakba (hajdani zöldség-üzlet neve mifelénk). Mondjuk a munka egy gyereknek sem ártott meg, s még jókat szórakoztak egy-egy szenesre sikerült pihenős tízórais pityókasütés közben. A féreghajkurászásról (egér) nem is beszélve..
Ezt az időszakot követően (1990-től) megszűnt a hazafias kötelesség. Bizony jött is utána egy-két kis vékony esztendő, mikor a gazdák fejüket vakargatták mitővők legyenek. Aztán pár évre rea valamicskével jobban jártak az eladással, mint azután, ami jött. A pityóka ára nem akart, vagy nehézkesen nődögélt. Nem mintha mindig lett volna elegendő termés, és lett volna bőven, amit eladni, nem azért. Talán meg kellett volna „öntözni az árát”, hátha az is egy cseppet felfejlődik. A bőség időszakában érthetőbb, miért olcsóbb a pityóka, de akkor sem mindig, hiszen a szép étkezésre szánt példányokból válogatva jóval több pénzt kellett volna bévasaljanak a gazdák, mégis az eladási árkülönbség a gyengébb minőségtől elenyésző volt.

Pityóka fészek

Na, elég a fejtegetésből rávilágítunk a dolog nyitjára. Kedves hazánk üzletemberei ellehetetlenítették a pityóka eladásának a helyzetét. Nem törődve, más országokból, főképpen Törökországból, de Bulgáriából, Lengyelországból, akár Egyiptomból és máshonnan is hoztak be pityókát, feltöltve avval a hazai piacot. Persze egyes pityókáknak a tápértékük felére se az, mint a Székelyföldön termesztetté. De mit csinálj, ez van.

Azok a csíki és székelyföldi falvak, akik képesek voltak társulatokat létrehozni, azaz egy egész vagy több falu egy helyre adta bérbe területeit, ott még jobbacskán jártak, máshol pedig sehogy sem. Ez a sehogy sem teljesen igaz, mert a földdel való munkálatok költségesebbek, mint amennyit sikerül megtermelni. Kérdés az, hogy mi lesz ezután? Hát mi legyen? A csíki ember és székelyföldi honfitársai továbbra is termeszteni fogja legkedveltebb asztalra való harapnivalóját, amit sokféleképpen elkészítve lehet hamizni, megnyugtatva véle belügyminisztériumot (hasat, gyomrot). Talán eljön az idő, mikor többet is adnak egy zsák pityókáért, mint ahogy manapság csúfolkodnak a máshonnan jövő bellérek, kik kihasználva a helyzetet hozott búzájukért, kukoricájukért, szőlőjükért és egyéb árújukért jóval több pityókát kérnek, mint amennyit kéne. De hát mit csinálj, ilyen a világ, s nem mindenki szerencsés benne. Azért csak egy cseppet se kell elkeseredni, amíg van betevő fehér és piros pityóka!

Pityókák

Kedvcsinálónak felsorolom a pityókás finomságok némelyikét: sóba főtt pityóka aludttejjel, akár muzsdéval vagy vajjal; paprikás pityóka finom hússal; reszelt főtt pityóka tepsiben készítve sajttal, zöldségekkel, hússal és más hozzávalókkal; pityókasaláta; töltött pityóka zöldséggel és más finomságokkal, rakott pityóka; szalmapityóka; pityókapalacsinta (fűtő, azaz kályha, - mondhatjuk sparhét tetején sülve jó). Gondolom, eltudják készíteni.

Fenyőszegi Levente,

Csíki Pityókás