Volt egyszer egy VOINCA (VOINȚA)

A Voinca épülete mostanság

Kezdjük mán egy csepp nyelveléssel… A voință szó (román) akaratot jelent, bizonyos helyzetekbe szándékot. A múlt évezredbéli rendszer egyik jelszava volt az akarat. Ha nem es valósult meg mindig, amit akartak, de legalább úgy tettek minha. Esetleg ügyesen, még segítség se kellett, nagy sebességgel lepapírozták az akaratból áramló, a szebb jövő felé mutató dicsőséges ragyogó áramlást. Születtek es csudásabbnál csudásabb döntések.

Műfélénk egyszer csak győzött az akarat, met Csíkszereda városa nyugudt szívell-lélekkel bőcsködözhetett a Voincával. Nem a Puskaporos egyik mellékágbéli Akarat ucára gondolok, amibe két ház van és zsákutca, hanem egészen másra. Egy fáintos sportközpontocska lett kialakítva a Zsögödtől nem messze eső telken. Akkoriban, hajdanán, még a Gyakorlótér utca nevet hordozta, mostanság a Tudor 7-et viseli. 

A Voinca még megmaradt bejárati kapuja

A 20-ik század elejin még csak kaszáló és szántóföld állt a helyin. 1956-ba a városi néptanács átadta az Akarat Sport Egyesületnek. Fel es húzták az irodákot, melléjük ahova király s gyalog jár helyiségeket. Csináltak tekepályát, és kinti kézilabda pályát es. Meg kell mondjam, met még én es emlékezek az egészre, egy elég jól működő hely volt.

Még kivehetőek az udvari összekötő útvonalak...

1990 után az egyesület ATCOM megnevezés alatt futott tovább. A sportszállót Gyopár szálló néven telekönyvezték a 2003-as esztendőbe. A kicsi telekre 2007-ben a Sugár Invest Kft. „tette rea a kezit”. 2009-be a rajta lévő szállodát es megvette. 2013-ba bétüzeltek a szállodába… Valószínű, hogy a fázós hajléktalanok bé akartak fűteni, hadd melegedjenek egy cseppet. Sikerült es, csak egy cseppet nagyobbra sikeredett, met béfűtöttek a szállodának es. Biza sok minden leégett, kiégett benne. A tetőszerkezetének annyi… Rendesen kacsingatott bé a fény, met oda lett tető, s főleg a szerkezet.

2020-ba a szóban forgó Kft. minha lemondott volna tulajdonságáról. Lehetséges, hogy eladta? Ennek a hírforrása nem eppeg tiszta. Állítólak Lidl bévásárlóközpontot akartak rittyenteni helyibe. Na, de mostanáig ez se történt meg.

A mai udvar. Kinézetele felidézi a hajdani romantikát...

Hogy milyen es volt ezelőtt a Voinca? Hát tüneményes, mán-mán szinte varázslatos, és egybe vagány es. Teli vala élettel.

A szép időkbe sportszálló emeletin 24 szoba várta a vendégeket. A földszinten asztán minden megkaptak, ami épp csak kellett! Ott megkaptad az éttermet es, konyhát es, irodákot es, a recsepciót (fogadóhely) es, játéktermet es és budit es. A játékterembe lehetett pitypangozni, dárcozni (dartsozni), biliárdozni, s csókolózni es, ha eppeg arra támad az embernek kedve. Az udvaron lehetett teniszezni, kézilabdázni, focizni, gyephokizni s télen korcsolyázni, s menet közbe egymást budicsekkelni.

A sporttermekbe bokszmeccseket tartottak és edzették keleti sportokra es a fiatalokot. Még küsebb sportversenyeket es rendeztek. Elég nagy sikerrel csinálták mindezt, met a drukkerek ühőtözését jól messzire lehetett hallani. A korcsolyázáskor, aki nagyon akart, s még volt belőle, vehetett teát és paprikás zsíros kenyeret es. Közbe szólt a fáin diszkó zene, csak amúgy zengett belé a környék, mint az ühőtözős hajrázásokkor. A fiatalok egyik találkozó helyévé vált. Ment es az udvarlás keményen. Sok szerelmetes pár jelölhette meg első találka helyének a Voincát. Hát mit es mondjak, egybe szórakozó hely es lehetett nevezni, ahol nem lehetett lütyülni, csak akkor ha valaki esetleg, „tiszta véletlen”, nem csempészet bé egy üvegecske bort... Ha nem csal az emlékezetem, a délelőtti és a délutáni időkbe gyerekeknek és nagyobb iskolásoknak tartottak korcsolyázni valót. Estefelé a 18 éven felőliek rüszütölhették gilicseiket a jégen. Ott minha forralt bort es árultak volna. 

Az 1990-es utáni esztendőkbe még jól ment a menet, de egy idő után mán csak menegetett. Amikor a szálloda mán nem működött, akkor a hajléktalanok szépen-ügyesen békőtöttek oda, ha mán nem biztosítottak nekik valamilyen szállót, vagy esetleg nem akartak menni az ideiglenesen kijelölt szálláshelyre. Ejsze még ötvenen es használták a szállót, de asziszem nem eppeg sportra. Lassan, de biztoson meg es mecskent (tönkrement) az épület. Hajdani virágzásának üdejét csak a Gyopár Szálló kopott felirata, s cégérnek mondható havasi gyopárka rajza mutogassa. 

"Nyári idill". Kis hajlék a hajléktalanoknak

Egy ideig még ha megnagyolva es, de rendbe tették a kerítést, de mán megint nekikezdett omladozni az es. Az épület egy részit lebontották, főleg a tetejit (nincs sapkája), a másik fele keservesen rogyadozik. Ennek ellenére hajléktalanok még most es lakják. Saját részükre otthonos rusztikus környezetet alakítottak ki. Az egyik kicsi épületbe egy hölgyet láttam. Ott őrizteti a helyet a mérges kutyáival. Közbe ki-kipakol a lakból és piknikezik az udvaron. Be szép es… Úgy nez ki az udvar mintha egy romantikusra tervezett kertecske lenne az omladozó épületével az isten hírébe nőtt bokrokkal, fákkal együtt. Este mán elég félelmetes elmenni az épület előtt, met az ottani kutyák ki-kiugranak, s fogvicsorgatva, néhányat vakkantva jelzik, hogy mindjárt leszedik a gúnyádot, s megeshet, hogy belékóstolnak a lábszáradba es... 

A Voincánál es őszbe facsarodott a természet...

Ahogy a nóta es mondja, „hogy mi lesz a vége, nem tudom”. Az biztos, hogy az önös érdekek és a jogi útvesztők hálójába került épület csak áldozata ennek a kornak. A hajdan jól működő sportközpont, most es az lenne, ha egy csepp jó szándékkal és főleg akarattal párosulna. A látvány nem ezt sugallja, inkább azt, hogy a zsögödfürdei szálloda sorsára jut, mint megannyi hasznos időtöltésre, kikapcsolódásra alkalmas épület, szórakoztató helyiség 1990 után.

Kilátás a rendőrség felé

A zsögödfürdei szállodáról, aminek csak a hűlt helye maradt mostanra (lebontották), itt olvasható: https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/zsogodfurdei-szalloda-tortenete.html

*

Forrás: – Barabás Hajnal: Hajléktalanok sportszállója, IN. Hargita népe, Csíkszereda, 2013.10.10, valamint a Sugár Invest Kft. Értesítője a Lidl bevásárlóközpont helyi rendezési tervéről: Hargita népe, Csíkszereda, 2020.06.14

A kerítés őszi muzsikája

 Fenyőszegi B. Levente 

Segítség a Székelyháti rengetegben

Székelyháti erdő tisztása

A Székelyháti erdő lakói már régóta elég jól megvoltak egymással. Néha becsúszott egy-két vitatkozás, zsummogás (zsörtölődés) egymásra, de ezt az erdő komoly védelmezője Agancs Sándor, még csirájában elintézte. Féken tartotta. Mert mindig akad olyan, aki szeret egy cseppet hercseskedni (itt - csipkelődni). Tehát szent volt a béke a Székelyháti rengetegben.

Azonban az egyik ködös nyárutói reggelen, úgy pirkadat után, mikor még a levegő is hűvöskésen csíp ez a békés hangulat megszűnt. Az állatok nagy dörmögő zajra ébredtek fel.

- Hajaj!!! Hajajajjj! - aggodalmaskodva terpelt (itt- izgatottan összevissza járkált) Medve Feri.

- Mi a baj? - kérdezte tőle Nyuszi Peti.

- Rosszat álmodtam barátocskám! Mert ha én akármit álmodok, annak valós az alapja!

- Mit álmodtál? - érdeklődött tőle Róka Robi.

Medve Feri csak bámulta a köréje gyűlt erdő lakót, s válasz helyett sarkon fordult. Felkereste Agancs Sándort, az erdő őrét.

- Képzeld el azt álmodtam, hogy egy őz az erdőnkbe tévedett, s ráadásul megütötte a bal hátsó lábát!

- S még mit láttál Feri barátom? Valami ismertető jel volt ott?

- Igen. Valami sziklás helyen lehetett, s a közelbe halottam a Gyöngycseppecske patak zubogását.

- Hmm, az már jó jel. Ne se törődj Feri barátocskám! Küldök én egy felderítőt. De ki is ért a felderítéshez? - elmélkedett Agancs Sándor.

- Hát Sas Sebestyén! - válaszolta izgatottan Medve Feri.

Nem is kell mondjam, az erdő komoly őre rögtön magához hívatta Sas Sebestyént. Ő készen állt a felderítéshez. Sas Sebestyén a helyéről felpattanva sebesen szelte a reggeli friss levegőt. Kereste a sziklás helyeket a Gyöngycseppecske patak mentén. Néhány körözés után rábukkant a fiatal őzre, s hát tényleg a bál hátsó lába volt megsérülve. Sas Sebestyén megnyugtatta őt, hogy hamarosan segítségére sietnek. Azzal felpattant s tegyed visszafelé!

Sas Sebestyén sebessége látható a képen...

 

- Ne jön! - Mondták a már összegyűlt-, a kék égbolt felé néző Székelyháti erdei állatok.

Sas Sebestyén földet érve elmondta, hogy megtalálta az őzet. Volt nagy örömözés. Medve Feri örvendezett a legjobban.

- Ki ért a mentéshez? - Kérdezte a többiektől az erdő előkelő őre, Szarvas Sándor.

- Én! Én! Én! - Visszhangzott az erdei tisztáson az állatok válasza.

Két vadlovat és egy vadszamarat fogtak be a szekerbe, s ment velük még két vaddisznó és Medve Feri is. Sas Sebestyén mutatta az utat a szekérbe ülő nyusziknak. A nyuszik pedig tájékoztatták a többieket merre kell menni. Jók voltak az irányításba. Így semmi kitérő nélkül, egyenesen odaérkeztek, ahol a sebesült őz volt.

Hogy a szavamot össze ne keverjem, Fakopáncs Aladár, a doktor is repült velük. Medve Feri mivel erős volt ő tette fel a szekérre a még mindig elájult őzet. Fakopáncs Aladár egy ágat kért, amit rögtön hoztak a nyuszik. Odaillesztette az őz sérült lábához. Mindezt azért, mert a csontja egy cseppet megrepedt. Még azért is csinálta, hogy visszafelé az úton a szekér zötykölődése miatt nehogy még nagyobb baj essék a szegény sérülttel. Amikor kész voltak a mentő munkával rögtön indultak az erdő mélyébe, vissza a tisztásra. 

Gyöngycseppecske patak

 

Az őz csak a tisztáson tért magához. Nagyon gyenge volt. Azért elmesélte, hogy új lakhelyet keresett magának, mivel már felnőtt ifjú lett belőle. Sajnos nem eléggé ügyelt magára, s egy óvatlan pillanatban a szikláról lecsúszott, bele a Gyöngycseppecske patak melletti gödörbe, s ott érezte biza’, hogy baj van a lábával. Onnan valahogy kivánszorgott, de túl messzire nem tudott jutni.

Őz Ferdinánd, mert így hívták a sebesültet, újra elaludt. A Székelyháti állatok lakóit összehívta a tekintélyes szarvas, Agancs Sándor. Kiadta a munkát. Mindenki, amihez értett, azzal foglalatoskodott. Medve Feri a nyulak irányításával Őz Ferdinándot a tisztás pihe-puha mohájára fektette. Pókica Panna a doktor úr Fakopács Aladár kérésére kötszert kötött. A hódok etetőt készítettek neki. Ők a tákoláshoz, bütyköléshez értettek a legjobban. A mókusok összegyűjtögették a földre hullott mogyorókat és makkokat, hogy Őz Ferdinánd nehogy elvágódjon benne. Nekik az úgyis jól jött télire... A méhek egy kis mézet hoztak az őz lábára, amit medve Ferinek adtak oda. Ő kente rea, de csak felét, mert a többit menet közben benyalogatta. A hangyák sorban állva lapikat (leveleket), gyűjtöttek az etető egyik szélibe. A többi részébe a Székelyháti őzek füvet téptek, s belédobták az jászol többi felébe.

Amikor Őz Ferdinánd felébredt csak ámult-bámult. Szinte el sem hitte amit látott. Új őzbarátai vették körül, no meg a többi segítő.

Az őzek igazi ápolók voltak. Odasegítették az etetőhöz. Fakopáncs Aladár vezényletével a madárkák körberöpködve bekötötték a lábát, amit Pókica Panna baggatott (itt - kötött). 

A fáintos bozótos Őz Ferdinánd részére

Az állatok felépülése végéig gondoskodtak Őz Ferdinándról. Amikor már Őz Ferdinánd annyira meggyógyult, hogy már a kötés sem kellett a lábára, akkor új helyet kerestek neki. Egy gyönyörű kis bozótost a többi őz közelébe. Nagyon nagy volt a jókedv és a boldogság. Ennek örömére csaptak is egy hatalmas bulit. Erre az alkalomra természetesen meghívták Tücsök Samut és becses zenekarát, mert ehhez ők értettek a legjobban. Húzták is rendesen a nótát, amire a kis fülemüle, Csalogány Sárika énekelt. Csalogány Sárikának a hangja betöltötte az egész Székelyháti erdőt s annak fenséges környékét. Mulatott is mindenki, de rendesen. Késő estig ropták a táncot. A Holdacska világított neki, no meg a szentjánosbogarak aranyos kis popsijai.

Fenyőszegi Borbé Levente

Putyukálni kellene az áldásos természetet

Egyeskő a kivillanó rengetegből

Nehez elhinni, de az élővilág, s amibe megvette a lábacskáját, hamarább keletkezett, mint mű emberek. Legalábbes ezt mondják. Mű csak úgy, egyszer csak, hogy mikor, azt hagyom az okosokra, de itt voltunk. S aztán mintha mi sem történt volna beléheppentünk (belékényelmesedtünk) ebbe a csudás világba. Azóta jól elvagyunk, megokosodtunk, hatalmasok, sőt, mindennek a tetejibe uralkodó fajok lettünk a Fődön. Úgy mondjuk sokat fejlődtünk tudományilag, technikailag, de úgy nez ki nem mindenben. Met ha jól megnezzük, akkor lássuk, hogy egyesek közülünk nincs mit kezdjenek az ereikkel, másokot kedvtelésből, vagy energiájuk levezetése gyanánt vacsogtatnak. Muszáj cirkuszt rendezni közbe-közbe, met az elveszi az igazi figyelmet a bajokról, mint például a nyakunkba zúduló óriási méretezésű hatalmas sok szemétről. 

Csíki vadon

Az esszegübült-mocskolt természet nem sokat beszél, megszenvedi a múltat s jövendőt, de elintéz majd minket es, ha nem kezdünk mán valamit magunkkal, met őtet biza’ putyukálni (itt – megbecsülni, babusgatni) kell. Met Ő körülvesz, átölel és közbe, na nem mindig, de védelmez bennünket, csak tudni kell bánni véle.

Tisztás erdei füzikével  (derécével)

Az a helyzet, amióta az eszemet tudom örökzöld téma maradt az édes anyatermészet rendbetétele, megtisztítása. Nem es olyan régen a felgyülemlett szemét nem létezett. Nem tudott szaporodni, met amint szemétté változott volna mán hasznosították es. Mindent hasznosítottak belőle, valamire jók voltak még a melléktermékek es. Nemcsak a természetes ganyénak való anyagokot, hanem amit az ember gyártott az ő eszivel. A papírok kitűnő alapanyagok tudtak lenni tűz gyújtani vagy csomagolónak. A konzerves katoják csürke (csirke) itatónak vagy etetőnek, esetleg „virágvázának”. Az üvegek, de még a műanyagpalackokot es bor, víz, tej satöbbi tárolónak használták. Mindennek megvolt a helye, s semmi se volt elhanyigálva (eldobálva) szanaszét. Mindeközbe’ az üveget, papírt és a fémeket le lehetett adni gyűjtőközpontokba. Adtak egy kicsi péndzt érte. Ez arra sarkallta a honpolgárokot, hogy ne mocskoljanak. Viszont evvel a műanyaggal sok a baj. Egyszer az, hogy mű. Mű találtuk ki, s nem nagyon vált a hasznunkra. Túl elterjedt, s anélkül es jól megvoltunk. Ha meg kell nekünk, akkor nem ennyire, hogy lassan mán münk es azok leszünk.

Havasi táj

Most meg a sok szemét csak úgy dobálja szanaszét a szemetét, ki se nyitja menet közben a szemét. Ez a harci helyzet. Beszélni, annyit beszélnek róla, hogy az ember jön, hogy megfutamodjon. Persze szemcseppnyi eredménnyel. Na igen, hogy szavamot essze ne hergeljem, jó ez a különválasztós szemetesek, hogy nájlon, papír satöbö, de mégse az a faintos… Ösztönzésképpen a jó öreg jutalmacskát, a péndzt, vagy levásárlási papírocskát kell adni helyibe, s lassan megint megtudna szépülni minden. Újra vissza mehetne a gyárokba a sok felgyűjtött anyag, s ott pedig ismét fellehetne dolgozni, vagy mi. A szemethegyek pedig szemmel láthatólag csökkennének.

Kilátás  madárberkenye bokorral Zsögödre

Egy néhán villanás pötyögök le a közelmúltból: Csak Zsögöd és Csíkszereda egy szemétgyűjtési napján több tonna mocskot gyűjtöttek össze a környezetvédelem nevében az igazi és a önkéntes, idejikből áldozó természetrajongók. Az Oltból legalább egy áruháznyi flakonyt (műanyagpalackot) halásztak ki hálós módszerrel. Igazából azokot kellene ilyenkor béfogni, akik csak úgy csuklóból megengedik maguknak a mocskolást... Azok asziszem belül es úgy nezhetnek ki, mint, amit eppeg cselekszenek.

 

Nagy Laji dombi sziklás

 Vajon most mán valami tanfolyam, netán felsőfokú végzettség kellene a szemetek helyes tárolása, használata végett? Addig amíg az agyasok ki nem találják a megoldást mi lenne, ha a szemetet mindig, de rendesen a kukába raknánk. Megmondom mi, tiszta lenne a környezetünk és még örvendezni is tudnánk neki. De úgy látszik egyesek szeretnek a saját mocskukba hempergőzni, mint a csintalan kicsi malacok.

A szabályozott, de még mindig kanyargós Olt folyó Zsögödferedőről

A természet gyönyörűséges képeivel fogom tarkázni a rövidke gondolatba szedett írásomot.

Nagy-Küküllő Segesváron. Hoppsz, a kép bal alsó sarkában egy flakonnyal...

Fenyőszegi B. Levente