Segítség a Székelyháti rengetegben

Székelyháti erdő tisztása

A Székelyháti erdő lakói már régóta elég jól megvoltak egymással. Néha becsúszott egy-két vitatkozás, zsummogás (zsörtölődés) egymásra, de ezt az erdő komoly védelmezője Agancs Sándor, még csirájában elintézte. Féken tartotta. Mert mindig akad olyan, aki szeret egy cseppet hercseskedni (itt - csipkelődni). Tehát szent volt a béke a Székelyháti rengetegben.

Azonban az egyik ködös nyárutói reggelen, úgy pirkadat után, mikor még a levegő is hűvöskésen csíp ez a békés hangulat megszűnt. Az állatok nagy dörmögő zajra ébredtek fel.

- Hajaj!!! Hajajajjj! - aggodalmaskodva terpelt (itt- izgatottan összevissza járkált) Medve Feri.

- Mi a baj? - kérdezte tőle Nyuszi Peti.

- Rosszat álmodtam barátocskám! Mert ha én akármit álmodok, annak valós az alapja!

- Mit álmodtál? - érdeklődött tőle Róka Robi.

Medve Feri csak bámulta a köréje gyűlt erdő lakót, s válasz helyett sarkon fordult. Felkereste Agancs Sándort, az erdő őrét.

- Képzeld el azt álmodtam, hogy egy őz az erdőnkbe tévedett, s ráadásul megütötte a bal hátsó lábát!

- S még mit láttál Feri barátom? Valami ismertető jel volt ott?

- Igen. Valami sziklás helyen lehetett, s a közelbe halottam a Gyöngycseppecske patak zubogását.

- Hmm, az már jó jel. Ne se törődj Feri barátocskám! Küldök én egy felderítőt. De ki is ért a felderítéshez? - elmélkedett Agancs Sándor.

- Hát Sas Sebestyén! - válaszolta izgatottan Medve Feri.

Nem is kell mondjam, az erdő komoly őre rögtön magához hívatta Sas Sebestyént. Ő készen állt a felderítéshez. Sas Sebestyén a helyéről felpattanva sebesen szelte a reggeli friss levegőt. Kereste a sziklás helyeket a Gyöngycseppecske patak mentén. Néhány körözés után rábukkant a fiatal őzre, s hát tényleg a bál hátsó lába volt megsérülve. Sas Sebestyén megnyugtatta őt, hogy hamarosan segítségére sietnek. Azzal felpattant s tegyed visszafelé!

Sas Sebestyén sebessége látható a képen...

 

- Ne jön! - Mondták a már összegyűlt-, a kék égbolt felé néző Székelyháti erdei állatok.

Sas Sebestyén földet érve elmondta, hogy megtalálta az őzet. Volt nagy örömözés. Medve Feri örvendezett a legjobban.

- Ki ért a mentéshez? - Kérdezte a többiektől az erdő előkelő őre, Szarvas Sándor.

- Én! Én! Én! - Visszhangzott az erdei tisztáson az állatok válasza.

Két vadlovat és egy vadszamarat fogtak be a szekerbe, s ment velük még két vaddisznó és Medve Feri is. Sas Sebestyén mutatta az utat a szekérbe ülő nyusziknak. A nyuszik pedig tájékoztatták a többieket merre kell menni. Jók voltak az irányításba. Így semmi kitérő nélkül, egyenesen odaérkeztek, ahol a sebesült őz volt.

Hogy a szavamot össze ne keverjem, Fakopáncs Aladár, a doktor is repült velük. Medve Feri mivel erős volt ő tette fel a szekérre a még mindig elájult őzet. Fakopáncs Aladár egy ágat kért, amit rögtön hoztak a nyuszik. Odaillesztette az őz sérült lábához. Mindezt azért, mert a csontja egy cseppet megrepedt. Még azért is csinálta, hogy visszafelé az úton a szekér zötykölődése miatt nehogy még nagyobb baj essék a szegény sérülttel. Amikor kész voltak a mentő munkával rögtön indultak az erdő mélyébe, vissza a tisztásra. 

Gyöngycseppecske patak

 

Az őz csak a tisztáson tért magához. Nagyon gyenge volt. Azért elmesélte, hogy új lakhelyet keresett magának, mivel már felnőtt ifjú lett belőle. Sajnos nem eléggé ügyelt magára, s egy óvatlan pillanatban a szikláról lecsúszott, bele a Gyöngycseppecske patak melletti gödörbe, s ott érezte biza’, hogy baj van a lábával. Onnan valahogy kivánszorgott, de túl messzire nem tudott jutni.

Őz Ferdinánd, mert így hívták a sebesültet, újra elaludt. A Székelyháti állatok lakóit összehívta a tekintélyes szarvas, Agancs Sándor. Kiadta a munkát. Mindenki, amihez értett, azzal foglalatoskodott. Medve Feri a nyulak irányításával Őz Ferdinándot a tisztás pihe-puha mohájára fektette. Pókica Panna a doktor úr Fakopács Aladár kérésére kötszert kötött. A hódok etetőt készítettek neki. Ők a tákoláshoz, bütyköléshez értettek a legjobban. A mókusok összegyűjtögették a földre hullott mogyorókat és makkokat, hogy Őz Ferdinánd nehogy elvágódjon benne. Nekik az úgyis jól jött télire... A méhek egy kis mézet hoztak az őz lábára, amit medve Ferinek adtak oda. Ő kente rea, de csak felét, mert a többit menet közben benyalogatta. A hangyák sorban állva lapikat (leveleket), gyűjtöttek az etető egyik szélibe. A többi részébe a Székelyháti őzek füvet téptek, s belédobták az jászol többi felébe.

Amikor Őz Ferdinánd felébredt csak ámult-bámult. Szinte el sem hitte amit látott. Új őzbarátai vették körül, no meg a többi segítő.

Az őzek igazi ápolók voltak. Odasegítették az etetőhöz. Fakopáncs Aladár vezényletével a madárkák körberöpködve bekötötték a lábát, amit Pókica Panna baggatott (itt - kötött). 

A fáintos bozótos Őz Ferdinánd részére

Az állatok felépülése végéig gondoskodtak Őz Ferdinándról. Amikor már Őz Ferdinánd annyira meggyógyult, hogy már a kötés sem kellett a lábára, akkor új helyet kerestek neki. Egy gyönyörű kis bozótost a többi őz közelébe. Nagyon nagy volt a jókedv és a boldogság. Ennek örömére csaptak is egy hatalmas bulit. Erre az alkalomra természetesen meghívták Tücsök Samut és becses zenekarát, mert ehhez ők értettek a legjobban. Húzták is rendesen a nótát, amire a kis fülemüle, Csalogány Sárika énekelt. Csalogány Sárikának a hangja betöltötte az egész Székelyháti erdőt s annak fenséges környékét. Mulatott is mindenki, de rendesen. Késő estig ropták a táncot. A Holdacska világított neki, no meg a szentjánosbogarak aranyos kis popsijai.

Fenyőszegi Borbé Levente