Egy hegyet csak úgy ismerhetsz meg igazán, ha közelebbről szemügyre veszed. Ide jó ha van egy honpolgár, aki ha nem es ismeri a hegyet, de istenien tájékozódik. Nekünk irtó nagy szerencsénk volt met Kiss Laci személyében meg es kaptuk.
Ahova fel akartunk kapaszkodni az a Persányi-havasok 1002 méteren található Höltövény vára volt. Laci, hogy színesítse az utat biciklizéssel cifrázta meg.
A Persányi-havasok régebbi megnevezései a Persányi hegysor, az Apácai hegysor és a Krizbai-havas vala. A hegység három megyébe dugja bé az orrát: Brassó, Háromszék és Hargita. Az erdővidékiek és a homoródmentiek az Olt alsórákosi szorosától északra lévő részét Rika erdeinek, vagy Rike-hegynek es mondják. Ettől eltekintve most münköt egyelőre csak a Krizbai-havas érdekelt jobban.
A kaland az reggeli órákban kezdődött el. Karcsival korán reggel, teljesen éberen tekertük le Sepsiszentgyörgyig. Ott autót válltottunk. A bicikliket feltettünk Laci járgányának tetejire. Persze rögzítve és bébiztosítva. Onnan burungéroztunk egyenesen a Brassó megyei Krizbáig. A falu körülbelül 500-550 méterre van a tengerszint felett. Szép es egy hely. Első említése még az 1235-ös esztendőből való. Cormosbach néven szerepelt. Seres András néprajzkutató, jó pár évtizeddel ezelőtt a Krizbai és Barcaföldvári utat esszekötő vonal hosszán hajdani neolitkori helység emlékeit fedezte fel.
Na, Krizba központjában kiszállva az autóból, leszedtük annak tetejiről a bicikliket. Laci hozott nekem is egy hegyi kerékpárt, de addig bugyutáskodtam vele a felüléssel és a leszállással, már azt hitték jobb ha gyalog indulunk el. Azért egy jó vezető sose adja fel, ezétt mégis magunkkal vittük a bicikliket.
Induláskor valahogy feltápászkodtam a kerékpáros csodára, s a csapattal együtt az evangélikus templomnál bévettük a kanyart. Egyenes úton közepesen, de azért rendesen tekertem. Viszont a bicikli kaszkája és a sapka alatt lassan kezdtem izzadni. Nem nagyon szerettem. Ezért az első pihenőnél leszedtem a kaszkát, s átadtam Lacinak. Egy idő után a hátamon cipelt csomagomot es a biciklire bogoztuk.
Mivel kezdetben az 500 méteres szintemelkedő enyhe volt, több nagyobb részt es végigtekertem. A saras-gödrös útszakaszoknál többször es le kellett szálljak. Viszont a jegesnél nem annyira, met olvadgatott az es, s akkor jól tapadt. Ezétt nem tudott csak úgy vadul elvetni.
Hát az erdő, a kilátás, hogyes mondjam, szemkápráztatóan tündöklő volt. Egyfolytába' tátottam a pufámot. A kedves társaimnak es tetszett. Mondjuk a friss macinyom, meg a felénk gerjedő szaga mán nem vala annyira biztató. A szarvasoké azé’ egy cseppet se bántott. Ennek ellenére haladtunk tovább a cél felé.
Egy idő után valamennyicskésen megbogosodott a séta, met a szint, ha nem es annyira hirtelenjibe, de fokozottan egyre meredekebbre váltott át. Nem messze a céltól találkoztunk helyi szekeres atyafiakkal, s ők mondták, há’ mán nincs es messze a vár. Egy cseppet megpihentünk az utolsó kapaszkodó előtt. Szanaszént „lihegtek” a biciklieink es. Aztán megembereltük magunkot, s tekertük a kerékpárjainkot tolatva a csúcs felé.
Egy lankásabb részen béeregelve magunk elé tárult egy hatalmatos sziklás hely, s a tetejibe’ ott „páváskodott” a Várhegy, s majdnem csúcsán a Kirzbai, azaz Höltövény várának romjai. Nem es kell mondja, hogy münköt várt.
A várról talán annyit, hogy Barcaság hajdani őrvára valamikor az 1200-as években épülhetett. A történészek azon vannak, hogy a Hidvégi Nemes Mihály székely főúr építette. Viszont a Német Lovagrendet se hagyják ki a történetből. Égető szerepe töltött bé a XIV. századi szászok felkelésének idejébe’. Mint fontos várat 1477-ben említik még meg. Ezt követően mán a lassú, de biztos pusztulás vette kezdetit…
Hát elmondhatom még így romosan es valósággal pompázott. Fényképeztük es... Ezután a szemünköt tovább legeltettük a környéken. Egyszer mondom, gyönyörű kilátás tárult elénk Barcasági medencére és Háromszéki-Havasokra. Itt láthattuk a Kárpátkanyarintást, a távolabbi Királykői-hegyet, a közelebbi furcsa kinézetelű Feketehalmi-hegyet (Codleai-hegyet), s a messzi Fogarasi-havasokot. A látványtól az álkapcánk majdnem leszakadott.
Ebbe a fönnséges táj körképébe üdögélve fogyasztottuk el az eleségünköt, amit Kiss Laci gyógynövényes megfőzetivel öblitettünk le. Isteni perceket tőttöttünk odafent. Evészet után egy kis bónyászódás következett. Nemcsak nezelődtünk, hanem keccintgettünk es. Tudjuk, hogy az élményt nem lehet belégyömöszölni képekbe, de néhány szikráját a saját szemszögünkből megörökíteni azétt nem rossz dolog.
Visszafelé a várral átelembe' lévő csúcsokára telepedve néztünk ki a nagyvilágra. Onnan pedig biciklit hajtva, egy meredekebb útvonalon tekertük béfelé az aljba.
Mondjuk ez a tekerés másabb volt a társaimnak, mint nekem. Trufi még felfelé es többször hajtotta a biciklit a hágón el s a lejtön felénk vissza. Még örömtáncot es járt. Ehhez időnként Karcsi és Laci es csatlakozott. Én pedig a saját ütemembe kutyagoltam utánuk. Persze éngem nem hagytak el. Akár béfelé, akár kifelé hézám kellett igazodjanak. Laci végig mellettem maradt, s kitartóan segített a leeereszkedésben. Olyan jól csinálta, hogy az eleinte görcsösön fogott kerékpár kormányt valamelyest kezdtem lazábban fogni.
A biciklihajtás nálam nem egyből ment végbe, ahol bazi nagy sáncok voltak, vagy erősen saras volt az útszakaszt, esetleg homokkal vegyített, ott leszálltam. Kedves pajtásaim szerencsére türelmesen kivárták a lődörgésemet. Ahogy fáradtam egyre nehezebb lett a leszállás különös cselhez folyamodtam. Mint valami kerékpárral összekapcsolt balettos jelenetbe vettem volna részt. Egész árnyaltan a biciklivel együtt eldőltem, általában bal felé. Ez olyan balfékezés vala.
Amikor már majdnem az aljba értünk, pár méterre az aszfaltozott úttól, egy patakocskán kellett áthajtani. A közelünkben lévő kutyák, a kerten belül vadul ugatták társaimot. Jómagam utoljára maradva megálltam néhány kerékhajtásnyira a pataktól. Pajtásaim biztatására mégis neki indultam. A kutyák elhallgattak, feszülten figyelték a cselekedetem gyakorlati műveletét, akár mint egy filmben. Az áthajtási akció sikerült! A feszültség pedig eltűnőben vala. Laci mondta, hogy megállhatok. Értesítettem, hogy nem tudok. Karcsi pedig sürgősen ki kellett térjen előlem… Aztán a szokásos balettbiciklis mozdulatának lágy szelídséggel eldőltem. A kutyák megtekintve előadásomat, tovább ugattak.
A Krizba felé vezető aszfaltos úton már nekem is úgy ment a biciklizés, hogy csak. Krizbán vásároltunk valami lütyüköt, felraktuk a bicikliket, s tekertük Szentgyörgyre. Amire megérkeztünk mán béesteledett. Sebaj, minden világított. Karcsival átpakoltunk a járgányába a mű dolgainkot, s tekertük egész Szeredáig.
Hát hogy es mondjam, erősen jó élmény vala feszegetni a határaimot. A vidék szépsége pedig teljesen elbűvölt. Mintha egy varázslattal teli meseországba cseppentem volna. Mit es mondjak még? Köszönet a társaim türelméért! Várom a folytatást!
Idejáró linkek:
1. A Maros és az Olt legendája – itt folyik a Persányi-havasoknál, a Fekete-Reznél két irányba az említett folyók: https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/maros-es-az-olt-csudas-tortenete.html
2. Orbán Balázs: Höltövény vagy Krizba vára – https://mek.oszk.hu/04800/04804/html/390.html
Fenyőszegi Borbé Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.