Időbeli villámcsapásos utazás

Hajdani emlék, amikor Ádámot a flakonyok között húzzak ki barátja, Bendzsejkő

 

2012. 05. 11 délután 5 óra tájt 

Ádám a szülei-balkáni városkája szélén egy igen szép szemétdomb közepén guberált. Mit is tett volna, hiszen minden áldott nap főállásban ezt tette. Ebből elég szépecskén megélt. Gyűjtötte a flakonyokat (műanyagpalackokat), fémeket, és amikor annyi összegyűlt, hogy kijött belőle egy kis lové, adta le az illetékeseknek. Keze nagyon ráállt e nemes munkára, hiszen mindannyian tudjuk, amit tisztességesen keresünk meg az nem szégyen. Nos, a legyektől dongó nővényi és állati maradványok rothadásában keresett anyagokat ügyesen rendszerezte. Tevés-vevés alatt el-elmosolyodott, s ilyenkor csorbás fogain átsütött a napocska huncut kis sugarai. Gagyajá egy-egy hely likadt volt, látszólag ez se zavarta munkájában. Derűs foglalatossága közben a szemét alapanyagaiból készült bódé melletti karót nézegette, ahol meg volt kötve a kedvenc kóbor kutyája, Morzsa. Morzsát úgy látta jobb megkötnie, mert guberálás alatt folyton bezavart neki. Gondoljanak csak bele abba kedveskéim Ádám egy kutyaólat is fel akart húzni, még aznap, a lakályos bódéja mellé. Ahogy imigyen szorgoskodott, a rossz seb csak az tudja, derült égből villámcsapás érkezett, s Ádámunkat levette a lábáról. Félbarna haja füstölögni kezdett, szemei és lábai összeakadtak, s eszméletét veszítve, félig megveszve, térdre borulva, egy cseppet hánkolódva, balra eldőlt.

2072. 05. 11 délután 5 óra és 12 szekundum 

Ádám amikor mán ki tudta nyitni csipás szemeit furcsán vette tudomásul, hogy nem a szemétdomb mellett van, vagyis a csóré segge a falhoz érvén felébredt a jövőbe!

Elsőre egy terem üvegmennyezetén keresztül kémlelte az égszínkékecske eget, de nem sokáig, mert egy hangocska vinnyantására (kiáltására) pillanatok alatt nagy lett a csődület körülötte. Mivel gondosan le volt kötözve úgy, mint a fantázia filmekben, nem tehetett mást csak nézett ki a fejéből és hallgatta az egyre értetetlenebb dumát. Hogy valamit éppenséggel szeretne-e vagy sem, nem nagyon izgatta az irtóan kemény tudós arcokat vágó egyéneket. Hiszen csemegének számító ritka élmény szemtanúi lehettek. Úgy nézték őt, mint borjú az új kaput. Élvezték hősünk érdeklődő nezését. Ádám az egész pillanatból rögtön sajátos elmélkedésében kiköbözte magának a szóban forgó témát. Beszédükbe nagyon furcsa meztelen igazság lapult meg. Arról rötyötöltek, hogy őkelme biza ötven évig ő kómás volt. Furcsa, gondolta magában Ádám, mert még az ötvenet se ütötte el, s ráadásul komája sincs. Ez a nem éppeg világos beszéd nagyon elgondolkoztatta. Ebbe az eszmefuttatásba izgalmába belealudt.

Morzsa kutyus Ádámot kajtatja

 2072. 05. 21 délután 5 óra 12 és fél szekundum 

Nem is kell mondjam kedves aranyos Ádámunk újra magához tért, de ekkor elevenebb volt, mint valaha a szemétturkálós életében. Kezeit már szabadon engedve lógálhatta (lóbálhatta). Mély döbbenettel vette észre, hogy patyolat tiszta. Sokáig nem tudott elmélkedni, még a rózsafüzér titkairól sem (pedig az imádság mindennél fontosabb volt nála). Az őt körülvevő emberszabású lények igyekeztek elmagyarázni neki, hogy mi is történt valójában. Egyre világosabban kezdte látni azt a tényt, hogy marha messze van otthonától. Ebbe a messzeségbe még a képzelete is beleveszett. Mi sem volt egyértelműbb eme dolognál, mint az, hogy Morzsa kutyáját sehol sem látta. Viszont azt nagyon nehezen hitte, hogy a villám agyoncsapta után ötven esztendőt bubult (aludt), de gondolta magába üsse kő, elhiszem nekik. Nem is akart akadékoskodni, mert ezek a valakik a biokémiai magyarázatokra támaszkodva szépen levezették neki, hogy kábé miként maradhatott életben ilyen hosszú időt, s nem beszélve arról, hogy micsoda szerencséje volt. Nem izgult, mert nem is bántak véle rosszul. Hoztak valami ételfélét, olyan gübbencs trutyit (itt – híg szószra hasonlító akármit). Azt mondták rá, hogy a világ legízletesebb csömije (kajája). Be is szedett belőle rendesen. Degeszre ette magát… A pocka olyan keményen feszített, mint egy bőrlabda. Hamizás után még beszélgetett is egy kicsit „jótevőivel”, amíg bírta, s aztán menet közben újra elaludt.

Az elszenderedés folyamata alatt (tudományos megközelítésben) többször is szimpatikusan elvigyorogta magát, s csorbás fogain ugyanúgy, mint ötven esztendővel ezelőtt átszüremlettek (áttáncikáltak) a napocska huncutan ficánkoló kis sugarai.

 2072. 06. 21. délután 5 óra 12 és fél szekundum és 12 mikron

Ádám talán a trutyitól egy hónap alatt megerősödött, s hihetetlen jól érezte magát. Mindenki véle foglalkozott, talán azért. Még a csudanyelvüköt is makogó szintre elsajátította.

Az idő előrehaladtával, látva mennyire bökheckén egészséges lett, többet kísérleteztek véle. Egyre többet vették igénybe. Alig tették fel az egyik csodagépre, máris cibálták a másikra. Kétszer majdnem megfulladt. Egyszer vízben, egyszer füstben. Egyszer lángozás közben egy kissé odapörkölődött. Ez a lángocskajáték hatással volt egy leheletnyit a hajára. Több mint valószínű a hő rezisztenciát igyekezték megállapítani az Ádám nevű őskövületen. Mindezért hősünk vigaszdíjként viszont annyi ízletes trutyit megehetett, amennyi csak belefért. A megadott mennybéli kényelem ellenére hiányzott neki a szemétdomb. Képzelgősen gyakran romantikázott a hajdani kutatgatós élete után. Visszaemlékezett, amikor a hulladékhalom tetején kémlelte a naplementét, s ha esett az eső, akkor hallgathatta bódéja előtti patakocska csobogását, éberen figyelve barátjával, Morzsával, ahogyan egy-két üres dobozt magával sodor az ár. Hiába, könnyezni való nosztalgia kezdte uralni válságos lelkének komplex bugyrait.

Azonban a fent említett utolsó bekezdés alatti dátumon a kutatóintézetből semmi bevezető nélkül szélnek eresztették Ádámot. Így fejeződött be a szépséges melankóliás nyavalygásainak nehezebb részecskéje. Azért megbélyegezték, mint a marhákat, csak sokkal humánusabb módszerekkel, hogy tudják merre kóborol.

Ádám árnyéka. Mit tudom én, hogy hol

Talán 2082-ben...

Ádám friss azonosítót kapott, persze továbbra is megfigyelés alatt tartották a beilleszkedésért a felelős szervek. Neki akárhol járt, minden idegennek tűnt. Pedig határozottan azt állították, hogy ugyanabban a városban sétál, mint régen. Szerinte egy dekát se hasonlított arra. Adtak neki egy kertes házat, amely a hajdani szemétdomb helyén állt. De számára sehogy sem volt az igazi. Ráadásul a sok tisztító és szippantó géprendszer nem hagyta szemetelni. Ami végképp megpecsételte a boldogságosnak tűnő sorsát, az, hogy nem volt szemétdomb. A biokémiai kütyük teljesen, ahogy valamit megnesszeltek máris a helyszínen voltak. Szinte tisztító vadsággak dolgozták fel a szemetet. Morzsa kutyája se volt, akkor mitől legyen heherészős vidám.

Felvették egy munkahelyre, hogy fontosnak érezze magát. Valami gombokat nyomogatott. Egyszer tízóraira fuszulyka konzervet vitt. Persze egyből bévette a testbe. Ettől a bélgázok felgyülemlettek a szimpatikus testyibe. Elfelejtett a kijelölt fingódozós helyen a falhoz állni. A fingelszívó szerkezet olyan messziről kevésbé tudta hatékonyan összegyűjteni a keletkezett szennyeződést. Bűnt követett el, hoszen szabadon böffentetett a friss levegőbe. Szinte látni lehetett a steril légben belekerülő gázfoltot. Sajnos azt az egyet több is követte... Levegőszennyezés gyanánt minden egyes fingásért büntetést kellett fizessen. Nem is kell mondjam ez ügyben az embernek megvolt kötve a keze. Egyszer, de akkor nem a szabad rotyogtatás miatt, hanem bökkedezésért (böfizésért) a rendőrségre is beidézték levegőszennyezés végett. Egy hetet csücsült a cellába, mert akarattal gázaskodott, de sokat! Ott ismerte meg Évát. Addig beszélgettek, hogy Éva szép csendben beléhabarodott. Éva minden további nélkül hozzá költözött. Az időgépes szerkezettel az okos emberek még Morzsa kutyát is előkerítették. Sőt még őköt is megfiatalították! Volt nagy öröm, s végtelen boldogság. Csak az a szemétdomb ne hiányzott volna annyira... Néhány gondolkozós vakarózás után kiszedték magukból a jelkereső lócsicst, s elhagyták a várost. Azt beszélik, hogy valahol a vadonban egy szennyezettebb vidékre tartottak, ahol mocsok azért nem volt, de szabadon lehetettek. Mondjuk ki-ki tudták fingódozni magukot, büntetések nélkül. Azóta senki se látta őket.

A kifiatalodott Ádám és Éva farsangi bálon 

Vége

2012-ben pötyögődött

Fenyőszegi Borbé Levente