A drámaíró szimbolikus halála

 Szimbolista dráma három szimbolikus felvonásban.

SZEREPLŐK:

1. Mutui Guţu elvtárs, a hazafias drámaíró

2. Georgescu elvtárs, Mutui Guţu elvtárs barátja és pártfogója

3. Georgescu elvtárs fia

4. Aurica Dinamo elvtársnő, Mutui Guţu elvtárs szimbolikus szeretője, azaz hősi kedvese.

A cselekmény a második világháború kellős közepén zajlik, pontosan 1942 késő őszén.

A történet maga a horthysta rendszerben hullámzóan háborgó, hitlerista szimbólumokkal burkolt tragikum.

A szocializmus gyerekei: Mutui Guţu elvtárs és Aurica Dinamo elvtársnő
 

I FELVONÁS

SZÍN: Egy szín, azaz fásszín. Benne, egy farakás tetején Mutui Guţu elvtárs szimbolista drámát ír az igazságtalanságról. A dráma főszereplőjeként kedvesét Aurica Dinamo elvtársnőt nevezi meg. Kedvese tudva a dologról, de amúgy is jóságos, szimbolikusan mosolyog, hol neki, hol maga elé egy farakáson.

Mutui Guţu elvtárs - Ah, megírom életem legcsodálatosabb drámáját. Messzi kommunista földeken fogják dicsérni kitűnő művemet. Na persze, visszafogottan fognak áradozni, hiszen egy kommunista nem sajátítja ki a boldogságot. Együtt örvendezik a szabadság jegyében a többiekkel!

Aurica Dinamo elvtársnő - Rossz előérzetem van elszánt, nagy tettekre kész drágám. Meggyőződésem, hogy ezt a háborút nem élem túl. Valami azt súgja, valamilyen módon, hogy eme jövőbeli esemény súlyos helyzetet vontat maga után.

Mutui Guţu elvtárs - Miért? Mi ellenállunk! Előttünk a dicsőséges eljövendő! Mi kell ennél több? Talán lekváros kenyér? Az is fog lenni rogyásig!

Aurica Dinamo elvtársnő - Ha meghalok emlékezni fogsz rám?

Mutui Guţu elvtárs - Igyekszem emelt fővel megtenni!

Aurica Dinamo elvtársnő – Hiszek benned, mint a rapid vonat, ami egyszer csak eléri az állomást, a cselszövők mérgére.

Ahogy ezeket a szavakat hősiesen kiejtette száján, lecsúszott a farakásról, a farakás meg ráborult. Rögtön, halaszthatatlanul szörnyethalt.

Mutui Guţu elvtárs - Jaj, Aurica, meghaltál. Meghaltál, de szellemed, ártatlan buba orcád tovább él majd művemben. Száll majd a fönséges és határozott harcias gondolataid, szeretni való szabadságos elmélkedéseid olvasás közben, Ibériától Kamcsatkáig, s talán tovább is! Ahhh, az a fontos, hogy nem a mocsok hitleristák, vagy annál gazfickóbb horthysták kezében haltál meg.

Mutui Guţu elvtárs magához szorítja kedvesének elhalványult testyét és rőköl.

II FELVONÁS

A színen síri csendben kisírta magát Mutui Guţu elvtárs. Majd az orrát is kifújta a sarló és kalapács díszes zsebkendőjével, amit Aurica Dinamo elvtársnő saját kezével hímzett meg. Fájdalmát magasabb szintre akarta emelni. Ezért úgy döntött elordítsa magát. Meg is tette, a szundikáló közönség szomorúságára. Aztán felállította a már össze eszkábált emlékoszlopot kedvesének. Távolról is jól kivehetőnek tetszett Aurica Dinamo hősnő neve. A fájdalom nagyobbika az vala, hogy mégis Hitlerista szimbólum alatt kellett meghalljon szegény pára. Íme a bujdosás kegyetlensége... Neve alatt egy kis aranyos megható versikét írt rá a mester: “Oh te halál mily kegyetlen valál!”.

Mutui Guţu elvtárs rőköl tovább a leomlott farakás fájának egyikén, miközben betoppan Goergescu elvtárs a legjobb barátja és annak beton szilárd fia.

Georgescu elvtárs - Jaj kedves hazafias barátom, menekülnöd kell, mert jönnek a horthysták!

Mutui Guţu elvtárs - Ne megyek sehova, erről nem nyitok vitát! Ééén született hős vagyok!

Georgescu elvtárs – Hidd el most menned kell, nélküled hogyan építsük fel akkor a hazát?

Mutui Guţu elvtárs – Hősökre, példaképekre is szükség van, vagy mi, hanem béfognak maguk mellé ezek a gonosz imperialisták!

Georgescu elvtárs fia – Jaj, kedves kommunista drámaíró, élő hősökre nagyobb szükség van. Fel kell építeni azt a sok füstölgő gyárat, s blokkot! Valaki le kell döntse az egyenlőtlenség hajdani kastélyait, kúriáit!

- Georgescu elvtárs fia az apjához - Apám akkor legalább mi menjünk.

Georgescu elvtárs - Te ne makacskodj Mutui Guţu elvtárs! Igyekezni kell, mert a horthysták már itt vannak a faluba, itt vagyok én is a fiammal faluba, te is itt vagy a faluba, és a halott kedvesed is itt van a faluba, de itt vannak a falubeliek, azok kutyái is. A többi állatot sajnos felfalták, már macskánk sincs.

Mutui Guţu elvtárs - Meglássátok ezek a semmiháziak mennyire megrettennek majd ettől a sírfelirattól!

- Rámutatott tákolmányára, ami alatt kedvese nyugszik.

Georgescu elvtárs - Ne nagyfejűsködj annyit, egy napra elég egy hőshalott!

Mutui Guţu elvtárs - Nem érdekel! Még az ingemért is! Itt maradok! Megmutatom ki vagyok ezeknek! Mindenképpen csak erre esküszök, hogy ellenük fogok harcolni halálomig!

• Egy ragyogó piros tagsági könyvet húz elő zsebéből.

Georgescu fia a meghatódottságtól sírni kezd.

Aztán hárman sírnak.

Kis idő múlva Georgescu és fia, nagyon sürgősen, rohanva balra el.

III FELVONÁS

Ugyanabban a fásszínben kíméletlenül berontanak a horthysták. Pillanatok alatt szimbolikusan felkoncolják Mutui Guţu elvtársat. Persze sötétben zajlik az akció, néhány fényvillongással, és hősi, de mégis szomorkás hazafias zenei aláfestéssel tarkítva.

Mutui Guţu elvtárs - Jaj! Áh! Uh! Végem!!!

A hortisták - Adj neki! Aszta! Ellenáll te!

ÚTÓIRAT - Egy horthysta tiszt kezébe kerül Mutui Guţu elvtárs remekműve. Szimbolikus gyorsasággal elolvasta és befejezte. Egy pontot rakott a végére.

A függöny szimbolikusan majdnem összezárja magát.

A fásszín ahol Aurica Dinamo elvtársnő hősi életét vesztette

A közönség csendesen sír, majd felemelt fejjel távozik az ajtón át a már épülőben lévő szebb jövő felé. Van aki kint rágyújt, vagy tökmagot vásáról, s aztán társaikkal szimbolikusan eregélnek hazafelé.

                                                                                                                        VÉGE.

1987-es pirkalmányból...

Fenyőszegi B. Levente

Feltúrázás a Persányi-havasok ékességéhez

 

Egy hegyet csak úgy ismerhetsz meg igazán, ha közelebbről szemügyre veszed. Ide jó ha van egy honpolgár, aki ha nem es ismeri a hegyet, de istenien tájékozódik. Nekünk irtó nagy szerencsénk volt met Kiss Laci személyében meg es kaptuk.

Ahova fel akartunk kapaszkodni az a Persányi-havasok 1002 méteren található Höltövény vára volt. Laci, hogy színesítse az utat biciklizéssel cifrázta meg.

A Persányi-havasok régebbi megnevezései a Persányi hegysor, az Apácai hegysor és a Krizbai-havas vala. A hegység három megyébe dugja bé az orrát: Brassó, Háromszék és Hargita. Az erdővidékiek és a homoródmentiek az Olt alsórákosi szorosától északra lévő részét Rika erdeinek, vagy Rike-hegynek es mondják. Ettől eltekintve most münköt egyelőre csak a Krizbai-havas érdekelt jobban.

A kaland az reggeli órákban kezdődött el. Karcsival korán reggel, teljesen éberen tekertük le Sepsiszentgyörgyig. Ott autót válltottunk. A bicikliket feltettünk Laci járgányának tetejire. Persze rögzítve és bébiztosítva. Onnan burungéroztunk egyenesen a Brassó megyei Krizbáig. A falu körülbelül 500-550 méterre van a tengerszint felett. Szép es egy hely. Első említése még az 1235-ös esztendőből való. Cormosbach néven szerepelt. Seres András néprajzkutató, jó pár évtizeddel ezelőtt a Krizbai és Barcaföldvári utat esszekötő vonal hosszán hajdani neolitkori helység emlékeit fedezte fel. 

Na, Krizba központjában kiszállva az autóból, leszedtük annak tetejiről a bicikliket. Laci hozott nekem is egy hegyi kerékpárt, de addig bugyutáskodtam vele a felüléssel és a leszállással, már azt hitték jobb ha gyalog indulunk el. Azért egy jó vezető sose adja fel, ezétt mégis magunkkal vittük a bicikliket.

Induláskor valahogy feltápászkodtam a kerékpáros csodára, s a csapattal együtt az evangélikus templomnál bévettük a kanyart. Egyenes úton közepesen, de azért rendesen tekertem. Viszont a bicikli kaszkája és a sapka alatt lassan kezdtem izzadni. Nem nagyon szerettem. Ezért az első pihenőnél leszedtem a kaszkát, s átadtam Lacinak. Egy idő után a hátamon cipelt csomagomot es a biciklire bogoztuk.

Mivel kezdetben az 500 méteres szintemelkedő enyhe volt, több nagyobb részt es végigtekertem. A saras-gödrös útszakaszoknál többször es le kellett szálljak. Viszont a jegesnél nem annyira, met olvadgatott az es, s akkor jól tapadt. Ezétt nem tudott csak úgy vadul elvetni. 

Hát az erdő, a kilátás, hogyes mondjam, szemkápráztatóan tündöklő volt. Egyfolytába' tátottam a pufámot. A kedves társaimnak es tetszett. Mondjuk a friss macinyom, meg a felénk gerjedő szaga mán nem vala annyira biztató. A szarvasoké  azé’ egy cseppet se bántott. Ennek ellenére haladtunk tovább a cél felé.

Egy idő után valamennyicskésen megbogosodott a séta, met a szint, ha nem es annyira hirtelenjibe, de fokozottan egyre meredekebbre váltott át. Nem messze a céltól találkoztunk helyi szekeres atyafiakkal, s ők mondták, há’ mán nincs es messze a vár. Egy cseppet megpihentünk az utolsó kapaszkodó előtt. Szanaszént „lihegtek” a biciklieink es. Aztán megembereltük magunkot, s tekertük a kerékpárjainkot tolatva a csúcs felé.

Egy lankásabb részen béeregelve magunk elé tárult egy hatalmatos sziklás hely, s a tetejibe’ ott „páváskodott” a Várhegy, s majdnem csúcsán a Kirzbai, azaz Höltövény várának romjai. Nem es kell mondja, hogy münköt várt. 

    A várról talán annyit, hogy Barcaság hajdani őrvára valamikor az 1200-as években épülhetett. A történészek azon vannak, hogy a Hidvégi Nemes Mihály székely főúr építette. Viszont a Német Lovagrendet se hagyják ki a történetből. Égető szerepe töltött bé a XIV. századi szászok felkelésének idejébe’. Mint fontos várat 1477-ben említik még meg. Ezt követően mán a lassú, de biztos pusztulás vette kezdetit…

Hát elmondhatom még így romosan es valósággal pompázott. Fényképeztük es... Ezután a szemünköt tovább legeltettük a környéken. Egyszer mondom, gyönyörű  kilátás tárult elénk Barcasági medencére és Háromszéki-Havasokra. Itt láthattuk a Kárpátkanyarintást, a távolabbi Királykői-hegyet, a közelebbi furcsa kinézetelű Feketehalmi-hegyet (Codleai-hegyet), s a messzi Fogarasi-havasokot. A látványtól az álkapcánk majdnem leszakadott.

    Ebbe a fönnséges táj körképébe üdögélve fogyasztottuk el az eleségünköt, amit Kiss Laci gyógynövényes megfőzetivel öblitettünk le. Isteni perceket tőttöttünk odafent. Evészet után egy kis bónyászódás következett. Nemcsak nezelődtünk, hanem keccintgettünk es. Tudjuk, hogy az élményt nem lehet belégyömöszölni képekbe, de néhány szikráját a saját szemszögünkből megörökíteni azétt nem rossz dolog.

Visszafelé a várral átelembe' lévő csúcsokára telepedve néztünk ki a nagyvilágra. Onnan pedig biciklit hajtva, egy meredekebb útvonalon tekertük béfelé az aljba.

Mondjuk ez a tekerés másabb volt a társaimnak, mint nekem. Trufi még felfelé es többször hajtotta a biciklit a hágón el s a lejtön felénk vissza. Még örömtáncot es járt. Ehhez időnként Karcsi és Laci es csatlakozott. Én pedig a saját ütemembe kutyagoltam utánuk. Persze éngem nem hagytak el. Akár béfelé, akár kifelé hézám kellett igazodjanak. Laci végig mellettem maradt, s kitartóan segített a leeereszkedésben. Olyan jól csinálta, hogy az eleinte görcsösön fogott kerékpár kormányt valamelyest kezdtem lazábban fogni.

A biciklihajtás nálam nem egyből ment végbe, ahol bazi nagy sáncok voltak, vagy erősen saras volt az útszakaszt, esetleg homokkal vegyített, ott leszálltam. Kedves pajtásaim szerencsére türelmesen kivárták a lődörgésemet. Ahogy fáradtam egyre nehezebb lett a leszállás különös cselhez folyamodtam. Mint valami kerékpárral összekapcsolt balettos jelenetbe vettem volna részt. Egész árnyaltan a biciklivel együtt eldőltem, általában bal felé. Ez olyan balfékezés vala.

Amikor már majdnem az aljba értünk, pár méterre az aszfaltozott úttól, egy patakocskán kellett áthajtani. A közelünkben lévő kutyák, a kerten belül vadul ugatták társaimot. Jómagam utoljára maradva megálltam  néhány kerékhajtásnyira a pataktól. Pajtásaim biztatására mégis neki indultam. A kutyák elhallgattak, feszülten figyelték a cselekedetem gyakorlati műveletét, akár mint egy filmben. Az áthajtási akció sikerült! A feszültség pedig eltűnőben vala. Laci mondta, hogy megállhatok. Értesítettem, hogy nem tudok. Karcsi pedig sürgősen ki kellett térjen előlem… Aztán a szokásos balettbiciklis mozdulatának lágy szelídséggel eldőltem. A kutyák megtekintve előadásomat, tovább ugattak.

A Krizba felé vezető aszfaltos úton már nekem is úgy ment a biciklizés, hogy csak. Krizbán vásároltunk valami lütyüköt, felraktuk a bicikliket, s tekertük Szentgyörgyre. Amire megérkeztünk mán béesteledett. Sebaj, minden világított. Karcsival átpakoltunk a járgányába a mű dolgainkot, s tekertük egész Szeredáig.

Hát hogy es mondjam, erősen jó élmény vala feszegetni a határaimot. A vidék szépsége pedig teljesen elbűvölt. Mintha egy varázslattal teli meseországba cseppentem volna. Mit es mondjak még? Köszönet a társaim türelméért! Várom a folytatást!

Idejáró linkek:

1. A Maros és az Olt legendája – itt folyik a Persányi-havasoknál, a Fekete-Reznél két irányba az említett folyók: https://fenyoszegi.blogspot.com/2020/12/maros-es-az-olt-csudas-tortenete.html

2. Orbán Balázs: Höltövény vagy Krizba vára – https://mek.oszk.hu/04800/04804/html/390.html

  Fenyőszegi Borbé Levente

Időbeli villámcsapásos utazás

Hajdani emlék, amikor Ádámot a flakonyok között húzzak ki barátja, Bendzsejkő

 

2012. 05. 11 délután 5 óra tájt 

Ádám a szülei-balkáni városkája szélén egy igen szép szemétdomb közepén guberált. Mit is tett volna, hiszen minden áldott nap főállásban ezt tette. Ebből elég szépecskén megélt. Gyűjtötte a flakonyokat (műanyagpalackokat), fémeket, és amikor annyi összegyűlt, hogy kijött belőle egy kis lové, adta le az illetékeseknek. Keze nagyon ráállt e nemes munkára, hiszen mindannyian tudjuk, amit tisztességesen keresünk meg az nem szégyen. Nos, a legyektől dongó nővényi és állati maradványok rothadásában keresett anyagokat ügyesen rendszerezte. Tevés-vevés alatt el-elmosolyodott, s ilyenkor csorbás fogain átsütött a napocska huncut kis sugarai. Gagyajá egy-egy hely likadt volt, látszólag ez se zavarta munkájában. Derűs foglalatossága közben a szemét alapanyagaiból készült bódé melletti karót nézegette, ahol meg volt kötve a kedvenc kóbor kutyája, Morzsa. Morzsát úgy látta jobb megkötnie, mert guberálás alatt folyton bezavart neki. Gondoljanak csak bele abba kedveskéim Ádám egy kutyaólat is fel akart húzni, még aznap, a lakályos bódéja mellé. Ahogy imigyen szorgoskodott, a rossz seb csak az tudja, derült égből villámcsapás érkezett, s Ádámunkat levette a lábáról. Félbarna haja füstölögni kezdett, szemei és lábai összeakadtak, s eszméletét veszítve, félig megveszve, térdre borulva, egy cseppet hánkolódva, balra eldőlt.

2072. 05. 11 délután 5 óra és 12 szekundum 

Ádám amikor mán ki tudta nyitni csipás szemeit furcsán vette tudomásul, hogy nem a szemétdomb mellett van, vagyis a csóré segge a falhoz érvén felébredt a jövőbe!

Elsőre egy terem üvegmennyezetén keresztül kémlelte az égszínkékecske eget, de nem sokáig, mert egy hangocska vinnyantására (kiáltására) pillanatok alatt nagy lett a csődület körülötte. Mivel gondosan le volt kötözve úgy, mint a fantázia filmekben, nem tehetett mást csak nézett ki a fejéből és hallgatta az egyre értetetlenebb dumát. Hogy valamit éppenséggel szeretne-e vagy sem, nem nagyon izgatta az irtóan kemény tudós arcokat vágó egyéneket. Hiszen csemegének számító ritka élmény szemtanúi lehettek. Úgy nézték őt, mint borjú az új kaput. Élvezték hősünk érdeklődő nezését. Ádám az egész pillanatból rögtön sajátos elmélkedésében kiköbözte magának a szóban forgó témát. Beszédükbe nagyon furcsa meztelen igazság lapult meg. Arról rötyötöltek, hogy őkelme biza ötven évig ő kómás volt. Furcsa, gondolta magában Ádám, mert még az ötvenet se ütötte el, s ráadásul komája sincs. Ez a nem éppeg világos beszéd nagyon elgondolkoztatta. Ebbe az eszmefuttatásba izgalmába belealudt.

Morzsa kutyus Ádámot kajtatja

 2072. 05. 21 délután 5 óra 12 és fél szekundum 

Nem is kell mondjam kedves aranyos Ádámunk újra magához tért, de ekkor elevenebb volt, mint valaha a szemétturkálós életében. Kezeit már szabadon engedve lógálhatta (lóbálhatta). Mély döbbenettel vette észre, hogy patyolat tiszta. Sokáig nem tudott elmélkedni, még a rózsafüzér titkairól sem (pedig az imádság mindennél fontosabb volt nála). Az őt körülvevő emberszabású lények igyekeztek elmagyarázni neki, hogy mi is történt valójában. Egyre világosabban kezdte látni azt a tényt, hogy marha messze van otthonától. Ebbe a messzeségbe még a képzelete is beleveszett. Mi sem volt egyértelműbb eme dolognál, mint az, hogy Morzsa kutyáját sehol sem látta. Viszont azt nagyon nehezen hitte, hogy a villám agyoncsapta után ötven esztendőt bubult (aludt), de gondolta magába üsse kő, elhiszem nekik. Nem is akart akadékoskodni, mert ezek a valakik a biokémiai magyarázatokra támaszkodva szépen levezették neki, hogy kábé miként maradhatott életben ilyen hosszú időt, s nem beszélve arról, hogy micsoda szerencséje volt. Nem izgult, mert nem is bántak véle rosszul. Hoztak valami ételfélét, olyan gübbencs trutyit (itt – híg szószra hasonlító akármit). Azt mondták rá, hogy a világ legízletesebb csömije (kajája). Be is szedett belőle rendesen. Degeszre ette magát… A pocka olyan keményen feszített, mint egy bőrlabda. Hamizás után még beszélgetett is egy kicsit „jótevőivel”, amíg bírta, s aztán menet közben újra elaludt.

Az elszenderedés folyamata alatt (tudományos megközelítésben) többször is szimpatikusan elvigyorogta magát, s csorbás fogain ugyanúgy, mint ötven esztendővel ezelőtt átszüremlettek (áttáncikáltak) a napocska huncutan ficánkoló kis sugarai.

 2072. 06. 21. délután 5 óra 12 és fél szekundum és 12 mikron

Ádám talán a trutyitól egy hónap alatt megerősödött, s hihetetlen jól érezte magát. Mindenki véle foglalkozott, talán azért. Még a csudanyelvüköt is makogó szintre elsajátította.

Az idő előrehaladtával, látva mennyire bökheckén egészséges lett, többet kísérleteztek véle. Egyre többet vették igénybe. Alig tették fel az egyik csodagépre, máris cibálták a másikra. Kétszer majdnem megfulladt. Egyszer vízben, egyszer füstben. Egyszer lángozás közben egy kissé odapörkölődött. Ez a lángocskajáték hatással volt egy leheletnyit a hajára. Több mint valószínű a hő rezisztenciát igyekezték megállapítani az Ádám nevű őskövületen. Mindezért hősünk vigaszdíjként viszont annyi ízletes trutyit megehetett, amennyi csak belefért. A megadott mennybéli kényelem ellenére hiányzott neki a szemétdomb. Képzelgősen gyakran romantikázott a hajdani kutatgatós élete után. Visszaemlékezett, amikor a hulladékhalom tetején kémlelte a naplementét, s ha esett az eső, akkor hallgathatta bódéja előtti patakocska csobogását, éberen figyelve barátjával, Morzsával, ahogyan egy-két üres dobozt magával sodor az ár. Hiába, könnyezni való nosztalgia kezdte uralni válságos lelkének komplex bugyrait.

Azonban a fent említett utolsó bekezdés alatti dátumon a kutatóintézetből semmi bevezető nélkül szélnek eresztették Ádámot. Így fejeződött be a szépséges melankóliás nyavalygásainak nehezebb részecskéje. Azért megbélyegezték, mint a marhákat, csak sokkal humánusabb módszerekkel, hogy tudják merre kóborol.

Ádám árnyéka. Mit tudom én, hogy hol

Talán 2082-ben...

Ádám friss azonosítót kapott, persze továbbra is megfigyelés alatt tartották a beilleszkedésért a felelős szervek. Neki akárhol járt, minden idegennek tűnt. Pedig határozottan azt állították, hogy ugyanabban a városban sétál, mint régen. Szerinte egy dekát se hasonlított arra. Adtak neki egy kertes házat, amely a hajdani szemétdomb helyén állt. De számára sehogy sem volt az igazi. Ráadásul a sok tisztító és szippantó géprendszer nem hagyta szemetelni. Ami végképp megpecsételte a boldogságosnak tűnő sorsát, az, hogy nem volt szemétdomb. A biokémiai kütyük teljesen, ahogy valamit megnesszeltek máris a helyszínen voltak. Szinte tisztító vadsággak dolgozták fel a szemetet. Morzsa kutyája se volt, akkor mitől legyen heherészős vidám.

Felvették egy munkahelyre, hogy fontosnak érezze magát. Valami gombokat nyomogatott. Egyszer tízóraira fuszulyka konzervet vitt. Persze egyből bévette a testbe. Ettől a bélgázok felgyülemlettek a szimpatikus testyibe. Elfelejtett a kijelölt fingódozós helyen a falhoz állni. A fingelszívó szerkezet olyan messziről kevésbé tudta hatékonyan összegyűjteni a keletkezett szennyeződést. Bűnt követett el, hoszen szabadon böffentetett a friss levegőbe. Szinte látni lehetett a steril légben belekerülő gázfoltot. Sajnos azt az egyet több is követte... Levegőszennyezés gyanánt minden egyes fingásért büntetést kellett fizessen. Nem is kell mondjam ez ügyben az embernek megvolt kötve a keze. Egyszer, de akkor nem a szabad rotyogtatás miatt, hanem bökkedezésért (böfizésért) a rendőrségre is beidézték levegőszennyezés végett. Egy hetet csücsült a cellába, mert akarattal gázaskodott, de sokat! Ott ismerte meg Évát. Addig beszélgettek, hogy Éva szép csendben beléhabarodott. Éva minden további nélkül hozzá költözött. Az időgépes szerkezettel az okos emberek még Morzsa kutyát is előkerítették. Sőt még őköt is megfiatalították! Volt nagy öröm, s végtelen boldogság. Csak az a szemétdomb ne hiányzott volna annyira... Néhány gondolkozós vakarózás után kiszedték magukból a jelkereső lócsicst, s elhagyták a várost. Azt beszélik, hogy valahol a vadonban egy szennyezettebb vidékre tartottak, ahol mocsok azért nem volt, de szabadon lehetettek. Mondjuk ki-ki tudták fingódozni magukot, büntetések nélkül. Azóta senki se látta őket.

A kifiatalodott Ádám és Éva farsangi bálon 

Vége

2012-ben pötyögődött

Fenyőszegi Borbé Levente

MAGYAR VAGYOK

Leveleit bontogató Egígérő vackorfa 

Kérdések sorozatával és szittya válaszaival lehetne magyarázni székely-magyarságomat. Azonban nekem mégis elég annyi, ha ennek a népnek a nyelvét beszélem, a mostani megőrzött formában. Nem tehetek róla, de szívemben érzem azt a különbséget, amely elválaszt más nemzetektől. A lelkem mélyén lapuló kincset felszínre tudom hozni, mert a népem múltban gyökerező erősségével és a jelenben lévő lehetőségeivel beszél hozzám. Bennem ugyanúgy el vannak rejtve ezek az értékek, mint a többi hasonló embertársamban, akikkel együtt vagyok ebben a nagyszerű családban.

Kora nyári margarét integető 

Nem vagyok se több se jobb, mint más emberfia, csak próbálok magyar nyelvűként hű maradni magamhoz és azokhoz, akik e nemzettség tagjai. Minden egyes olyan értéket őrzök a szívemben, amitől más és jobb lehetek, mert nem a gyengeségekre kell gondolni, hanem a tiszta forrásból fakadó kincsekre. 

"Virágba borult" lombozat

Amit mi tudunk, az más nemzet fiai nem tudhatják. Gyöngyszemeinket füzérbe szedve sorra a titkok kapuit nyitják meg előttünk, amelyek egybefoglalják a mindenség kulcsát, - az öröklődést. Ezer meg ezer év rejtőzik bennünk. Kicseng népdalainkban, ünnepeinkben, szokásainkban, és az egész életmódunkban. Kísértetiesen követ ez a kötődés, ameddig létezünk. 

Csendes őszi búcsú

- Az égig érő fára feleregelni, csak úgy tudok, ha hozzájárulok e nemes szellemi teremtmény gondozásához. A gyökerektől kezdve, egészen a legmagasabb ágakig, amelyek a végtelenbe nyúlnak. Saját világomat benne találom meg, ha végigsétálok a csodaszarvas útján, égen, földön, levegőben, - tűzön vízen keresztül.

Téli kert melegénél

Elmélkedés a magyar mivoltról (2003. tavasza)

Székely esküvőnk

Fenyőszegi B. Levente