Nyugudtság és Békesség!

 Takon Berci élete zsúfolásig teli vót gyerekkorától kezdődően apája s anyája megmondó akarásaival. Ügyeske ősei buba korától észrevették élénk érdeklődését a környezete iránt. Látták az ebből kövejtkező a sziporkázó tehetségét. Hogyan es érejztek rea erre a magasztos tettrekészségre? Hát onnan, hogy hat esztendőt sem töltötte be a kicsi Takon Berci, s már jól üsmerte a számokot és a betűköt. Tudott összeadni, kivonni, rajzolni, írni s olvasni satöbbi. Úgy szavalta a mindenféle költeményeket, hogy csak na! Habár nem mindig szerette gyakorolni, mert fogta a zsigora, az az a hülyéskedés, és a játék. Marhulását többször es lefékejzték, mivel szülei rögtön tudták mi a jó neki. Ezért jobb szerivel a tanulás csudálatos világa felé terelték egyetlen aranyoskájukot. Aztán mikor megszületett a testvére, s az akkor egyetlenből, kettetlen lett, lefokozva őt ezüstöcskének. Mivel nem tudtak annyi erőt befektetni az otthoni tanyításba-gondozásba, különböző szakkörökre íratták bé. Tánc és matematika, kézilabda és természetbúvárkodás, s a ráksúly tudja, hogy még mire. Az a harci helyzet alakult ki, hogy még nekije sem vala könnyen megjegyeznie, hogy eppeg mire jár, s mire nem. Csak csinálta, ahogy elvárták tőle. Ebből kifolyólag eléggé szűkre szabott ideje volt akármin es gondolkojzni. A drága szülei legjobban a cserkészeti tevékenységétől büszkültek meg. Úgy tartották, hogy legalább menet közben egy csepp rendet es tanul. Egyre kevesebbet tudott otthon lenni. Így nem sikerült kedvére nyaggatni a húgát, s nem vót elég üdeje féltékenykedni, csak ha maradt egy leheletnyi felszusszanása. Legalább a hugicája hergelésétől egy cseppet fellélegezhetett.

Takon Berci náthás lévén, nemcsak a taknyával küzdött meg, szinte mindig, hanem a mindennapok feladataival, amik naponta nyakon öntötték. Mivel szülei mindent elrendeztek, és soha nem bántották, csak továbbra es a szokásos erőszakos kedvességükvel rávezették az általuk kijelölt helyes útra. Hát mit es mondjak, sikeres lett! S mikor mán azt hitték nincs tovább, továbbívelt, persze felfelé, a tanulói kárrierje. Bámulatoson haladt előre a szófogadó egy üdő után mán felnőtt „csöppségük”.

A fentiekből, ahogy kiderült, nem eppeg az a típus volt, aki lázongott es valamiért. S ha lett es volna miért, főleg anyája segítőkeze által csírájában el vala fojtva.

Hát hogy es mondjam nagyon ügyes és szorgalmas ember lett belőle. Pont amilyent a szülei akartak faragni belőle. Rendesen ütötte a társadalmi mércét.

Az egyetem elvégzése után valami csudás irodai munkát végzett, mindig volt mindenre ötlete, egy jó valag prezentáció kíséretében. Sínen vót az élete, még a barátnéját is kiválasztották, hogy ne kelljen avval es bíbelődnie, aki egyébként édeskésen aranyoska vót, s ott es vagyon. S valahogy minden klappolt. Már megszokta, hogy helyette rendezgetik az életit. Emiatt rendkívüli helyzeteket nem ismervén elvolt a saját kényelmes életiben. Egy nap munkába menet biza mindez megváltozott...

Takon Berci és Gagya Vaszi nézőszöge a magasságos egek felé

*

Gagya Vaszi a városhoz közeli falu végén lakott. Szülei úgy ittak, mint a göde (erősen részegeskedtek). Néhanapján desapja haza se tudott érni, s ivócimboráival. Valahol a sáncba pihenték ki reggelig a kemény kocsmai lütyülésüköt (ivászatukot). A desanyja, ha bé es vett a kontya alá, de azért csak megkészítette a tárkonyos pityóka levest! A semmiből es ételt tett az asztalra!

Gagya Vasziék haton voltak testvérek. Ahogy a szüleik zsenge fiatalon esszeálltak, mit a lovak, jöttek es rakásra a kölykek. A hősanya, habár nem tudta magáról, négy fiút, és két leányt hozott a világra. Ezek közül Gagya Vaszit harmadiknak pottyantotta ki. A fiúk közül azonban a második vót a születési sorrendben.

Elég hitvány testalkatú volt. Cingársága miatt mán az első perctől olyan semmirekellőnek mondták. S persze jó előre tudták, hogy semmi sem lesz belőle. A többi fiútestvérei, ahogy elérték a tizennyolc esztendőt legalább bivalyerőssé formálódtak. S mikor elhagyták az otthonukot, mán szakmájuk es vót a kezükbe.

A lányok es ügyeskedtek, jól mentek férjhez. Nem szorultak ellátásra, csak ez a hitvány Gagya Vaszi... Igazából ő próbálkozott, mert mindig keresett pénzt, s le es adta azt a desanyjának, de mivel otthon élt úgyes anyámasszonykatonájának számított. Mondták es a somszédok (met azok mindig résen vannak), hogy valóságos kolonc a szülei nyakán, csak úgy szípja azoknak vérit! Pletyka közben elég élesen kifejtették álláspontukot: Szegény asszonyról, aki csak a gyerekeiért harcol, hány bőrt lehet még lenyúzni róla?!!!

Gatya Vaszi desapja, amikor félkómás állapotba került egy hideg decemberi napon, kikecmeregve az ivóból, odafagyott a kocsma kövezetéhez. Értesítették a hézatartozókot, bévitték a kórházba es, de a lelke mán máshol járt. Na akkor borult fel az addigi rend. Pár nap múltán valahogy eltemették. A költségekbe Gatya Vaszi es belépótolt, de rendesen. Felit ő fizette. Viszont az desanyja, a férje nélkül nem akart élni. Aztán méges. Össze es hennyegett (összemelegedett) a szomszédfalu egyik ögyvez emberével.

Desanyja Gagya Vaszit lustasággal vádolván, leckéztetésül eladta a kicsi házikót, s mint aki jól végejzte dógát, az új emberéhez költözött. A bajszos atyafi mán nagyon várta a desanyját, mert nagyon egyedül érejzte magát. Gagya Vaszinak pedig egy hete maradt, hogy döntsön az életiről, mivel ki kellett költöjzön az ösből. A sokk hatása alatt az se tudta mit kezdjen magával. Az utcán maradt, még onnan es járt be munkába, de aztán nem. Elég nehéz elleni a kertek alatt, s a reggeli csorgónál mosakodni. S munka után valahol szédelegni a határba. Hogy jobban bírja a gyűrődést belékezdett az ivászatba. Hamaroson kivették a munkahelyiről, mert többszörösön részegen ment bé. A rokonai, s űsmerősei ejsze még jobban tudták a történetit, hogy mi lölte őt. Aztán jött a megvilágosodás! Maradt az úton. Mán nem szégyenlette magát. A városba elég alkalmatos helyet talált aludni. Vasúti pályaudvaron, buszmegállomáson, elhagyatott házakba vagy eppeg akkor húzták fel épületekbe keresett helyet, hogy álomra hajtsa a fejit. S ahol eppeg lehetett, ott meghúzta meg magát télire.

* * *

Takon Berci és Gagya Vaszi első talákozása, egy szép napfelkeltés csütörtök reggeli napon esett meg. Takony Berci már egy jó ideje látta Gagya Vaszit az út tulsó oldaláról, de úgy komolyan számításba se vette. Minek es. Gagya Vaszi mindig ott ácsingózott egy kertes ház kerítése előtt a fenyőfa árnyékába. Rendszeresen körülnezett, majd visszaült pufolykájára, s bévett a testbe néhány kortyocska olcsó, de erős lütyüt. Néha bökkedezett tőle. Szóval, végejzte vármegye robotját…

Néha azért nekije es dolga akadt, ilyenkor elmaradt a reggeli jelenet. De valami történhetett véle es, mert azon a szép, de egy kissé csípős tavaszi reggelen átköltözött átelembe (szemközt) az utca túloldalára. Na e’ volt a baj. Takony Berci ügyekezve a szervicsébe se tudta sehogy se kikerülni. Gagya Vaszi kért es egy kicsi pénzt, akármennyit, hogy a következő óceán lükrét (kék-szeszt) tudja megvenni (járvány előtti eseménről van szó, akkor még olcsón bé lehetett szerejzni). Takony Berci megijedett a szutykos szakállas Gagya Vaszitól, s ezért es gyorsított léptein. Sajnos bármennyire gyorsan kopogott a hivatal felé, nem sikerült a haditerve, mert Gagya Vaszi a lábszára után kapott. Pillanatnyi ijedelem békövetkezése után, kirántotta nadrágjának Gagya Vaszi által hatalmat gyakorló részét. Száguldott tovább az utcákon egészen a munkahelyig, de sehogy sem tudta kiverni az agyából az átélt eseményt.

Hazafelé óriásit került a városba. Erre a kikerülésére, jó keresztény módjára, akár teljes búcsút es nyerhetett volna. Csak azért eppeg mégse egy ilyen helyzetben…

Másnap felkészült egy kicsi aprópénzvel, de úgyes rezegősön ért oda, s mikor Gagya Vaszi kérte a péndzet, pedig eléggé fegyelmezte magát, s méges félve adta át nekije.

Ahogy a napok teltek egyre bátrabbá vált véle szemben. Már nem fosott bé a találkozástól. Amikor Gagya Vaszi egy szép derűs, alig felhő mentes reggelen visszaköltözött átelemben a megszokott helyire, akkor Takony Berci es követte. Nem mondott le az aprópéndz alamizsnájáról, még akkor se, ha nem tartotta helyesnek az ivászatot.

Eljött a nyár és Takon Berci elment szabadságra. Amikor újra munkába állt, megint találkozott az úton Gagya Vaszival. Mint régi ismerősök úgy üdvözölték egymást. Azért az aprópéndz kunyerálása továbbra es komolyan zajlott.

Takon Bercinek szinte belerázódott az életébe, mint mindennapi rutin, vagyes a Gagya Vaszi aprópénzelése. Már szinte ösztönösön tette félre a zörgő érméket. Szebb napokon még többet es vetett nekije. Csakhogy az egyik ködös, hideg őszi reggelen, amikor munkába indulva csinálta a saját útvonalát úgy személte (itt – vette észre), hogy Gagya Vaszival valami baj történt. A szokásos koldusos béütésű marokkérincselés nem jött bé. Azonban látta, ahogy Gagya Vaszi reanéz. Eléggé üveges volt a tekintete. Zavarában néhány lejt csak lerakott melléje. Zaklatottan lépkedett tovább. Aznap a munkáját se tudta rendesen végejzni. Hazafelé arra járt. Eppeg az ámmentre, mert akkor vitték el valahova. Előbbször aszitte (azt hitte), hogy korházba, de nem. Az egyik vót osztálytársa vitte bé a közeli öregotthonba, aki egyben valami főnök vót ott, hogy a megfagyásból engedjen ki, s azután tegyék tisztába.

Takon Berci meg es nyugudott, hogy végre a város egyik „díszpolgára” jó kezekbe került. De aztán pár nap múltán hallotta, hogy szegényke, az összeszűkült gyomra ellenire annyi ételt pufált bé (rengeteget zabált), hogy beléhalt. Legalább utoljára s, de jó lakott. Későn bukkantak rea, mán a szeme fel vót akadva, minha a mennyezetet kémlelné. Az elmondások alapján úgy tetszett, minthogyha mosolygott vóna…

* * * *

Teltek a napok, s Takon Bercit ölte a lelkifurdalás, hogy nem tett eleget ennek az utcaszéli emberfiának. Amikor reggel megtalálta fél fagyotton rögtön mentőt kellett volna hívnia, s bé vele egyenesen a kórházba. Vagy az es mindegy, mert, ha kijő, s úgy es tovább önti magába a szeszt. De akkor es! Az ő lelkét terheli a halála. Teljesen összegabalyodott az elméje. Ezért es, hogy könnyítsen szüve (szíve) terhén, elmondta szüleinek. Rossz helyen szólta el magát, mert azok eppeg keresztbe le nem nyelték, hogy egy mocsok részegesnek adogatta a fizetését. Takon Berci hiába tisztázta, hogy az csak aprópéndz vala, a válasz az vót, hogy „sok kicsi sokra megy!”. Úgy felhergelték őtet, hogy ordítozásba kezdett. Mivel sose hallgatták meg, s mindig letorkolták, ha nem tetszett a mondókája, csak ezt látta a legjobb megoldásnak. Avval otthagyta faképnél döbbenettől megdermedt szüleit. Pár nap múltán az egész világ tudta hitványságát. Anyája és apája szomorúan számoltak bé a rokonoknak, üsmerősöknek és jó barátoknak fiúk mocsok hűtlenségéről. Takon Berci mán evvel se törődött. Akkor ütötte ki biztosítékot az érte gürcölő szüleinél, mikor a kiválasztott menyasszonyával közölte, hogy vége. Na persze, nem vót egy könnyű helyzet, de mivel nem akarták elveszíjteni fijúkot ügyekeztek elfogadni a helyzetet. Vót, amikor meg es hallgatták!

Emlékfoszlányok...

Az egyik zúzmarás délelőttön egy csokor virággal a kezébe ereszkedett a munkahelyére. A csokrot felbogozta arra a közeli fenyőfára, ahol hajdan Gagya Vaszi az árnyékába üldögélt. Ezt látta egy szintén munkába eregelő lány. Nem szólt semmit. Viszont délután hazamenet észrevette, s megszólította Takon Bercit. Ettől a ponttól kezdve gyakran találkoztak. Kiderült, hogy közel laknak egymáshoz, és közel van a munkahelyük es. Takon Berci amikor annyira megmerszelte magát, rendes randit kért tőle. Ahogy teltek a napok szóba jött Gagya Vaszi esete. A leány üsmerte a szokásos elismert pletykát róla. Így hát Takon Berci kevesett kellett héza tegyen. Bévallotta nekije, hogy az az érzése támadt, amikor látta Gagya Vaszit, hogy ez fordítva es elsülhetett vóna. Nemegyszer elképzelte Gagya Vaszit kiöltözve, ahogy nekije vet (dob) egy kis aprót olcsó italra. Már szinte érezte es a büdös szagát, ami körüllengte az őt övező környéket.

A leány megölelte Takon Bercit, s fülébe súgta azt, hogy a segítség onnét jön, ahonnan nem es gondoljuk. Takon Berci nagyot mosolygott, elöntötte az addig tőle távol álló nyugudtság s békesség. S imigyen folytatták a délutáni sétájukot.

Fenyőszegi. B. Levente