Húsvéti készülődés a héthatárban

 Ebben az évezredben esett meg, de mán ez es legenda. Ágnes leányom ejsze vagy öt éves, és Zsófika pedig három lehetett, amikor családi szokás szerint kilátogattunk a Nagy Laji-dombjára mohát szerketálni a szép húsvéti piros tojások alá. A kalandra Mohaváryéknak nevejztem ki a családot. Nem es kell mondjam, mennyire élvejzték, mán a készülődést es. Mert tudták, hogy odakint a friss levegő, a kék ég, a rügyező fák, s a sarjadó zöld fű örömözve vár bennünköt. Mint tük es tudjátok, ilyenkor szinte belé lehetett harapni a frissességbe.

Nagy Laji-dombi élemedés

Hosszasra sikeredett készülődés, és nehézkes cihelődés után eredt útnak az ötös. A Fenyőszegi családunk már csak ilyen. Pedig nem kellett vóna annyira erősen kiöltöjzünk, annyi hacukát magunkra vegyünk, met abban az esztendőben a Szelek havának dereka utánra, mint szinte most es, estek a húsvéti ünnepek. Igaz akkor sokkal melegebb vót. A tötyökölés (a bugyutáskodás) viszont ilyen készülődéses helyzetben, a családoknál, szinte kötelező.

A mohás

Kint az utcán, na ott mán nagy vót az öröm, s a véle járó futkorászás. A vidámság pedig a napocska sugarainak segítségével, orcácskánkot cirógatva, a foszlányos felhőkig ért. Amikor elértük a város és a természetes határát, láthattuk saját szemeinkkel, hogy miként öltözött tényleges zsengeséges zöldbe a vidék. Há’ csak egyszerűen, de nagyszerűen, teljes szerény zöldségébe, imitt-amott meghintve virágocskákval, kacsintott reánk a domb. Ettől a huncutságtól mán velünk (az ősökkel - apával és anyával) sem lehetett bírni. Mégsem vót ez olyan nagy káprázatos varázslat, inkább mesében illő szépség, egy csepp sziporkás jókedvvel megfűszerezve. Azért az ide-oda futkorászás közben, figyelve utunk céljára, egy-egy kicsivel közelebb kerültünk az igazi célunkhoz. Mert ugye, ha nem es égető, de ami fontos az mindig fontos. Addig es figyeltük a madárkák dalát, szedtünk néhány ibolyát, kankalint és fürtös gyöngyikét. Nagyon tetszettek a megélemedett bogarak, méhek és dungók burungérozása es.

Csitakon pihenő tojáskák

Békókoskodva (vidámsággal béeregelni) az erdőbe kedves társaságunk lecsillapodott. Rövid bónyászódás után (itt - elmerengve körülbelül sétálva) ott találtuk magunkot az erdőcske szélében. Helyben megpihentünk a száraz avaron. Persze, mert ekkora táv a kicsi lábaknak biza hogy kirándulásnak számított. Ezért rendesen fel vótunk szerelkezve finom apróságokval. Vót vajas és pástétomos kenett kenyér, borvíz, s egy tábla csoki. Jöhetett a falatérozás.

Mohaágyikóban szendergő húsvéti írott tojások

Mikor megnyugudott a pockunk megint nekiveselkedtünk az útnak, tekertük is a kicsike erdőcske mohás birtoka felé. A leányok annak ellenére, hogy tudták merre felé kell menni hirtelen béhúzták a curukot (egy csepet meghátráltak a kereséstől), mivel madársóska telepet fedejztek fel. Jöhetett a legelés. A madársóska fiatalító és fogzománckoptató hatásáról híres. Persze annyit nem gyúrtak bé magukba, hogy bajuk legyen belőle. A foguk se sínylette meg, s nem es fiatalodtak visszafelé bubává. Most, hogy megnyugtattalak, repeszthetem az eszmefutkározásomot tovább.

Madársóskás hely

Madársóska irtás után belévettük magunkot az igazi célunk otthonába, a mohás részbe. Szedtük es a pihe-puha mohát. A napsütötte felmelegedett kacsónknak (kezecskéinknek) áldásos volt a hűvös bársonyos moha érintése. Há’ persze, percek alatt megvettük (megszedtük) az erre szánt zacskonkot. Dalolászva indultunk tovább. Menet közben há’ nem-e, hogy megláttuk a fehér és a kék ibolyákot. Na azokból es akartunk akasztani egy csokrot. Úgy es lett. Ahogy a csuda szirmocskák illatos világába érkeztünk, a Zsófika ciripelő hangjára az egyik közeli bokorból kiugrott egy hatalmas nyúl. Akkora darab lehetett, hogy az egész család jó lakott volna belőle. S ejsze (itt – lehetséges), még másnapra es maradott vóna néhány fincsiség belőle, az ebéd lenyomtatására. Nyilvánvalóan nem támadtuk le őkelmét. Csak ámultunk-bámultunk, mint, ahogy a nemrég világra jött borjú az új kaput. Az az igazság, a hirtelenséges elébukkanása miatt egy cseppet bé es rezeltünk. Ezért es hagytuk, hogy fusson a dolgára. Az nem egy kérdés, hogy mire gondoltunk. Mindannyian tudtuk, hogy bizony a Húsvéti Nyuszi vót. Há’ ki más es lehetett vóna... A leányok kérdejzték, hogy hová futott. Há’ métt es mondjunk olyasmit, hogy ő es megjedett. Helyette azt okoskodtuk ki Anyával, hogy ilyenkor neki es sietős, mert ebbe a helybe itt a húsvét.

Tojáskák a fehér ibolyák között

A nagy kaland után, vót mit egymásnak mesélni hazáig, de még a leányok a locsolóiknak es húsvét másodnapján.

Fenyőszegi B. Levente