Hergelődő Jóskagyerek esete a lányokkal

 Jóska, amikor már nem es volt eppeg annyira kicsike, úgy tizenegy-tizenkettő esztendős, sokat tanult abból, amit Látott. Nattyon sokat! Még többet es, amennyit kellett volna… Az otthoni légkör sem vala semmi. Desapja odamondásai, na az igen! Az örege főleg a barátai körében bontakozott ki, mikor egy csepp lütyüzés közben kitört belőle az igazság. A pityókásodott felnőtt emberek (itt - férfiak) duhajkodása, szellemes összevissza hangoskodása erősen tetszett neki. Hát hol es lehet még hasonló szintű elmélkedést látni? A kocsmánál! A biza. Ott általában nyitva az ajtó, s nem mindig a vendégszeretettől, hanem az italszagtól, amelyiknek van olyan bűze, mint bármelyik gyógyító büdösgödörnek. Nos aztán, hogy ott milyen a hangulat? Hát felszabadult, odaböffentős, megaszondós, s még néhány bunyó es össze szokott jönni...

A fenevad Jóskagyereket játszom

Jóska ezért fent említett csudás közérzetért eregelt el gyalogosan, egy nap többször es, ha kellett, a kocsma elé. Fürkészve figyelőzte a megrészegedett bőcsködős legények hergelőzését. Irtó izgalmasnak találta, ahogy egymásnak esnek, lökdösődnek, rugdosódnak. Másként szólva, harcolnak az igazukért. Sajnos a nagy önérzetük miatt gyakran összehergelőztek. Akkor biza szék töretlen alig maradt. Nemegyszer a kocsmától néhány méterre teljesedett ki az ökölre menés művészete, mivelhogy a kocsmáros nem tűrve a cirkuszt, és néhány megbízott irtó erős pacák kirakta őköt az épületből. Ütték es egymást rendesen. Legtöbbször a verekedés végivel mán kevésbé tudták, hogy miétt es vesztek össze. Akadt a megagyabugyáltak között olyan es, aki nem tudott lábra állni. Béaraszolva alacsonyon, mint egy csiga, a sáncba szagolgatta az eppeg akkor nyíló virágocskákot, vagy valamelyik jószág belülről, de hátul előretörő ott maradt „ajándékát”.

Jóska nap mint nap, alaposon végignézve a legények kakaskodását, gondolta es, ha vagány akar lenni, akkor feltétlenül kipróbálja ott, ahol eppeg éri. Előbbször a testvérinek mosott bé egyet kujakoson, csak mert az elvette állítólag kéretlenül a radírját. Az nagyobb lévén letekert Jóskának egy istenest, úgyhogy jól meggondolta, hogy még járassa-e még lezseren egyfelé az eszit. Ebből es kifolyólag jóval nagyobbakkal, s erősebbekkel nem mert kikezdeni. Gondoson személte ki áldozatát. Nem szökött nekik, mint tyúk a takonnak, hanem figyelőzve válogatott. A gyengébbekkel, azokval a küsebbecskékkel, nyeszlettekkel foglakozott, amelyikek féltek a pufájába mászni. Vagy akin észrevette, hogy rezeg tőle a gagyája.

A kedves Jóskagyereket rajzolgatom

Az utcájukba, de a környékükön es inkább sokkal nagyobbak, s mokányabbak laktak. Velük pedig nem merszelt zsizsibogaraskodni. Méges az erejét ő es ki kellet mán valahol fejtse, vagy mi a ráksúly!

Elmélkedése során reajött, hogy a gyakorlat teszi az embert mesterré. Küsebb gyerekeket nem tartotta érdekesnek bosszantgatni, viszont ezekre isteniek voltak az utcájuk béli lányok, akik a padra üldögélve beszélgettek, vagy ott játszadoztak. Legtöbbször szökős spárgáztak, gumiztak, ugróiskoláztak, üzletesdiztek, fonták egymás haját, pletykálkodtak. Jóska mindig kilesve azt a percet, amikor belemerültek a dolgaikba, odasettenkedett és jól reájuk jesztett, vagy meglökte valamelyiket. Néha kedvére még egyet-egyet rúgott abba, aki eppeg útban volt. Szegényekre folyton ráhozta a frászt. Mi tagadás, féltek tőle. Nem tudhatták mikor és hol bukkan fel, mivel a környéken a bokrok elég sűrűn nőttek, és sok helyen ékeskedtek.

A kis színjátszó csoportnak mutatom be rajzmunkámmal a Jóskagyereket

A Jóskagyerek számtalan jesztegetése, és gonoszkodása után jött a leányok elege. Vagyes elegük lett abból, hogy folyton rettegjenek Jóska lazaság gyakorlatától. Eleinte össze sem egyezve, csak úgy akaratlan pattant ki a védekezés.

Egyik szép napsütéses vakációs nyári délelőttön, mikor csendes az utca, mert az emberek vagy munkába eregéltek, vagy szabadságukot töltötték valahol, bújt ki a lányok szege a zsákból. Jóska viccesen, mintha csak arrafelé sétálna kóbor macska módjára, Emerencia mellett elhaladva, bele kapaszkodott annak hajába. A copfos loboncát kezdte erősen megmarkolva rángatni. Emerenciának mint általában marhára rossz érzés volt, de nem vacsogott magába, hanem jó hangosan félkínlódva odakernyálta: – „Ez nagyon fáj!” - s eltolta magától a jómadarat. Persze hogy Jóska tovább akarta cibálni, huzigálni a sörényét, de ekkor Emerencia megbátrodott, fájdalmában visongva elkiáltotta magát: – „Most már hagyj békén te lüke!” Erre Jóska döbbenten hagyta abba ténykedését. Meglepődötten húzta el a belit a helyszínről. Már nem tetszett a piszkálódás, a hergetés, mert nem ment simán. Lekonnyasztva az orrát, továbbállt. Aznap a lányok vígan játszódhattak egészen addig, amíg a Hold ölébe bele nem könyököltek. Az anyukák hazahívó rikácsolására mozdultak csak meg.

Jóskagyerek viccelődik, hogy a leányok miként könyököltek belé a Hold ölébe

Sajnos Jóskába, ahogy lenni szokott, újból belébújt a kisördög. Há métt es hagyja abba. Újra valami rafinált tervet szőtt a lányok bosszantására. Emerencia nem tűnt számára már fáintos mókának, ezért, amikor a nap újra feltűnt a látóhatáron Jusztinát ügyekezett felhergelni.

Jusztina eppeg ugróiskolázott, mikor Jóska a bokorból vad sunggal eléugrott, s kezdte lökdösődni, hogy vonalon kívül lépjen. Nyilván, hogy kijjel lépett. Nem es lépett, mert majdnem megcsókolta az anyaföldet, szinte akkorát lepcsent, mint egy nagykabát. Jusztinának es elege lett. Felbátrodva, és az azelőtt napi esettől megerősödve, Jóskát erősen eltolta magától, s még reája förmedt: – „Állj! Ezt ne csináld! Ne lökdöss!” Jóskát megint váratlanul érte ez a felelet. Nem volt felkészülve rea. Egy cseppet megszeppent, főleg akkor, amikor látta, hogy a többi leány es elég mérgesen nézett rea. Emerencia még hozzavetette: „Hogyha téged meglöknének neked es fájna!”

Jóska zavarában az se tudta mit csináljon. Mégse akart vesztes kakasként távozni a cefrék köréből. Ezért nekilátott az újabb, ezúttal rögtönzött ténykedésének. Fel akarta lökni Klotildkát. De Klotildka sem adott a huszonegyből: – „Hagyjál!” - sipította el magát, csak úgy zengett belé az egész utca. A csórócska Jóska második próbálkozása sem lett valami sikeres, mert a leány irtó durván lökte meg. Bukdácsolt es vagy négy-öt lépést, míg az egyensúlya újból egyenesbe jött. Nem es nezett senkire se, csak úgy magányoson, lehorgasztott fejjel ment hazafelé.

Nem es kell mondjam, hogy Jóska ettől mennyire zavarodott lett. „Sehogysem jó.” – gondolta magában, hogy így elbántak véle a lányok. Pedig ameddig nem „hisztiztek” ennyire, csak cefrésen nyafogtak, mennyit tudott röhögni rajtuk... Gondolta magában, hogy majd másnap ő fog rendesen elbánni vélük.

Jóska orrát, ahogy megcirógatták az első napsugarak, rögtön talpon volt. Egy jó nagyot belelt, azután meghájdászta az udvaron a madarakot, belérúgott egy macskába, s máres ment es az úgynevezett dolgára. Egy darabig összevissza kólicált (járkált), mert a leányokot még nem fedezte fel a látóhatáron. A nagy várakozásba véletlen az útjába kerülő kavics helyett a járdaszegélyébe rúgott belé egyet. Ott helybe kipirosodott a feje, mint egy gogos (paradicsompaprika). Bicegve eregélt tovább, de amikor mozgást vélt felfedezni, ahol a leányok szokták űzni az esziket, még a lábfeje es varázslatos gyorsasággal gyógyult. Már messziről kifigyelte őköt. Fontosnak tartotta, hogy kinek szökjön neki először. A terv alapján, „ha lehet annak nevezni”, egyszerre fog lökdösődni, kettőt-hármat rácsapni valakire, s rúgni, akit eppeg csak ér. De hogy kivel kezdje, az volt a bökkenő. Ejsze valamelyik maszutácskábbal (itt – gyengébbecskével)...

Ahogy a folyton folyvást gondot okozó hősünk megérkezett a leányokhoz, mint a forgószél, sebesen űzte az ipart. Megcibálta Emerencia haját, miközben kettőt csípett a karjába. Aztán Jusztinába rúgott, s mire észbe kaptak volna már egy becsületeset húzott (ütött) Klotildka hátára. De nem maradt ki Herbéra se. Pedig határozottsága végett tőle valamicskét tartott. Szegényt, egy cseppet se kímélve, többször es belérúgott bokájába, s aztán nagyhirtelenjiben felgyorsulva szedte a lábát el a tett helyszínéről. Herbéra bármennyire es kemény leány vala a gáton, de ettől ő es csillagokot látott, s még a könnye es kicsordult. Jóska avval iszkiri… Messzebecskéről, nagy győztesen figyelte a megleckéztetett leányokat. Ej de erősen élvezte. Motyogta es magába: „Na így na!”

A leányok pedig sorra kiabálták nekije: „Mi bajod van!? Elment a szép eszed kiskomám? Bolond gombát ettél? Miért nem hagysz végre békünköt!? Neked jól esne, ha ezt csinálnák véled, amit te tettél vélünk?” Jóskát egy cseppet se érdekelte a cefrék megaszondásai, vissza se fordulva, hadd mondják a magukét azok kóceráj leányok, csak eregélt előre. Jóska, ahogy szokása diktálta kárörvendezve, röhögve, teljes megelégedettséggel folytatta útját. Hát hova es tartott? Persze, ahogy szokta, a kocsma elé szórakozni. Nezelődés közben új terveket szőtt. Gondolta a következő alkalommal es, mint egy gyorsvonat, sebesen végigmasírozik a leányokon. Viszont azt nem sejtette, hogy a hölgyemények se estek a fejikre, ők es összeegyeztek a háta megett. Úgy gondolták most már egyszer s mindenkorra meg kell fékezniük a vagány legényt.

Új napra virradt a Jóska utca népe. Mert már sokan úgy hívták a rosszalkodó gyerek miatt, aki szabadidejében még az idős fehérnépeket es kedvére jesztegette. Izgatottan futott a leányokhoz, kitervelten, már jó előre markába röhögve, megint elrontani a napjukot. Pillanatok alatt ott termett a helyszínen. Azonban, amikor Emerencia haját akarta tépni, Herbéra erősen lefogta mindkét kezét. Ikrándozva (itt - vergelődve) es, de valahogy kiszabadult Herbéra kezefogságból, s akkor Klotildkát akarta megrugdosni, de akkor Jusztina odaugorva teljes erejivel eltaszajtotta a barátnőjétől. Ekkor Jóska kezeivel kápálózva, majdnem felesett. Vadul felment benne a pumpa. Mérgében ütött és csapkodott, de csak a levegőbe, mert a lányok ügyesen félrehúzódtak tőle, majd lefogták a kezét-lábát, s leültették a padra. Aztán megígértették véle, hogy többet nem mint bántsa őköt. Jóska megszégyenülve, lefogottan ücsörgött a leányok között, de ahogy kiszabadult a bűbájos hölgyemények fogságából irdatlan sebességgel porzott hazafelé.

A látvány kedvéért itt a Jóskagyereket a leányok meg is kötözték...

Szerencsére senki se látta, mert Jóskának nagy szégyen lett volna, hogy leányok ennyire helybenhagyták. S azt es sejtette, hogy ők se koktkodácsolják el az esetet világgá.

Biza eltelt néhány nap mire Jóska megint megmerte mutatni magát az utcában. Már nem volt kedve hajat huzigálni, rugdosni, csipkelődni, harapni belé valakibe csak úgy. Nem volt nagy szám a piszkálódás, a rosszcsontoskodás. Ahogy történni szokott, azért méges ölte a nyavalya, hogy a leányokval találkojzék. Többször es eleregelt arrafelé, ameddig Herbéra meg nem hívta egy játékra. Akkor pont valami új kártyajátékot fedeztek fel. Egész estig marhultak, s jól telt. Jóska észrevette, hogy így es lehet mókázni, s egyre kevesebben ordítsák le a fejit a hülyéskedése miatt.

Hát azt nem mondanánk, hogy Jóskából aztán egy földre szállt angyal lett, de némi változás csak történt. Mint tudjuk gyerekből van, és ráadásul fiú féléből, s méges valami megváltozott benne. Például ilyeneket csinált: jó előre jelezte, akivel dumálni akart. Szeretett a leányokkal es lógni. S olyankor beszélgettek es akármiről. Szent lett a béke. Amikor találkozott a kisasszonykáival, met így kezdte hínni őköt, először megkérdezte, mihez lenne kedvik. Mondjuk játszani. Tőlik tanulta meg a pánkósütést es, amivel desanyját lepte meg születésnapjára. Bizony egy idő után örömmel állt bé hozzájuk, akár ugróiskolázni. Métt es ne! A leányok cserébe, a megrendesedése hatására, pedig néhány közelebbecske lakó fiúval együtt fociztak, ha éppen úgy tartotta kedvik.

A képek a széklyudvarhelyi Bice-Bóca színjátszócsoportban készültek. 

Fotózták: Bajcsi Kinga és Mihály Izabella

Fenyőszegi B. Levente,

2022. májusa