2021. június 15., kedd

Kérenzéssorozat lecsendesedése

 Másodikos voltam, mán több, mint fél nyolc, amikor kivirágzottak az iskola melletti almafák. Zsögöd pataka es rendesen megduzzadt a sok esőzéstől, ezért es nem engedték a tanyítók, hogy lemenjünk marháskodni oda. Igen mert az iskola udvarának hátsó határa volt a'.

Ahol történt az esemény...

Emlékszem kemény napokot éltem meg. Mert mielőtt mindez békövetkezett volna, jó pár hétig én kicsi személyemben tisztelhették a hetest. Igaz elég lett volna egyszer, s akkor jöhetett volna a sorra kerülő osztálytárs, de egy időre nagy hirtelenséggel hatalmas népszerűségnek örvendtem. Talán onnan fútt a szél, hogy Csibi Géza tanítóbácsit felköszöntöttem, persze Desanya jóvoltából. Mán meg nem mondom, hogy születésnapjára-e, vagy névnapjára. Inkább az utóbbi, mert azt jobban lehet tudni… írja a naptár es. Viszont mint már tapasztaltuk, a népszerűségnek is vége szakad egyszer. Történt akkor, amikor csak semmi bévezető nélkül megbetegedtem, s otthon kellett kuksoljak egy hetet. Visszatértemkor, rea egy hétre megdöbbenésemre a suliba „elorozták” tőlem ezt a felelősséget!

Most így fontolóra véve a helyzetet, arra a következtetésre jutottam, hogy azt hiszem azért es maradhattam meg olyan sokáig hetesbe, mert a fent említettek mellett mókásnak tartottak. Legkisebb lévén az osztályba, elég viccesnek tűnhettem osztálytársaimnak dirigálgatás közbe. Ugye mindenki vonuljon ki- és becsengetéskor, ne legyen zaj, a szemét legyen a kukába s a többi. Na, de biza eljött az az említett kutya pillanat, amikor a tanítóbácsi beleszólt az erőszakos hetesség visszafoglalásomba. Elmondta, eleget voltam már. Jöhet egy következő. Ráadásul mindezek után, az egyik napsütéses délelőttön még egy verset is meg kellett tanulni, rományul! A MOTECSELT! Aki béfejezte, az mehetett es ki az iskola udvarára lükverceskedni (játszani, szórakozni). Há bőgtem volt a hetességem megsemmisülése miatt es, de a verstanulás se telt el bőgés nélkül... Habár mindkét eset igazságos volt, gyerekként méges veszteségnek éltem meg. A versikét az osztály fele előttem tanulta meg. Én meg mérgelődtem, s persze kikészítettem magamot, amíg sikerült megtanulnom. Teljesen feleslegesen. Az igaz, hogy több, mint tíz perccel többet hülyéskedhettem az udvaron, de az elégedetlenségem egyre nőtt, s sértődöttségem továbbra sem múlt el.

Zsögödi iskolád koromban.
Ejsze itt már nem fél kilenc, hanem kilenc es lehettem...

Hát igen, erősen kellett szenvedjek, mint egy kivert kutya... S aztán egyszer mégiscsak eljött az a pillanat, amikor ebből az álapotból kikecmeregtem, s még számomra es váratlanul váltottam. Visszahúzódtam, nem népszerűsködtem többet, s keveset jártattam a cséphadarómat. Teljes megfigyelő módba kapcsoltam. Bevallom, ez az új állás sem tűnt valami rossznak.

Aztán valamelyik csendes és bubás májuseleji nap az egyik osztálytársam elkérenzett (úgyes mondják kéreckedik, elkéreszkedik de igazából kéredzkedik, elkérezkedik, régiesen írva: elkéretzkedik – na me!!!, el van rendesen ragozva...), mert otthon meszelnek, s szükség van rea. Egy másik nap szintén az osztályból valaki kérenzkedett, mert szülei nem lesznek otthon, s ezért nem lesz, aki az állatokat ellássa eledellel. Volt, amikor a fél osztály taknyos lett, s akkor is kezdtek gyakrabban kérenzeni. Persze nagyon érdekelt a dolog. Odamentek a tanítóbácsihoz, valamit motyogtak, s avval vehették es a táskájukot, s iszkiri haza. Mindezeket megfigyelve alaposan tágra meresztett szemmel követtem. S a fejembe lezajló erős gondolatok közepette reajöttem, hogy a gyerekek hol ezért, hol azért elkérenznek, s a tanítóbácsi mindig elengedi. S reaadásként még a szülőktől papír se kellett a tanítóbácsinak. Hmmm? Elmélkedtem számtalanszor magamban, akkor én es elkérenzkedek, miétt es ne! Háha elenged...

Egyik bamba hétfői napon, amikor sokan kérenzkedtek, én es odajárultam a tanítóbácsi katedrájához, s csak annyit mondtam „Tanítóbácsi haza teccik-e engedni?”. S tényleg, Ő nem kérdezett semmit, hogy miért, csak útnak eresztett. Én pedig boldogan ereszkedtem haza. Egy héten kétszer es megcsináltam. Ha valaki otthon volt, akkor sem gyanakodott reám, mert, amikor kérdezték, hogyan jöttem haza hamarébb, mindig azt mondtam, hogy elengedtek. Habár sejtettem, hogy azért valami nincs rendjén, de valahogy nem tudtam abbahagyni. Olyan hatása volt, mint nálunkfelé a jó öreg szilvapálinkának és csíki sörnek. Az ötödiknél mán nagyon untam, mert, amikor hazaértem Desanya délutános lévén a szentkirályi borvíznél, otthon mosott és takarított. Ezért künn kellett szöszmötöljek. Meg kellett várjam a testvéreimet, hogy ott ellegyek velik.

Sanyi bátyám nagyobb korában

A hatodik kérenzés nem következett bé, mert a tanítóbácsi es megunta a folytonos lógásomot, s megkérdezte Sanyi testvéremtől, hogy „Mi van Leventével, hogy ilyen sűrűn kérenzkedik? Talán Beteg?” Szegény testvérem nem tudott rea választ adni. Csak hebegett, habogott. Ő csudálkozott es, hogy gyakran teperem (szedem a lábam) hazafelé hamarébb, mint régebb. Arra gyanakodott, hogy a szegény tanítóbácsi beteg... Én a hírtől teljesen béijedtem, úgy elveresedtem, mint az izzó rezsó, s azt sem tudtam hirtelen, hogy mitől es tojtam bé. Nem értettem, minden szabályoson zajlott, akkor méges mi a baj? Engem miért es zavar. Hiszen minden a rendes kerékvágásba deccsengetett (haladtgatott). Há' me' az akkor olyan isteni volt, hogy én kérenzkedek, s csak úgy elengednek. Gondoltam ez es egy ilyen iskolás szokás, hogy, aki nem kérenzik, az nem es igazi diák. S lehet, hogy szégyen es... Ezétt es teljesen felakartam zárkózni. Azért es csudálkoztam el, hogy mégse az. Na, a nagy meglepetés megtörtént, s féltem, hogy a szülők nehogy megtudják, s a képembe másszanak. De ettől nem kellett tartsak, mert Sanyi nem árult el semmit. Az es igaz, hogy iskola hátralévő napjaiba olyan rendesen jártam, hogy csak. Igazi példás kommunista úttörő kölyök lett belőlem. A reám pirítás után nemhogy nem kérenzkedtem többet, de idejébe ott voltam mindig az iskolában. S még a szünetekről sem késtem az órákra bémenetellel.

Valamit azé megjegyeztem. Hogy a szabály akkor es az, ha nem tetszik. Akkor es bé kell tartani. Ami pedig nem világos nem érdemes belévegyülni. Na, így „végeztem ki” a második osztályt.

Egy zsögödfürdei kedvenc


Tiberiu Utan versikéje
 - saját fordításom


Motocel

Mărunțel cât un cercel

N-are astâmpăr

Cel mai mic dintre pisoi

Ia să îl privim și noi.


Cum se scoală, nu se spală

Dă întâi la blid năvală.

Și din lapte - un pic nu lasă

Celorlalți pisoi din casă.


Pe mustăți, stropit pe blană.

Frățiorii și-i ia la goană.



Piszuka

Kisded, mint a gyűrűcske

S nyugtalan

A picurka cicuka

De közelebbről nézzük ca'.


Ha felkel nem mosakszik

A tálacskához rohangászik.

És a tejcsikéből semmit se hagyva

Nezheti magát a többi macska.


A bajuszkájával bundácskáját lepriccolja,

Testvérkéivel csintalanul futkározva.


Fenyőszegi,

VÉGE




2021. június 5., szombat

Tavaszi finomságok Csíkban

Fenyési FENYŐSZEG

Há biztos, hogy van elég sok minden, amivel meglehet vetni a belügyminisztériumot, hogy ne korrogjék a has, de inkább azokról mesélek, amivel ott helybe es teli tuddjuk/tudtuk tömni a pufánkot. Na, azokból vittünk haza belőle es, ha kellett, mert így volt szokás. Megosztani az otthoniakkal, akik nem vettek részt a „legelésbe” fennkölt tennivalónak bizonyult.... Amiből ott rögvest, helybe nem beleltünk bé belőlik, azokot nem es lehetett megenni nagy hirtelenjibe, csak főzve. Há próbáljátok ki a csihányt, bodzát, kakukkfüvet vagy egyeb más gyógynövényeket, esetleg a szegfűgombát bérágni, vagy a komlórügyet, amiből zöldfuszujkára hajló ízű levest lehet megburrantani. Há nem hiszem hogy ízlene. Még mondjuk a köménymag s a csapirka elmegy, azokot nyersen es ellegettük.

Csihány (csalán)

Virágzó bodzabokor

Kakukkfű

Az igazi csemegék a sóskák voltak. A mezei, a vékonyszárú-lándzsalapíjú hegyi, és a madársóska. Eszket erősen szerettük. Főleg a mezei sóskát. Neccesleg szedtük, s vittük haza. Inkább a lapisakot. Kórósóska es lehetett, de abból csak a lágyszárút tépdestük le s ettük meg. Mondjuk a kemény szárú se rossz, de azt inkább helybe kellett megharapdálni, s a levit belőle ügyesen kiszívni. Otthon a „zsákmány” néha megvolt vámolva, zömmel a nagy lapik. Abból sóskazósz vagy leves készült. De evvel mit es törődtünk mű. Há semmit. Csak lefutottunk, s ki a mezőre, s még szedtünk egy adagot. Hazatérvén kirittyentettük egy tálba, körbeültük, s ettük, amíg a végére nem jártunk. Hej, de hogy szerettük, s szeressük még máig es! Néha a rágógumit esszerágtuk vele, s akkor zöld rágcsink lett belőle. Biza nagyon hasznos eledel volt, ha éhesek lettünk. És időnként szomjoltó hatását es felhasználtuk. Főleg ha künn tátottuk a pufánkot a nagy melegbe.

Kórósóska

Sóskalapi

A fenyőrügy rágcsálását se vetettük meg. Az es olyan savanykás ízű egy kicsike szurok utóízzel vigyítve.

Csalóka (fenyőtoboz) és fenyőrügy

Madársóska

A madársóska az mán más tál tészta. Persze, hogy bírtuk. Az es jó szolgálatot tett, amikor az erdőbe kambacsoltunk (eregeltunk, mentünk, csatangoltunk). Például: gombásztunk, vagy szirupnak csalókát (fenyőtobozt) szedtünk. Finom levelei vannak nekije, s sokat személ a lóherére. Szerencsére a lóhere sem mérgező, mint a medvehagymára hasonlító gyöngyvirág lapi. Habár a medvehagymának ha fehér es, de igen más a virágja, mint a gyöngyvirágnak. A virágja rendesen fokhagymáson csípős. Erről jut eszembe, a madársóska (medvesóska, fa sóska stb) virágja igen ízletes. Enyhébben savanykás, s mintha egy kicsit édeskés es. Ezért evvel es időnként megpakoltuk a hasunkot/ még most es. Nagyokot lehetett bökkedni tőle. A savassága okozott egy csepp gondot, met úgy éreztük a fogzománccal babrálgat, s az nem jó. Há még ellegettünk az utak szélin es eléggé van nagylapijú növény, de ráksúly tudja most, hogy mi a neve, a csöve finom savankás... Na abból. Biza megcsipkedtük a tormalapikot es. A torma lapija enyhén csípős. Személ a karalábéval. Néha gyerekláncfű szárát és bérágtuk, csak az olyan keserű, mint a fűvel esszekevert kávé. A hosszú füvek zsenge részeit meg megrágogattuk. Azok fincsik. Olyan édeskék voltak.

Tormalapi a sárga virágok között

Zsögödferedői medvehagyma

De az akácvirág sem volt semmi. Úgy majszoltuk azt, hogy szinte nyuvadtunk meg tőle. Otthon még mézet es készítettek belőle, akár a lóhere virágából. Na, abból es kiszívtuk a virágtövében lévő édes fincsiséget.

Virágzó akác

Amit még igen szedegetünk az a koseper (mezei eper, tokos eper) és az erdei eper vagy szamóca. Finomságok ezek. A koseper feje olyan fordított kosárkába vagy tokba van. Irtó finomok. Főleg amelyik rendesen megveresedik. De akkor se rossz, amikor kezd fonnyadni, aszalt eper íze lesz. A nem teljes pirosok egy cseppet savanykások. Az erdei eper vagy szamóca a' másabb. Amíg teljesen ki nem pirosodik nem finom. De ha igen, egyszer olyan smakkja van, hogy megnyalod a nem létező bajszodot es. A koseper es egyedi ínyencség. A gyerekek szeretik tányérba kirakni, s megcukrozva a bendőbe leküldeni. Azért szokássá vált belőlik eperhabot es készíteni.

Koseper

Berkeeper

Az idén mán a sóskákból rendesen bészedtünk. Egyétek tűk es!

Legelésző Fenyőszegi úr


2021. május 17., hétfő

ÁRTATLAN B. BERCI ÉLETRE SZÓLÓ KALANDJA

Berci az ágyban dögledezik

    Ártatlan B. Berci fel akart kelni az ágyból. Többszöri próbálkozás után úgy döntött nincs ereje, ezért elegánsan visszazuhant párnájára. Pedig megvolt benne a jó akarat, szeretett volna felkelni. Egyszer szinte, máskor majdnem sikerült. Sajnos rossz percek következtek ránézve, de nem a szüleitől, hiszen azok úgy óvták egyetlen „kincsüket”, hogy arról regényt és sok-sok tanulmányt lehetne írni. Ha nem ők voltak, akkor vajon ki, vagy mi zavarhatta meg pettyes lelkének nyugalmát? Hát a déli harangszó. Nem volt mit tennie idegesen felöltözött, de annyira fájt a feje a sok pihenéstől, hogy szinte kettérobbant. Csak azt nem értette, hogy hétvégén miért kell meghúzni a harangot. Ejsze azok nem pihennek soha? Elképesztő… Kinek is van ereje ilyenkor holmi kongatásra. Ezt megjegyezte magának, s elhatározta, hogy egy szép napon utána jár a dolognak. Elmélyülve gondolataiba kócosan belődörgött a fürdőbe, körülbelőlre tisztálkodott, majd kitántorgott a nappaliba és nézte a tévét. Kattogtatta a tévéirányítót, de sikerült annyira belejönnie, ha egy szakértő zongorista megtekinthette volna, azt is hihette volna, hogy egy új zenemű van születendőben.

    Egyébként szegény Ártatlan B. Berci napjai dögunalomba teltek. Pedig drága szülei mindent megadtak, amit éppen csak kért. Például óvodai tanulmányai végeztével egy biciklit kapott. Pacalista korában már annál több kellett - egy motor, igaz nem hajtott messzire véle, csak a szomszédok kertjébe, s néhány alkalommal. Gimnázium végeztekor már le volt előlegezve a kocsi, meg is vették. Amiest elütötte a tizennyolc esztendőt egyből masírozott vele. Két karambolt is összehozott, de nem ő volt a hibás, azt már mindjárt sejthette is a kedves olvasó… A szülei megígérték, ha bejut az egyetemre, akkor kap egy repülőt. Persze Bercikének hogy segítsenek, egy kis ismeretségre tettek szert egyetemi vonalon. S hát láss csudát az is sikerült neki! Megkapta a repülőt.

    Bercike az egyetemi felvételin, vagy mittudoménmin látott egy kislányt. A legújabb fazonú ruhácskájába díszelgett, ajka vöröslött, mint az izzó tűz, körmein az absztrakt művészet kincse volt látható. Olyan aranyosan kacagott, mint egy favágógép, csak amúgy kattogott bele. Szemei nagyon forogtak, és Piros Panna névre hallgatott. Bercit teljesen elszédítette a jelenléte, teljesen megbokrosodott tőle, de nem merszelte leszólítani. Panna hetyke természete pedig merszelte.

- Csá, szépfiú!

- Ö…

- Mi a neved bogárkám?

- Berci vagyok.

- Ez a beszéd! Én meg Piros Panna.

- Ööörvveendek.

- Hát még én! Mond csak nincs kedved egyet lazítani.

- De.

- Akkor ne várakoztass!

- Jó.

- Mivel megyünk mégis.

- Repülővel.

- Klassz.

A dögös Piros Panna

    Fel is ültek a repülőre, s tekerték, akár a szélvész. Berci teljesen belehabarodott Piros Pannába, egyszerűen felfalta volna. Teljesen megölte, emésztette a vágy. Szeretett volna újra találkozni véle, pedig még a repülőbe valának. Piros Panna csak heherészett, vihorászott, azaz kattogott, ahogy már említettem, s közbenm mint eddig is, hasonló kérdésekkel boldogította Bercit. Berci mindegy a hegy, ha már mászni kell állapotba esett. Ahogy imigyen heherésznek, a semmiből, vagy majdnem a semmiből, az egyik felhő mögül kibújik egy sárkány. Egyik lapátkezecskéjével lefékezi a repülőt. Berci hiába erőlködött a repülő nem haladt előre egy tapodtat sem. A sárkány szigorú tekintete meggyőzte őket a maradásra.

- Mit kerestek itt? – kérdi a sárkány nagy szigorúsággal.

- Hát, csak itt ne, egyet repülgetünk – mondta Berci.

A sárkány ezután szemügyre vehette a két alakot, ahogy döntögetik, hogy ő ki, meg ilyesmi. Tüzes szeme, hol jobbra, hol balra szigorkodott.

- Ki ez a valami te Berci?

- Nem látod? Ez egy sárkány.

- Nos, baromi a cucca, cuki pofa.

- Vajon mit akarhat?

- Nem az a fontos, inkább az, mije van.

A sárkány még nagyobb szigorúsággal tekintett végig rajtuk.

- Szóval csak így repülgettek, de hol maradt a cél? Cél nélkül, hogy lehet repülgetni, kérdem én Balambér?

- Te Berci, mi a fene az a cél?

- Hááát…

- Csak hápogtatsz, látod, mindjárt kiszállok, és itt hagylak vele!

- Nana kisasszony!

- Látod, még ijesztget is, igazán valahol vehettél volna egy célt, s most nem lenne bajunk!

- Várj egy kicsit Panna, én lebeszélem. Te Balambér, vagyis Balambér úr, minek kell az a cél?

- Ez az, tudtam! Már előre tudtam! Már megint ilyen alakokba gabalyodik bele a szárnyam. Nos, apafej, anélkül még én sem megyek sehová, hogy ne tudnám, mit akarok. Tervet készítek, megnézem, mennyire fekszik nekem, s aztán lépek a tettek mezejére!

- Hűha, ez komoly?

- Neked Berci barátom nem volt életedben valami hasonló élményed?

- Nem.

- Miért is jártál iskolába?

- Mert küldtek.

- Miért tanultál?

- Mert muszáj volt.

- Valami jobb kérdést kell feltegyek. Miért vetted fel egy körre, itt ne a repülődre ezt a kisasszonyt?

- Hát mert megöl a vágy!

- Sajnos súlyosabb, mint gondoltam, ez se cél.

- Balambérka, meséld el Piros Pannának mi a cél?

- Úristen még csak ez hiányzott, mindjárt elhányom a borjaimat. Azokat, amik nincsenek... Most mit tegyek veletek? Mitévő legyek?

    A sárkány gondba merülve járt fel, s alá az egyik felhőcskén. Gondolkozott, nagyon törte a kobakját. Ártatlan B. Berci meg Piros Panna kísérték szemük sarkából, kissé berezelve. Aztán Balambér elvigyorodott, kifújta magából a szuszt, nem mondom , hogy egy kicsit nem langallt, de hála a Fennvalónak semmi komoly nem történt. Örömében még kettőt-hármat ugrált is a felhőn. Bercinek tátva maradt a szája behemót létére milyen könnyedén ugrándozik a fellegek tetején.

- Nos, eszembe jutott mondta - a sárkány. Addig nem hagylak békén benneteket, amíg egy célt ki nem tűztök magatok elé, de nem akármilyent, az tiszta kell legyen, ne sértsen senkit, ne tegyen kárt senkibe, még rátok nézve se legyen bajos, de ugyanakkor másokat tegyen boldoggá.

- Hűha, ez bonyolult feladat, még megjegyezni is.

- Ne se törődj Berci barátom, nem engedem, hogy megfelejtkezz róla. Az agyadba ültetem.

- S velem már nem foglalkozik senki? – vartyogta szemrehányóan Panna.

- Dehhogynem – füstölte szájából Balambér, - rád s ugyanez vonatkozik.

- Tudtam, nekem is ugyanazt adják! Miért nem valami másat?

- Meg nem lehet valósítani az biztos!

- Dehhogynem Bercikém. Látod én perszonel, lazán és tisztán gondoltam arra ötven tonnácskámmal, hogy ugrálhassak a felhőkön. S lám bejött, de még mennyire. Nem mondom nehéz volt, de bejött.

Balambér a sárkány

    Aztán a sárkány kettőt-hármat bukdácsolt a felhőkön, s eltűnt, mint szamár a ködben. Bercinek újra begyúlt a repülője, s még egy kört se tettek leszálltak egy legelőre. Panna addig hisztizett, hogy továbbhajtottak a reptérre, s mikor végre kiszállhatott úgy eltűnt, mint a kámfor. Berci ártatlanságába hazaeregelt.

    Az elkövetkezendő napok keményen teltek Bercinek, úgy forgolódott az ágyában, mint fing a feredőben. Annyira vágyakozott Panna után, hogy csak! Álmában pedig mindig előjött Balambér. Ez a visszatérő csúf pofa teljesen megijesztette. Elhatározta, valamit kellene tennie. Szinte össze is jött, csak éppen nem tudta mivel kezdje. Végigmasírozott az életén, hadd lámca saját erejéből mit is tett. Sok minden nem jutott az eszébe, csak a fárasztó felkelések, az evészetek, s a velejáró böfögések, aztán meg kit vertek össze haverjaival. Megerőltetve magát, még mélyebben kezdett gondolkozni, s eszébe jutott, mikor kisgyerek volt, s még nem éltek ilyen förtelmes luxusban. Csak egy kis lakrészben. S hogy a szomszéd kislánya mennyire aranyos teremtésnek tűnt a szemében. Kettesben valóban jókat játszódtak, nevetgéltek, és sohasem veszekedtek. Valami ilyen lehet az, amikor nem bántunk senkit, morfondírozott magában. Nem volt mit tennie, muszájból kitűzött egy célt maga elé, mert az álombéli, azaz a valóságos Balambér, továbbra sem hagyta nyugodni, még egy cseppet sem. Egy szép napon karikós, fáradt, ki nem aludt szemeivel szülei elé állt és elmondta, hogy világgá megy. Pontosan csak addig megy, míg rábukkan arra a szomszéd leánykára, akivel jókat játszódtak hajdanán, s akinek a becsületes neve Dorottya. A szülei mind kérlelték, de nem lehetett visszatartani, már a hátán volt a batyu valami konzervekkel megtömve. Azok sírtak, hogy az egész életüket érte áldozták fel, hátukon nem száradt meg soha az ing, s úgy gürcöltek, hogy neki mindene meglegyen, s most egyszeriben minden dugába dőlt. Nem beszélve arról, hogy apukája cégét ő örökölhette volna. Volt sírás-rívás és fogcsikorgatás, de muszáj volt elengedjék. Amúgy is mindig mindent megengedtek neki, akkor miért is maradjon ki egy világgá menés.

Berci "kemény álmából" - RÉSZLET

    Ártatlanságáról híres Bercike, mert mindenki így látta a komisz kölyköt, kiment az udvarra, s aztán a kapun is, s egyszeriben kint találta magát a nagyvilágba. Jött, hogy visszaforduljon s egy kicsit, még tévézzen, de nem mert, mert elege volt az álmokból. Haladt előre letörten, szinte húzta magát, úgy rátört a fájdalom. A sok menésben meg is éhezett az első kanyar után. Egy padra kipakolta batyuját s bevett a testbe egy egész konzervet, s aztán ment-mendegélt tovább. Maga előtt látta a hóval borított végeláthatatlan mezőket, a hatalmas erdőket, a nagy hegyeket… Láthatott ő akármit, mert mindig ötpercnyire volt, ahonnan elindult. Elszántsága perceken belül megerősödött, s fájdalma is csökkent. Negyed óra sem telt belé, s megérkezett annak a tömbháznak elejibe, ahol hajdan laktak. Határozatlanság vett erőt rajta, de egy „fokpiszkálóval letaszította toporgását”. Mint egy hős felnézett a magasba, s úgy lépkedett befelé a annak lépcsőházába. Eredményként egy madárka, még elkapva kobakját, lepottyantva megjutalmazta. A lépcsőházban dobogni kezdett a szíve, félt is meg nem is. Ijedtét vette a dolognak, amit felfelé tett a lépcsőn, elvesztette bátorságát, mert megfordulva lefelé szaladt. Aztán csak bévágott egy curokot, s újra kezdte. Még egyszer nekivágott, de ezúttal felfelé is futott. Már nem tudta biztosra menekül-e vagy sem. Rezgő kézzel, hatodik alkalommal eltalálta a csengőt. Dorottya nyitott ajtót.

- Szia! Dorottyát keresem egy fontos ügyben.

- Én vagyok az.

- Iiigen?

- Igen.

- Bemehetek?

- Hát persze.

- Én Ártatlan B. Berci vagyok.

- Tudom.

- Nem is csodálkozol, hogy itt vagyok?

- Most nem ez a fontos, hanem az, hogy itt vagy. Inkább mesélj magadról.

    Hát Berci előadta megesett történetét. Menet közben Dorottya szülei megkínálták kis süteménnyel. Dorottya nagyon mókásnak vélte a történetet. Örült, hogy viszontláthatták egymást annyi év után. Aztán Dorottyának eszébe jutott Berci titokzatos B. neve. A B. báránykát rejt. Igazából Ártatlan Bárányka Berci hősünk becsületes neve. Ahogy így szórakoznak, Bercinek eszébe jutott a cél. Hol talál egy célt. Dorottya nyomban érdeklődni kezdett.

- Milyen cél?

- Hát, amit elém tárt Balambér.

- Te Berci, ne ártatlankodj, mint hajdan, hanem vágj a közepébe.

- Minek a közepébe?

- Nem azt akartad, hogy együtt lehess velem?

- De azt is.

- S még mit?

- A célt.

- Hogy nem érted? Avval, hogy idejöttél, kellett legyen egy terved, vagyis célod!

    Bercinek lassan esett le a tantusz, de kezdte érteni. Dorottyától elbúcsúzott, de nem végleg. Ezzel világjáró körútja lezárult. Már estefelé otthon is volt. A szülei úgy sírtak, mint egy félresikerült koreai kommunista filmben. Bercinek kimaradtak a rémálmai, de szülei nem hagyták alább. Hétvégére nagy pártit szerveztek Berci hazajötte tiszteletére. Berci kissé felháborodott, mert nem erre lett volna szüksége, hanem egy kis nyugalomra. Mérgében elvágtatott otthonról. Szembetalálkozott Piros Pannával, beszélgettek szokásos vadiúj semmiségeken. Például milyen párfűm a divat, melyik sztár mikor vált el vagy házasodott össze stb. Berci nem érezte már annyira a vágyat Panna iránt. Balambér érdekes mód be se villant az agyukba, addig, amíg Pannának eszében nem jutott a repülő. Piros Panna repülőzni akart, Berci meg Dorottyával találkozni. Addig-addig, míg Berci se szó, se beszéd Pannát az útszélén hagyta. Igazi dráma jelenet volt az. Panna hajába belekapaszkodott a szél, s sírtak a fák is. S jött aztán a realitás. Panna dühös lett, szinte földhöz rittyentette magát. Szerencséjére sokáig nem kellett búsulnia, mert jött egy gavallér, aki elvitte egy világ körüli hajóutacskára. Berci pedig újból Dorottyánál kötött ki. Most már, az az ezúttal Berci is érdeklődött Dorottya iránt.

- És melyik egyetemre jutottál be?

- Egyikbe se.

- Az, hogy lehetséges?

- Jól.

- Mostanában, aki nem jár egyetemet elveszett ember.

- Hogyhogy elveszett, még te is megtaláltál.

- Mások is?

- Igen.

- Kik?

- Azok, akinek számítok, és akik igazán tudnak szeretni.

- Tényleg?

- Télen-nyáron és mindörökké, mert magukba hordozzák a születés tiszta forrását. Azt a csodát, amelyből mindig lehet meríteni bőségesen, de ugyanakkor magukban hordozzák a békés elmúlást is, amelytől elnyerik a hallhatatlanság igazi valóját.

- Na, ez nekem magas, mint pipének a szaxofon.

- Nem is annyira, mint gondolnád.

    Bizony sok víz le kellett csorgadozzon a városszéli csorgón, hogy Berci megértse, amit Dorottya mondott. Eljött az a nap, amikor újra döntés előtt állt. Eladta a repülőjét, belőle vásárolt egy kis takaros lakást. Megfeledkezve mindenről, egyre szerelmesebbé vált. Dorottyát látta a fűben-fában, a bokrokban, de villanyoszlopban is, aminek séta közben elmélkedése során néhanapján nekiment. Szüleit újra elkeserítette Berci, egy szegény lányt akar magához venni, semmi hozomány nélkül. De nem szóltak semmit, csak tűrtek, húzták a szenvedés igáját… Nem volt mit tenni el kellett fogadják Dorottyát. Meglett az esküvő is. Bercit többé nem zavarta, ha megkondult a harang, mert mindig arra a napra emlékeztette, mikor a templomba kimondta a boldogító igent.

    Teltek az évek, Berci befejezte a suliját, amit már elkezdett, s utána ügyesen dolgozni járt. Dorottya sem unta magát, hiszen menetközbe született három gyerekük. Berci most már tudta, hogy az életút maga is egy cél, s mindazt, amit tanult tovább kell adja, hogy mások is ismerjék meg a csodát, amit a világ rejt magában, s aminek minden titka mégis az emberben van elrejtve.

    Egyik szép vasárnapon Berci hasára sütött a nap. Gyerekei sem rohanták le, meglepetéssel fogadták inkább. Nagy hancúrozás féle hangra ébredt fel. Feltámolyog az ágyából, s kinéz az ablakon, hát ott látja gyerekeivel Balambért, amint játszanak. Balambérra mászott fel, mind a három. Dorottya süteménnyel kínálta a sárkány uraságot, majd felnézett kedvesére, s egyet kacsintott. Berci meglepődött. Balambér bekukucskált az ablakon.

- Gyere te hétalvó, egy felhő közti túrára!

- Hát…

- Tudom, hogy ezt szereted mondogatni, de ez most lényegtelen.

    Berci felszökött sárkány uraság hátára, pillanatok alatt követte az egész család. Ahogy felérnek a magasba Bercinek eszébe jutott Panna.

- Hogy mi lett Pannával – mondta Balambér – hát semmi.

- De…

- Nem az a fontos mi lett véle, hanem az, hogy mi történt veled.

A család kettőt hárma térült a felhők között, majd földre szálltak és boldogan folytatják életüket.

Itt a vége fuss el véle.


Borbé Levente

2006



Hargitai ereszkedés

Aliges kezdődött meg az új tanévecske, a Márton Áron Főgimnázium Természetjáró Köre máres bégyújtotta magát.   Elsőleg a Hargita-hegy...