2023. március 16., csütörtök

Tejes hercseskedés

Ahol ember van, ott a hergelődés se marad el olyan könnyen. Há’ miétt es? Azétt met van aki a hercseskedő (heveskedő) kicsi semmitmondó életit avval tőti ki, ha cirkuszt rendez maga körül. Kilesve az atyafiak gyengeségeit, dabbancs módon (itt - kíméletlenül) belétapos a lelkibe. Sunyin pedig azt a látszatot kelti, minha folyton valamivel el lenne foglalva, keményen dolgojzna. Azomba’ a tüsténkedés csak egy máz, met valójába’ folyton-folyvást az igazi csetepatés fesztiválra készül. Met ugye civakodás nélkül irtó magányos tud lenni az ilyenféle emberfija... Attól se tud megrettenni, hogy bévonjon a bosszantó kókságába olyan békés embereket es, akik nyugudtan élik életiket, met dógik van. 

Tehenycsorda fenn a Hargitán

A mű történetünk fő hergelődése a tejes bajokra van kiélesítve. Há’ persze, azt mindenki tudja, hogy a házi tej a legjobb. Régebbecske nem kellett annyit mókolni a csarnokba vitellel, mint most. Ott az emberek elintéjzték portán belül, vagy a megbízottval. Na’ de mindegy es me most a tejet a csarnokba veszik át. Mán kora reggel viszik oda a fincsi itókát. A tehenytartók egy része mégsem viszi bé oda a gyűjtő hóbelebáncba, hanem ő maga próbálja jutányos áron elsózni, hogy jusson, s maradjon es, csorduljon s cseppenjen es egy kicsi bevétel nekije. Valamiből csak meg kell élni. Há’ nem-e!?

A "VASTEHENY"

Mostanság mán egyesek a vastehenybe bíznak. Nem es beszéd, sokkal jobb, mint a bóti. De azétt az a fáintosabb, ami után a macska es megnyalja a bajszát. Azt ejsze jobb helybe megvenni... Mán vannak es, aki tudják kihez kell menni az igazi tehenytejért. Hogy melyék es az az igazi fajta? Melyék teheny adja azt a valóságos finomságot? Hát amelyik nem sáncból eszi a flakonyok, s egyeb mocskok mellett a füvet, hanem fenn a hegyen! Biza, a havasi legelő adta ződbe még a teheny es szívesebben harapdál belé. Az a sok gyógynövény, s fűszercsudák ereje még télen es tart nekik. Ha onnét a legelőről hojzák bé a szénát, még szárazon es az erejik szinte úgy megmarad. Met ott fennebbecske a világ teteje felé még a gyepet se mocskolják bé annyira, mint lefelé jövet. S minél jobban ereszkedsz le az embereklakta helyekhez a mocsok es úgy egyre jobban megmutatkozik.

Na most belé es vágok a nagy igazságos mesélésbe. Mán eléges régecske, vagy pár esztendeje vásárolja Zsögödtől nem messze lakó család (a csíki fővárosban) az egyik Csíkszentszépszékely faluból a tejet. Feri bá hojza reggelente oda a környékre, nagy győztesen. Ő mindig es ügyekszik a legjobbat adni a jó népnek. Akkor es úgy tëve, amikor a hercseskedő Mári néhez vitte. Úgy hojzta mindig, ahogy a nagykönyvbe le vót írva. Mári néjék és úgy tartották, hogy jobb egyenest attól venni, aki saját házából hojza bé. A mán felemlegetett családba a zasszony, Mári né vót a fineszesebb (rafináltabb) ejsze, met folyton gyanúsnak tűnt nekije minden ami körül vette. A kételkedés vót az egyik kenyere, met szerinte, ha csak úgy vakon bizalmas leszel valakivel, akkor annak annyi! Ezétt jó egy cseppet ferdecske szemmel vizsgálódni...


Felfőtt házi tejecske

Na, imigyen történe, hogy az öreg mama gyanút fogá a tejszállító Feri bá tejének minőségin. Magyarájzta nem es egyszer a zurának, hogy szerinte a tejesember folyton megmiskurálja a tejet. Szerinte nem vala elég sűrű. Az ura csitította. Ő persze tovább habukált (itt – mondta a magáét). Úgy vélte, hogy a tejet addig vizezik, ameddig csupa fehér lüttyő lesz belőle!!! Hergelődött, de irtó nagyon. Aztán mán egy idő után megtőtötte az egész utcát Feri bá állítólagos tejes miskurálásának (itt – a tej lefelezésének, vizezésének) rossz hírivel. Akik egyszer tejet vásároltak a Feri bácsikától, azokot mind egy szálig próbálta becsületesen felhergelni. Vót, aki hitt neki, s vót aki nem. Pláné aki üsmerte a szeszélyeskedéseit, az inkább távol maradt tőle. Há’ biza a harci helyzet nem vala egyértelmű. Ezétt, hogy mégse támadják ki Feri bát, még jobban felhergelte a hercs Mári nét. Annyira, hogy ketyegett belé. Úgy viselkedett, mint a kotló csak veszettül fennhangon perlekedett. Ahogy műfélénk szokás, nem mondá’ szeme közepibe a tejesembernek a baját, csak zsörtölőde háta megett istentelenül. Zsummogásának (morgolódásának), fő oka mán nem a tej minőségének fokozatos romlása vót, hanem inkább az, hogy métt es nem adtak nekije igazat! Azaz, a meggyanúsított honpolgár tejének felvigyítése vízvel lassan csak másodlagos lett. Szinte rosszullétig bizonygatta, hogy őt csak a Feri bá állítólagos ténykedése hergeli. Úgy érejzte, hogy kivívja a bizadalmát az udvar népe előtt, akkor feltétlen a tettek mezejére kell lépjen!

Egyik szép vidám csütörtöki napon, mikor megérkezett Feri bá az eladásra szánt tejecskéjével, mán felkészülve várakozott. A lépcsőházból, ahogy máskor es szokta, ha van valamilyen intézni valója, sunyin megbúva figyelte közeledtit. Mikor mán Feri bá békanyarodott hézik, azelőtt Mári né sebesen, de nesztelenül bésirült (befordult) az otthonjába, s nagyon óvatosan maga után béhújzta az ajtót. Vót es csend és béke. Várta, hogy Feri bá érjen hozzik, s kopogjon ca’ bé. Előbbször, ahogy szokása vót irtóan nyájaskodott. S semmi bévezető nélkül, hirtelen „kitűrve a seggit”, jó hercsen odadörgölt az orra alá. Sipítozva azt bizonygatta, hogy mán a bóti tej es jobb, mint a Feri bá fehérre festett ganyéléje! Feri bá tudtára adta, hogy az ő ganyélevit nem muszáj feltétlenül megvenni. Arra sarkallta Mári nét, hogy kóstolja ca meg, met szerinte azétt nem egy rossz tej. Mári né idegességébe elé vett egy piros csiprot. Feri bá megtőtötte tejvel. Mári né egy cseppet beléivott, de mán addigra annyira feltúrázta magát, hogy Feri bá képébe loccsintotta a babos csiporba tőtött tejet. Feri báról csak folyt lefelé a tehénke adta italka, menetet vágva a nyakán. Feri bá nem szólt semmit, megfordult, s háta megett hagyta Mári nét, amelyik addigra úgy szökdösött, mint kecskeszar a deszkán. Nem vót mit tenni, immán tej nélkül maradt.

Na mee! Itt van tej, ne félj!

Hát biza Mári né nem bírta sokáig tehenyke lütyü nélkül. A reakövetkező gyönyörű napsütéses hajnalon, mikor mán nagyon hiányzott tej és nem vala nekije, az egyik igen kedves szomszédjával hozatott az üzletből egy liternyit. Há’ hogy miétt a szomszéd? Met az ura elmene a dógába, s ő pedig kellett mutassa mindenkinek, hogy mennyire kikészült az egésztől. A szomszéd úgyes a bótba ügyekezett, ezétt hozott es. Na, amikor azt megkóstolá a zacskos tejet egyből reajött a merő igazságra. Hű, de sokkal több, mint kétmetres hutyurónyi (karónyi) távolság van a Csíkszentszépszékely tej és bóti fajta között! Nagy hirtelenjibe kiejtette a száján a felismerés csóré igazságát, de, hogy ne maradjon alább, azétt tovább mocskolta a másik tejet. Hogy ejsze csak egy cseppet jobb az, meg ilyesmi... Nehogy véletlenségből a másiknak legyen igaza. Mondhatott bármit met szép csendesen hoppon marada...

Na, mi ebbe a tanulság? Há vanes-e egyáltalán? Biza akadgat. Az hogy az igazság nem odaát van, de még egy cseppet sem odébb, hanem a szemünk előtt, s ha úgy se hisszük, akkor megisszuk annak a levét, ami eppeg van. A mindennapi hirdetések káprázatos világán túl azétt az érzékeink se hagyjanak el, s maradjunk csak meg annál a ritka jó bészólásnál, hogy jó árucskának egy deka reklám se kell.

Fenyőszegi



2023. március 11., szombat

A Csíki kikelet szorgoskodó tündérkéi

A tündérkék főleg ott ügyeskednek, ahol az évszakok változását szebbé lehet tenni. Kedélyesek, derűsök, néha tréfások, és tettre készek. Na eppeg nem mindig, met ők es kapnak hideget-meleget egyaránt, főleg így tavasszal. De ők megküzdve az időjárásval ügyekeznek rendesen végejzni munkájukot. Persze ki mihez ért, azt csinálja. Példát lehetne venni tőlik. Ügyeskék, biza! A kikelet tüneményei közül most a virágtündérekről fogok többet garattyolni (mesélni, beszélni).

Kukucskálás a Csíki-hegyek felé

Amikor a tél búcsút int nekünk, nem az elválás fájdalmát érezzük, hanem valami nyugudtságot. Há’ ez a természet, akárhogy es, de nagyon jól csinálja! Ahogy működik ez az egész, azt a titokzatos bűbáj és nyugalom hassa (hatja) át.

A hópaplan, mintha álompor hatására menne össze. Nem tud szétszakadni, mosztikázni (szétfoszlani) s egyebek. Csak úgy lassan egymagában tünedezik el a fődről, s kész. Mi úgy híjjuk ezt a csodát, hogy olvadás. Ha ez béindul, akkor a hatalmas fehér földi takaróból imitt-amitt küsebb darabocskák maradnak a lejtők mélyedésein, s ahol még nem éri annyi nap, vagy hidegebbecske van, mint a hegyek tetején. Úgy lehet őköt személni (látni), minha a havasoknak szépecske patyolatfehér sapkájuk lenne… Ilyenkor lehet érejzni a levegőben, hogy valóban eljött a kikelet. 

Pimpó picusok

Egy hosszú csendes szundikálás után élemedik (életre kél) a természet. Kinyitja kapuját a nagyvilágra a zsibongás tündéri léte. A hegyekből ügyekvő csergedező patakocskák egyesülve a nagyobb folyóvizekbe találják magukot. Onnan pedig törtetve, rohanó fodrokkal tekerik tovább, amedig csak lehet. A zajlás mellett a vizenyős gyepű, a ficzfák rügyeit kippattantva bőcsködözik. A szellő sem restelkedik, kedvire lengedezteti, himbálóztatja mindán ágacskát a szélbe. A pimpók olyanok, mint a picus bundikája, estleg az es eléfordulhat, hogy még puhábbak. Micsoda mestermunka!

Hóvirágocskák

Ebbe a mozgalmas üdőbe a napocska, akár egy hatalmas sasmadár szétteríti sugaras aranyló szárnyát a tájra. A munkálkodások eredményaként imitt-amott mán szinte csudával határos módon az elébúvik a martilapicska virághada, s örömözve vesznek kacéran napferedőt. S ha netán elborul az ég, s jön az eső, kicsit megpihen a mindenség. Akkor nagyhirtelenjiben megmosakodnak a hegyek, völgyek, erdők, mezők, s legelők. Menet közben a bennik rejlő gizgazok es útnak indulnak. A lefutó vizecskék kiszedik a vidék ágas-bogas csipájit, s beléhajtsák a buzgó vízbe. Persze, ez se tart sokáig. Néha csak eppeg cicamosdás lesz belőle, met újra hétágra süt a nap, s végzi zöldületes munkáját. Úgy tetszik az egész, minha a napocska sugaraiba törülközne meg a vidék. A dombok pedig, mint akik jól végejzték dolgikat bőcsködözve sütkéreznek, hasikot kiduvajsztva, akár egy jómódú keménykötésű pocakos nemes. A tündérkék sora pedig ügyeskedve szorgoskodnak tovább a tájon, biztatva a hajtások szárba szökkenését, és a rügyek további növekvését.

Martilapicska virágocskái

Persze, azétt reggelente pedig igen várjuk, szinte mű (mi) noszogassuk az aranyos napocskát, hogy bújjon mán újra elé. S néha kicsit hercsek es vagyunk, ha nem történik meg. Még közösen es odamondunk, hergelődünk rea egy rendet. Met az életnek mennie kell tovább. Mi tagadás, az ember türelmetlen…

Azétt vannak mű es tudjuk, hogy vannak dolgok, amiknek maguktól es eljön a saját idejük. A Természet egy szikrányit se különb ennél.

A csudák egyszeriben ott vannak lábad előtt, mint az a kedves hóvirágliget, amelyikre „véletlenül” reabukkantál. Közbe pedig oda vótál irányítva.

Milyen szép es az,amikor melletted csobogva futkorászik sebesen a víz. A kanyarokba pedig olyan habba van, akár az ember, aki keményen végzi vármegye robotját. Ha megáradnak a patakok ki-kiloccsanva becsülettel meg-megferedeztetik partjaikot. Ide nőnek később a békavirágok.

Kékberek

A Csíki-hegyek tündérkéiknek kora tavaszi sziromajándékai közül nekem a legkedvesebb a kékberek (májvirág). Természetesen tüneményes számomra a vadboroszlán es. Az illata olyan andalító, hogy bújjon el bármilyen esszekatyfalt kölni, spré, vagy párfüm.

Farkasboroszlán

Az a legszebb ezekbe a pillanatokba, amikor nap mint nap látod a változást, hogyan alakul át a vidék színvilága, a kápráztató tarkaság. De mielőtt végleg megtörténne a gúnyaváltás, isteni továbbkeresgélni a virágtündérek sziromáldásait. A még hűvös, néha már arcpirosító reggeleken, még mennyire védtelennek látszanak a kis ékességek. És ahogyan lassan melegszik az idő, élvezetes nezegetni miként tárulkoznak ki előttünk. Egyesek közülük bimbójuk szépségétől búcsúzva akkor pattannak szét és mutatkoznak meg új formájukban. Az erdőszéli, néha bokrok alján pompázó kékberek bársonyos virágszálai szinte simogatva nevetnek reánk. Olyan ez, mint az egyhangúságot elmulasztó tarkaságban burkolódzó élénk elevenség.

Ibolykák

Úgy tetszik, hogy a tavaszi történet minha sosem állna le. Viszi őt az örök évszaki körforgás. Folyamatosan meséli magát az ibolyával és más kis virágocskákkal.


Gyermeklánfű "tanya"

Nem csuda, ha mindezek után jön is a mezőket, réteket zöldet sárgára átfestő aranyos pipevirág (gyermekláncfű).

Fenyőszegi





2023. február 15., szerda

Feri megtudja, hogy mi es az a seggvakaró

Amit mesélni fogok, nem eppeg most történe. Egy cseppecskét régebbecske. Hogy es mondjam, nem ilyen maszutácska tél vót, mint manapság. Minha a kutya megette vóna ezt a telet... Taknyolunk, s avval kész. S hó nincs rendesen. Tudjátok olyan belévaló fél métres, s hideg uralkodott. Pirosra csipkedte a pufánkot.


A vad hecserlibokros

Ejsze jó pár évtizede, valamikor tél derekán esett meg az eset. Asziszem a szünidő környékin lehetett, mikor az az említett nagy hó suppant le a tájra. Úgy gondolnak vissza a hajdani gyerekek, hogy istenmárjáson havazott, s utána pedig két nap se telt el, s mán úgy csattogott hideg, hogy a kanyarba ketté lehetett törni. Ha kimentél, az orrodra lehullt zúzmara ott maradt, s a takonból szempillantás alatt jégcsap lett. Há' amikor felkelt a nap! Na, akkor még jobban sziporkázott a hó, bundája pedig úgy megvolt körmözve, hogy a tetejin el lehetett járni a csíki legényest.

 

Havas lazulás

Abba' az időben nem bőcsködöztek az utak az aszfaltval, mint manapság. Nagyjából, csak olyan kövekkel meghintett vót. Mondjuk a főút azétt, az akkor is adta magát. Legalább kockakővel, vagy macskakővel szerketálták essze a borítását. Na' ebbe a csíki faluba se vót másképp. Ha béköltözött a hideg havas tél, rögvest elékerült a ródli, a síjléc, s nem es beszélve arról, hogy a patakon még gilicsezni es lehetett. De nemcsak gilicsezni, met egy kicsit lejebbecske csúszkálni es. Akik közelebecske laktak a patakhoz, azok még a cipejiket es lehúzták, s lábason sikodtak végig a annak vastagon borított jegén. Ha a talpuk megkezdett fázni, erezd bé néhány percre a házba! Olyankor fűtő körül aliges vót hely. Rendesen megtelt kölykökkel. S azután uzsgyi vissza fényesíteni a jeget még jó néhányszor! Há' tükörre volt simítva. Meg es láttad vóna magad benne, de néztedbe' az alja méges hamarébb visszaköszönt reád.

Az egyik hűbelébalázs féle társunk Feri vót. Feri félig-meddig kók szerelék kölyöknek számított, de azétt vót magához való esze. Szeretett marhulni. Sőt essze-vissza figurázni, főleg a leányok előtt, hogy röhögjön a jó nép. A gilicset ritkán használta, met a bakkancsra, amire felbogozta, nem ügyelt oda. Minden télen szarrá tett legalább egy drágának számító téli lábbelit. Ezétt gyakran megmosták a fejit. Akkor inkább ródlizott. A sízés se vót neki való, met, ha be es ért a hegyről, örökkétig (mindig) seggleg ült. Néha, azétt felcsatolta magára, azokot a léceket, amiket az apja készített, de csak azé, hogy kedvet csináljon a cefréknek. Amikor el-elsuppant, lett es körülötte nagy röhögés...

Ferit otthon es ölte a zsigora. Amikor a zanyja aszondta, ne matassatok a hiúba a kolbászokhoz, met amelyiket meglássa, hogy odanyúl annak a kezét letöri. Ezétt Feri nem nyúlt kézvel héza, de felállt egy kicsi fapadocskára, s onnan harapdosott szépen belőle. Persze észre vették. Az apja komisz ember hírében állt, s rendesen elródalta (megegyengette egy hutyuróval) őkelmét. Hogy es mondjam a' mán nem tűnt annyira viccesnek nekije. Az egyszer biztos, hogy egy darabig elfelejtette a huncutkodást.

Az a harci helyzet, hogy amikor történt véle, a mindjárt elmesélem eset, akkor csak szánkázott. Amint mán említettem, asziszem szünidő lehetett, vagy mi, met akkor nem kellett reggelibe' iskolába menni.

Csoportkép hóban

Kicsit kókoskodva dumált az aznapi élményeiről. Még hajnalhasadtakor megcsudálta a jégvirágokot az ablakon, met olyan álmodozó tudott lenni. Erőst élvezte, ahogy a nap kell fel, s a jeges ablak szirmai lilás-vörösből narancsos-sárgára váltanak, s árnyékot kapva megint olyan fehéreskék lesz belőlik. Há' sajnos az álmadozás hamar véget ért, met azon a napon a tűzgyújtással es ő vót a szeres. Fogvacogva, minha integetne, remegve gyúrta meg a fűtőt gázos forgáccsal és gerezdekkel, sö, faszálkákkal. A gyufát a nagy rezgelődésben eppeg hogy megtudta gyújtani. Rendesen megvette az isten hidege... Amikor lángot kapott, akkor vette (dobta) reja a fenyőfa hutyurókot, majd valamicskét utána, egy bükkfát es. Az egyik fadarab egy cseppet vizes vót, ezétt a kelleténél többet muzsikált, úgy süllögve (sisteregve). A béfagyott cinvedres jeget egy zománcos tálba tette. Úgy melegítette fel. A maradék fűtő karikákot egy ágval félrecibálva bényomott vagy két fadarabot. Lobogott, ropogott a tűz. Amire az anyja felkelt mán kellemetes idő uralkodott a házba. Az apja es kieregélt ellátni a jószágokot. Ő pedig aliges várta, hogy elkélszüljön a szallonás tojásrántotta. Kisebb testvérei, Vili és Jóska csipájikat akkor dörzsölték ki a szemikből, s tüstént neki es kezdtek ühőtözni. Alig telt el egy kicsi idő, a megolvadt vízből langyos lett. A macskamosdást követve, mán mindenki az asztal körül nyomta a hátsófertályát. A kölykek gyorsan békapták a reggelit, elszürcsölték a hecserli teát, s futás ki ródlizni!

Szánkázás a Nagy Laji dombján

Hogy mibe es öltöjztek fel szánkázni akkoriba'? Olyan likas posztó kabátba és gagyába, ami mán semmire se vót jó, hogy az újabbacskát ne hurbolják el. Ahogy mondani szokás, legalább ketten kihaltak belőlik. Biza, meg kellet becsülni a jobbacskát. Még a füsskabát, ami nem vót annyira régi, az es megért néhány évecskét. Azt se lehetett tudni kié es lehetett... Vót aztán melléje keccsű, nyaksál, sapka, s a bakkancsba kapca.

Az a lényeg, hogy nagy vót az öröm a kölykek közt, met ezen a napon nem fogták bé őköt dolgojzni. Még az eccerű víz- és fahordás es elmaradhatott. Ahogy az utcán találták magukot, a sarkon belébotlottak a két utcabéli cimborával, Janival és Pistával. El es kezdődött a hantázás. Egyik ügyesebben nagyított mindennapi hőstettein, mint a másik. Fenyegetőzések, bicskázások, s fogjatok met megölöm történetekvel traktálták egymást. A lényeg azomba' az együtt eltőtött idő vót.

Feri tekeri bé a hegyoldalon

A ródlizás mindig a tél fénypontja szokott lenni. Persze több ródlizós pályát lehetett kipróbálni a környéken. A hősök mán előző napokon kiverték a szánkózó pályát. Úgy lehetett sikodni rajta, hogyha rea álltál bévezető nélkül megcsókoltad az édes anyafődet. Ezétt tartották ildomosnak mellette kilihegni a domb tetejire.

Jani és Pista nem bírtak az energiájukval. Halámegvető bátorságval ereszkedtek bő a lütőn. Egyik dombról a másikra másztak fel és zergelődtek le a faródlijukval. Ferinek nem sikeredett a hősi tett megvalósítása, met a kicsi testvéreit es kellett cipelje magával. Nem tudta azt megcsinálni, hogy őköt otthagyja, s kedvére idétlenkedjen. Pedig így es megtette, de azétt nem annyira, amikor a cefrék a közelibe kerültek. Hogy hősnek lássák Vilivel és Jóskával új szánkópályát próbáltak csinálni. A két testvérit vagy háromszor es béhúzta fékejzve a hegyoldalon. Emmiatt néhányszor seggleg ült, de egy cseppet se bánta. Amikor úgy gondolta, hogy ez istenien működik a pálya, akkor egyszeribe bécsúszott a rodlival a hegyoldalon. Hol Vili, hol Jóska ordította, hogy "kormányítsál!", de ő nem ügyelt oda, s kikötött egy hatalmas kő mellett, ami másfelé kormányította a ródlit. Há' mókásnak találták az ott lévő kölykek és cefrék. Röhögtek es, úgy hogy zengett belé a völgy. Feri továbbra se adta fel. Újra lecsúszott a hegyoldalon, de a ródli felett elvesztette a vezetést, a kőbe ütközve akkorát szöktetett, hogy a közeli hecserlibokorba kötött ki. Szerencsére a füsskabát alá a kései lehulló kerti falevelek lombjait dugdosta bé. Ejsze még a zsebeit es megtőtötte. Hogy minek es, azt csak ő tudná megmondani. Persze aszondta, hogy elővigyázatosságból gyömöszölte bé. A hecserlibokron valami fenyőrigók, s más madarak es lehettek, de amikor Feri hirtelen bécsapodott oda, azok jedtüköt véve szanaszét repültek. Az egyik rigó a fincsi peccset kiejtette a csőréből, de még visszanezni se mert, met ameddig Feri próbált kikecmeregni a hecserlibokor fogságából végig ordítozott. Biza' met nem mindenhol védte meg a régi posztós gúnya. Az itt-ott likas vala, s a foltozott részeken sem maradt valami biztonságos. Nem egy tüske állt beléje. Még az orra hegyére es kapott egyet. Volt amiért ordítson... Cefetül kitartott az erős opera énekes hangja mellett. A cefrék először aszitték, hogy kókoskodik, de hamaroson kiderült, hogy nem. Amikor a bokorból sikerült kikecmeregnie felfeküdt hecserlibokor meletti hatalmas kőre, s onnan várta meg, hogy érte jöjjenek. Mindenki ott vót, még a hógolyózók a hóváraikból es elébúttak, de nem maradtak el a hóember építők se. Jani és Pista reaheppentették a rodlira. Feri kényeskedve nyögdölődzött. Vili és Jóska két felül ügyeltek, nehogy lehengeredjen róla. 


Há' valahogy így ügyelősen, havas-jegesen hazavergődtek. Jani és Pista a kertbe érkezve Feriből kirázták a hajdani lombszőnyeg maradványait. Kipallták a sapkáját es, majd visszabiggyesztették a fejire. A keccsűjéből pedig kirázták a havat. Ők osztán evvel a segétkezésvel készültek es haza. Feri testvérei a pajtásoknak intettek egyet, s ereszkedtek bé a tornácra. Ügyekeztek a havat lepallni (kiporol, letisztít) magikról, s csörtettek es bé a jó melegbe, a kályha mellé. Kivéve Ferit, aki cifra szenvedősön esett bé az ágyba. Az annyja észrevette, s gyorsan levetköjztette. Adtak neki száraz otthoni gúnyát. Avval lehetett menni enni, met mán úgyes ebédidő vót. A desapja látta Feri kényeskedésit, s odamondta, hogy "kutyacsont béforrik..." Há' ami azt illeti egy-egy helyen meg-megliggatta a bőrit hecserlibokor tüskéje. De a desanyja továbbra es megápolta. Ahogy mondani szokás aki hideget ad, az subát es ad héza...

Feri alig birkózott meg a hecserlis hülyeségével, mán es csinálta a másikot. Há' a nap métt es fejeződjön bé olyan nyugudtan. Amint egy cseppet megélemedet tesvéreit kihítta a kertbe. A füsskabátja alól, s a zsebéből kivájkált lapikot, amit ott hagytak az udvaron, meggyújtotta a többivel. S mivel ott nem messze kókoskodott, megtörtént újra a baj. Met a lükverc először beléült a lapik közé, s cseppet béázott a segge környéke. A meggyújtott lapikhoz ment száradni, amire testvére száraz ágakot es hordtak. S persze ő a lángok felé kiduvasztva a hátsófertáját melegíteni kezdte azt. Sajnos eléges sok lapi raggadt rea, amikor benne ücsült. A lángok kezdték nyaldosni a gúnyájára ragadt lapikot. Szempillantás alatt bégyúlt a valaga. Feri csak futott körbe, mint a megbolondult háziszárnyasok, nem es figyelt senkire. A testvérei kellett kupán vágják egy nagy jégcsappal, amit eppeg a közeli fenyőről törtek le, s rágcsáltak, hogy hagyja mán abba. Mikor meglepetésébe megállt gyorsan belécsüccsentették a hóba. Eztán gyorsan bélopóztak, hogy az égéstől megpergelt nagrágot vesse le. Szerencsére ténykedésüköt nem vette észre senki, met ott vót a dumálós nagymama, a pletykáival fenntartotta a desanyját. A nagyapa pedig a példamutató, nem adjuk fel féle háborús történeteivel tömte a desapjuk fejit a petróleumlámpa fényinél.

Feri testvéreivel félrehúzodott az egyik sarokba, s ott kártyáztak. Nagymama egy idő után fiataloson felszökött, s valamit katyfalt, aszondta a gyerekek fogják szeretni. Csörögét készített. Tett rea egy csepp hecserli dzsemet, hogy a kölykek jobban szeressék. Pedig a desanyjuk mondta, hogy nincs vasárnap, s a nyalánkságokot elér akkor készíteni, de nagymama hajthatatlan maradt. Há' a kölykek tényleg úgy gyúrták bé magukba, hogy szinte megnyuvadtak tőle! Ha ő maga hozta a tésztához (süteményhez) a hézavalókat, akkor el es készíti. A melegtől egy percre megbillentették az ajtót, had szelőjzön. A szagra béjött a vacsogós meghatós történeteket garattyoló (szünet nélkül beszélő) szomszédnéni, s addig el nem ment, ameddig meg nem kínálták őt es. Mondta es, hogy ne adják neki, met kell a gyerekeknek. Viszont a Feri desanyja azt mondta, ha nem veszi el, akkor reaönti az egész maradékot. Vett belőle. Aztán kicsi időre hazaeregeltek a vendégek.

Fincsi a téli peccs

Feri fáradtan döglött belé az ágyba, s úgy érezte magát minha egész nap dolgojzott vóna. Másnap helyrejött, kapott egy csipor jó meleg hecserli teát, s annyira megélemedett, hogy még fát es vágott, vizet es hordott, s vetett az állatoknak ennivalót. A testvérei addig csalták, hogy a dolog végeztével kibüklögtek szánkázni. Most mán nem kókult annyira veszettül, csak módjával. Arról viszont nehéz lemondani, ha a véredbe’ van... Azétt nem szart bé a hecserli bokortól se, met a jó lágy peccset, amit a hideg agyoncsípett, mohón cuppogtatták bé a pajtásaikval. Ej be’ finom savanykás es az! Közbe magot es nyeltek le, de kit érdekelt… Akkó’ mán viszont igen mikó’ hazamentek s a kinti budiba kellett végejzék a dógukot, s a hecserli magjai pedig kegyetlenül szúrták. Hát duplán kapta meg a segvakarót. Egyszer ágastól, s máskor magostul.

Azt viszont Feri egy életre megtanulta, hogy a hecserlivel esszekeveredni veszélyes. Finom és keményen gyógyít, de meg es vadít, ha nem ügyelsz oda. Olyan mint a szülők, ha úgy nyúl hézik az ember, lelkileg, biza megkapod a magadét, máskor, ha elvégzed a reádbizott feladatot, akko’ pedig agyon putyukálnak (túlzottan babusgatnak).

Fenyőszegi B. Levente

Dáktö Kondenbery naplója 5

      Asszem Pucsik a legjobb barátom A Pucsik név sokaknak semmit se’ mond, de nekem annál többet, Naplócskám! Miután megtörtént az a rém...