Gyertyaláng Mindenszentek tájékán

    Gyerekkoromban sokszor elméláztam azon, amit a felnőttek mondtak. Éreztem, közöm van hozzá, de mégis elérhetetlen. Imigyen méláztam el az angyalokon is. Szerettem az angyalokat. Mindig megnyugtattak. Ott voltak a nagy ünnepeken, kiváltképpen karácsonykor.

    Most, ahogy közeledik a Mindenszentek napja, eszembe jutnak azok az emberek, akik nincsenek közöttünk. Különösképpen Nagymama, aki szeretetével a látatlanból most is átölel. Bevallom, többet ér, mint bármilyen orvosság. Most őróla fogok beszélni, egy kincset megosztani tőle.

     Egyszer, amikor meglátogattam iskolából hazajövet, s úgy közeledett mindenszentek napja, erősen előtört belőlem a kíváncsiság az ünnep iránt. Az a gondolat foglalkoztatott, az emlékezés napján miért is kell föltétlenül gyertyát gyújtani, anélkül is lehet emlékezni… Nagymama titokzatos nézésével nekem másként tálalta. Kedves nyugalommal elmondta azt, hogy ő miként érti az egészet. Meglátása szerint azért jó gyertyát gyújtani, mert az angyalok segítségével üzenetet tudsz küldeni elhunyt szeretteidnek. Olyan, mint egy posta, csak nem kell hozzá galamb. A jelentősége mégis az, hogy istenigazából rea kell gondolni arra az eltávozott szeretteinkre, akire kíváncsiak vagyunk. Ő pedig a gyertyalángon keresztül lát minket, s mi is érezzük a jelenlétét. Bevallom, tátott szájjal hallgattam, s végül elkacagtam magam. Azért továbbfaggattam. Nem értettem azt sem, miért kell kieregélni akkor a sírhoz is. Ő ezt, mint az előbbit ugyanavval a természetes könnyedséggel nyugtázta. Úgy vélte, hogy amikor a távozót elkísértük utolsó útjára, azt a helyet ismeri fel a lélek a legjobban. Ott lehet ténylegesen alkalmas lenni a közelségére, mert az emberek többsége ott tud kapcsolódni a legjobban a már földi létezésben hiányzókhoz.

     Nagymama gondolatait nem kérdőjeleztem meg. Sejtelmesen viselkedett. Ő akkor semmi magyarázat nélkül elhúzta a függönyt. Sötétet csinált, nem azt a degét, hanem olyan sejtelmeset. Aztán ott helyben gyertyát gyújtott, és avval a megteremtett légkör miatt egy kicsit szótlanok maradtunk. Hagyta, hogy fénye előhozza azt a titokzatosságot, amit kerestem. Az arcán békesség tükröződött felém. Mintha valakivel találkozott volna, mert alig kivehetően, mégis látszott, ahogy mosolyra kanyarodott a szája széle. Mintha valakivel találkozott volna. Szokatlan jelenség volt számomra. Ez a különös helyzet egy kicsit elborzasztott. Nagy hirtelenjében elkezdtem beszélgetni, amibe egyből szívesen bekapcsolódott. A kedvenc témámmal hozakodtam elő. A gyógynövények csodálatos erejét osztottuk meg. Ő elhúzta a függönyöket, és világosságban rötyötöltünk tovább. 

      Azóta sok víz lefolyt az Olton. Kíváncsiskodó, azaz finoman szólva, érdeklődő ember lévén azt is megtudtam, hogy megannyi helyen a nagyvilágban csudaszámba megy a gyertya varázslatossága. A viaszcsoda maga a testet jelképezi. Ha meggyújtjuk, akkor a lángja a benne lakozó lelket vagy életerőt. A sötétségben a gyertyafény akár a tudást, a békesség erejét, a tisztaságot jelképezi avval az erővel, ami összetart bennünket. Legfőképpen a reményt, amely életünkben a meggyújtott lángjában lehetőséggé szépül.

    A hit az egyik hatalmas orvosságunk. Nem baj, ha néha angyalokkal, gyertyalángon keresztül érezzük azoknak a közelségét, akik nincsenek közöttünk. És valljuk be, jólesik emlékezni azokra, akiket életük erejének teljében ténylegesen szerettünk.

   Fenyőszegi B. Levente