Eufrázina céltudatoskodva az élet elébe áll

Frázinka szegényül

A történetben egy gyöngéd végtelenül szegény barna leánykáról esik szó, aki annyira rongy vala, hogy a templomi férgrek (egerek) kellett pénzt adjanak a családjának. A család valahol egy faluvégecskéni kunyhóba éldegélt. Onnét nem es volt annyira messzecske a templom. Ezétt gyakran meg es látogatták. A férgek sem eppeg a krisztusi magatartást követték, mert a perselypénzből loptak nekijük. Cserébe egy csepp karét kellett vinni, így a férgeknek is kijött a lépés... Biza ez sem jött mindig essze. Ecccer-eccer annyira eheztek, hogy rendesen esszefonnyadott az állkapcájuk a szonnyúságtól és az ehezéstől. A nélkülözés végett irdatlanul kotyogtak a szemeik. Legalább így tudtak akinek egy helyben megáll a szemgolyóját játszani.

A leány anyja, rendes nevén Bütü Botikó, amikor megtudta, hogy gyereke lesz ott a szent helybe rémület fogta el. Bütü Tüskevári Gagyát, az apját es megkörnyékezte az ijedtség. Így kapta a leány a nevit a frászból megszépítve Frászinkának, későbbecske pedig Frázinkának. Mégse tűnjön fel másoknak, met a gyereket szeretni kell, vagy mi. Nem es csuda, hogy szüleit méges csak kitörte a frász, met még egy penészes kenyéren es összetudtak verekedni, főleg télvíz idejin. Szegény Frázinkát a korházba mán gondolkozás nélkül ott akarták hagyni. S méges valahogy Bütünének valami mocorkált a szüve tájékán, sö megesett rajta a szíve. Mondjuk a korház konyhájából, egy óvatlan pillantásocskában, búcsúzóul jól feltankolt az élelemből.

Frazi, met így hítták otthon a leánykát, nem sokat kapott anyatejet csücsből. Így amikor mán annyi idős lett, s lábra tudott állni, leste a hazaeregelő csordát, félrelökve a kicsi borjúcskát, béállt szopikálni. Lett es tőle eleven, s mán girnyácnak se volt mondható. Menet közbe a szülei tehetség hijján akármilyen munkát elvállaltak. Abból tengették-lengették az életiket. Így teltek Frázinka napjai… Ahogy telt az idő s sirülgettek (fordulgattak) az esztendők, Frazi a cseppet retkes-mocskos és csapzott kinézetele ellenére es szemrevalócska leánnykává cseperedett. Ahogy imigyen teltek a napok, a Bütü család ebbe nyomorúságba belétörődve élte volna mindennapjait. Élték volna es tovább, de hogy lenni szokás hirtelen, egy szem perc alatt a szerencse szele megcsapta őköt es.

Frázinka szülei mán nem annyiraeheznek...

Egy szép gyönyörűséges tiszta levegőjű nap, amikor alig lengedezett pár báránfelfőcske az ég kék egin, hírt kaptak a mán rég elfelejtett amerikai nagybácsi felől. Irtó szomorú volt a postaküldemény eleje, de nem annyira vége. A nyugati nagybácsi semmit se jelentett nekik éltibe, de amikor észrevették mennyit örököltek tőle a beliket es kibőgték. Jobban mondva Frázinka, met a szüleire kevesebbecskét osztott ki Dzsoni bácsi. A gazdagság rendesen lázba hozta őköt. Frázinka elől el akarták titkolni, de persze nem sikerült, met ő tudta a küldemént szótagolva nyökögősen kiböngészni. Ügyes volt azétt, met az olvasásba es, csak tízszer sült belé, ameddig felolvasta a végrendelet másolatát (az eredetit a hivatalba kűdték).

A vagyon lázba hozta a Bütü családot. A putri körül volt futás, ühőtözés, s mindenféle cirkusz. Hiába es kergetőztek met a nagy vagyont nemigen kapták kézhez. Sok volt a törvényes eljárás. A nincstelenségbe és a vagyonéhségbe a Bütü család nagyjai biza szinte beléposztultak. Tekintettel arra, hogy Frázinka kibírta a hétpróbás éhséget, egyedüli gyerekként (mivel, ahogy emlegettem, a többiek éhen feldobták a talpuk) irtó nagy esélye lett az összes péndzhez. Ez vala a hivatalos változat. Há’ annak es lennie kell... Igazából úgy esett, ahogy hájdászkodtak (itt - perlekedtek) a szülei, hogy valami csellel lenyúlják leányuk vagyonát. Sajnos megeggyezés helyett szépen esszevesztek. Így történt az, hogy despáját a villám agyoncsapta. Az es igaz villa nyele Anyuka kezébe vót (volt). Amikor észrevette a bajt Frázinka kirohant, hogy szedje el tőle, tovább ne mind csinálja cirkuszt. Botikó anya kemény fehérnép vala, még azétt se akarta elengedni! Kemén hősnőként tartotta kezibe a villát. Semmiétt se akarta elengedni a nyelét. Azétt a leánya se hagyta magát. A nagy küsködésbe Frazi (met így becézték a falubeliek) keziből kicsúszott a villa. Botikó desanya kettőt rándulva hátrafelé botladozott, s seggelve béesett a kútba. Frazi szemperc alatt hívott segítséget, akit eppeg csak tudott, de mindheába. Senki se hibáztatta őt, met azétt a falubéliek titokba lesték a családi csetepatét. Persze, hogy kifigyelték. Jó hogy! Há’ még szép! Tudtak a vagyonról, s egy kicsi péndzbe reménykedve kétszínkedtek nekije.

Bütü család "nagyja" gazdagodás megérejzték a gazdagodás szagát

Így esett meg, hogy Frazi örökölte a 25 millió dolláros vagyonkát. Ejsze volt az harminc es, csak a sok hivatalos papírozás egy cseppet megkurtította az összeget. A kétszinkedők pufára estek, met Fraziból elébútt az, akit eddig sose láttak, a minden kell nekem érzés. Nem es csuda, mint tudjuk a gazdagságában rendesen megtud veszni az ember... Azétt nem vala annyira ánkó (fetyelló, tátott szájú), hogy ne tudja mit kezdjen a péndzel. A háta megett nem egy brazil, török vagy egyeb tévés sorozat tanulságos története volt. Céltudatoskodva merészen az élet elébe állt. Olyan fajta körülütte legyeskedő illetőköt vájkált essze, akik szinte ugrottak es minden szavára. Há’ ez mondjuk nem es csuda, met Frazicska olyan fáintos csaj lett, hogy álmodba se láttál jobb reklámarcot. Rendesen megvolt a csontozat, mivel nem evett sokat, met a gazdagság előtt nem volt mit, s utána pediglen nem volt üdeje a belelésre. A hűséges okosoknak és a hizelgőknek köszönhetően olyan üzleteket csinált, hogy dőlt a lé rendesen! Mindenkit figyeltetett. Bezzeg erre es volt esze!

Egyszer gondolt egyet magába, s eldöntötte, hogy felzárkózik az Európai Uniós gazdagokhoz. Becsületesen reatört az Eu-s láz, ezért nevezte meg magát Eus Frazinának, amiből későbbecske Eufrazina leve. A szegény toprongyos barna leánykából nagyhirtelenjibe, gazdag festett szőke csajszi lett, aki mocsok módon még a templomi egerekről is megfeledkezett. Bezzeg a körmeit rendesen megtudta diszíttetni! Nagyoskodott rendesen. Szaros karóval se lehetett felérni az orrát!

Előbbször egy küsebbecske házat vett, de csak addig lakott benne, amíg elkészült a másik. Mivel eleget akart tenni a legújabb trendnek, poloskás viskóját lebontva, a szomszéd kerteket megvéve egy hatalmas hat nyelven beszélő bubás 99 tornyos házat húzott fel. Olyant, hogy nemcsak az utcába, de sehol nem látott még akkorát ő maga sem. Sok színre mázaltatta ki. Egyikszer, amikor elment egyfelé, Keletre tartva félúton megállította az egészséges lakberendezés. Mikor mán Csim-Csom Motologo földre érkezett, észrevéve az ottani lakáscsudákot, az ővéjét es egyből mást akarta bubásítani (itt - szépítgetni). Ahogy ő maga hívta a fenn súly, ami fingsúlynak is mondható, met olyan könnyűcske (na, nem a szagja), mint az említett szellentés. Lenn még szagilag se állna meg... Amikor hazakecmrgett a nagy utazásból valósággal meglepődött, annyira, hogy nem es jó beszélni róla, hogy mennyire. Reajött, hogy mennyire rosszul volt berendezve a hajdani putri lakjuk. A mostani se ért túl sokat, de legalább minden drága volt benne. A benne lévő kapcsolatokra káros tárgyakról nem es érdemes szólni egy szót se... Az egész megváltoztatásához egy ügyes pasi kellett, aki a nagy zűrzavaros kinézetelű házat helyreteszi. Persze, ebből a gondolatból fakadóan úgy döntött, elhívja azt a fent súlyos lakberendezőt, akit egyébként már egy üdeje kiszúrt magának. Ezt csak titokba jegyzem meg, nagyon bírta. Na, nem kilóra, hanem érzelmileg. Az meg asztán a szakértelmével úgy berendezte a házát, mind a szakkönyvekbe, ahogy le van írva. Minden megkapta a mega helyit, az es, amiről az se lehetett tudni micsoda. A lakberendező azt es sugallta nekije, hogy még jó volna valami hangulatjavító izéket vennije. Bészerezte aszkot es. A boldogsághozó bútorok és a pozitív energiákot omtó tárgyak között sétafikálva törte az eszit az egész változáson. De mindhiába próbálta megérteni, amibe nyakig benne volt, egy cseppet sem lett boldog tőle. Mérgibe kivágta, s amit nem tudott kivágatta az alkalmazottakkal, azt a sok kacatot, amit bégyűjtött. Az öt percese után arra es reajött, hogy a fenn súly neki egy ráksúly. A változást nemcsak az a kevésecskének tűnő péndz hozta, ami sok mindenre nem elég, hanem a társadalmi ringy-rongyi rang, amibe szoktak szenvedi, azok, valamiétt akik tudják, hogy csak a gazdagságba értek el valamit. Hogy mit, az mán az ők dóguk. Abbe nem jó beléavatkozni.

A népszerüsködő megújult Frazi még a szegényekvel es szóba áll!

Kínjába törni kezte a fejit, mit es tegyen, hogy az emberek eltáccsák a pufájukot tőle. Kapcsolat kiépítés szempontjából irtóan lényeges. Megpróbált egy cseppnyi cukiságot bélopni a házba. Az egyik termébe emlékezete szerint felépítette hajdni kicsi kunyhócskájuk hasonmását, amit a szegénség idejiből despájától és desnyájától örökölt. Mondjuk ez az új szerketa nem volt annyira élethű: penészes, poloskás, szúrágta odvas satöbö. Amikor üzleti cirkuszbulikot szervezett sokan meg es csudálhatták. Oda es vótak a látványtól, hogy nem szégyenli a múltot, s mennyire es szerethette a szüleit. Többek között ezétt es törhetett rea ajtóstul boldogítani a kiszemelt szüve legénye. Pont egy fáintos belsőépítész volt. S emígy ez a fijatal ember elhozta neki azt a szappanoperás boldogságot, amit azelőtt addig csak a tevébe látott. Még az esküvőjük es meghatós volt, met a nagy cirkusz végin a házban lévő kicsi lakocskába vitte bé szüve csücskének választottja.

A marha nagy boldogság után más nem es jöhet, mint itt a vége, ső örvendejz vélük!

Fenyőszegi B. Levente