HERBÉRA KARRIERJE

(Varvara bészámolója)

Édesanyámé, kedves lelkecskéim, jelenkezek a falumból Csodaröcsögéjről!

Én vagyok Varvara nénétek. Üsmerhettek mán a zelőbbi történetkből, ha mégse, az se nagy baj, mindenki szokott lenni eccer fijatal… Most mán egy bolond öregasszonnal több vaj kevesebb, az mindegy es. Na, de ne mint szaporíccsam a szót, mint ánkó Mári, hanem vágjak ca belé a közepibe!

Zsögödi novemberi látkép

Hát kicsi eltett borkányos szilvás gombóckáim (legfinomabb ételem), én egy cseppet fennakadtam magamval szemben, nem es ulyan rég. Neztem nezegettem e tevét, sakko láttam, hogy amikó műsort vált mindég más szám van a sarkába felírva. Ecce tizenkettő, máccó 14, vaj 16, secce eccer 18. Sokat es vajudtam magamba, hogy mit a sánkéros sánkért jelent, de mindig kiment a fejemből, met hívott a dolog. Aztán, hogy lenni szokott meg es tudtam miétt. Ez az okostojás Sári komámasszon pufázta el. Azétt kedves böngyörkéim, hogy ércsétek meg tük es, met amennyi üdős a gyerek! Csakes úgy lehet tévé elé vinni, ahányat a karika mutogat az, na! Ha valaki 12 esztendős zsengécske, mint a fuszujka akkor nagyobbféle karikás műsort ne mind engedjük, hogy nezze! De feltétlenül nem muszáj eltíccsuk, csak hogyha akarjuk. Hadd bámulja azt a temérdek bolondcságot...

Az a helyzet arannos túrós bócaim, hogy Én egy cseppecskét zsenálos fajta vadok. Mikó nálam vótak az onokák mindég a jelzés szerint kűdözgettem a tévé elé, vagy eppeg attól el. Eszembe juta, hogy eccer öt percig valami verekedést mutattak sa tizenkettősre kikűdtem a kicsi onokámat, aztán ki kellett kűdjem a zegészet mett tizennyolcat írt, majd visszahíttam két perc múltán a legnagyobbik onokámot met ő emútt tizenhat, sö neki való vót. Egy kicsi idő múlva mindenki nezhette mett levették a karikát onnét a képernyőcske végiről. Film végén ezek a bolondok megént feltették a tizennyolcast, akko azt mondtam magamba, üsse kő nezzétek ca végig, még izomlázatok lesz a sok járkálásba. Úgyes van nekik mán az a ráksúlyos telefonjuk, s azon annyi bolondság megy, hogy mán szinte mindegy, mit dugdosol, vaj eppeg nem előlik.

Herbérácska (saját rajz 1980-as évek közepe)

Erről jut eszömbe Herbérácska a legnagyobbik fíjjam leánya, a zén kedves onokám. Egyik este vártam a zuramot, sö elbóbiskóltam a jó melegbe. Met az a semmiházi a kocsmát egy nap nem sok, de eccer egy estére se ki nem hagyja! A kályhába ropogott a tűz, de én a tevére lettem figyelmes. Nem minndennapi műsor ment rajta. Én csak azétt nézem a zilyesmit, hogy lássam mások milyen pacsékságot képesek bámulni. S nem es tudom végignezni... Van, amikor markomba temetett orcámval lesegetem a bogos ujjaim közül. Zsenánson szégyenközve érzem magam. Na mindegy es, térjek ca vissza a drágalátosz onokámra. Ott hagytam abba, hogy valamire figyelmes levék. Arra, hod a mű Herbéránk csupa tiszta mesztelen csórén ott van a tevébe, semmi ruha nélkül, még egy harisnya vad egy hajpánt se vót rajta. Mondom én, hogy egyet s mást művelt... Nadon felvesztem, de a rokonság lenyugtatott, hogy most a csóréskodás nagy divat, s mán művésznő lett belőle, s ezétt nem es az a neve, mint régebbecske. Nagy angol neve van, de ejsze nem bolondútam meg, hogy azt es megjegyejzem!

Hebérácska mán egy jó ideje több sorozatos filmbe es jáccik, s attak neki díjjakot es és péndzt es jó sokat. Pedig itthon aliges tudta elvégejzni a nyóc osztályt, nagy könyörülettel eresztették át ezek e hitván tanárok. Azok es csak okoskodnak, de az én kicsi Herbérám nyomába se érnek. Nincs semmi péndzük, csak ágálnak egyfelé. Csinálják csak az esziket, met csóré a seggik, na nem az eléadástól, hanem a péndztelenségtől.

 

Egy szivaros művész úr tanulmányai... Ki es égette a lap sarkát (saját pirkák 1980-as évek közepe)

Herbéra nekem mán egy emeletes házat vett, hod leden mit nezzek. Nezem es! Aszongyák Herbéráról egy nagy szár vagy száár, ö ö ö sztárleve. Biztos azt jelenti, hod nadon okos és sok péndze van. Csak nálunk irigyek vótak rea, azé akarták megbuktani, hod gátolják a haladásba. Most ő megmutatta neféj, hogy kicsoda!!! Az egész világ nezi a tévébe, sö sokan szeretnének beszélni vele, csak a nem megy ulyan könnyen, mett van budiguárdja is. Hogy mi es az, ha van valakinekbudiguárdja? Na, ezek ulyan kemén emberek mind a zén férjem Pityu, erdővágó korában. Megvédik mindentől! Kicsi korától béfutott a zajton, ki az ablakon, s akkó béfutott a kapun. Secce kifelé futott mikoó a Gyurival esszekapott, de most aszongyák valamij karriert, vagy mi a nyavalyát futott bé. Jól béfutta, mett meg es gazdagszott. Asziszem e vót a legjobb futkorászása. Sok es a zirigye csufolják es, pedig nincs amiétt, mett ulyan szép a tevébe, sö mán művésznőcske. Amikó hazajönn mindég felkeres, hoz nekem egy kicsi ezt azt. Más csak jártassa a belét, de még egy kötelet se hoz. A biztos, aki üdesz az üdesz, és kész!

Varvara nénétek fijatalon, amikó az övé vót a gürc, sa fájdalom. Nem mind Herbérácskának... (saját rajz 1980-as évek közepe)

Kedveskéim magatok es lehettek híresek, csak egy cseppet neki állni a dolognak sakkor döl a péndz! Ejsze én má kiöregedtem ebből a Herbérás dologból, mán nem es fog a zagyam az ilyesmire, de béfutnék valami egyebbel énes ulyan karrierfélét, hogy az egész világ a csudájára járjon. Mondjuk bémutatnám a ország-világ előtt az utca népségét, ahol lakok, s hanem az egész falut es, ha kell. Bisztos akkora sikereket érnék el, hogy úgy eltátanátok a szájatokot, hogy az állkapcátok vaalóságoson kiakadna!

Varvara nénétek Röcsögéből

*

Az eredeti írva vagyon 2003 novemberében

Fenyőszegi B. Levente