2024. május 19., vasárnap

Évzárós szösszenetek

Júniusi virágos mező (2023)

Hajnalodott Fenyőszegen. Magához tért a napocska es, s a tájat ellepte a pirkadat. Bégyúlt az ébresztőóra, s mű pedig kiszökve az ágyból sorba álltunk kimosni az álmok béli utazásunk véget nem érő, csak megszakított kambacsolását (itt - kalandját). Jókora sor lett a mosdótál felé. Nem es csoda ez, met öten voltunk testvérek, s mindegyik meg kellett tisztuljon kívülről es. Cipőpucolás után felöltöztünk egyenruhába, de csak hárman, met ennyien voltunk iskolások. Én az elsőt, Sanyi, a küsebbik bátyám harmadikot, és Richárd, a nagyobbik bátyám, a negyediket végezte ki. Mind a zsögödi iskolába készültünk. Ej be szépek es lettünk! Csak úgy ragyogtunk a szebb jövő felé vezető úton -féle egyenruhákba, hogy aki meglátott bennünköt, annak még az álkapcája (állkapcsa) es leesett, vagy valahol a fődet verte. Nna, visszakerítve a szót, amire elindultunk mán a fénysugarak valóságos legényest táncoltak körülöttünk. A harmatos réten lévő virágokból válogatva toldtuk ki a kerti margitszegfüves csokrunkat. A kékicéknek (encián, tárnics) erősen örvendtünk. S há’ amikor a tanító néniknek átadtuk. Én saját szememmel láttam, hogy amikor a mű osztályunk tanító nénijének keze ügyébe került, úgy felcsillant a szeme, mint a hajnali ébredés első kacér napsugara. 

A Vackor Máterem - Zsögöd

Ez az esemény emlékezetes maradt mind máig. Nemigen értettem, hogy mi az egész hatalmatos felhajtás, met ősszel úgyes találkozunk, de valahogy elkapott a gépszíj engemet es, amikor ünnepélyes keretek között búcsúztatták a negyedik osztályt, s megdicsérték az iskola jó tanulóit. A legügyesebbeket diplomát es kaptak. Nem es kell mondjam, hogy emmiatt ott helybe nyakig benne lettem az ünnepélyes hangulatba. Asztán készülődtünk haza. Evvel a percecskével kitört a vakáció!

Hazafelé egy csokor virággal...

Az ünnepség után vidáman és boldogan ereszkedtünk hazafelé. A Bikaborvíznél marokva fogva püpültünk (ittunk), s amikor elértük a mezőt virágot szedtünk, főleg margarétát, szegfüvet és harangvirágot, hogy legyen otthon desanyának es. A tankönyveimet nem kellett leadni, ezétt otthon es olvasgattam, nezegettem őköt még egy darabig, amíg nem lett belőle tűzgyújtó, csomagolós papír, vagy ha kellett, akár seggdörgölő.

A két bátyám közt Fenyőszegen

*

Az első osztályos évzárót még három követte Zsögödbe’, ameddig nem kerültem bé Szeredába, a 10-es számú Általános Iskolába’, s annak es a hokiosztályába. Ott mán sokkal többen voltunk. Mindegyik osztálytól, az elsőtől kezdve egészen a nyolcadikig három! Az épület még így se tudta nappal kiszolgálni az egész osztályt. Ezétt váltásba jártunk. A nagyobbak általában délután. Az évzárók es olyan katonásabban zajlottak. Külön az 1-4-sek, és külön az 5-8-sok. Az iskola előtti aszfaltos focipályán négyszögletest képeztek a diákokból. Szintén egyenruhába búcsúztattuk a tanévet. Úgy amúgy maradt a tanulóktól kapott virágcsokraik a tanítóknak, tanároknak. Hogy folytassam tovább, kiértékelték az esztendőt. Soha nem felejtették el megköszönni Pártunknak, Államunknak és a dicső Vezetőnknek a napsugaras, boldog gyerekkort, amit hatalmas küzdelemmel, gürccel és szenvedéses verejtékezéssel sikerült megvalósítani, s csak mind értünk s nekünk! A felszólalók hálát mondtak a hazafias embereknek, akik az ösvenyek helyett aszfaltot raktak mindenfelé. Ezétt az út es sziklaszilárdabb, egyenes, és egyben lényegre törő lett. S ebbe az hazafias irányvonalba münköt fiatalokot is békaptattak, had járjunk rajta büszkén és kötelezően boldogon. Lehetőleg körbemosolyogva az egész fejünk, örömmel vágtunk neki a sokkval szebb jövő felé…

Persze itt se maradt el a tanulók jutalmazása, megdicsérése. A nyolcadikosokot pedig, úgy búcsúztatták el, hogy bíznak a szocialista jövő építésében, amelyik ígéretes lehet a kommunizmus felé vezető úton.

Nyolcadik osztály végén ugyanúgy készültünk testvéreimmel, ezúttal ötön, a „nagy napra”, mint a negyedik osztály kivégzése üdején. A reggeli felkelő nap fáradhatatlanul bésütött az ablakon, s a madarak es csicseregtek rendesen. 

Végzős nyolcadik osztály (balról a második vagyok)

A lendületből, annyi esztendő után, mán én es visszavettem. Öregesen ballagtam a „szocialista máter” felé… Iskolába érve vártam a műsort, főleg annak a legutolsó mondatját. Mikor lejárt a szokásos duma, akkor végre megpihenhettünk a hétköznapi beszédünkbe. Méges nekem a négy esztendő alatt átívelő szövegek mellett, valami többecske maradottgatott meg. Az osztályba érve az oszinkot es felköszöntöttük. Nekünk útravalóul padunkra tettek válogatás nélkül egy-egy könyvet. Biztos erről es a keményen békeharcos pártunk gondoskodott… Arra tisztán emlékezek, hogy a bukaresti téka sorozat kiadványai voltak. Én a Gondolatok a szerelemről kötetet kaptam. Végzős kollégáimmal egymás kis meglepetéseit nezegetve az egyik osztálytársam elcserélte velem az ő kötetjét, met neki annyira kellett. Helyette a Gondolatok a művészetről példányt kaptam. Mivel szerettem festegetni, szobrászkodni, inkább tetszett az elcserélt könyv. Többet mondott egy ilyen magamfajta maszatolófélének, mint az érzelmetes szenvedések mondásai. A szerelem az úgyes megérkezett magától, amikor ott volt az üdeje, s azt tanulni jó előre há’...

Ezekről  könyvekről garattyoltam (beszéltem) fennebecske

* *

Kilencedikbe a 2-es számú Építészeti Líceum elektróra szakára akartam menni, de oda nem jutottam bé. A víz-gáz szerelő osztályba kerültem bé. 37-en indultunk neki, s ha az emlékezetem nem csal 28-an végeztük el a 10 osztályt, met azután újra kellett felvételizni tizenegyedikbe.

Itt mán tudtam mi a kötelességem! Kiszöktem az ágyból, mint egy igazi kommunista ifjú, arcomra reaformáltam a kötelező öröm mosolyt, s ereszkedtem es az iskolába! Nehogy elhigyjétek, azé mégse így volt. A testvéreim sem voltak valami lelkesek, de a muszáj reahajt… Mentünk me’ kellett.

Búcsú a tizedik osztálytól (az oszi jobb felén mosolygok)

Az évzárós kókság kísértetiesen hasonlított az előbbi évekre. Négyszög, duma, s hála a Pártunknak, Államunknak, s persze fáradságot nem ismerő dicső Vezérünknek. Akkoriban még erőteljesebben tekertük a szebb jövő felé, mint pár esztendővel azelőtt. Pedig mán mindennapunkká váltak a félnapos sorba állások. Amire szívesen emlékezek az az osztályfőnökünk volt. Minden erejével összetartotta az osztályunkat, állandóson biztatott bennünket, hogy ne csüggedjünk, met mind ügyes emberekké válunk, akik megtudnak állni a saját lábikon. Így es történt, ki-ki a saját tehetsége irányába tekerte tovább.

* * *

Tizenegyediktől maradt az iskola, ezúttal az építészeti osztályba folytattam tanulmányaimot. A szaktól eltekintve sokkal több leány került az osztályba, mint fiú. A vízgázszerelő csapatból csak egyetlen osztálytárs követett. Így hát egy teljesen új tanulótársaságba kerültem belé. Szinte senkit nem ismertem, csak látásból. Ettől eltekintve nem volt rossz. Viszont valamennyire különbözött a korábbitól.

Az évzárók igen érdekesek tudtak lenni. Főleg a 11. osztályos ballagás előtti „viráglopási” akciók tették izgalmasabbá. Abban az időben valóságos hagyománnyá nőtte ki magát ez a meszeria (itt - dolog). Többnyire a város, vagy a városhoz tartozó falurészek kertes házaiból loptuk, adták, vagy kértük a virágokot. Ezekkel a bévett szokásokkal próbálkoztunk mű es.

Itt az akkori, egyszeri megmozdulásunk arasznyi krónikája:
A történet 1984. június 14-én este vette kezdetét. Attól eltekintve, hogy az osztályfőnökünknek nem annyira tetszett a ötletelésünk terve virágakciós ügyben, méges megengedte.
Azomba’ e
gy focimeccs belékavart a programba, ezétt az osztály foghíjason es, de elindult a „nagy útra”. Találka helyéül a Hősök sírját (mostani Petőfi Iskola előtt) neveztük ki. Az osztályból az egyik tag bérezelt a miliciától (rendőrség embereitől), hogyha meglátnak egy bogba mán es csoportusolásnak vélik. Vagyes ott valami történik. Az es lehet asziszik, hogy rendszerellenes dolgot főzünk ki (tervelünk ki). Ott emiatt a megbeszélt esti kilenc óra után nem sokat tátottuk a pufánkot, eleregeltünk a Matek-Fizika Lüci (a Mostani Márton Áron Gimnázium) felé. Persze értesítettük azokot, akik még szeretnének csatlakozni. Az es meg lett oldva. Mikor mán úgy láttuk többen nem jönnek feleregeltünk Taplocára. Eleinte megelégedtünk azokval a bokrokkal, amelyikek kihajoltak a kertekből. Sajnos nem sokat kaptunk, inkább csak kapogattunk, met mások megelőztek. Egyes bokrok utca felőli része tiszta csoréra voltak megnyosztva (megkopasztva), ezétt bé-bélopóztunk egy-egy udvarba, ahol nem álltak őrt a házigazdák. Met olyan es akadt, aki tüzes szemekvel nezett felénk, s kezébe fogta a vasvillát. Na oda nemhogy nem volt kedved bémenni, de a látványt látván fel es gyorsoltunk. Volt ahol hergelődős kutyát szabadon erejsztették. Na, oda es gagya kellett volna bémenni. Szedtünk amit, s ahol kaptunk. Azétt egy nagyobbacska cserep muskátlit es magunkkal hurcoltunk. Azt megunva, az egyik osztálytárs betette eregelésünk közben a tőlünk legközelebb lévő udvarra. A lámpafelelős a fákra süttetve jelezte azt, hogy hol lehet még kapni virágot (főleg orgonát, labdarózsát, jácintot). Ami a vergálásunk után gyengécskének bizonyult azt beléhanyítottuk a legközelebbi szemetesbe.

Itt egy MIRCI őrzi a bazsarózsákot (pünkösdi rózsákat)

A nagycsoportos séta, jobbról az utolsó előtti itt megszűnt. Három felé szakadva ötön lemaradva a többitől folytattuk utunkot. Avval intettünk búcsút a többieknek, hogy micsa (milyen) kellemes lesz majd a viszontlátás öröme, ha netán a Milicián találkozunk... Szerencsére kicsi lámpánk es akadt, eppeg elég. Ejsze, szinte éjjeli délt ütött az óra amikor azon agyaltunk, hogy a Hargita utca felé vegyük az irányt. Az egyik osztálytársunknál leraktuk a virágokot, s tekertük tovább Zsögöd felé. Hát itt mán a bőség zavarába szenvedtünk. Alacsony kertek, könnyű átjutás, és volt aki direkt nyitva hagyta a kapuját, hogy ne mind törjünk össze minden a kertbe. Ott elmaradt a jó bévált szökdösés. A reám eső rész a virágszállítás volt. Egy cseppet viccelődtek velem, hogy úgy nezek ki, mint a menyasszony esküvő előtt. Alig lehetett szemügyre venni a hatalmasra növekedett virágcsokor között.

Ügyekeztünk a törvényszék környékit elkerülni, s a rendőrököt es. Egy cseppet se hiányzott... Amikor mán zőccséget es akartak lopni, persze viccből, szólt az egyik osztálytársunk, hát az most mán méges sok lenne, s még nem es annyira mulattató. Úgy félkettő körül elékerültek az ételek es. Az egyik kedves osztálytársunk elemózsiájából beleltünk egyet. Voltak, akik „a virágok növekedésit” akarták ellenőrizni, ezétt útnak indultak „megfigyelésükre”. Az egyikük egy korhadt kerítésen akart átmászni, majdnemhogy véle együtt dölt bé a kerítés az udvarra. Felhergelődve bément a kapun. Az biza (bizony) jobbnak bizonyult.

Visszafelé tartva egy másik csapatot fedeztek fel. Virágvadászaton lehettek, akár műnk. Ahogy feléjük indultak, azok erezd!, de tekerjed!, úgy el futtak, mint a nyúl. Lehet, hogy azt hitték, hogy a gazdák jönnek, jobbról az utolsó előtti utánik. Műénkek kíváncsiak voltak mitől es iramodtak meg. A helyszínre érve észrevették, hogy valamit ott hagytak. Társaink virágokra gondoltak. Kíváncsiságból megnézték, s há egy óriási cserepes kaktuszt találtak. Mű es odamentünk megnézni. El akartuk vonszolni. Putyerónk volt héza, de meggondoltuk, hogy mennyi vesződéssel jár, ezétt egy új helyet találtunk neki. Kitettük az út közepire. A virágokot felvittük egy másik osztálytárshoz. Asztán hazafelé vettük az irányt.

(Bálint Piroska OSZTÁLYNAPLÓba írt visszaemlékezése nyomán)

* * * *

A mű viráglopásunk ilyenre sikeredett, de azétt az évek során kialakult fortélyok hasonlítottak egymásra. Az akkor ballagó diákoknak ebből az egészből csak a virágokval feldíszített osztályuk illatfelhőben burkolt emléke maradt meg. Akárcsak nekünk, amikor végzősök lettünk.

Kihergelődés napján es sütött a nap. Valahogy másként, mint eddig. Mégescsak véget ért egy szakasz az életemből… Nem voltam kedvtelen, de lelkes se’. Magamra öltöttem a karszámos egyenruhámot, s bészaporáztam a suliba.

Utolsó osztályfőnöki óra (középső padsor legelöl nézek a szebb jövő felé...)

Az utolsó osztályfőnöki órára érkeztem. Az osztály a szokásokhoz íven virágba volt öltöztetve. Rendesen tudtuk értékelni a tizenegyedikesek által feldíszített osztályunkot. Valami belénk ivódott. Nem es csuda, együtt vergelődtünk át sok mindenen.

Az osztályfőnöki óra erősen meghatós volt. Majdnem elbőgtem magamot. Asztán kieregeltünk az udvarra, jöhetett a szokásos áradozás a nagyvezírünkről és bandájáról. A kicsengetés (az utolsó középiskolás évzáró) alatt szintén, talán még erőteljesen hablatyoltak a fényes jövőnkről, mint az előbbi évekbe’. A felolvasott szövegekbe pártunk s vezérünk keze alatt vadul langalt a munka, nem es csuda, hogy nekünk ilyen csudálatos életet tudtak biztosítani! Miétt es ne! Met csak rólunk szólt, mint eddig s a bubás jövő zálogának biztosítéka. Ez a rötyötölés még nekünk es bűzlött, s nem es akárhogy. Miétt es? Met mán egy jó ideje a boltokba alig lehetett kapni valamit, télen a fűtés es akadozott, meleg víz se cseppent bármikor, ráadásul a villanyt es kezdték elvellegetni. Bégyúlt az úgynevezett jegyrendszer. Igen nagy figyelemmel porciózták ki a napi fejadagokot. Ettől eltekintve, érdekes módon méges utolért az ünnep hangulata. Sebtében valamilyen, eddig ismeretlen okokból magasztos érzés szállt meg és lengett körül. Különösen a duma után amikor szülők, testvérek, rokonok, üsmerősök és jó barátok köszöntöttek bennünköt. 

Kicsengetés (fenti sorban vagyok)
 

Fenyőszegi Levente

 

2024. április 10., szerda

Havasi kékice meséje

Kékicénk a csudálatos kikeletünk élő ékszereinek egyike. Amikor ránézel megtelsz színtiszta ragyogásával. Van benne egy csipetnyi huncutság es, met úgy tetszelegve mutatja meg törékeny pompájának bársonyos sötét árnyalatú királykékességét. Látványa szívet lágyító, üdvöt és derűt hozó aprócska tüneményke. Nélküle még a havasok es valamicskével kopottabbak lennének.

Mű a családba, még annak idejin, kölykekül, agyonneveztük őkelmit. Annyira tetszettette magát, hogy nem történhetett volna másképpen. Vót kékice, ötágú kékség, csikicsukicska virág, tavaszi tárnics, tárnicska, s még encián es. Bárhogy es híttuk, a fenséges kék színe teljesen elkápráztatott. Először, a 1975-ben, júniusában mentünk vele szembe, a tanéves iskola befejeztekor. Szegfűcsokrokkal eregeltünk a fenyési mezőn át a zsögödi évzáróra. S egyszer csak előttünk elkezdtek tüneményeskedni. Szedtünk es néhányt belőle. Sokat nem, me a mezőn annyira jól néztek ki. A tanító nénik, amikor meglátták, irtó boldogok lettek tőlük.

Manapság mán áprilisba es kinyílnak, de fenn a magas havasokba még ősz elejin imitt-amott még rejik lehet bukkanni. Elég nehez es lenne kikerülni a kékségességük miánn (miatt).

Van egy fáintos egy páratlan habukálás es róla. Há’ mán a rossznyavalya se tudja hol es hallottam ennek a virágnak a fejethetetlen történetit, de eccer mondom meseszép! Na, de itt van, lepötyögötem, immán lehet olvasni...

Aszongyák az okosabbak, hogy ez a bűvös történet pont akkor esett meg, amikor a tündérkék egyik igen figyelemreméltó tevékenykedő társasága ketté oszolva merkeltek egymásra.

Ezek a szépséges varázslatos lények a hegyi tündérek házanépéből valának. Jobban mondva itt ne, a Csíki-havasokba végezték mindennapijukot. Többek között voltak, akikről szól a történet, égi- és a vízi tünemények. Együtt ügyeskedtek egy darabig, amíg valamiétt beléjük nem állt valami dillóság. Egyesek szerint a boszorkányok műve lehetett, de szinte mindegy, met amikor csihányra pisil az ember, akkor nincs visszaút, utoléri a hőbörgés rendesen.

Hogy szavamot eeszzene bogzódtassam, mind a két társaság avval hivalkodott, bőcsködözött, hogy nálik nélkül nem lenne tarka a rét, met ők öntözgetik, locsolgatják meg. Ezétt vannak minduntalan szolgálatba.

A vízi tündéreken szinte nyerítve vihorásztak az égi tündérek. Avval álltak elé, hogyha ők nem fogadnák a vízpárát a földről, akkor a felhőkanna magától nem töltődne fel, s akkor nem volna amiből bé lehetne spriccolni a mezőt.

A kacarászó, heherésző és vicsogó versenyt, a vízi tündérek megpróbálták túlszárnyalni. Aszondták, szinte hahotázva, de inkább röhögősen, a nem létező pockikot fogva, hogyha nem lenne víz, akkor nem volna amivel megpermetezni a virágos rétet.

Nem es kell mondjam, hogy az egymás közötti kókoskodás jó hosszant tartott. Úgy tetszett, a kis leselkedő pillangóknak, s egyeb mezei állatoknak, hogy ez a cirkusz nem akar véget érni. Igazuk es lett, mert a marakodás egymás között annyira elfajult, hogy mán azt se tudták miétt es merkelnek egymásra. Bégyúlt az esztelen szidalmazás! Csak úgy hanyigáltak egymásra kígyót s békát. Szóba es, de rendesen es. Így teltek a napok. A hisztéria egyre magasabb szintre lépett, s mintha a rétek sem lettek volna mán annyira pompázatosok, met csak hébe-hóba kaptak vizet. Akkor se szépen öntözgetve, hanem úgy kézháttal nyakon loccsantva. Sajnos a civakodás miánt a jóindulatnak es annyi lett... 

Há’ ember legyen a talpán, aki a tündérek cirkuszát ki tudják bírni. Amennyire tüneményesek, annyira borzalmasok es tudnak lenni. Nem sokat kell rötyötöljek arról se’, hogy az egyre nagyobbra duzzadt kókság miatt a zaj es folyton-folyvást emelkedett, amíg annyira feltornyosult, hogy akinek lába volt, vagy esetleg eltudott csúszni, más helyet keresve el es tűnt, mint a jó szamár a ködbe. Csak abba gondoljatok belé, amikor mán a Nap és a Hold es erőst kezdte megunni ezt a perpatvart. Biza biza odáig es felhallatszott. A sok hergelőzésnek a’ lett az eredménye, hogy felkőtötték Fődanyát. Fődanya, mivel istenmárjáson kidolgozta magát, irtó kemény munkákot végzett, ezétt még egy cseppet szeretett volna horkolászni. Asziszem nem es kell mondjam, hogy mennyire kikészülve tért magához az álmából. Úgy érezte nem aludt eppeg eleget, s igaza vót. A szemei úgy ki vótak dülledve, minha többnapos szorulása lett vóna. Hamar rea es kérdett a civakodó társaságra, hogy mi es a nagy helyzet, amiétt ennyire kell lármázni. A két tündérbanda, met má teljesen azzá változtak, szóvívőjik elmondta a saját tudományos elméletit. Fődanya, mivel eppeg bubáson irult-pirult az egész tájon a kikelet, rögvest magához hívatta Tavasztündért. Tavasztündér a legújabb sziromillatos, és virágokkal teliraggatott ruhájába jelent meg. Ej, be szép es volt! Még a Csuda es megette volna, de nem tette, met akkor kit bámult volna azután. Haját es virágok díszítették, s körülötte énekesmadarak csicsergőztek. Há’ olyan szép vólt, hogy a napra lehetett nezni, de reja aliges. Néhány szájtátós hunyorítás után a Fődanya szóra bírta tündértársait, hogy mondják ca’ el problémájukot, ameddig még finom és nőies, s nem mászik valamelyiknek a képibe. Elé es adták neki a hadakérozásuk bonyolult szálakon tarkított okát. A Tavasztündér irtó bájoson elmondta, hogy egyik a másik nélkül nem lenne meg. Ilyen a víz körhöngörgőzése égen, fődön, levegőben. A vitakozó tündérek tüstént észrevették, hogy szépen fogalmazzak, mennyire eszefogyottan viselkedtek. Ezétt égett es rendesen a pufájuk... A Tavasztündér a nyugalom visszakőtöztetésének örömére gyönyörű kék virágokot varázsolt az egyre csúfoló mezőre. Immán egyúttal megélemítette a többi virágot, s még a ződ fűvet es. Úgy csillogott minden, hogy az onnan szétszéledt állatok távolról látván a változást batyujukkal együtt visszasirültek (visszafordultak). Újra elfoglalták a helyiket, onnan, ahol nem es olyan rég elmentek. Evvel világgá eregelésük véget ért.

A mezőn mán egy tündöklő szépséges színnel több virított. A kékicével együtt annyira szép lett minden, hogy a látványától, ha ott lettél volna, ott helybe eltudtál volna ájulni. Na, azétt a két égi tekergőzőt es biza ki kellett engesztelni... Nappal a kékicéket kibontotta a Napocska, hogy lássa a nagyvilág, este pedig bársonyocska sziromkáikot esszecsukta a Holdacska, hadd pihenjen másnapig. Fődanya látta, hogy újra minden a régi kerékvágásba döcög, megnyugodva magára húzta a szép kék virágokval teli paplanját, s újra bubulásra adta a fejit. 

Azóta kékicénk ötágú csillagként virít, s a tündérkékség bájoló nyugalmával adja át tünékeny ártatlanságát a havasok gyepszőnyegének. A csodálatraméltó ékesség szelíd látványa megszépíti az arra tévedtek pillanatait, miután frissítően selymes-harmatba öltözteti derengő virradati lélegzetüket.

A fényképeket a Facebook-os oldalakról válogattam össze. Nyilván azoktól, akiket megbabonázott e kékség szépsége. Sorrendben a következők: Péli Marikától, Székely Gabriellától és Fodor Istvántól

Fenyőszegi

 

2024. március 12., kedd

Rakott pityóka hidegségi módra

A finomság terített asztalocskára került

Hát drága kicsi aranyos lelkeim, ugye, hogy öl a kíváncsiság, hogy vajon mi es kell ehhez az ételhez? Várjatok sza’ egy cseppet, met mindjárt megtudjátok! A gyimesközeploki Hidegségen találkoztam először véle. Egyik kedves kollégám készítette jel. Ezétt es neveztem el úgy, ahogy a cím es mutassa.

Hézzávalók lehetnek:

  • Pityóka – Isten ments, ha kifelejted, mert oda az egész étel!

  • Tejtermékek – sajt, túró, vaj, tejföl, aludttej, s ami még eszedbe jut…

  • Tojás 

  • Zöldségek – Melléje jó feltálalni, olyan zőccségsalátának. Ha méges akarsz belérakni, akkor inkább a keményebbecskéket érdemes kiválogatni, ami annyira nem burongéroztassa meg a hasadot. Lehet főve, vagy a tetejin inkább nyersen. Hagyma nélkül es harangozik a hasadnak!

  • Fűszerek – itt inkább só, bors és paprikára gondoltam, de tetszés szerint meg lehet hinteni bármivel. Szoktak fokhagymát, medvehagymát es belérakni.

  • Húsfélék – fontos, hogy rendesen legyen megfőzve, mert az sehogy se talál, hogyha a puha ételek közepette húzod-nyúzod a nyersecske sonkácska darabot. S netán, ha orrba csap aztán megnézheted magadot! Persze lehet szalámit, kolbászt, s egyéb felvágottat beléaprítani. Ki hogy szereti…

A lényeg az, hogy személd ki, hogy mivel tudnád minél ízletesebben esszehozni.

Nna, jöhet ennek a finomságnak az elkészítése!


Pityóka mosás letudva

Amikor jókedvűen nekigyürkőztél tedd fel magadra a kötént, nehogy esszekend a gúnyádot. Ha mán megvagy avval, akkor eléveszel egy fazekat s beléteszed az előre, vagy eppeg megmosott pityokákot, s aszkot oda teszed főni. Nem baj, ha marad belőle, mert azt fellehet használni más ételekre es.

Amíg rotyogtatod a pityit, nagy hirtelenjibe oda teszed a tojást es feredezni a lobogó vízbe. Hagyjad ezek fődögéljenek, úgyes te addig elékészíted a tepsit, amibe beléreszeled a pityókát. Egy cseppet körbelöttyinted olajjal, de ha urizálni akarsz, akkor kikenheted vajjal.

Közbe még bőven akad idő egyebekre. A sajtot (ha akarsz beléduvasztani) ügyesen lereszeled. Az elékészített hézzávalókot alaposan kicsire, vagy közepes falatokra darabolod fel. Lehetnek akár nagy falatok es, ha meg nem nyuvadsz tőlük, vagy ha mán előre tudod, hogy a vendéged csuka módra nyeli el a harapnivalót.

Fő a tojás es
 

Ha megfőtt a pityóka és a tojás odaállsz meghámozni. Essze lehet gübülődni rendesen véle. Ezétt es érdemes egy csepp kézöblítés. Asztán nekifoghatsz a tényleges szervicsnek (itt – munkának). A pityókát egy rendbe lereszeled, egyenest a belé tepsibe, olyan vastagocskábban. A tojást es meghámozod, mert a héja annak sem annyira finom. A csóré tojásokot legaláb nyóc felé vagdalod, ahogy akarod, vagy lereszelheted. Mondjuk simmára jobb darabolgatni. S amikor felszeleteled, vagy ahogy akarod, a pityóka ágyacskára pakolod reja. Ezt követően belé baszkulálod (itt -teszed) az elékészített sajtdarabkákot, húsdarabkákot, vagy zöldségdarabkákot. Ezeket saját szájad ízére, vagy a vendégekéire formálod. Te szabod azt es meg, hogy az elékészített falatkákból mit burrantasz rea.

Az étel mán es kész derektájig (félig)

Ezt követően jöhet a második, s ha mély a tepsi, akár a harmadik rend pityóka reszelék, s utána újra a reatett finomságok. A lényeg az, ha teli a tepsi, akkor megszórod a tetejit sajttal, s béduvasztod a lerbe. Sokat nem kell bent legyen. Olyan öt-tíz percet. Aki ropogósra szereti a pityóka alját hagyhassa valamicskét tovább es. Ha ez es megvan, akkor óvatoson kiemeled a lerből, egy cseppet vársz. A tetejit megmókázhatod étel díszítéssel. Itt mán a tojás es lehet kettébe, vagy négybe vágva, a a zőccségek es. Ha a bubázással elkészültél, akkor azután kirakhatod.

Na, s ha mindent elvégeztél, akkor nagy bölcsön tálalhatod es! Tetszés szerint, ki hogy kéri, még nyakon öntheted tejföllel, fűszeres gübülékkel (olajos paprikás, borsos, sós valamivel) vagy paradicsom szukkal.

Magyarázatocska

Ez az étel egy kicsit olyanszerű, mint az olasz pidzaféle, csak itt több réteg es lehet rajta, s az alapanyag nem liszt, hanem pityóka.

S mindegy az ember mindenevő, laktó-vegetáriánus, vagy tiszta zöccség evő, mindegyiknek egyhamar a szája ízére ellehet készíteni.

Az biztos, aki eccer kipróbálja, s bészed belőle, az még mind a tíz újját megnyalincsa! Csak egy a baj, alig lehet abbahagyni. Vigyájz a beledre, met a sok ételtől a szemed es fel akadhat. Inkább hagyj másnapra es, tedd a hűtőbe met nem romlik el az olyan könnyen.

Jó étvágyat kívánok hézzája!

Lejegyezte: Fenyőszegi Bö Lö

 

Dáktö Kondenbery naplója 5

      Asszem Pucsik a legjobb barátom A Pucsik név sokaknak semmit se’ mond, de nekem annál többet, Naplócskám! Miután megtörtént az a rém...